Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)
1932-01-28 / 22. szám
Zalamegyei Újság 1932 január 28. Nem szüntetik meg a vidéki üzletvezetőségeket. Akadályok a diákok korcsolyázása körül. 1 Kaptuk a következő levelet: Zalaegerszegen majdnem minden évben volt korcsolyapálya, mégpedig kétféle : az első, amelyet gondoztak és a rálépéséér! fizetni kellett, a második pedig, melyet a természet alkotott olyan simára, hogy a szegényebbek is hódolhattak a városon kívül ennek a szép sportnak. Ma is megvan mind a kettő. A ZTE pályáról nem akarok kritikát írni, hiszen örüljünk, hogy ez az egy is van, itt van közvetlen a város szélén, de annál inkább szót érdemel a második eset. A mi kis szeretett folyónk mindig gondoskodik arról, hogy a diákságnak és a szegényebb osztálynak legyen helye, hol nyáron fürödhessék, télen korcsolyázhassák ingyen. Most is van jég a réten, de azt rosszindulatú emberek minden éjszaka felvágják. Ha egyszer történnék ez, úgy csekély boszankodás után másik jégdarabra térnénk át, de most már az a helyzet, hogy mindennap tovább jönnek e garázda emberek a fejszéikkel és lépést tartanak a korcsolyázókkal s folytatják barbár munkájukat. Mi szegény diákok eddig hang nélkül türtük ezt a vandál munkát, de most már megtorlásért kiált ez rongálás, hiszen mi nem okozunk kárt a rét tulajdonosának, sem másnak. Nincsen annyi pénzünk, hogy mindennap fizethessünk 30, sőt a nagyobbak 50 fillért, másrészt mi szeretünk hosszú távokon végigszáguldani és ezt ott nem tehetjük meg. Nem ártana, ha a csendőrségi, rendőrségi vagy mezőrendőri közegek néznének a jégvágók után és jobb belátásra bírnák őket. Egy diák. Mennyit fizetett Németország természetben. Páris, január 27. A kamara pénzügyi bizottságának tegnap esti ülésén Flandin pénzügyminiszter a Németország által teljesített jóvátételi fizetésekkel foglalkozott. Szerin‘e a németek túlbecsülték a természetbeni szolgáltatások értékét. Németország részéről azt állítják, hogy csupán az átengedett kereskedelmi flotta értéke több mind 30 milliárdra rúgott. A miniszter igyekezett kimutatni, hogy ez a szám túlzott, Leon Blum szocialista vezér bejelentette, hogy a kamara előtt ismételten javasolni fogja, hogy a német és francia számadatok ellenőrzését nemzetközi pénzügyi bizottságra bízzák. Legalkalmasabb volna szerinte ily feladatra a Népszövetség pénzügyi bizottsága. 140 cm. széles divatos tiszta gyapjú férfiszövetek megérkeztek. Méterenként 7*50 P-ért kaphatók. Schütz-Áruház. Hire járt, hogy a ko mány takarékossági okokból megszünteti az üzletvezetőségeket s így a szombathelyit is. Az érdekelt városok polgármesterei tehát Kle- belsberg Kunó gróf ny. kultuszminiszter vezetésével megjelentek Kenéz Béla kereskedelmi miniszter előtt, hogy az üzletvezetőságek állitóan tervbe vett megszüntetésének elejtését kieszközöljék. Az előterjesztett kérelemre a miniszter kijelentette, hogy a forgalom csökkenése folytán a vasúti üzemet ért deficit kiküszöbölése, különösen pedig az igazgatási költségek csökkentése végett az A munkaalkalom létesítése a felebaráti szeretetnek egyik legszebb megnyilvánulása, alamizs nája. A munkás munkájával követi az ácsmühelyben dolgozó isteni Mestert, munkájával lesz a társadalomnak hasznos tagja s nem élősdije, munkájában találja élete örömeit, munkájával tökéletesíti lelkét, abból meríti erényeit. Az inségadóból is az egészséges munkások számára teremtsünk munkaalkalmakat, ne csak városokban, hanem a falvakban is. Falvakban is az inségsegéiyt ne csepegtessük el itt is, ott is, a reászoruló egészséges insége- között, hanem ezeket tömöriive, az inségadóból adjunk nekik állandó munkát. Munkaalkalom pedig bőven kínálkozik, különösen az elhanyagolt Zala déli részében, az elhanyagolt utak javításában. Az elhanyagolt utak közül is ki kellene válogatni a legrosz- szabbakat s azokat az Ínségesekkel megfelelő időben okvetlenül elvégeztetni. Erre a célra több község Ínségeseit nyilván kellene tartani. Okvetlenül sürgős utjavi • tásra szorul például a dombon épült Kerkaszentmiklósra vezető útnak legalább is fél kilóméter hosszúságban az a része, amely a templom és az iskola között terül el. Közönséges esőben is nem egyszer megtörténik, hogy az autó sehogy sem tud a dombon felkapaszkodni, úgy kell felvontatni, a gyermekek nem kis