Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-03-09 / 56. szám

Zalamegyei Újság 1932 március 9. 2 a rendelkezésére álló alapból, valamint a lisztellátás biztositha- tására még e hóban szükséges 100 q lisztet pótlóan kiutalni kegyeskedjék. Bnand meghalt. Paris, március 8. Aristide Briand, aki Franciaországban 11 szer volt miniszterelnök és 25 Ízben viselt miniszteri tárcát, tegnap délután szívbaja következtében 70 éves korában meghalt. Halála nemcsak Franciaország­ban, de egész Európában mély gyászt keltett. A magyarság is ke­gyelettel áldozik emlékének, mert soha sem volt ellenségünk s meg­értéssel viseltetett helyzetünk iránt. Aáélyen gyászolja elmúlását min­den békebarát is. Briand egész életében a béke felépítésén dol­gozott és ezt célozta az európai unióra vonatkozó terve is. Apponyi Albert gróf, aki Gerti­ben értesült Briand haláláról, ki­jelentette, hogy Európa igaz és nagy koncepciójú államférfit ve­szített el. Briand oly mély böl- cseségü államférfiu volt, amilyent ma nem igen lehet találni. Isméi Meizler Károly lett a keszthelyi Iparíesíiilet elnöke. Keszthely, március 8. A keszt­helyi Ipartestüleí vasárnap délután taríotía 47. évi rendes közgyűlé­sét a városháza tanácstermében igen nagy érdeklődés mellett. A közgyűlést Meizler Ká­roly elnök nyitotta meg, aki meg­nyitójában részletesen foglalko­zott az iparosság nehéz helyzeté­vel és buzdította a megjelenteket a fokozott összetartásra. Oroszlán István jegyző az évi jelentési olvasta fel. A jelentés hangsúlyozza, hogy az elnökség és az elöljáróság a múlt évben is legjobb tudása szerint igyekezett az iparosság érdekeit szolgálni, hogy a mai súlyos viszonyok kö­zepette helyzetét lehetőleg javítsa. Az elnök beszédét és az évi jelentési a megjelentek nagy tet­széssel fogadták, majd a közgyű­lés a számvizsgáló bizottság je­lentése alapján megadta a veze­tőségnek a felmentést. Ezután a tisztujitás következett. Elnökké — most már hetedik alkalommal — nagy lelkesedéssel, egyhangúan ismét Meizler Károlyt választották meg. A tisztikar to­vább így alakult meg : elöljárók : Lang József, Gelencsér Ferenc, Varga András, Svastits Géza, Schreiner János, Berke György, Sándor Endre, Feldmann Károly, Kertész Ernő, Pollák Géza, Rito- per Nándor és Zsuppán Kálmán, póttagok: Farkas Zoltán, Szabó Dénes, László Ferenc, Horváth István és Fellner Lajos könyvtá­rosok Rácz József, Egyházi Imre és Horváth Antal, számvizsgálók Oppel Ödön, Ludvigh Sándor és Bocskay József. A tisztujitás után Náray Andor Iparhatósági biztos, akadémiai ta­nár köszönetét mondott az elnök­nek eddigi eredményes munkás­ságáért és mint a kötelességíelje- sités példaképét áüitoita az ipa­rosság elé. Meizler Lároly elnök mégha (ottan köszönte meg a bi­zalmat és az iparhatósági biztos szép szavait, majd a gyűlést be­zárta. — Férfi és gyermek ruha« ssö-fEiek a legjofehsk és leg- ulcíióbbak Schists Ár«lháafca?i, A puccs-Ugyben 6 hónapi államfogházra és lefokozásra ítélték Vannay Lászlót. Budapest, március 8. A hon­védtörvényszék ma délelőtt 10 órakor hirdetett Ítéletet a Vannay- féle puccsügyben. Az Ítélethirde­tés iránt óriási érdeklődés nyil­vánult meg. Parragh hadbíró alezredes nyi­totta meg a tárgyalást, majd Ko- váts Béla százados hadbíró ol­vasta fel az Ítéletet. A honvédíörvényszék bűnösnek mondotta ki vitéz Vannay Lász­lót lázadás előidézésére való szö­vetkezés vétségében, amit úgy kö­vetett