Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-01-13 / 9. szám

2 Zalamegyei Újság 1932 január 13. ban, főleg a vezetésre hivatott elemek közt. De azt hiszem, hogy utóbbin sem akad fenn a jóra törekvés, mert ha szegények va­gyunk is, a szegénység és nyo­mor idején annál indokoltabb az önzetlen, áldozatkész szeretet gya­korlása. Hátra van a komoly lé­pés : a szervezés. Rajta tehát, Göcsej barátai, szerelmesei, alkossuk meg a fele­baráti szeretet szimbólumát, a Göcseji Kulturális Egyesületet! Midőn végezetül hálás köszö­netét mondok mélyen tisztelt Szerkesztő Úrnak, amennyiben b. lapjában szerény soraimnak helyt adna, maradtam őszinte tisztelettel: Zalalövő 1932. január 8. Tornyos József. Csökkentés az egész vonalon. Tudatom k. ismerőseimmel és barátaimmal, hogy az általános nemzetközi takarékosságra való tekintettel, a kormánnyal karöltve a mai naptól kezdődően önmaga­mat és minden életmegnyilvánu­lásomat 50 százalékkal leszállí­tom. Feleannyit eszem, beszélek, dolgozom és lélegzem, mint ed­dig. Muszáj takarékoskodni: Csökkentés, erősen csökkentés. Tilos a pazarlás! A cigarettát ezután csak félig fogom elszívni, regényt csak a közepéig olvasom s ha Buda­pestre kell utaznom, csupán csak Győrig váltok jegyet: hadd szál­lítsanak le engem is. Ruházkodni szintúgy : félcipő, félharisnya, térdig érő nadrág, félkemény gallér;1 hölgyeknél: szoknyahossz térdig, dekoltázs — ahogy tetszik. Takarékoskodjunk! Eddig naponta legalább 45 íz­ben emeltem kalapot n. é. ismerő­seim előtt, mely emelést a 33-as bi­zottság megtudott és szörnyen rámrendelkezett, hogy aszongya: leszállítani! Tehát kedves Micike nagysád és igen tisztelt Hudák ur, nagyon sajnálom, de ezután kegyedéknek nem fogok köszönni, valamint ne haragudjék rám az a 16 illető sem, mert őket sem kö­szöntöm (50 százalékos leszállí­tás). Színi- és mozielőadást csak félszemmel nézek majd, járok fél­lábon és félkézzel fogok feltá- pászkodni, ha elcsúszom a síkos járdán. Ez mind, mind 50 százalékos leszállítás lesz és továbbmenően is csökönyösen csökkenteni fogok. Jólesnék azonban, ha egy kis el­lenértéket kapnék példaadó mun­kásságomért. Egy kevéske — fi­zetést. De felet. Mondjuk: egy fél miniszteri fizetést. (Ez is pon­tosan 50 százalék). Emberiség, utánam! Az ö és ü betűkre csak egy pontot tegyünk, a t betűt ne huzzuk át, a nagybetűket leépít­sük, rádiót féllámpával vegyünk, az énekesek közül csak a félnó- tásokat hallgassuk meg, félkézzel fogjunk kezet egymással (csök­kentett gőzerővel), az asszonyok feleannyit beszéljenek ! (Ujjú !) Kefekötök ne igyanak oly sokat, munkanélküliek felényit zajong- janak, a vásott gyermekeket a nádpálcának csak az egyik végé­vel verjük meg, a bíróság csak a feleket Ítélje el, legyünk mind­nyájan testvériesen féleszüek, csökkentsünk, takarékoskodjunk! Hát nincs igazam ? Vén róka. A keszthelyi Törekvés S. E. közgyűlése. A keszthelyi Tö ekvés Sport­egylet most tartotta évi rendes közgyűlését a városháza nagyter­mében, amelyet megtöltöttek az érdeklődők és a tagok. A város részéről Reischl Imre városbiró, a főszolgabírói hivatal részéről Huszár Pál dr. főszolgabíró, a vármegye részéről Berta Jenő dr. másodfőjegyző jelent meg. A gyűlést déli 12 órakor Tersztyánszky Géza elnök nyitotta meg, aki nagy tetszés mellett fej tegette a sport jelentőségét. Utána Reischl Marcell dr. terjesztette elő nagyszabású jelentését, amely­ben a múlt évet mint az egyesü­let fellendülésének esztendejét méltatta. Rámutatott, hogy az egyesület különösen