Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)
1932-02-24 / 44. szám
2 Zalamegyei Újság 1932 február 24. A zalaegerszegi gazdasági tanfolyam hallgatóinak tanulmányi kirándulása Hottón. A zalaegerszegi téli gazdasági tanfolyam szombaton délután kirándulást rendezett Hottóra. — A kirándulás célja Károly ottani igazgató-tanitó minta méhesének megtekintése volt és ezzel kapcsolatban gyakorlati méhészeti előadás a méhészet körében használatos eszközök bemutatásával. A kiránduláshoz csatlakozott az andráshidai körjegyző húga és ( az andráshidai segédjegyző felesége, kik Zalaegerszegen is szorgalmas hallgatói voltak Pesíhy József tanárnak, a zalaegerszegi méhészeti egyesület aleinökének. Jókedvűen érkezett meg a kiránduló csapat Hering Dezső gazdasági s. felügyelővel, a tanfolyam vezetőjével az élen, hogy az elméleti előadásokon hallottakat a gyakorlat útján kibőviíhes- sék. Az elemi iskola tantermét teljesen megtöltötte a hallgató közönség és Károly igazgató rendkívül értékes előadás kíséretében bemutatta az általa konstruált nagyon elmés, könnyen kezelhető kaptárokat, melyek a Boconádi és országos kaptárak előnyeit foglalják magukban, azok hátrányai nélkül, nagyon kényelmes, könnyű kezeléssel. A tanteremből a méhészetbe vonult a kiránduló csapat és itt gyönyörködhetett olyan méhesben, mely 16 év kitartó, céltudatos munkájának eredménye. A méhes évi átlagos hozama 19 métermázsa méz, amit 66 kaptár szorgalmasan dolgozó méhecskéi nyújtanak odaadó gondozójuknak. Károly igazgató némi szomorúsággal közölte, hogy Gödöllőre is adott az ő általa feltalált rendszer alapján épült kap- tárakbói, de óit mint használhatatlant kiselejtezték. — De különösek a méhecskék: Hottón gondos szeretettel épített otthonukat annyira kedvelik, hogy családon- kint évenkint átlagosan 3G kg. mézet adnak tulajdonosuknak, mig Gödöllőn erre nem hajlandók. — Vagy ki tudja, talán nem is a méhekben van a hiba , . . Az előadás után a tanfolyam hottói hallgatói ozsonnával vendégelték meg zalaegerszegi és andráshidai társaikat, majd a tanfolyam vezetője meglátogatta a tanfolyam 4 legderekabb hottói hallgatójának otthonát. Mutatták a trágyatelepet, amit a tanfolyamon tanultak szerint gondosan kezelnek, az istálókat, bennök az állatokat, mutogatják a trágyalé- kúí helyéi, amit el fognak készíteni, ha a fagy kienged, az ablak helyét, amit az istálófalára feltétlenül alkalmazni fognak, a gyümölcsöst, amit már gondos téli ápolásban részesítettek, a régi fageredelyes ekét, amit ki fognak cserélni vasekére, Megígérik, hogy készítenek majd lókapát és tengerit nagyobb kiterjedésű területen fognak termelni. A gyermekek és szülők örömtől és boldogságtól sugárzó arccal búcsúznak tanító mesterüktől és mikor a kocsihoz kísérik a vendégeket, az egyik megsugja, hogy neki csak füllentéssel sikerült a tanfolyamra eljárni, mert mikor az édesapjának a nyilatkozatot aláírás végett odaadta, azt mondotta, hogy a tanfolyam csak 3 napig fog tartani, különben nem engedték volna el. Azzal az érzéssel értünk haza, j hogy, mi mindent lehetne a mi I Tambrus Mihály, idős zalalövői lakos tegnap hirtelen meghalt. László Henrik dr. körorvos megvizsgálta a holttestet, de semmi külerőszak nyomát nem találta. Mivel az öregember beteg riem volt, az a gyanú merült fel, hogy bűncselekménynek esett áldozatul. A csendőrség megindította a