el, hogy műit év október és novemberében több társával szövetkezett, hogy a honvédségi laktanyákat, a rádiót, postát és telefont hatalmukba keritve a kor­mányt erőszakkal eltávolítsák, il­letve a hatalom átadására kény­szerítsék. Ezért a honvédíörvényszék vi­téz Vannay Lászlót 6 hónapi ál­lamfogházra mint fő, lefokozásra, mint mellékbüntetésre Ítélte. Az eddig elszenvedett vizsgálati fog­ságból 2 hónapot és 23 napot kitöltötinek vesz. Méhészek figyelmébe. Megalakul a Méhészek értékesítő szövetkezete. Március 20 ával u j korszaka nyilik a magyar méhészetnek. Egy jobb jövő hajnalhasadását jelenti ’ ez a kelet, amennyiben ezen a | napon fogják a méhtenyésztők ! legfontosabb gazdasági szervének, j az Országos Értékesítő Szövetke­zetnek az alapját megvetni Gödöl­lőn, az ország minden tájáról oda felvonuló méhészek. Nehéz időkben történik az el­indulás, A félszázad óta vergődő közkérdést azonban csak a súlyos gazdasági viszonyok tudták a cselekvésre megérlelni. Az a fel­fogás, hogy a gazdasági érdekelt­ségek vállalkozásánál az alapítás­ban való részvétel, vagy az anyagi támogatás állami feladat vagy kötelesség volna, tarthatatlan, mert csak olyan vállalatnak van létjogosultsága, amely saját érde­keltsége erőforrásából képes fenn­állni. A szövetkezet működési terveit sokszoros és minden részletre tör­tént alapos mérlegeléssel, a ter­melői viszonyokhoz, a lehetősé gekhez, szóval a helyzet adottsá­gához képest úgy állapították meg, hogy az előrehaladás min' den eshetőséggel szemben fenn­akadás nélkül történhessék A szövetkezet működése két időszakra oszlanék. Az első öt éves időszak teendői volnának: tőkegyűjtés; a termelés átszer­vezése (minőségi termelés); a bei* fogyasztás megszervezése; méz- j vásárok rendezése tagjai minő­ségi árujának megismertetése és értékesítése céljából. Mézvásárra az összes külföldi kereskedőket meghívják. A kereskedelmi mé­hészettel foglalkozó tagokat meg­szervezné és előmozdítaná az ér­tékesítést. Öt év után, amikorra a tőke­képződés befejeződnék és ami­korra a minőségi termelés is már ' olyan tömegben jelentkezik, hogy azt beifogyasztásban nem 'lehetne elhelyezni, megindul a munka a kül­földi piacok visszahóditására, ame­lyeket úgy is azért vesztettük el, mert nem volt minőségi terme­lésünk. Egy részjegy 25 P 50 f. Befi­zethető egyszerre, vagy egy, vagy öt év alatt részletekben. 50 csa­ládig egy, 100 családig legalább 2 részjegyet kell jegyezni. Minő­ségi méztermelés kötelező, melyre a „Méhtenyésztés“ és előadások uiján oktatják ki a tagokat. A be­lépést a „Méhtenyésztés“ szer­kesztőségénél Gödöllőn, vagy a gödöllői méhészegyletnél kell be* jelenteni. & 33»as bizottság ülés®. Budapest, március 8. A 33 as bizottság mai ülésén a pénzügy- miniszter tájékoztatta a bizottsá­got a stillhalte tárgyalásokról, az uj költségvetés összeáilitásának nehézségeiről és a kormány leg­közelebbi feladatairól. H «rablók fsa m&gégeté- séwei feszegetik Lmdkesogbefp Newyork, március 8. Lind- berghék két levelet kaptak. Egyik­ben fia megégetésével fenyegetik Lindberghet, ha nem fizeti meg a félmilliós váltságdíjat, a másikban pedig azt Írják, hogy darabokra vágják a fiút. Spitale alvilági ve­zér Mansfieldbe utazott, hogy ta­lálkozzék a rablókkal, de azok nem jelenlek meg a találkozón. Zalaegerszegi terményárak, Búza 12.00-13. P (boleíia nélkül), rozs 12.00—!3 P (boletta nélkül;, szemes tengeri 16-18, zab (szeme- sitett) 9.20 P, árpa 17 P, csöves tengeri — P, széna 6—7 P, lóhere 6—7 P, lucerna 6—7 P, alom- szalma 3 —4 P, zsuppszaíma 1 P. — Folyó hó 9»ér?, sscb*« dá« aKció nap a Schlitz Apuházban. TETŐCSERÉP! DUNÁNTÚL! CSERÉPCYÁ RAK í Zaüaegsrszegi képviselete j a legjobb minőségű Sopron«, Jánosházai, Zalaszentyróti stb beszeSé", k J?fíé°?