Zalamegyei Ujság, 1932. július-szeptember (15. évfolyam, 153-222. szám)
1932-09-30 / 222. szám
1932 szeptember 30. Zalamegyei Újság 3 — A XXIII. Országos Katho- likus Nagygyűlés október 15-én kezdődik és október 18 án ér véget. A nagygyűlés védőségét újabban elfogadta Szmrecsányi Lajos v. b. t. t. egri érsek, Mikes János gróf szombathelyi, Fetser Antal győri, Miklósy István hajdú- dorogi, Virág Ferenc pécsi és Hász István tábori püspök, valamint Lindenberg János és Székely Gyula apostoli kormányzók. A nagygyűlés legkiemelkedőbb fénypontja az október 16-iki, vasárnap délelőtti eucherisztikus körmenet lesz, amely a Bazilikától kiindulva, az Országház előtti térre vonul, ahol Serédi Jusztinián bíboros, Magyarország hercegprímása szentmisét, Glattfelder Gyula Csanádi püspök pedig szentbeszédet mond. — A távozó olasz követ búcsúztatása Nagykanizsán. Ártotta, a távozó olasz követ, tegnap este hagyta el Magyarországot, hogy elfoglalja új állomáshelyét Braziliában. Ártotta Mario este fél 11 órakor érkezett a nagykanizsai pályaudvarra. Krátky István dr. polgármester a követet felkereste a vasúti kocsiban és meleg szavakkal búcsúzott tőle. Ártotta meghatóban mondott köszönetét az üdvözlésért. — Analfabétatanfolyam Apátipusztán. A Salomvárhoz tartozó Apáti pusztán, amely tizenöt éve alakult somogyi telepesekből, régóta nehéz probléma a gyermekek taníttatása. A puszta a legközelebbi községektől is 8 kilométer távolságra van, igy a gyermekek nem járhatnak iskolába, s nagyrészt analfabéták. A tanügyi és közigazgatási hatóságok, valamint Kray István báró képviselő évek óta foglalkoznak a kérdés megoldásával, de eddig nem sikerült iskolát felállítani. A népművelési bizottság most elhatározta, hogy a télen 3 hónapos analfabéta tanfolyamot rendez és ennek megszervezése céljából Lillik Béla népművelési titkár a napokban a helyszínére utazik. — Izr. istentiszteletek rós- hásónó- újévre: Máriv szepi. 30 délután fél 6 órakor; Máriv oki. 1. délután háromnegyed 6 órakor; Sáchrisz okt. 1. és 2 án délelőtt fél 7 órakor; Muszáv okt. 1. és 2-án délelőtt 9 órakor; Mincha okt. 1. és 2-án délután 4 órakor; Hitszónoklat okt. 1. és 2-án délelőtt 10 órakor. — Távozó szolgabiró. Székely Emilt, a zalaszentgróíi járás szolgabiráját Nagykanizsára helyezték. Távozása alkalmából nagyszámú barátai és tisztelői hétfőn este a Korona vendéglőben rendezett társas vacsora keretében búcsúztatták Székely Emilt, aki tiz évi működésével az egész járás tiszteletét és szeretetét érdemelte ki. — A posta felülvizsgálja a rádió vevőkészülékeket. A posta az új nagy rádióállomás üzembe- helyezése előtt a vétel viszonyok tanulmányozása céljából a rádió vevőkészülékeket a helyszínen felülvizsgálja és ezt a munkát a posta alkalmazottai októberben kezdik meg. A postaigazgatóság felkéri a közönséget, hogy az arcképes igazolvánnyal ellátott postai alkalmazottaknak legyenek segítségére a vizsgálatnál és a szükséges felvilágosításokat adják meg. — SZÜLŐK FIGYELMÉBE ! 11 Intézeti kelengyék, iskolai ruhák nagy választékban. SchUtz'áruház. — A Baross Szövetség az iparosokért és kereskedőkért. A Baross Szövetség elnöki tanácsa ülást tartott, amelyen az üzlet - és mühelybérek csökkentésének kérdésével foglalkozott. A szövetség nem tartja elégségesnek a 20 százalékos csökkentést, mivel a forgatom 50, sőt némely üzletnél 80 százalékban is csökkent. A nagyobbmérvü bércsökkentés érdekében a szövetség eljár a kormánynál. Felír a kormányhoz annak érdekében is, hogy a kedvezményes adófizetés határidejét november 15 ig hosszabbítsák meg. — Vendéglősök a polgármesternél. Ma délelőtt a vendéglősök küldöttsége jelent meg a polgármester előtt és Eckhamp Kálmán szakosztályi elnök bejelentette, hogy egy nagyobb bortermelő nagy mennyiségű bort szállított ki Zalaegerszegről anélkül, hogy azért szabályszerűen adózott volna. A polgármester a bejelentésre azt válaszolta, hogy van tudomása az ügyről, az már törvényes utón is van s igy a megtorlás nem marad el. — Szüreti mulatság. A Zalaegerszegi Katolikus Legényegyesület szombaton, október 1-én esti 8 órai kezdettel saját helyiségeiben tagjai és azok hozzátartozói, ismerősei részére műsoros szüreti mulatságot rendez. Belépődíj nincs. — A húsárakról. A város és a husiparosok között történt megállapodások a húsárakat illetően változást szenvednek. Ezután a mészárosok és hentesek a levágott állat súlya szerint fizetik az összes dijakat. A húsárak igy