Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-12-29 / 300. szám
3 1931 december 29. Zalamegyei Újság MAPI HÍREK Róm. kát.: Tamás pk. vt. Prot.: Dávid. Görög: Aprószentek. Izr.: 16. S. Va- jekhl. Napkelte 7 óra 48 perckor. Nyugszik 16 óra 16 perckor. IDŐ: Nyugati szél, a hőmérséklet sülyedése, sokhelyütt csapadék, eső vagy hó. NAPIREND: Kedden este 8 órakor íz Egyházi Ének- és Zeneegyesület énekkarának összpróbája a Kulturház- ')an Tizenötödik évfolyamába lép január elsejével a Zalamegyei Újság. Másfél évtizedes fönnállása arról tesz tanúbizonyságot, hogy mindenkor híven és becsülettel szolgálta a közönség érdekeit s hogy soha egy pillanatra sem tért el attól az iránytól, amelyet alapitói jelöltek meg annak idején. Nem is térhetett el, mert vezérlő eszméi voltak : a keresztény morál és a ha- zafiság, amelyek tudvalévőén nem ismernek és nem is tűrnek megalkuvást. Ezeket a szent eszméket irta zászlajára a Zalamegyei Újság s ez a zászló lobog ma is diadalmasan És állja a támadásokat, amiket ellene intéztek és intéznek ma is. A Zalamegyei Újság minden irányban független. Ezért nyilváníthatja véleményét szabadon minden kérdésben, amint azt az utóbbi idők folyamán is volt alkalma bebizonyítani. Harcol a nemzet általános érdekei mellett, a vármegye, a város, valamint minden társadalmi osztály különleges jogos érdekeiért s véleménynyilvánításában nem korlátozzák politikai tekintetek. Másfél évtizeden át ilyennek ismerte a Zalamegyei Újságot a nagyközönség. Sohasem reklámozta magát nagyhangon, sohasem verte mellét a fórumon, hogy : ez vagyok ; tettei beszéltek mindenkoron. Nem szorult arra sem, hogy ünnepi kirakatait kölcsönkért portékákkal tömje meg a publikum megszéditésére és félrevezetésére, mert, hagy a keresztény és nemzeti irányból soha nem engeded, az köztudomású. A Zalamegyei Újság minden párttól független ; független sajtóra pedig nagy szüksége van a köznek. Amikor tehát másfél évtizedes múltja nem mutat változást, nem tüntet föl megalkuvást, amikor büszkén vallhatja, hogy nem ismeri a mimikrit, a körülményekhez önérdekből való alkalmazkodást, akkor egyben számit arra, hogy másfél évtizedes munkálkodását a nagyközönség azzal szíveskedik elismerni és méltányolni, hogy január elsejével az előfizetéseket megujitják s a keresztény és nemzeti irányú független lapnak uj barátokat is toboroznak. Az előfizetéseket méltóztassék „Zrínyi nyomda 49368 sz. csekkszámlán“ rendezni és illetve megújítani. Hazafias üdvözlettel: a Zalamegyei Újság szerkesztősége és kiadóhivatala. — Hivatalvizsgálat. Body Zoltán alispán Tomka János dr. másodfőjegyző és vitéz Márk Ferenc vármegyei számvevőségi főnök kíséretében ma a keszthelyi főszolgabiróságon hivatalvizsgála- tot tartott. December 29 Kedd — Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfuvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban drogériákban és fűszerüzletekben kapható. 3259 — Igazgatói kinevezések. Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Baán László balatonfüredi, Kovács Dezső mura- kereszturi és Vidosa Jenő zala- petendi róm. kát. kántortanitókat igazgatókká nevezte ki. — Bangha Béla Szombathelyen. Január 9 én a szombat- helyi Katolikus Körben estély lesz, amelyen szerepel Bangha Béla jezsuita házfőnök, az országhirü szónok. Kívüle szerepelnek még: Bállá Borisz a kiváló katolikus regényíró és publiciszta, valamint Petry Kató operaénekesnő is. — A Balatoni Társaság elnöke meghalt. Wlassics Tibor báró nyug. min. tanácsos, a Balatoni Társaság elnöke, jeles költő, Wlassics Gyula báró a közigazgatási bíróság s a felsőház elnökének fia december 23-án hajnalban Budapesten meghalt. Karácsony napján temették. Az elhunyt nagyon sokat tett a Balatonpart fejlesztéséért. Benne a Balaton kultusza egyik leglelkesebb bajnokát vesztette el. — Lenti az Ínségesekért. Az országos és megyei jellegű akciókon kívül Lenti külön mozgalmat is indítót! a helyi Ínségesek megsegítésére. Vitéz Csete Antal dr. szolgabiró kezdeményezésére nyo- morenyhitő bizottság alakult, mely december 19-én gyüjtőnapot rendezett Három kocsi járta végig a községet egy-egy községi elöljáró, egy levente oktató és két-két levente kíséretében s a gyűjtés meglepő szép eredménnyel zárult. Összegyűlt 150 kg liszt, 400 kg. burgonya, 150 kg hús, 100 kg bab, 5 kg rizs, nagy csomó használt ruhanemű és 66 pengő készpénz. A bizottság 23-án tartott ülésén intézkedett a segélyek kiosztásáról. Az eredményes munka főként Höhn Béla