Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-10-11 / 237. szám
4 Zalamegyei Újság 1931 október 11. A szovjet gazdasági összeomlására vezet a világválság. Legyilkolják a szovjetvezéreket. London, október 10. Solovcsik György neves orosz publicista Londonban tartott előadásában a szovjetsajtóból vett idézetekkel bizonyította, hogy a bolsevisták kéjes kárörömmel fogadják Németország, Anglia és Amerika növekvő gazdasági bajait és azt várják, hogy a válság a világforradalom malmára hajtja a vizet. A szovjet öröme — mondotta a publicista — bámulatos rövidlátásra vall, mert a szovjet ötéves iparosítási tervének végrehajtása kizáróan a kapitalista államok pénzügyi segítségétől függ, amit egjobban bizonyít a szovjet kölcsön utáni tapogatózása. Mivel Európa és Amerika belső nehézségei miatt sem kölcsönt nem A zalaegerszegi kir. törvényszék egyesbirája ma délelőtt súlyos testisértés címén vonta felelősségre Dómján Pál 27 éves zala- lövői napszámost. Dómján ez év február 22-én éjjel részegen ment haza és megtámadta a feleségét. Anyósa, Takács Jánosné az asz- szony segítségére sietett, mire Dómján kést kapott fel és azzal súlyosan megszúrta anyósát. A mai tárgyaláson az anyós nem kívánta Dómján megbüntetését és a vallomást is megtagadta. A bíróság súlyos testisértés vétségében mondotta ki bűnösnek Dom- jánt és 8 napi fogházra Ítélte. Az ítélet jogerős. D e s e ő Árpád dr. egyesbiró ma egy másik ügyben is felelősségre vonta Dómján Pált. A vád szerint Pauer Nándor 47 éves németfalui kovács és Dómján Pál magánlaksértést és közcsend elleni kihágást követtek el. Ugyanis Megalakult a német kormány. Berlin, október 10. Brüning dr. tegnap este megalakította új kormányát. Kancellár és külügyminiszter Brüning dr., pénzügyminiszter Dietrich, gazdasági miniszter Warmboíd egyetemi tanár, munkaügyi miniszter Stegerwald dr., hadügyminiszter és belügyminiszter Grőner dr., közélelmezési és földművelésügyi miniszter Treviranus, postaügyi miniszter Schaetzl dr., igazságügyminiszter Joel dr. Az új kormány lényegesen gyengébb Brüning dr. első kormányánál és jóval kisebb pártra támaszkodik. Páris, október 10. A sajtó általános megítélése szerint az új Brünin-kormány új eltolódást jelent jobb felé, különösen annak következtében, hogy a hadügyminiszter egyúttal belügyminiszter nyújthat, sem szovjet árut nem vehet, ennélfogva a világgazdasági válság első eredménye a szovjet gazdasági összeomlás lesz. London, október 10. Khasumo- vot, a kaukáziusi szovjet elnökét az ellenforradalmárok megölték. A halotton egy cédulát találtak ezzel a felírással: „Mondd meg Leninnek, hogy nem te vagy az utolsó és rövidesen mások is követnek.“ Rigai lapjelentések szerint a szovjetvezetők étete szinte sehol sincs biztonságban. Nemrég Moszkva közelében megölték Szemanov csekavezért, akinek fontos szerepe volt a cseka megszervezésében. a múlt év szeptember 26 án este 11 órakor a zalaegerszegi Gógán- hegyen betörték özv. Wölfer Istvánná hajlékának ajtaját s az épületbe belépve, szidalmazták az ott tartózkodó Szőcs János ikervári jegyzőt, valamint Wölferéket. A vádlottak elmondották, hogy a kérdéses napon Zalaegerszegen jártak bevásárlás céljából. Dolguk végeztével a Marton-féle kocsmában ittak, azután mentek Wölferék pincéjéhez. Nem akartak senkit bántani s csak ittas állapotban követték el tettüket. A tanúvallomások után a bíróság Pauer Nándort magánlaksértésért 4 napi fogházra, Dómján Pált pedig közcsend elleni kihágás vétségéért 2 napi fogházra Ítélte jogerősen. Dómján Pál kettős büntetését a bíróság egyesítette és összbüntetésként 9 napot szabott ki. is. A Journal berlini jelentése szerint az elnök bizalmát élvező Grőner tábornok belügyminiszteri megbizatása azt jelenti, hogy Hin- denburg nem tűr el semmi államcsínyt és megköveteli az alkotmány tiszteletbentartását. A kolozsvári egyetemet pénz hiányában nem tudják megnyitni. Kolozsvár, október 10. A tudományegyetemet nem tudják megnyitni, mert az egyetem nem kapta meg az állami hozzájárulást. Az egyetem az 1.800.000 lei hozzájárulás sürgős kiutalását kérte a kultuszminisztertől, de sem táviratára, sem memorandumára nem nem kapott választ. A tanárok és tisztviselők még csak az augusztusi fizetésüket kapták meg, a szeptemberi fizetés pedig még csak két fakultáshoz érkezett meg. MAPI H I R Ejt--------------Róm. kát.: D. 20. Piacidia. Pr ot.: D. 19. Brig. Görög: D. 20. Fül. Izr. 30. Ros. Khodes. Napkelte 6 óra 12 perckor. Nyugszik 17 'iiiM'iiwmiiiOT őrá 22 perckor. IDŐ: Változás nem várható. — Egyházi hírek. Tótszent- márton plébániának a tótszerdahelyi kurácia felállításával beállott jövedelmi veszteség pótlására