Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-03-08 / 55. szám

i932 március 8. Retfiazíós hangok a f?*are« ci© sssjSóbasi« Páris, március 7. A francia sajtó élénken foglalkozik a béke- szerződések revíziójának lehető­ségével. A Victoire-ban Hervé felelős szerkesztő megállapítja, hogy a gazdasági helyzet megja- vuíásának előfeltétele a trianoni szerződés revíziója, de ez nehéz lesz, meri a francia kormány a nacionalista sajtó miatt nem mer ehez az eszközhöz nyúlni. A ,,Re- publiqe“ szintén annak a véle­ménynek ad kifejezést, hogy a Duna-medence helyzetét a revízió menthetné meg. A revízió Cseh­országinak is érdeke volna. A re­vízió" megtagadása előbb-utóbb háborúra vezetne. Pásztor Imre és Homtli Ber­talan dr. ünneplése a Moréban. A Move ZSE vasárnap este bajtársi vacsorát rendezett, ame­lyen mintegy százan jelentek meg. Ott volt Gyömörey György főis­pán és a város társadalmának számos vezetője. A vacsora ke­retében melegen ünnepelték Pász­tor Imre elnököt, akit a Társa­dalmi Egyesületek Szövetsége és Horváth Bertalan dr. alelnököí, akit a Move központja tüntetett ki kiváló érdemeik elismeréséül. A kihintetteket Gyömörey György főispán köszöntötte meleg szavakkal. Kiemelte, hogy külö­nösen azért becsüli munkássá­gukat, meri most, mikor annyira szükséges a nemzeti összefogás, a két kitüntetett szívvel-lélekkel dolgozik ezen és nem riadnak vissza a nehézségektől, hogy a kitűzött célt elérjék. A Move nevében Bozzay Jenő dr. alelnök üdvözölte a kitüntetet­teket ugyancsak bensőséges sza­vakkal. Az ünnepeltek nevében Pásztor Imre mondott meghatott hangú köszönetét és rámutatott annak a munkának fontosságára, amelyet a Move végez. A megjelentek lelkesedéssel fo­gadták a beszédeket, azután Árvay László dr. köszöntötte a Move két vendégét, Berzsenyi László dr.-t és Villax István dr.-t. Az ünneplések után a megjelen­tek még sokáig maradtak együtt. Kedd, március 8. 9.15: Szalonzenekari hangver­seny. 12.05 : Hangverseny. 3.30 : „Tündérvásár“ meseórája" 5: Ho­gyan készült a Panama csatorna. Fuchs István előadása, 5.35: Más­félóra könnyű zene. Zenekari hang­verseny. 7.30: A m. kir. Opera­ház előadásának közvetítése, „Sába királynője“. Opera 4 felvonásban, 5 képpel. Az előadás után idő- járásjelentés. Majd a Malcsiner jazz hangversenye. — Feljelentette az artista társát. Oldos Jolán zalaegerszegi leány feljelentést tett zsarolás miatt Czenner Géza artista ellen. Elmondotta, hogy Czenner a vi­déken engedély nélkül artista mu­tatványokat végez és őt is magá­val csalta. A csendőrök őt figyel­meztették, hogy az engedély nél­küli aríisíáskodás tilos, ezért haza akart jönni. Czenner ekkor elvette ruháit, hogy el ne távozhassák. Ennek ellenére ő hazajött és most kéri az eljárást társa ellen. Zalamegyei Újság 3 MftPI HIKEH--------------Róin. kai.: Isten. János. Pro t.: Zoltán. Görög: Teoíilakt. Izr.: 27 S. Va- jakhel. Napkelte 6 óra 28 perckor. Nyugszik 17 "fflBSBSSBSBBSB óra 55 perckor. IDŐ: Kevéssel olvadáspont­feletti hőmérséklet, a sikságon újabb esők és havazás, a hegye­ken havazás. — Esélyen tisztelt vidéki e!a- fizetőinket felkérjük, hogj elő­fizetéseiket ,,bianco“ csekk­lapon „Zrinyi.