Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-02-20 / 41. szám

SV, 41« «vám. Ára 12 fülé** 1932 Február 20 Szombat. Szerkesztőség és kiadókívatal: Zalaegerszeg, Sz écnenyi-te r i. POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: egy hónapra 2‘40 pengő Telefon: 128 szám. — FiókkiaaóniYatal: Kesztt ely, Pető­n. 9. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. negyedévre 7’20 pengő. Csökkent a fizetésképtelenségek száma ja­nuárban a decemberihez képest. A bejelentett fizetésképtelenségek száma ugyanis 387 volt január folyamán a decemberi 419-cél szemben. Viszont a passzívák összege a decemberi összegekhez képest 26'9 százalékos emelkedést mutat. Mit állapíthatunk meg ebből ? Mindenekelőtt azt, hogy alapo­san lecsökkent a — vállalatok száma. Elvégre is csak a meg­levők közül kerülhetnek ki a fi­zetésképtelenek és nem azok kö­zül, amelyek már — levégeztek. Az utóbbi esztendők folyamán gyors egymásutánban jelentkeztek a fizetésképtelenségek, csődök s ennek következtében megkeves- bedett a vállalatok, az üzletek száma ; egészen természetes te­hát, hogy akkor, amikor mát megritkultak a sorok, kevesebb pottyan el. Viszont azonban a passzívák összegének emelkedése azt iga­zolja, hogy most már a nagyobb, a jobban megalapozott vállalatokra kerül a sor. Eddig ugyanis in­kább csak az újabb alapításokat, a konjunkturás világban született vállalatokat fújta el a válság szele ; most pedig már azokat is kikezdi, amelyek dacoltak minden viszon­tagsággal, amelyeket a konjunk­turás világnak gombamódra sza­porodó vállalatai sem ingathattak meg.. A folyton csökkenő vásár- lási lehetőségek, az emelkedő ter­hek azonban olyan támadásokat intéznek ezek ellen a jól megala­pozott vállalatok ellen is, hogy már egyik-másik kénytelen fizetés képtelenségbe, csődbe menni és az csak természetes, hogy ezek­nél a vállalatoknál a passzívák összege magasabb, mint volt a már tönkrement kisebbeknél. Nem a helyzet javulását jelenti tehát az, hogy a fizetésképtelen­ségek száma csökkent, sem pe­dig az, hogy a kisebb számú fizetésképtelenségek nagyobb ösz- szegü passzívákat tüntetnek föl. Mindezekből csak a helyzet rosz- szabbodása tűnik ki. Ma már ke­vesebb vállalat mehet tönkre, mert kevesebb van. A bukhatók már elbuktak. És sor következik azokra, amelyek felől még csak föltételezni sem mertük volna, hogy valamikor szintén a fizetés- képtelenség örvényébe sodródnak. Természetesen az itt mondot­tak megint nem csak a mi csonka hazánkra vonatkoznak. Még a győztes államokban is hasonló rombolást végez a gazdasági vál­ság. És mi is azt a meggyőző­dést valljuk, amit Walkó Lajos külügyminiszter, hogy a kivezető ut csak a nagyhatalmak egymás közti megegyezése alapján talál­ható meg. A hatalmaknak egy­mástól eltérő, sőt néha ellentét­ben álló érdekeit végeredmény­ben mégis csak ki fogja egyenlí­teni a világgazdasági válság, mely alól senki sem vonhatja ki magát. A legfontosabb a külügyminiszter szerint is az, hogy az állam és a magángazdasági élet fentartható legyen addig az időpontig, amig a várvavárt nemzetközi együttmű­ködés alapján a továbbfejlődés szakaszába léphetünk. Nagy bűnt követnek el tehát azok, akik a mai nehéz viszonyok közepette rendbontással nehezítik meg a feltétlenül szükséges nyu­galom föntartását. Izgatni könnyű dolog azoknak, akiknek lelkiisme­rete megbirja azt; százszorta könnyebb pedig az olyan sanyarú időkben, mint amilyeneket most is élünk. Nyugtalanitással, izga­tással nagy problémákat megol­dani nem lehet. Rendkívül sajná­latos dolog tehát, hogy ezt sokan még mindig nem értik meg és igy megismétlődhetett Pacsán a gyülevészi eset, csakhogy szeren­A véres pacsai vásár ügyében a hatóságok tegnap délután óta több irányban folytatnak szigorú vizsgálatot. Bár nem valószínű, hogy a lázadást előre megszer­vezték volna, annyi azonban két­ségtelen, hogy a helyszínen lel­ketlen izgatók mesterségesen fel­lázították a tömeget, amelynek elszabaditoíí indulatai a csendőri sortüzhöz vezettek. A csendőrség még tegnap délután öt embert őrizetbe vett, akik ellen az a gyanú, hogy résztvettek a tömeg lázitásában. Valószínű, hogy az öt őrizetbevételt még több követi. Szigorú vizsgálat folyik a ha­tósági közegek felelősségének kér- désében is. Az illetékes hatósá­gok kutatják, hogy feltétlenül szükség volt-e a sortüz leadására. Az eddigi adatok igazolják a fegyverhasználat jogosságát. Ez ügyben a vizsgálatot a szombat- helyi honvédügyészség folytatja. A nagykanizsai törvényszék vizsgálóbirája az első tervvel szemben csak ma szállott ki Pa- csára a törvényszéki orvosokkal, akik felboncolták a két áldozat holttestét. A közigazgatási vizsgálat szin­tén folyik a végrehajtás körül­ményeinek tisztázására. Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző és Szathmáry Albert dr. zalaegerszegi pénzügyi tanácsos tegnap délután kiutaztak Pacsára és részletesen informáltatták magukat a történ­tekről. Gyömörey György főispán, aki már tegnap délelőtt telefonon jelentést tett a véres incidensről a belügy- és pénzügyminiszternek, délután Budapestre utazott, hogy csétlenebb és sokkal veszedelme­sebb formában, a lelketlen izgatók munkájának eredményeképen. Mert hiszen az eljáró tisztviselő a mi­niszternek épen aznap érkezett rendelete nyomán a lefoglalt álla­tokat visszaadta azok tulajdono­sainak. Ügyelni kell természetesen arra is, hogy ne halmozódhassék föl sok robbanó anyag, mert vannak, akik ahelyett, hogy segítenék eze­ket az anyagokat vészmentesekké tenni, gonosz szándékkal idézik elő a robbanásukat. Ezzel azután nemcsak hogy nem segítenek a bajokon, de elmérgesiük azokat, ártatlanokat is veszedelembe so­dornak és veszélyeztetik az ország jó hírnevét is. Szüséges azért bölcs intézkedésekkel ezeket a robbanó anyagokat eltüntetni, az izgatáso­kat pedig a legszigorúbb rend­szabályok kíméletlen alkalmazá­sával megtorolni. szóbelileg is tájékoztassa a kor­mány tagjait. Mára már nagyvonásokban si­került tisztázni a pacsai harc részleteit is. Az elhangzott vallo­mások szerint a vásártérről Fiala Jenő adótiszteí és a marhahajcsá­rokat hat csendőr kisérte be a faluba, hogy megmenekülhessenek a tömeg dühe elől. A csendőrök állandóan csak a védekezésre, il­letően a tisztviselő és a hajcsárok megvédésére szorítkoztak. A vé­dekezés mindaddig tartott, mig a templom elé értek, sőt még ak­kor is békés eszközökkel igye­keztek a csendőrök a rendet helyreállítani. A templom körül a megtorlódott lömeg azután telje- j sen körülvette a csendőröket és ■ a végrehajtó kiadását követelte, majd dobálózni kezdett. Borsó Lajos tiszthelyettes ekkor figyel­meztette a tömeget, hogy hagyjon fel a támadásai, különben fegy­vert fognak használni. A figyel­meztetés nem használt, ellenke­zően, egyik támadó egy üveget dobott a tiszthelyetteshez. Az üveg a tiszthelyettes kardhüveiyén tört szét. Borsó Lajos a dobás után nyomban a támadóra célzott és lőtt. A lövés azonban nem a tá­madót érte. Az első lövés eldördülése- kor a tömeg elején állók a földre vetették magukat s szinte ugyanebben a pil­lanatban a többi csendőrök is lőttek a tömegre. Ez magyarázza meg, hogy a lö­vések majdnem kivétel nélkül a hátrább álló embereket érték, akik talán nem is voltak támadó szán­dékuak. A csendőrök összesen ki­lenc lövést adtak le. A tüzelés hatása pánikhangulatot teremtett. A tömeg nagy része szétfutott, más része pedig a halottak és se­besültek körül tömörült. Pacsán tegnap estére a nyuga­lom már teljesen helyreállott. Nagykanizsáról és Keszt­helyről megerősítések ér­keztek, úgy hogy ma már erős csendőri készültség vigyáz a község nyu­galmára. Erős különítményt he­lyeztek el Zalaszentmihály köz­ségben is, ahonnét az egész moz­galom ered. Pacsán a korcsmákat és egyéb nyilvános helyeket kora este bezáratták, hogy az esetleges csoportútok­nak elejét vegyék. Itt említjük meg, hogy a pacsai eset tragikumát fokozza az a kö­rülmény, hogy az árverés felfüg­gesztéséről épen akkor érkezett meg Zalaegerszegre a pénzügy- miniszter rendelete, amikor a pacsai harc lejátszódott. Szűcs István zalaszentmihályi legényt, akit súlyos tüdőlövés ért, ma délelőtt a zalaegerszegi kór­házban megoperálták. Remény van rá, hogy életben marad. Gá­lig József botfai legényt, aki a vállán sérült meg könnyebben, még tegnap elbocsátották a kór­házból. A pacsai véres vásár tegnap kora délután a képviselőházban is szóba került. Farkas Tibor dr., a pacsai kerület képviselője sür­gős interpelláció formájában em­lékezett meg a sajnálatos ese­ményről és szigorú vizsgálatot követelt a felelősség megállapí­tása céljából. A felszólalás köz­ben nagy volt az izgalom a Ház­ban. A felszólalásra Keresztes Fischer belügyminiszter azonnal válaszolt és rámutatott, hogy a tömeg annyira fenyegetően lépett fel, hogy a csendőrök kénytelenek voltak fegyverüket használni. Han­goztatta, hogy a pacsai járásban lelketlen izgatók dolgoznak és ezek lázitották fel a tömeget. A pacsai vásárt megelőző na­pon Pacsatüttős községben is in­cidens történt az adóbehajtással kapcsolatban. Rátkai József nagy- kanizsai állampénztári tiszt két csendőrrel és hajcsárokkal több lefoglalt állatot szedett össze a községben, hogy azokat másnap a pacsai vásáron adó fejében el­árverezze. Az állatok összeszedése alkalmával a hangulat igen izga­tott volt, de a népet mégis sike­rült lecsiilapiíani. Az állatokat éjszakára a malom istáiójába zár­ták, de ismeretlen emberek az éj leple alatt feltörték az isíálót és az állatokat elhajtották. A vizs­gálat folyik ebben az ügyben is Szigorú vizsgálat folyik a véres pacsai vásár ügyében. A csendőrök kilenc lövést adtak le. — Az első lövés után a támadók a tőidre vetették magukat.- Megerősítették a pacsai csendőrséget.

Next

/
Thumbnails
Contents