öí0Sebb ár°n árUSÍt' ~ MÍelŐít cserépsíükségletét Weiaz Es*nő bizományosunkat Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 32. ! féle°íéoSpvárf hiínd?S!'Ídal,U!°n Eitner ^gyárnál. (Ezelőtt Kovács \ - agyar.) rovábbá. A nagyálloniason a teherpályaudvaron. b098 5 MAPI HÍREK Rótn. kát.: Franciska. Prot.: Franciska. Görög : Szeb. 4 i vt. Izr.: 1. Vea- dar R. Kh. Napkelte 6 óra 27 perckor. Nyugszik 17 óra 56 perckor. IDŐ : Változékony, szeles, egy­előre némi hőemelkedés, időnként ismétlődő lecsapódásokkal, eső vagy hó. NAPIREND: Ma, kedden este 6 óra­kor zenekari, 8 órakor pedig énekkari összpróba a Kultur házban. — Az alispán névnapja. Bődy Zoltán alispán ma ülte név­napját, amely alkalommal a dél­előtt folyamán meleg ünneplésben részesítették őt a főispán és a vármegye tisztviselői- kara. Gyö- mörey György főispán köszöntötte először az alispánt, hangsúlyozva a vármegye közigazgatásának ve­zetése körül szerzett nagy érde­meit s elismerését fejezte ki azért a fáradhatatlan tevékenység­ért, amellyel a mai nehéz időkben is sikerült a tisztviselők, nyugdí­jasok s általában a vármegye kö­zönségének érdekeit kielégítenie. A tisztikar nevében Brand Sán­dor dr. főjegyző üdvözölte az alispánt. Megköszönte azt a jóin­dulatot, melyet az alispán a tisz­tikar iránt mindenkor tanúsított s a tisztikar őszinte szeretetéről, ragaszkodásáról biztosította őt. Bődy Zoltán alispán hálás szív­vel mondott köszönetét a főis­pánnak és a tisztviselői karnak és kiemelte, hogy eredményes munkát csakis a tisztviselők tá­mogatásával végezhetett és végez­het. Kérte továbbra is úgy a fő­ispánnak, mint a tisztviselői kar­nak segítségét föladatának teljesí­téséhez. — A Notre Dame zárdais­kolák tanulói részére a lelkigya­korlatokat f. hó 3—6 napjain Székely László dr., szombathelyi íheologiai tanár, neves költő tar­tolta. — Halálozások. Molnár István ny. körjegyző Szepetken meghalt. Az elhunyt évtizedeken át volt a szepetki kör jegyzője. Kiváló egyé­nisége révén általános szeretetnek és becsülésnek örvendett az egész vidéken. Évekkel ezelőtt nyuga­lomba vonult, de továbbra is Szé­peiken maradt. Legutóbb influen­zában megbetegedett és a beteg­ség, aminek az idős ember szer­vezete nem tudott elleníáüani, ha­lálát okozta. Temetése tegnap dél­után folyt le igen nagy részvét mellett. Ott volt Skublics Ödön dr. főszolgabíró, a járási jegyző- egyesület tagjai majdnem teljes számban, a körjegyzőség tűzoltó­ságai és a lakosság hatalmas számban. A simái a jegyzők ne­vében Ruis János zalabesenyői körjegyző búcsúztatta az elhuny­tat bensőséges szavakkal.Szer­visz Károly ny. keszthelyi tisztvi­selő 72 éves korában meghalt. Temetése nagy részvét mellett folyt le. — Gyújtogatás Gelíénházán. A napokban késő este kigyuladt Kis István gellénházi lakos paj­tája és a benne -levő takarmány­nyal, valamint gazdasági eszkö­zökkel együtt leégett. A tüzet va­lószínűen gyújtogatás okozta. Az 1.350 pengőt kitevő kár biztosí­tás révén megtérül. — Húsvéti vásárunk március elsején kezdődik. Schütz Áruház.

Next

/
Thumbnails
Contents