sokat kö­szönhet a város vezetőségének, amely jelentős anyagi támogatást nyújtott. E támogatás segítségé­vel építették ki az úszó és a vizi- poló pályát. A téli belső sportok művelésére helyiséget adott az elöljáróság Reischl Imre kezde­ményezésére. Sokat köszönhetnek Festetics hercegnek, aki telket adott a sportpályához. A? egye­sület a pályát kiépítette és azt szeptemberben ünnepélyesen meg­nyitották. A megnyitás után to­vább fejlesztették a pályát és a munkát az idén szeretnék tribün- épitéssel befejezni. Rámutatott a jelentés, hogy az új pálya meg­nyitása óta a futballszakosztály jobb eredményeket ért el. Foglal­kozott ezután a jelentés a Sváby Ervin vezetése alatt álló motoros szakosztály működésével. A szak­osztály három kirándulást szer­vezett a múlt évben Ausztriába, egyet a Bakony és Balaton kör­nyékén, szeptemberben pedig jó eredménnyel vett részt a füredi motorversenyen. Fejlődést muta­tott fel a Varga József vezetése alatt álló box-szakosztály és a Szép Ferenc vezetése alatt álló birkózó szakosztály. A tennísz- sport Bőhm László vezetése alatt mutatott fel jó eredményt. Nyári versenyén az összes zalai egye­sületek résztvettek. Az úszósport fejlődéséért Bárány Istvánnak, Laky Károlynak és Práger Sán­dornak tartoznak köszönettel. A nyáron az új pályán már nagy­szabású úszóversenyt rendeztek Dunántúl úszóinak részvételével. A lelkes tapssal fogadott be­számoló után Tersztyánszky Géza elnök köszönetét mondott a Ke­reskedő Ifjak Egyesületének érté­kes támogatásáért, s melegen mondott köszönetét Reischl Imre városbirónak. Reischl Imre városbiró lendü­letes beszédben válaszolt és to­vábbi támogatását Ígérte meg. Ezután a közgyűlést megszakí­tották, majd délután 4 órakor folytatták. A titkári és pénztári jelentések letárgyalása után jegy­zőkönyvi köszönetét szavaztak Lengyel Antal távozó ügyvezető elnöknek, majd Sváby Ervin vezetésével a tisztujitást tartották meg. Ennek eredménye a követ­kező : elnök Tersztyánszky Géza, társelnök Reischl Marcell dr., alelnökök Erdős Árpád, Tompa Gyula és Varga András, jegyző Schweiger László, főtitkár Orosz­lán István, titkár Benátzky Ottó, pénztáros Rácz József, Varga László és Csiszár Károly, szám vizsgáló Burgics László, Schwei­ger Miklós, háznagy Iker Gyula dr., ügyész Barta Károly dr., or­vosok Szekeres György dr., Lu­kács Mihály dr., palyagondnok Simon Pál főkertész, szertáros Hegyi Gyula és Cser Gyula, szak­osztályvezetők : Tompa Gyula (futball), Treffler Imre (tennisz), Burgics László (motor), Práger Sándor (úszás), Varga József (box), Szép Ferenc (birkózás), Rostás Károly (kerékpár), Szalay László (atlétika), Adler Sándor (vivás). A választmányba 14 ta­got választottak. Bélyeggyűjtők figyelmét felhívjuk választékos külföldi gyűjteményünkre. Zrínyi könyvkereskedés. 4976 Általános kereseti, jövedelem ás vagyonadó vallomások benyúj­tása 1932, évre. A városi adóhivatal közhírré teszi, hogy a fenti tárgyban ki­bocsátót felhívás a városház hir­dető tábláján, a városi adóhiva­talnál, kereskedelmi, iparos és gaz­dakör helyiségeiben kifüggesztve vannak. Amennyiben valamely adózó 1931. évre kivetett jövedelem-va­gyon és általános kereseti adójá­nak új kivetés utján megállapítá­sát kéri, köteles írásbeli felmon­dásához szabályszerű vallomáso­kat csatolni s azt a m. kir. adó­hivatalhoz 1932. január hó végéig benyújtani. Uj vallomást kell adni 1932. február 28-ig azoknak, kiknek 1931. évi adókivetése nem jog­erős s akiknek jövedelme a 10.000, vagyona a 200 000 pengőt eléri, vagy meghaladja s akik a múlt év folyamán váltak adókötelesekké (új adózók). Vallomási ivek és kellő útba­igazítás a városi adóhivatalnál nyerhető. Berlandteri X. Ripá- ria Teleki 8. B. jelzésű alanyba ojtott cseme­gebor és szőlőkülönle- gességi ojtvány-, minőség szerint darabonkint 30—40 fil­léres árban bármilyen mennyiségben kapható és megtekinthető: SZÁNTI GYULÄ birtokosnál, Alsózsid (Zala m.) 4855 Rádió. Szerda, január 13. 