körjegyző érdeme. — Halálozás. Wrancsics Sándor, nyug. irodafőtiszt életének 67. évében folyó hó 27-én Zalaegerszegen elhalálozott. Kedden délután 4 órakor temetik a Köztemető halottasházából. Eladó ház Keszthelyen, Kisfaludy utca 14 szám alatt, mely áll 3 utcai, 2 udvari, az udvarban külön épült 2 szobás verandás, előszobás alápincézett lakásokból, mosókonyha, csukható kocsiszínből és mellékhelyiségekből, rendezett udvarral. Bővebbet ugyanott 4880 — Országos vásár. Ma országos vásár volt Zalaegerszegen, A szép idő ellenére az állatvásáron csekély felhajtás volt, különösen lovakban. Vevők azonban nagyobb számban jelentkeztek s igy az árak is emelkedtek. A kirakodó vásárolt mérsékelt forgalom volt tapasztalható. A fogcipolos bon több mir:? .50 éve ismert és kedveit Kalodont most mint egyedüli fogkrém tartalmaz egy hatékony alkat- részt (dr. Bräunlichfeie S u If őrizi no- leat-ot) a fogkövek eltüntetésére és keletkezésük meg- gátlásárais, melyek annyi súlyos fog- bántalom okozói. — Hirtelen halál. Magyar József kiskanizsai 71 éves gazdálkodó kenyeret vitt sütni a pékhez. A péküzlet előtt azonban összeesett s néhány perc múlva meghalt. A hatósági orvos megállapította, hogy halálát agyvérzés okozta. — A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület f. évi december hó 30 án délelőtt 10 órakor Zalaegerszegen, az egyesület székházában rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: Az 1932. évi költségelőirányzat előterjesztése. Elnöki jelentés az egyesület anyagi helyzetéről és az ezzel kapcsolatos intézkedések fölött határozat- hozatal. Miniszteri leiratok és egyéb átiratok előterjesztése. Tagsági ügyek. Folyó ügyek. Indítványok és mezőgazdasági aktuális kérdések tárgyalása és tisztujitás. — Szilveszter est a Move- ban. A Move sportegylet futballszakosztálya este 9 órai kezdettel Szilveszter-estet rendez, melyen mindenkit szívesen látnak. Külön meghívókat nem bocsátottak ki. sertésölése- ket háznál olcsón vállal KOZMA GÉZA hentes, Vlassits utca 45. _____________________ 4860 — Eltűnt a tehén ára. Szerdán országos vásár volt Zalaszent- gróton, amikor egy zalaszentlász- lóhegyi kisgazda is eladta tehenét 255 pengőért. A pénzt régi jó szokás szerint keblébe rejtette. Hazafelé betértek egyik korcsmába, ahol újból meg akarták számlálni a pénzt feleségével együtt. Legnagyobb meglepetésükre azonban a pénzt nem találták. Jelentést tettek a csendörségen, de a pénznek nyomára eddig még nem jutottak. — Elhízott egyéneknél a természetes „Ferenc József“ keserüvizkúra hatalmasan előmozdítja a bélmüködést, a testet könnyeddé teszi s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. — A „Betlehemi bakter“ cimü 3 felvonásos karácsonyi pásztorjátékot szépszámú közönség előtt pompás előadásban hozta színre a Katolikus Legényegyesület műkedvelő gárdája karácsonyestén. A szereplők zökkenés nélküli játéka, mellyel sikerült a hangulatos darabnak minden szépségét kihozni, a közönségnek legteljesebbb megelégedését váltotta ki. Szereplők: Kovács Margitka (Szűz Mária), Jámbor Kálmán (Szent József), Tóth Sárika (angyal), Kertész József (Illés éjjeli őr), Vizsy György (pásztorgazda), Tóth János (Tamás öreg pásztor), Kondor János, Gondy István, Horváth Lajos (pásztorfiúk), Hollósy Bözsike (Böske), Farkas Bözsike (Katica), Stejerics Mancika (Veronika), Bita Lajos, Csizmadia József (utonállók) kik mindannyian igen jól beleélték magukat szerepeikbe. A betanítás és rendezés nagy munkájáért minden dicséret megilleti Németh István hittanárt. — Nagy kacagó Szilveszter est az Arany Bárány kávéházában. Deák Színtársulat vendégjátékával luftballon csatával. 4910 — Csak a kabátot vitték el. A napokban egy kapolcsi gazda Öcs, Veszprém megyei községből tartott hazafelé. Fényes nappal útját állta két ismeretlen ember, akik a télikabátját elvitték, majd ráparancsoltak, hogy csizmáit is huzza le. Közben természetesen ütlegelték is. Azonban a megtámadott még le sem húzhatta csizmáját, amikor egy szekér közeledett. Az utonállók erre a csizmát húzót otthagyva a télikabáttal elmenekültek. A csendőrség keresi őket. — ítélethirdetés. A zalaegerszegi kir. törvényszék, súlyos testi sértés bűntettéért elitélte Felföldi János, Rumi József, Horváth László földműveseket 8—8 hónapi fogházra, Tóth Gézát pedig egyévi börtönre. Felebbezés folytán az ügy felkerült a kir. Kúriához, ahol az Ítéletet helyben hagyták, kivéve Horváth László büntetését, amit 15 nappal felemelt a Kúria. Privát