örömére. Az út javítása, a part megkötése okvetlenül szükséges, mert veszélyezteti a nyugati oldalon épült templomot s a keleti oldalon épült iskolát. A szép, magas templomot a herceg Esterházy család építtette 1638 körül, egy kiemelkedő domb közepén, ahonnét messze uralja az egész vidéket. Kigondoltavolnaakkor, hogy ez atemplom valamikor veszélybe keüzletvezetőségekre vonatkozóan is különböző tervek merültek föl. Ő azonban nagyon jól tudja, hogy az üzletvezetőségeknek gazdasági és kulturális tekintetben milyen nagy jelentőségük van az egyes vidéki városokra és megnyugtatja, a küldöttséget: nincs szándékában a Máv üzletvezetőségeket is megszüntetni. És, ha talán egyes igazgatási ágazatoknál takarékossági okokból szükség is lenne centralizációra, azt aként oldja meg, hogy az üzletvezetőségek személyzeténék létszáma csökkenést ne szenvedjen. rül az esőzésből származó dombelválás következtében ? Ma már a templomtól 1 méterre láthatók a laza földben a földbe vezető vízcsatornák s a laikus is megállapíthatja, hogy a hatalmas templom falán a repedések a sülyedés következményei. Az úttest keleti oldalán szintén dombon, egypár méterre fekszik az úttól a három tanerős nagy emeletes katolikus iskola. Az útnak ezen az oldalán a part a legtöbb helyen még egyenes, 6 -7 m. magas. A tavaszi időben a télen megfagyott part oldalából mázsányi súlyú földdarabok esnek az úttestre. Vájjon ki lesz a felelős, ha esetleg ilyen földdarab a2 alattjárót maga alá temeti? Az iskola annyira veszélyben van már a part meg nem kötése miatt, hogy a földrepedései már egészen a fal tövéig érnek, sőt az iskola sarkától vezető cementcső alól a viz a földet egész az iskoláig annyira kimosta, hogy a föld ott egészen be van horpadva. Az egyházközség a maga erejével az épületeket megmenteni nem tudja. Azért hívjuk fel az illetékesek figyelmét azzal az ismeretes jeligével: „Csak egy rózsaszálat“ — csak egy félkilométert ! Kóbor István. Vonat és autóbusz összeütközése. Bukarest, január 27. A krajovai vasúti állomás bejárata előtt tegnap este az egyik személyvonat elütött egy autóbuszt, amely épen a vasúti átjárón haladt át. Az autóbuszt, amely telve volt utasokkal, a mozdony főbb méterre vonszolta magával, majd lelökte a töltés melletti árokba. A szerencsétlenség alkalmával 4 ember meghalt, 16 megsebesült. Közülök négynek állapota válságos. Fehér Január Schütz Áruházban. Elsüifedf egy tengeralattjáró. London, január 27. Tegnap Portlandnál egy tengeralattjáró merülési gyakorlatot végzett és többé nem került felszínre. A mentési munkálatok egész éjszaka folytak, de eddig a tengeralattjárót nem találták meg. Az elme- rülés színhelyén több tengeralattjáró és egy cirkáló hajóraj kutat az eliünt hajó után. A tengeralattjárót, amely 1450 tonnás, 1920-ban bocsátották vizre. A hajó testvérhajója 1925-ben elmerült a Lamanche-csatornában és 68 főnyi legénysége elpusztult. A most elsülyedt buvárhajónak ugyanennyi legénysége volt. London, január 27. Portlandtól 3 mérföldnyire nyugatra úszó tárgyat láttak a viz alatt s erről azt hiszik, hogy az eltűnt M. 2. tengeralattjáró. A tenger mélysége ezen a ponton 102 láb. Portland kikötőjének összes hajói a helyszínre sietlek, hogy a mentési munkában résztvegyenek. A port- landi színházakban és mozikban vetített képekkel hívták a szakképzett legénységet a hajók fedélzetére. Az M. 2. legénységének életéről nem mondtak ie, mert a személyzet el van látva Dawis-készülékekkel, amelyeknek segítségével a tengerfenékről a viz felszínére juthat, de a szabályzat szerint csak végső szükség esetén hagyhatja el a személyzet a hajót. London, január 27. Hajnali fél 4 óráig nem sikerült az' M. 2. biztos nyomára akadni. Több torpedóromboló egész éjszaka hatalmas fényszórókkal kutatta a vizet, de sikertelenül. Női kalapüzlet előnyös feltételekkel bérbeadó, esetleg eladó. Cim a kiadóban. 4992 Menyasszonyok egyetlen vágya a Schütz vászon. I *$ Bánk bán ossses előadásaira a Zrínyi könyvkereskedésben. kaphatók a jegyek A jegyekhez ingyenes szöveges magyarázatot ad a rendezőség. öx átvett jegyek árát Peg? sőbb a* előadás előtti délelőtt 12-l-ig a Kulturhásifoíiii *6pénztárnál kell kifizetni. Összeomlás fenyegeti a kerkaszentmiklósi templomot és iskolaépületet. Az egyházközség a maga erejével megmenteni nem tudja az épületeket.