9.15: A rn. kir. honvédgyalog­ezred zenekarának hangversenye. 12.05: Szmirnoff Szergej „Volga“ orosz balalajka zenekarának hang­versenye. 4.10: „Emlékezés Deák Ferencre és Nedeczky Istvánra“. Irta Feszty Árpádné. Felolvassa Feszti Masa. 5: „Napi jeremiádák“ Buda László dr. előadása. 5.20- Hangverseny. 7: Magyari Imre és cigányzenekarának hangversenye. 8.15: Vigjátékelőadás a Stúdióból’ Odry Árpád előadásában. Majd a m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Kb. 11.15: Sovánka Nándor és cigányzene- karának hangversenye.-API HÍREK Róm. kát.: B. Veronika. Prot.: Vidor. Görög: Hermil. Izr.: 1. Sebat S. Vaera. Napkelte 7 óra 45 perckor. Nyugszik 16 óra 32 perckor. IDŐ: Keleti szél, a déli vár­megyékben felhősebb idő és csa­padék, északon szeles idő s a hi­deg fokozódása. — Mélyen tisztelt vidéki elő­fizetőinket felkérjük, hogy elő­fizetéseiket „bianco“ csekk­lapon „Zrínyi-nyomda“ 49.368 sz. csekkszámlájánméltóztas- sanak rendezni, illetve meg­újítani. — Mikes püspök ünneplése. A szombathelyi Credo férfiegye­sület most tartotta közgyűlését, amelyen Ratnik Domonkos dr. egyházi elnök megemlékezett Mi­kes püspök 20 éves jubileumáról. Az egyesület meleg ünneplés? ' fejezte ki ragaszkodását a főp? ,^- tor iránt. — Az alispán és polgármes­ter Budapesten. Body Zoltán alispán és Czobor Mátyás pol­gármester holnap Budapestre utaznak s a villamos ügyben ho­zott kisgyülési határozatot bemu­tatják a belügy- és pénzügymi­nisztériumban. — A magyar dal propagan­dája a letenyei járásban. Vitéz Barnabás István dr. kir. tanfel­ügyelő a hét második felében folytatja a magyar dal népszerűsíté­sére irányuló akcióját és ezúttal a letenyei járás déli községeiben tart előadásokat gramofonzene- kisérette). — Anyakönyvi hírek. Az el­múlt héten Zalaegerszeg megyei város anyakönyvébe a következő bejegyzések történtek : Született: Gócán Ferenc napszámos és Né­meth Róza Éva leánya rk., Tálosi István gazd. cseléd és Galog Mária István fia rk., Fellner Sán­dor szabósegéd és Gróf Irén Márta leánya rk. Házasságot kö­töttek : Pál Zsigmond géplakatos rk. és Borsos Mária rk., Kardos Ferenc cipészsegéd rk. és Kör­mendi Margit rk. Zalaegerszeg. Meghaltak : Báli István gazdasági cseléd 35 éves rk. Zalaegerszeg, Koch józsef ny. gyárigazgató 59 éves rk. Szombathely, Tálosi Ist­ván 1 óra, Zalaegerszeg, Pilipán Lajos 14 napos rk. Zalaegerszeg, Fazekas Ágnes ref. 67 éves, Zala­egerszeg, Cziráky Ferenc ny. Máv stiszt 55 éves rk. Zalaegerszeg, Németh János gazd. cseléd 32 éves rk., Bezeréd, Wigmond Sán­dor elemi isk. tanuló, 11 éves rk. Lenti. — A keszthelyi közbirtokos­ság január 16-án déli 12 órakor közgyűlést tart a városház tanács­termében. Elköltözés miatt egy háromszobás családiház olcsón eladó. Cim a Kiadóhivatalban. 4982 — Halálos szerencsétlenség. Kovács István 52 éves bánok- szentgyörgyi gazda munkája vé­geztével az esti órákban hazafelé indult a hegyről. Kovács a síkos hegyen megcsúszott és 3 méter magasságból belezuhant az út- széli árokba. Reggel holtan ta­lálták meg.

Next

/
Thumbnails
Contents