nyomozást és megállapította, hogy erőszakos halálról nincs szó. Az eddigi vizsgálat szerint az elhunyt önsegélyre képtelen ember volt. Nagy élénkség uralkodott ma a városházán. A folyosókat any- nyira ellepte, a közgyűlési termet annyira megtöltötte a sok helybeli és vidéki ember, férfiak, nők egyaránt, hogy mozogni is alig lehetett ott. Ezt a nagy sürgést- forgást pedig az idézte elő, hogy Pais Kálmán munkástoborzó mun • kásokat szerződtetett aratási Munkálatokra. A toborzás hire elhatott természetesen a vidékre is, azért voltak olyan nagy számban vidékről is munkavállalók. Most mindössze csak 110-et szerződtettek, de ez a szám még nem végleges. Sőt mondhatjuk, csak csekély hányada a szükségletnek. A közeli napokban ugyanis még jelentkeznek más munkástoborzók A m. kir. XXVII. osztálysorsjáték ötödik osztályának húzása egy héttel ezelőtt kezdődött meg és tart március közepéig. Ezerek, meg ezerek várják ettől a három héttől még a jó szerencsét. A posta pénzforgalmának legerősebb napja volt e hó 15-ike, mert akkor volt az utolsó nap a sorsjegyek árának befizetésére. Akárhonnan is, de előteremtették a sorsjegyek árát és sietve adták föl a postán, hogy a húzás meg kezdésekor már az elárusítóknál legyen a pénz. Azonban az osztálysorsjáték- üzlet konjunktúrája, amióta a gazdasági válság tart, szintén lehanyatlott. A sorsjegyeladások, — mint értesülünk, — talán a kellő propaganda hiányában, mind nehezebbé válik. Ezért már régebben kisért a gondolat, hogy a jelenleg 84 ezer darabból álló sorsjegymennyiséget a viszonyoknak megfelelően csökkenteni kellene. Azok a tapasztalatok, amelyeket a sorsjegyelárusitó kollekéríelmes, szorgalmas zalai népünkkel alkotni, ha sok-sok olyan lelkes odaadó tanítójuk volna, mint a hottói. Mennyi kincs, mennyi akarat van a népünkben, csak fel kellene tárni; önzetlenül és odaadással sokat kellene vele foglalkozni és az értékes gyümölcsöt kis áldozat révén feltétlenül meghozná. Gazda. A felesége kitette férjét, elhagyta és nem táplálta s valószínűen ez is hozzájárult az idős ember halálához, amelynek közvetlen oka egyébként szivszélhüdés. Megállapította a vizsgálat, hogy Tambrus gyengeelméjű volt és fele sége mégis elmulasztotta körülötte a köteles gondosságot. Kizárta a lakásból és Tambrus állandóan az istállóban volt kénytelen aludni. Az asszony ellen megindult az elis, akik szintén nagyobb mennyiségben szerződtetnek távolabbi vidékekre aratómunkásokat. Érdeklődésünkre a helyzetnek ismerősei úgy nyilatkoztak, hogy mindenki kaphat szerződést, aki dolgozni akar. így tehát a ma munka nélkül állók a nyári hónapokra elhelyezkedhetnek és — ha csak egy kicsit jó termés lesz — megszerezhetik maguknak a jövő télre a kenyeret. Természetesen másnemű mezei munkákra is toboroznak munkásokat úgy városunkból, mint a vidékről, aminek azután az lesz az eredménye, hogy a sok munkásnak vásárlóképessége is emelkedik és ezzel megélénkül a verkéringés az iparban és kereskedelemben is. tőrök a jelenlegi sorsjátékban szereztek, még inkább nyilvánvalóvá tették, hogy a belső piac ilyen nagytömegű sorsjegyet fölvenni nem képes. Nagy baj, hogy az utódállamok fogyasztói úgyszólván teljesen kiestek az osztálysorsjátéküzletből, mert eddig az elárusítók a nyereményeket valutákban fizették ki. Most azonban igen természetesen a fennálló devizakorlátozások következtében ez