a vallás- és közoktatásügyi miniszter kongruakiegészitést engedélyezett. A petrikereszturi kuráciát a miniszter elismerte és a kongruát utalja. — Templomalapkőletétel. A kálócfai uj templom alapkőletétele okt. 11-én d. e. 10 órakor lesz. — A Katolikus Nagygyűlés megnyitása. A Katolikus Nagygyűlés ünnepélyes Veni Sanctje ma délután lesz az egyetemi templomban, s azt Angelo Rótta pápai nuncius mondja. Holnap reggel a belvárosi templomban Rótt püspök mond szentmisét, Tóth Tihamér egyetemi tanár pedig szentbeszédet. Fél 11 órakor lesz a Vigadóban az első nyilvános ülés. — Kitüntetett erdőőr. A földművelésügyi miniszter elismerő oklevéllel tüntette ki Vajda Ferenc erdőőrt, aki 38 éve van alkalmazásban a zalaszántói közbirtokosságnál. Az elismerő oklevelet Huszár Pál dr. keszthelyi főszolgabíró adla át a kitüntetettnek. — Főúri vadászat. Festetics Tasziló herceg berzencei erdejében jól sikerült szarvasvadászat volt. A vadászaton résztvettek: Festetics Tasziló herceg, Festeticcs György gróf, Fürstenberg Károly herceg, Rauch báró és Hohenlohe herceg. — Megszüntették a köztisztviselők gyermekeinek idei ösztöndijait. Az államháztartás pénzügyi egyensúlyának helyreállítása érdekében folyamatban lévő költségvetési kiadásapasztási akcióval kapcsolatban a vallás-és közoktatásügyi minisztérium a jelenlegi 1931—32 tanévben nem adományoz ösztöndíjakat a köz- szolgálati alkalmazottak gyermekei részére, sőt valószínűleg az eddigi ősztöndijakat sem fogják folytatólag ebben a tanévben folyósítani azoknak a tanulóknak, akik ezeket már eddig élvezték. — Folyósítják az építkezési kölcsönöket. A családiházak és társasházak építésének finanszírozására alakult országos lakásépítő szövetkezet az augusztusban kiadott hitelezési tilalom következtében nem tudott újabb kölcsönöket folyósítani. Most megállapodás jött létre, amelynek értelmében a szövetkezet rövidesen megkapja kölcsöneit. Kilátás van arra, hogy rövidesen folyósításra kerül az ipartestületi székházakat terhelő tartozások konverziójára hivatott kölcsön is. — A keszthelyi gazdasági akadémia új tanévének megnyitó ünnepsége október 12-én, hétfőn délelőtt 10 órakor lesz. Ezt megelőzően az akadémia tanárai és hallgatói szentmisén vesznek részt. — Holttányilvánitás. A zala- szentgróti kir. járásbíróság holttá nyilvánította Gécseg Ferenc zala- szentgróti gazdasági cselédet, aki a 20. honvédgyalogezredtől az orosz harctérén 1915. március 10-én eltűnt. — Korábban zárnak a fü- szerkereskedők. A zalaegerszegi füszerkereskedők értesítik a közönséget, hogy üzleteiket este 7 órakor zárják. Kérik a közönséget, hogy vásárlásainál ehez alkalmazkodjék. — Az amatőr fényképfelvételeknek Üzletszerű előhívása (vegyi kezelése), másolása és nagyítása tárgyában a kereskedelmi miniszter rendeletet intézett a másodfokú iparhatóságokhoz. A rendelet ma érkezett meg vármegyénk alispánjához az elsőfokú iparhatóságokkal, valamint az ipartestületekkel leendő közlés végett. — Becsületsértési per a Zeileis miatt. Augusztusban történt, hogy a nagykanizsai hatóságok helyszíni szemlét tartottak Eckenberg Imre dr. Zeileis- rendszerü rendelőjében. A helyszíni szemlének egyik mellékhajtása lett, hogy Eckenberg dr. feljelentést tett becsületsértés címén Kahán Imre nyug. ezred orvos ellen. A feljelentés szerint Kahán dr. nem fogadta el a Zeileis orvos kézfogását, majd ezt a kijelentést tette: „Ez csalás,humbug, szemfényvesztés.“ Az ügyet most tárgyalta a nagykanizsai járásbíróság. Eckenberg dr. képviselője kérte a bizonyítást arra vonatkozóan, hogy a Zeileis kezelés tényleg megfelelő gyógymód. A bíróság nem rendelte el a valóság bizonyítását, ellenben a tárgyalást több uj tanúkihallgatása céljából elnapo ta. I Ritka alkalmi vétel! Keszthelyen, egy jóforgalmu beszálló vendéglő, kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Bővebbet Sujánzki könyvkereskedésben, Keszthelyen. 4760 — Tolvaj cselédleány. A zalaegerszegi rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Tapler Ilona 18 éves foglalkozásnélküli cselédleányt, aki Laurencsik Ferencné zalaegerszegi lakostól ruhanemüe- ket lopott el. A fcány arra kérte az asszonyt, aki egy kertész felesége, hogy nála elhelyezhesse ruháit, amig állásba jut. Az asszony ezt meg is engedte neki és ezt az alkalmat használta fel a leány lopásra. — Eladó zalaegerszegi hegyen szőlő birtok hajlékkal, teljes felszereléssel, idei terméssel, A birtok: beültetett szőlő, gyümölcsös, kaszáló és szántóföld. Cim a kiadóban. 4765 Egy napon két ügyben szerepelt vádlottként egy zalalövői napszámos. Dombi József vásártéri vendéglőjében folyó hó 11-én vasárnap 4767 MINDENKI Hinti timiisíi la