íiyomda“ 43.368 ssr. csekkszámlájára méütüsías- sanak rendezni, läSeive meg- ujitsni, — Egyházi hir. A veszprémi míegyéspüspük a felsőiszkázi plé­bániára vitéz Nováky Lajos fali- ándörögi plébánost nevezte ki. A község népe sajnálkozással bú­csúzik a népszerű plébánostól. — Lelkigyakorlatok. A hely­beli állami polgári leányiskolában ma kezdődtek a lelkigyakorlatok, melyeket Grassanovics Leó dr. bencés tanár, csácsbozsoki kise­gítő lelkész vezet. — Kray István báró két el­maradt interpellációja című vasárnapi közleményünkhüz pót- lóan azt füzzük, hogy a Magyar Ált. Takarékpénztár zalaegerszegi fiókjának vezetősége is kijelentette, hogy Bekk János rózsásszegi gazda nem az ő adósuk, Kray báró kijelentései tehát erre a bankra sem vonatkozhatnak. — Adomány. Topler György ny. körjegyző (Nagygörbő) lapunk utján 3 pengőt adományozott a Szent Antal oltárra. — Jubiláló körjegyző. Papp Aladár dörgicsei körjegyző most ünnepelte működésének 25. év­fordulóját. A körjegyzőség köz­ségei meleg ünneplésben rászesi- teíték ebből az alkalomból a ju biláns jegyzőt. — Nem ülnek a cigányok, mert „diferenciásak. A zala­egerszegi rendőrség nemrégiben az egerszegi cigánytanya számos lakóját elzárásra Ítélte különböző kihágások miatt. A büntetést most kellene leülniök, de a mo­rék helyett csak egy „delegátus“ érkezett meg a rendőrségre és nagy sírások közben közölte, hogy „nem tudunk bejönni könyörgöm leülni azt a kis büntetést, mert az egész tanya diferenciás.“ A vallatás során kiderült, hogy a cigány influenzát ért a diferencia alatt. A rendőrségen értésére ad­ták a delegátusnak, hogy siessen a tanya kigyógyulni a „diferen- ciából“, különben a rendőrséggel igazi differenciáik támadnak. — Fo!$ő hó dása al?caó stusp a Schütz Áruházban. — Bezárták az elemi isko­lákat. Zalaegerszegen a kanyaró járványosán fölléped s ezért az alispán rendelkezésére az elemi iskolákat — egyelőre — kél hétre, tehát a husvétig bezárták. . — Halálozások. Özv. Schnel­ler Adolfné szül. Vurglics Matild, Schneller Jenő kormányfőtanácsos, zalaszentgróti esperesplébános édesanyja 89 éves korában meg­halt. Holttestét Zalaszentgróton szentelték be, majd Szombathelyen helyezték örök nyugalomra. A te­metésen a főszolgabíró vezetésé­vel a zalaszentgrótiak 50 tagú küldöttsége is megjelent. Halálát fián kiviil két leánya gyászolja. Az elhunyt nővére volt néhai Vurglics Gusztáv felsőőrsi pré­postnak. — Vizy István arany- misés áldozópap, szentszéki taná­csos, Nagyszakácsi község 52 éven át volt buzgó plébánosa meghalt. Ő volt a veszpémi egy­házmegye legidősebb papja. Fel­szentelése után 4 évig Felsőőr­sön, majd 2 évig Tapolcán volt káplán, s 1873-ban lett Nagysza­kácsit plébánosa. 1924-ben nyu­galomba vonult, de továbbra is Nagyszakácsiban maradt, ahol a hívek rajongásig szerették a jó­ságos lelkipásztort. — Paál Pál, ny. államrendőrségi főtiszt, életé­nek 52, évében elhalálozott Zala­egerszegen. Az elhunyt 1902-ben lépett a zalaegerszegi városi rend­őrség szolgálatába s mint biztos működött 1914-ig. Ekkor bevo­nult s orosz fogságba került, hol négy évet töltött. 1920-ban tért haza és megszakított szolgálatát az állarnreendőrségnél folytatta, mint főtiszt. Puritán jellemű fér­fiú, szorgalmas, törekvő tisztviselő volt. A harctéren és a hadifog­ságban szerzett betegsége emész­tette föl egészségét. Kedden, folyó hó 9-én délután 4 órakor temetik az ujternető halottasházából. — A legnagyobb érdeklődés jelentkezett egyszerre arra a hírre hogy Sebő Miklós ezen a héten személyesen Zalaegerszeg vendé­ge lesz. Amint Gábor Béla közli, Sebő nívós vendégszereplése nem egyedüli lesz a közeljövőben, hanem Sebő előrelátható zsúfolt nézőtere végrehajthatóvá teszi a programot, amelynek keretén belül a legnépszerűbb művészek teszik nívóssá az Edison mozi műsorait. Sebő Miklós is gazdag műsort ad le, de ezt a műsort egy uj és egészen vidám filmsláger mellett adja le, tehát kettős élvezete lesz a közönségnek és ezt egyszeres mozihelyárak mellett élvezheti. — Életmentés a Balatonon. A napokban Baíatonfüreden