a valutakifizetési lehetőség teljesen megszűnt. Azelőtt a környező államok 16 ezer sorsjegyet, vagyis az összkontin- gens 20 százalékát vették át. Ezt az elmaradt 20 százalékot a belső piacon nem lehet elhelyezni. Mindezek alapján a sorsjegy- kollektőrök a Pénzintézeti Központhoz fordultak, hogy az eddig kibocsátott 84 ezer darab sorsjegymennyiséget a viszonyoknak megfelelően 60—64 ezer darabra redukálja. A Pénzintézeti Központ, amint értesülünk, egyelőre nem döntött az ügyben, de kijelentette, hogy megvárja a legközelebbi sorsjátékot. És, ha úgy tapasztalná, hogy a legközelebbi játék alatt sem sikerül a kollektőröknek a kellő eredményt elérniük, a pénzügyminiszterrel együtt komolyan megfontolja a sorsjegymeny- nyiség apasztásra vonatkozó kívánságot. Kilépések az egységes- pántból. Budapest, február 23. Erdélyi Aladár és Klein Antal ma délben levélben bejelentették az egységespárt elnökének a pártból való kilépésüket. Meghalt Lukács László. Budapest, február 23. Lukács László felsőházi tag, volt miniszterelnök és pénzügyminiszter 82 éves korában ma reggel meghalt. Halálát influenzás megbetegedés következtében fellépő tüdőgyulladás okozta. Temetéséről valószínűen a „Tisza István“ Társaskör gondoskodik. Szökőévben vagyunk. Mátyás napja ilyenkor nem február 24- ére esik, hanem átugrik 25- ikére. — Ez a Mátyás - ugrás. Február 24 pedig mint „Szökőnap“ szerepel a naptárban. Mátyás napja egyébként a nép hite szerint az időjárásban valamelyes változást hoz. Azt tartják ugyanis, hogy Mátyás hoz jeget, vagyis: fagyaszt ; ha azonban van jég, akkor tör jeget, vagyis : olvaszt. Ezidén tehát, amikor bizony elég hosszú időn át tart a fagy, várhatjuk, hogy február utolsó napjaiban megenyhül az idő, megtöri Mátyás a jeget. A Gyertyaszentelő felől elterjedt véleményt a következmények igazolták, mert a gyertyaszentelői enyhe időt már másnap kemény hideg váltotta föl, mely csekély megszakítással a mai napig tart. Ha a következmények Mátyást is úgy igazolják, akkor számithatunk arra, hogy legközelebb már megenyhül az idő s szépen belemegyünk a tavaszba, amit azuián nem zavar meg a fagyos idő. ...~~ffádsT. Sz erda, február 24. 9.15: Szalonzenekari hangverseny. 12.05 : Hangverseny. 4 : A titokzatos utas; A felhő. Novellák. Irta és felolvassa Törökné-Kovách Hermin. 5: A gyermekbetegségek megelőzéséről. Papp Gusztáv dr. előadása. 5.30: A Janus Pannonius Társaság felolvasó ülésének közvetítése Pécsről. 7.15: Gramofonhangverseny. 8: Nekolny Kurt felolvasása: „Elektroncsövek, hangfrekvenciás és rádiófrekvenciás erősítés“. 8.30: Szinmüelő- adás a Stúdióból. „Fekete gyémántok“. Regényes színjáték 4 felvonásban. 10.15: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek, 10.30: Pister Gottheit kamaraénekes hangversenye. Majd Rácz Béla és cigányzenekarának hangversenye. — Leesett a létráról. Gábor József 59 éves napszámos hétfőn délután a nagykanizsai Károly laktanyában a befagyott vízvezetéki csöveket javította. Munka r rben egy létráról lezuhant és • fe esett. Azonnal meghalt. A vizsgálat megindult. Hirtelen meghalt egy zalalövői öregember, akit a felesége elhagyott. járás. Aratómunkásekat tobopostak ma Zalaegerszegen. A toborzások megismétlődnek. — Munkához jut mindenki, aki dolgozni akar. Hanyatlik az osactálysorsjátók üzlete is. A sorsjegymennyiség csökkentését kérték az elárusítók.