Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)
1932-01-23 / 18. szám
XV. évfolyam 18. »lim. Ara 12 fillér 1932 Januáp 23 Szombat. Felelős szerkesztő: HERBOLY FERENC. szerkesztőség és kiadőliivatal: Zalaegerszeg, széci6nyi-tér 4. POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: egy hónapra 2*40 pengő Telelőn : 128 szám. — Fiókkiadóllivatal: Keszthely, Pete’-n. 9, Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. negyedévre 7*20 pengő. Egyetlen lakásnegyedet sem várt olyan izgalommal a közönség, mint az erősen közeledő február elsejét, mert a tisztviselői fizetéscsökkentések után most lesz az első alkalom az évnegyedes és féléves lakások fölmondására. A jelek arra mutatnak, hogy igen nagy számban történnek felmondások, mert mindenkinek jövedelmei megcsappantak s ez a megcsappanás számszerint kimutatható a tisztviselőknél és a nyugdíjasoknál is s igy egészen természetes, hogy ez a nagy tábor olcsóbb lakásokat keres, s azért, hogy helyzete teljesen föl ne boruljon, kevesebb lakásbért is akar fizetni. Honnan is fizetné a lecsökkenteti fizetéssel biró ember azt a lakásbért ezután, amiteddig fizetett, — mikor javadalmának negydrészétlevonták. Már a novemberi lakásfizetésnél is merültek föl nehézségek, mert hiszen akkor már átmentek az illetmények az első csökkentésen. Ezek a nehézségek erősen megnövekednek februárra, mert még a régi lakásbéreket kell fizetni annak ellenére, hogy megtörtént a második csökkentés is, melyhez csatlakozik most első alkalommal a lakásbércsökkentés is. És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy közben szerencséltetett bennünket a tél is egy kis költségtöbblettel. Mert hát (szép az a tél, csakhogy egy kicsit drága ! Februárban tehát igen sok fölmondás várható és május elseje ehez képest igen mozgalmasnak ígérkezik, mert a szállítókocsik egymást fogják érni az utcákon. És várható persze az is, hogy leszállanák mai magas nivójokról a lakásbérek is. A háztulajdonosoknak elvégre is be kell látniok, hogy az alaposan megcsökkentett jövedelemből nem lehet olyan lakásbért fizetni, mint az érintetlenből. Viszont azonban a házakat is gyengébben kellene megterhelni adókkal, ha azok kevesebbet jövedelmeznek. Csakhogy épen az a baj, hogy a terhek sehol sem szállanak alább, holott a bevétel mindenkinél folytonosan csökken. És, most már számítani lehet arra is, hogy a csökkentés még tovább tart. Kiszivárgott hírek szerint úgy a tényleges, mint a nyugdíjas tisztviselők mai illet ményei sem tekinthetők véglegeseknek s ha ezek a híresztelések valóknak bizonyulnak, a lakásárakat szintén csökkenteni kell. Mivel tehát az új lakásnegyed újabb nehézségekkel, vagyis újabb kellemetlenségekkel fenyeget, a kormánynak kellene valamiképen intézkednie, hogy a nehézségek, a kellemetlenségek, amennyiben teljesen el nem kerülhetők, a minimumra csökkenjenek. Vannak belátó háztulajdonosok, akik már eddig is maguktól leszállították a lakásbéreket, mert belátták, hogy akinek kevesebbje van, az kevesebbet is fizethet; ezeknek száma azonban kevés. S a meg nem értők és a lakók között a felmondás időpontjában támadhatnak kellemetlenségek, Amikor tehát a Beszámoltunk már arról, hogy Lóczy Lajos egyetemi tanár, a világhírű geológus, Balatonfüred- tői mintegy két és fél kilóméternyire, a tihanyi müut mentén szénsavdús, kiváló gyógyhatású ásványvíz forrásokat fedezett fel. Ezek az újonnan felfedezett források igen nagy jelentőségűek, mert sokan azt állit ák, hogy azok a források, amelyek Bala- tonfüredet a szívbajosok Mekkájává teszik, meglehetősen fáradtak. Szénsavtartalmuk csekélyebb, mint évekkel ezelőtt volt és vízszolgáltatásuk is kisebb. Nincs tudományosan igazolva, hogy valóban igy áll-e a dolog, de ha nem is felelnek meg a valóságnak ezek a hírek, az új szénsavas források akkor is igen fontosak, mert a fürdőkultura kiterjesztését eredményezik Zala megyében. Az új források kilenc kisgazda földjén vannak, s feltárásukhoz már hozzá is kezdtek; azonban az állam megállapodást létesített a földtulajdonosokkal és az ott Zalaegerszeg város javadalmi hivatalában most készült el a kimutatás a város 1931. évi hús- és szeszfogyasztásáról. Az adatok az 1930. évhez képest bizonyos változásokai tüntetnek ugyan fel, de ezek a változások nem nagyon lényegesek. A vágóhidon több szarvasmarhát és borjut vágtak le, mint 1930-ban; viszont azonban a levágott sertések és juhok száma, valamint a vidékről behozott húsmennyiség az előző évihez képest meglehetős csökkenést mutat. Az se tévesszen meg senkit sem, hogy a levágott borjuk száma erősen meghaladja az 1930-ban levágottakét. Ez az emelkedés úgy állott elő, hogy az