Cs. Darab József polgáriiskolai tanuló alatt korcsolyázás közben besza­kadt a Balaton jege és a fiú el­I tűnt a 3 méteres vízben. Három veszprémi diák azonnal segítsé­gére sietett és sikerült is ki­menteni. — Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sá­padtság, mirigybetegségek, bőr­kiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüviz szabályozza a belek annyira fontos működé­sét. Az orvosi tudomány számos vezéríéríia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József viz hatása mindig kitünően be­válik. A Ferenc József keserü- viz gyógyszertárakban, drogériák­ban és füszerüzletekben kapható. 3259 — Boncolások. Megiríuk, hogy Lukács Károly zalaszentmihályi lakos alkoholmérgezésben meg­halt. Holttestét szombaton délután boncolták fel a törvényszéki or­vosok és megállapították, hogy Lukácsnál szervi elváltozások mu­tatkoztak részben a sok alkohol- fogyasztás miatt és halálához hoz­zájárult a kérdéses napon elfo­gyasztott nagymennyiségű alkohol. Értesülésünk szerint nem való­színű, hogy halálát erőszakos le­itatás okozta volna. — Zalabol- dogfán vasárnap boncolták fel Nagy Mária csecsemőjének holt­testét. A gyermekgyilkos anya je­lenleg édesapjának kalócfai laká­sán fekszik és felgyógyulása után bekerül a zalaegerszegi fogházba. — Főríi és gyar-mek ruha­szövetek a ’epjoölbak és íag- slcsóiihak Behüte Áruházban. — Meg akarta zsarolni rab­társának feleségét Heinsifz Fló­rián a múlt évben a nagykanizsai fogházban megismerkedett Németh Miklós kistolmács! lakossal, aki egy vadőr megsebesitése miatt került a fogházba. Heinsitz kifür­készte Németh családi viszonyait és mikor kiszabadult a fogházból, elment Németh feleségéhez. Az asszonynak mint a törvényszék kiküldöttje mutatkozott be és 400 pengőt akart kicsalni tőle azzal az Ígérettel, hogy a pénz ellené­ben kiszabadítja férjét. Az asz- szony óvatos volt és nem adta át a pénzt. Heinsitz ellen eljárás in­dult és most a törvényszék 9 hó­napi börtönre itéite. — A zalaegerszegi Noire Dame rk. íaniíónöképző I. évfolyamára április 30-ig lehet felvételért folyamodni az i 932-33 tanévre. A kérést a Főtisztelendő Egyházi Főhatósághoz kell intézni, de a fanitónőképző igazgatóságá­hoz beküldeni. Melléklendő : ke­resztlevél és születési anyakönyvi kivonat; hatósági orvosi bizonyít­vány arrói, hogy az illető éptestű, érzékszervei és színérzéke kifogás­talan ; iskolai bizonyítvány a pol­gári iskola vagy középiskola III. osztályáról és a IV. osztálybeli félévi értesítő ; ajánlás a hittanár­tól. A folyamodványra 1 pengős, mellékletekre 30 filléres okmány- bélyeg ragasztandó, szegénységi bizonyítvány csatolása esetén mindez bélyegmentes. Az interná­tusba való felvételre nézve a Rendház Főnöksége készséggel ad felvilágosítást. — Öngyilkossági szándék­kal eltűnt egy fiú. Kárer István 16 éves fiú március 2 án öngyil­kossági szándékot hangoztatva eltávozott szülei lakásáról. Talián- dörögd felé ment és az erdőben eltűnt. A nyirádi csendőrség meg­indította a nyomozást. é^s riiha??2öweSe?s a 3&í|újöbb düwafsziraekfeßjs és sramtákisas ©sserezhet^k be a i Schlitz ÁrEíSíásaan?. TETOCSEIIÉI® i DUHÁNTUi.1 CSEtÉPGYÁRAK Zalaegerszegi képviselete a legjobb minőségű SaproaS, Járaoslbásas, JZa’assesitgróti stb. | tetöcserepeí a legelőnyösebb áron árusít. — Mielőtt cserépszükségletéí | beszerezné, keresse föl Weisz ErnS bizományosunkat Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 32. Bizományi lerakatok : Andráshidai utón Eitner téglagyárnál. (Ezelőtt Kovács ? féle téglagyár.) Továbbá: A nagyáliomáson a teherpályaudvaron. 5098 |

Next

/
Thumbnails
Contents