természetesen nem emelkednek. Balatoni Épeissfak aréik j Ssöwötkejget siófoki kirendeltsége hosszúlejáratú | kamatmentes kölcsönt folyósít: ba- ! latoni házépítésre, házvételre, telek vásárlásra, terhes kölcsönök visszafizetésére és más hasznos tőkebefektetés céljaira. — Kérjen ismertetőt! — Balatonparti helyi képviselőket keresünk! — A rádiózók ellen többen panaszkodnak, még pedig azért, mert a késő éjjeli órákban is nyitott ablakok mellett rádiőzgatnak úgy, hogy a szomszédok nyugalmát zavarják. Ezeknek a panaszoknak megszüntetése érdekében kellene tenniök valamit az arra illetékes hatóságoknak, mert egyeseknek kedvtelései nem zavarhatják mások nyugalmát. — GAZDÁK FIGYELMÉBE!!! Gabona- és liszteszsákok, vízmentes ponyvák azonnal szállíthatók. Schíitz-áruház. — Gyermekszerencsétlenség, Az Újudvar közeiében fekvő Per- dócz-puszíán Kisdeák József 4 éves gyermek ökrösszekéren tért haza a mezőről. A gyermek nem várta meg, mig a. szekér megáll, hanem leugrott a kocsiról és közben a kerekek alá került, amelyek keresziülmenlek testén. Súlyos sérüléssel szállították kórházba. — Kutyavilág a városban. Ismét Írnunk kell arról, hogy az elrendelt ebzárlat ellenére is kóborolnak az utcán ebek gazdátlanul, szájkosár nélkül. Szigorú büntetéssel kell sújtani azokat az eb- íarlókat, akik a tilalmat könnyelműen áthágják. Rövid táviratok. A miskolci síatáriális bíróság pénteken reggel tárgyalja a csendőrgyilkos Váradi Imre ügyét. — Eckhardt lemondott miskolci mandátumáról és Miioíay István lépett helyébe. — A belügyi panamák ügyét ma kezdte tárgyalni a tábla. — A veszett kutya megmart egy legényt Ifj. Böröndi József 23 éves nagybakónaki legényt Kosa Sándor körjegyző farkaskutyája megmarta. Megállapították, hogy a kutya veszett volt. A legényt felszállították a Pasteur intézetbe. — Magyar Rapszódia a Zeneakadémián. Kiváló magyar zeneszerzők szerzeményeiből összeállított nagy magyar dalegyveleget Magyar Rapszódia címen Cse- lényi József, Forgács Loncy és 257 szereplő közreműködésével a Zeneakadémia nagytermében október l én este fél 9 kor megrendezik. A nagyszabású magyar est iránt nagy az érdeklődés. Jegyek a Zeneakadémia portásánál kaphatók. Lövészverseny. A polgári lövészegyesületek részére vasárnap tartják Zalaegerszegen a Move lő- teré’n a vármegyei lövészversenyt. A verseny az egyéni és csapat- bajnokságért folyik. Akiskanizsai „Sáskák“ Zalaegerszegen, A kiskanizsai elemiiskolán ik „Sáskák“ név alatt pompás tornászcsapata van, amely már sok felé aratott nagy sikert, elsősorban Keszthelyen és Hévizén. A sáskákat most a Move vezetősége meghívta és a tornászcsapat vasánap délután mutatja be tudását a Move pályán. Vándordijas házi tenniszver- seny lesz október 2 án, vasárnap a Move ZSE rendezésében. E versenyen résztvehet minden férfi, Move ZSE tag, ki az 1 P részvételi dijat szeptember 29, csütörtök este 7 óráig befizeti. Nevezni lehet Szigethy Tibor tennisz- osztályvezetőnél, vagy Borbély András dr. orvos, íntézőheltettesnél. A verseny győztese egy évre védi a Move által több évvel ez előtt alapított ezüstserleget. A múlt évi védő Müller István mérnök. Megjelent Wass János hitoktató által ösz- szeállitoit Imafüzet 43 oldal terjedelemben, mely gyermekek részéről nélkülözhetetlen, gondosan összeállított tartalmánál fogva. — Ezen Imafüzet pótol egy egész imakönyvet, s a gyermekeknek lényeges Könnyítést ad a szentgyónás'ra való előkészületnél is, mert megszünteti egészen azt a kérdést, hogy a gyermekek leirják-e bűneiket, vagy sem. — 1U darabnál kevesebbet nem szállítunk, mert a portó nagyon megdrágítaná darab árát. — Megrendelhető Vass János hitoktatónál Keszthely, vagy Zriny i könyvkereskedásnél Zalaegerszegen Ára tíarafoonkint 10 fillér. — Viola Nővérek fehérnemű- varrást vállalnak. Szeglet-utca 4, a kenyérgyárral szemben. vad törvényeit ismeri csak szerelmében Tai’zen, a dsungel Adonisza ! Johnny Weissmuller stz amerikai uszócsoda a modern férfiideál, első filmszerepében elbűvöl! '///A § ff TARZAN ifi fantasztikus harci {m oroszlánokkal, wA krokodilusokkal, majmokkal és emberevő vadakkal felülmúlják a jgSIll l'.fj Tarzan rohamra vezeti az elefán- 4 okát. Ennél lenyügö- zöbb, nagyszerűbb élménytfilm mégnem produ- _ kált r 7>! w> m w, Pénteken gyermekjegy 20—30 fül.Felnőttjegy 40—30—70 fillér Szomb it-vasárnap rendes helyár. PRIMITÍV SZERELEM % Egy modern Ádám és Éva '////. szerelmei az 'M őserdőben! ^Szerepelnek !m g: reCfl0