év vége felé budapesti nagyvágók szállításra vágtak le nálunk nagymennyiségű borjut. Az adatokat egyébként itt közöljük. A zárójelbe tett számok az 1930 évi fogyasztást jelzik. Levágtak a vágóhidon 760 (583) szarvasmarhát, 892 (642) borjut, 2946 (3031) sertést, 198 (267) juhot; vidékről behoztak 2824 (3480) kg húst és húsárut. kormány a csökkentési intézkedéseket megtette, kellett volna arra is gondolnia, hogy a csökkentett jövedelmeket élvezők olcsóbban is juthassanak bizonyos közszükségleti cikkekhez s különösen arra, hogy a lakások bére is valamelyest csökkenjen. levő földeket négyszögölenként 10-15 pengős áron, tehát a normális földárak három-négyszereséért megvásárolta a régi tulajdonosaiktól. Hirszerint a kormány a honvédelmi minisztériummal egyetértésben laktanyát és gyógy- telepet óhajt létesíteni és ebből a célból egy budapesti ügyvédtől is vásárólt nagyobb területet négyszögelenként 5.50 pengőjével. Az új szénsavas források mindenesetre újabb fejlődését jelentik a Balaton-kultusznak. Az előjelek azt mutatják, hogy az idén egyébként is nagy fellendülésre lehet számítani a Balatonon. A deviza- korlátozások miatt ugyanis az idén nagyon sokan maradnak itthon, akik eddig külföldi fürdőkre jártak és ezeknek nagy része bizonyára az idén is akar üdülni s ebből a célból a hazai fürdőket, elsősorban a Balatont keresi fel. Szükséges ezért, hogy a balatoni fürdők jó előre elkészüljenek az idei szezonra, főként az olcsó árak révén. ital mérők és kismértékben elárusítók kimértek, illetve eladtak : 2014 (2520) hl bort, 143’60 (166’20) égetett szeszesitalt, 10'43 (15‘24) hl édesített szeszesitalt, 704 (614) hl sört. Az összes szeszfogyasztás e szerint 2872'03 hl az 1930 iki 3285’44 hl-rel szemben. 1931-ben több sört ittunk, mint 1930-ban. Tovább tartanak a zavargások Spanyol- országban. Barcelona, január 22. A sztrájkolok ellen kiküldött csapatok megérkeztek Manrézába. Bergában di- namittöltényt vágtak a csendőrökhöz. Két csendőr megsebesült. Suriában a sztrájkolók vörös zász- Jót tűztek ki a polgármesteri épületre és lefoglalták az utcán közlekedő autókat. Barcelonában tovább folynak a letartóztatások. Saragosában az éjszaka bomba robbant a szeminárium előtt. Az 1 épület súlyosan megrongálódott. ! Dréhr Imre tiltakozik a fegyelmi ellen. Budapest, január 22. Dréhr Imre volt államtitkár az ellene elrendelt fegyelmi vizsgálat ügyében levelet intézett Károlyi Gyula miniszterelnökhöz, mint ideiglenes népjóléti miniszterhez. Levelében tiltakozik a fegyelmi eljárás elrendelése ellen. Ügyemben — írja — az eljárás birói fórumhoz tartozik s addig is, amig a bíróság szava elhangzik, közlöm, hogy nem ismerhetem el Excellenciádat bírónak ügyemben. Nincs oly magyar törvény, amely a miniszternek fegyelmi jogot biztosítana a politikai államtitkárral szemben, én pedig más vonatkozásban köztisztviselő nem voltam. Nem ismerhetem el, hogy engem oly intézkedés miatt felelősségre lehessen vonni, melyet sem én, sem a népjóléti miniszter nem rendelt el, hanem az a minisztertanács, amelytől most a fegyelmi intézkedés származik. Megszakadtak a román» orosz tárgyalások. Bukarest, január 22. A rigai román-orosz tá rgyalások végleg megszakadtak. A meg nem támadási szerződésről a tárgyalásokat legközelebb Ghika külügyminiszter folytatja Genfben Litvinov orosz külügyi népbiztossal. Tíz év óta ketrecbe zárva élt egy férfi. Newyork, január 22. Holding- fordban (Minnesota állam) a rendőrség egyik ház rejtett szobájában egy 34 éves férfit talált, akit szülei 10 év óta vasketrecbe zárva tartottak. A férfi kiszabadítása után alig mutatott emberi tulajdonságokat. A szülők ellen megindult az eljárás. Lefegyverezték az őröket a thiginai kommunisták. Bukarest, január 22. A thiginai ügyészség fogházában 50 kommunistát őriznek, akiket a legutóbbi zavargások alkalmával tartóztattak le. A foglyok tegnap ki akartak törni a fogházból. Betörték a cellák ablakait és lefegyverezve a fegyőröket, azokat a cellákba zárták. A fogházigazgató értesítette a csendőrséget, mire gyorsan egy szakasz csendőr érkezett a rend helyreállítására. A foglyok a csendőrökkel is felvették a harcot és csak a csendőrség megerősítése után sikerült a rendet helyreállítani és a foglyokat celláikba visz- szaszoritani. A foglyok kihallgatásuk alkalmával azt vallották, hogy azért akartak megszökni, mert részt akartak venni Rabinovics kommunista temetésén, amelyre vörös zászló alatt vonultak volna fel. i_~Lrx-u-i_rLri_-u—1~u—i-ii—n-i— * — * — -—* —--*-** — —^ — ».».».».«.«.»i A kormány hasznosítja a Balatonfüred közelében feltárt uj szénsavas forrásokat A város hús- és szeszfogyasztása 1931-ben.