Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-03-05 / 53. szám

évfolyam 53. szám. Ä**» S2 IIP*?» SSMS ^32 ÜÍS^rcius 5 Szombat. SserKesztöség és Kiadómmal: Zalaegerszeg, Széctienyi-tér Telefon: 128 szám. — FióKKiaflöliivatai: KeszMy, Petö-ii. 9. Felelős szerkesztő: HER&QLY FERENC. I . *K!E3*s»KfiaB8 POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kor; délutáni órákban. i írnuniiiTf mii Try-rminiilT-^^^TT Előfizetési árak : egy hónapra 2 40 pengéi negyedévre 7*20 pengő. A rendet annak kell helyreállítania, aki azt megbontotta. Ez áll természetesen Európa rendjére is, amit a győ­zők bontottak meg a Páris kör­nyékén összekovácsolt békeszer­ződésekkel. Ezeket a békeszerző­déseket nem a józan ész, hanem a rövidlátással párosult düh, gyű­lölet és kapzsiság eredményezte. És ezeket a szerződéseket tartot­ták egynéhány esztendeig megvál - ihatatlanoknak, különösen a kis- ánfánt kormányai, mert hát ők a mai „békeállapoíoknak“ hasz­nát iátták. Azonban, mint a fát a szú, úgy kezdték ki nagy béke­művet is épen a győzők államá­ban az elfogulatlan politikusok és közgazdászok, akik már a béke első éveiben részint újságban, ré­szint röpiratokban, vagy vaskos kötetekben mutatták ki a béke- szerződések tarthatatlanságát. Ezek a józanul gondolkodó emberek kihirdették, hogy igazságtalan bé- kékkek rendet teremteni lehetet­lenség és fejtegetéseiket a követ­kezmények fényesen igazolták. A legyőzött államokban nagy gaz­dasági bajok születtek meg, de ezek a bajok hamarosan átterjed­tek a győzőkre is ás most már ők sem állnak semmivel sem jobban, mint — mi, akiket vég­leg eltüntetni is akartak a föld színéről. A béke tehát megbosz- szúlta magát, a rend megtermetté a legnagyobb rendetlenséget. A kisántántban csak a nagy- ántánt tartotta a leiket. Mihelyt azonban a nagyántánt szétb omlott, sőt annak két tagja, az angol és olasz — egyik nyíltabban, a má­sik inkább leplezetten — a béke­kötéseket makacsul védelmező franciák ellen fordult és Amerika is a revíziót követelők hazája lett, — tulajdonképen csak a franciák kívánják már a „rendinek főn- maradását, — de csak hivatalo­san. A hivatalos állásfoglalás azonban — tudjuk — egy közön­séges személyváltozással egyik pillanatról a másikra megváltoz- hatik. így most már közel va­gyunk ahoz, hogy a francia hi­vatalos körök hivatalosan gondol­janak a rend visszaállítására. A megbolygatók a franciák voltak, mert íulajdonképen ők csinálták a békeszerződéseket. A többiek csak helyeseltek. Ráeszméltek most, hogy így még sincs jól és mellékutakon, hogy az ő presz­tízsük csorbát ne szenvedjen, a kisántánt útján igyekeznek vissza­csinálni azt, amit annyira elron toltak. Az új francia miniszterel­nök a magyarok, osztrákok és a kisántánt lárgyalásaira helyezi a súlyt. A kereskedelmi tárgyalások — szerinte — csak akkor vezet­nek eredményre, ha kiküszöbölik a „mérges anyagokat“. Mik lehet­nek ezek ? És mikor remélheti csak a francia miniszterelnök, hogy az ő óhaja teljesül ? Egy­szerű a válasz ezekre a kérdé­sekre. Szolgáltassanak igazságot Magyarországnak. Cáfolják bármennyiszer a cse­hek a területi engedményeké!, bi­zonyosak vagyunk abban, hogy erre gondoltak már előbb is a franciák és föltételezzük, hogy erre utasították is a ki-sántámnak mind­három kormányát. Csak a kezdet nehéz egy kicsit, mint mindenben. Elvégre is. kivonulni onnan,--ahoi Páris, március 4. A Petit Pári­sién genfi értesülése szerint a Nép szövetség közgyűlésének végleges határozata valószínűen a követ­kező lesz: 1. Megrójják Japánt, mert fegyveres erőhöz folyamo­dott. 2. Éigyelmeztetik Kínát, hogy a megállapodásokat íarisa be. 3. Megelégedéssel tudomásul veszik az ellenségeskedések beszünteté­sét Sanghajban és nyomatékosan felhívják a két félt, hogy gyorsít sák meg a tárgyalásokat a vég­leges béke megkötése érdekében. 4. Köszönetét mondanak az Egye­sült Államoknak és a többi hatal­maknak az eredményes közre­működésért. 5. jóváhagyják azo­kat az intézkedéseket, amelyeket a tanács október óta tett. 6. Fel­hívják a tanácsot, készítsen rész­letes összefoglaló jelentést a szep­temberi közgyűlés számára. Tokio, március 4. A Reuter iroda értesülése szerint azok a csapatok, amelyeket Sanghaj felé készültek behajózni, még ma meg­Newyork, március 4. Mint is­meretes, Lindbergh ezredes tegnap levelet kapott, amelyben értesítet­ték, hogy elrabolt gyermeke egészséges és követelik az 50 ezer dollár váltságdíj kifizetését. Azóta Lindbergh több fenyegető levelet kapott. A levelekben a rablók nemcsak a gyermeket, de Lindbergh ezredest is halállal fenyegetik, ha a váltságdíjat azonnal ki nem fizeti. Az egyik A közelmúltban több alkalom­mal előfordult (Zalában is meg­történt)/ hogy idegen polgári vagy katonai repülőgép magyar területre leszállóit és rövid tartózkodás után a magyar polgári lakosság segít­ségével ismét felszállóit, mielőtt a gép leszállásáról a helyi ható­örökös úrnak érezte magát az émfcór, még a legpompásabb disz meb.'nbefc Ts — egy picikét kel - lem sen. De hát, ha az ezeréves jogim birtokból kivonulhattunk ab­ba;., a reményben, hogy az igaz­ság végre is diadalmaskodik, a bí ■ sák is kivonulhatnak abban a tudatban, hogy az igazságot egy Időre eltemethetik ugyan, de az végre is győzedelmeskedik, — föltárnád. kapják a visszatartó parancsot. Az útban levő megerősítéseket Sanghajban partra szállítják, hogy felváltsák a harcokban résztvett csapatokat és segédkezzenek az elpusztult területek újjáépítésében. London, március 4. Sanghajból ellentmondó hírek érkeznek. Egyik jelentés szerint az ellenségeske­dést *eljesen beszüntették, másik jeAe«*:.Ss viszont arról szó!, hogy a japánok megtámadták a kínaia­kat és Nang-Csinnál heves har­cok folytak. A kínaiak visszavo­nultak és a japánok üldözik őket. Az angol zászlóshajón tervezett béketárgyalást elhalasztották, mert a kinaiak nem bíznak a japánok őszinteségében. Remélik, hogy né­hány napon belül megkezdődik az érdekelt hatalmak konferenciája. Egyik lap szerint a kinaiak attól tartanak, hogy a japánok által összehívott uj konferencián a ja­pánok a sanghaji zóna demilita- rizálását követelik, amihez a ki­naiak nem járulhataak hozzá. j levél kézírása azonos azzal, ame- \ lyet a csecsemő bölcsőjében ta­láltak. A rablók azt követelik, hogy az ezredes a váltságdíjat kisebb címletű, legfeljebb 20 dolláros bankjegyekben fizesse meg. Ez a körülmény arra mutat, hogy tapasztalt emberrablókról ván szó, Amerika számos temp­lomában imádkoztak a csecsemő megkerüléséért. A rablókat egész rendőrhadsereg keresi. ságok és a légügyi hivatal ér tesülheúek volna. Ä belügyminisz­ter most rendeletet adott ki a törvényhatóságok első tisztviselői­nek és a rendőri hatóságoknak ezeknek a visszásságoknak a meg­szüntetése érdekében. Felhívja a miniszter a hatóságokat, hogy a Ellentétes hir*e;k a keleti hábenus eseményeknél. Kist határ-©»: majd a fi pszőveiség ? Lin«ihe«»gh ezredest halállal fenyegetik a gyeemekpsblóki Polgári személyeknek tilos ez idegen repülőgépek fefsxáliésáStiaii sesésikeani. lakosságot dobszó és hírlapok uíján tájékoztassák a repülőgépek leszállása esetén követendő eljá­rási ól. A rendelet szerint, ha a lakos­ság a mezőn vagy másutt leszálló repülőgépet vesz észre, azonnal értesítse a legközelebbi csendőr­őrsöt, jegyzőt, főbírói hivatalt, ille­tően a rendőrséget. A leszállóit repülőgép utasaival a magyar la­kosság udvariasan viselkedjék, azonban az idegen repülőknek új­ból való felszállását elősegítenie tiios. Ha valaki a tilalom ellenére a felszállásnál segédkezik, kihá- gási eljárás indul meg ellene. Ter­mészetesen szerencsétlenség ese­tén az idegen repülőknek első segélyt kell nyújtani. ******sf*ä*,+*x£v**0*r*&vx Estéitek sikkasztó p&statssztef. Budapest, március 4. A múlt év decemberében letartóztatták Tardy József postatisztet, aki a 72. számú postahivatalban ellopott egy ajánlott levelet, amely 25 ezer pengő értékű gyémántgyűrűt tar­talmazott. A törvényszék Tardyt ma sikkasztás miatt az enyhítő körülmények figyelembevételével egyévi börtönre Ítélte. Figä'fasi lőttek Kisvárda meneti* Nyíregyháza, március 4. Dal- mady Imre szabolcsveresfalvi in­téző Kisvárdáról másodmagávat taligán igyekezett haza. A taliga előtt egy farkas bukkant fel, Dal- mady lövésre emelte puskáját, de közben a farkas eltűnt az útról. A tanya melleit ismét előbukkant és ekkor az intéző ieteritetie. A farkas ezen a vidéken igen ritka és csak a legkeményebb telek al­kalmával szokott előfordulni. lléfge a lapp mozgalomnak» Helsinki, március 4. A lappok­nak Helsinkitől északra 70 km- nyire fekvő riihibaehi táborát a kormánycsapatok szétszórták és a vezetők hazamentek. Tol sok & d&kfori óimét vis»Sők sssáma*. Mint értesülünk, a tudomány­egyetemek jogi kara érdekes újítást kíván megvalósítani azzal, hogy az államtudományi doktorá­tust meg akarja a jövőben szün­tetni. Az indokolás az, hogv túl sok a doktori cimet viselők száma, így az államtudományi cim helyett a jelöltek jogvégzettséget igazoló oklevelet nyernek. Ezzel egyide­jűén a doktori cim megszerzését minden kar megszorítja és a mainál sokkal sz;gorubb feltéte­lekhez köti.

Next

/
Thumbnails
Contents