Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)

1931-12-25 / 299. szám

1931 december 25. Zalamegyei Újság 7 — Aszeretetházi kápolnában a szentmise hétköznapokon fél 8 órakor kezdődik. — Requiem István Vilmos püspökért. Néhai István Vilmos megyéspüspök halálának ma volt huszonegyedik évfordulója. Ebből az alkalomból tegnap délelőtt 9 órakor Tóth József dr. nagyprépost gyászmisét celebrált lelkiüdvéért a székesegyházban. A gyászistentiszteleten Mikes János gróf megyéspüspök is résztvett. — Igazgatói kinevezés. Vitéz ' Varsányi József csácsbozsoki ta­nítót a veszprémi megyéspüspök igazgatóvá nevezte ki. — Karácsonyi ünnepélyek. Keszthelyen. A keszthelyi Ranol- der intézet elemi iskolás és óvó­dás növendékei folyó hó 26-án és 27-én d. u. 5 órakor az inté­zet nagytermében műsoros kará­csonyi estélyt rendeznek. — Hirdetmény. A polgár- mester közhírré teszi, hogy a kereskedelemügyi miniszter elvi jelentőségű döntvényében kimon­dotta, hogy az illatszerkereskedők, továbbá háztartási-cikk kereske­dők az általános higiéné céljait szolgáló különböző gummiárukat, nem steril kötőanyagokat, továbbá fecskendőt, sérvkötőt külön ipar­igazolvány nélkül árusíthatnak. — Ezüstlakodalom és hár­mas eljegyzés. Horváth János keszthelyi asztalosmester és fele­sége, szül. Konya Ágnes a kará­csonyi ünnepek alatt tartják meg ezüstlakodalmukat s ugyanakkor lesz Bözsi, Annus és Manci leányaiknak eljegyzése is. — Karácsonyi pásztorjáték. A zalaegerszegi Katolikus Legény- egylet műkedvelő gárdája decem­ber 24-én, csütörtökön este fél 9 órai kezdettel a Kulturházban karáesonyi pásztorjátékot rendez. Színre kerül Szabó János 3 fel - vonásos „Bethlehemi Bakter“ cimü karácsonyi játéka. A műsor meg­váltása 50 fillér. — Miért késnek a vonatok. Az utóbbi időkben kellemetlen meglepetés érte a zalaegerszegi közönséget: egyes vonatok nagy késéssel érkeztek be, másokról pedig lemaradt a posta. Ezekkel a jelenségekkel kapcsolatosan olyan hírek terjedtek el, hogy va­lami szerencsétlenség történt, ami azonban — szerencsére — nem bizonyult helytállónak. A késése­ket, értesülésünk szerint, a hirte­len beállott erős fagy okozta. Azo­kon az állomásokon ahol a vo­natokat „itatják", a vizszolgálati daruk befagytak és igy a vona­toknak ott hosszabb ideig vesz­tegelniük kell, amig a víztartály­ból a mozdonyok vizet kaphatnak. — Csendélet Zsiden. Szencz Mihály és Szencz János zsidi lakósok még szeptember havá­ban összeszólalkoztak Bodor Vince vállusi lakossal. Bodor ka­róval akarta elintézni a nézetel­térést, a két testvér azonban le­fogta őt. Dulakodás támadt kö­zöttük, miközben Szencz Mihály késsel többször megszúrta, Szencz János pedig alaposan megverte Bodort. A keszthelyi járásbíróság súlyos testisértés vétségéért Szencz Mihályt 80, Szencz Jánost pedig 30 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. Legdivato­sabb kitűnő szabású ka­bátjainkat a közeledő szezonvégre való tekin­tettel, hihe­tetlen olcsó áron áru­sítjuk. Schütz-árnMz­127 IJIPI HÍREK Róm. kát.: Nagykarácsony Prot.: Nagykarácsony. Gö­rög: Nagykar. Izr.: 10. Jer. ostroma böjt. Napkelte 7 óra 46 perckor. Nyugszik 16 óra 13 perckor. IDŐ : A hideg idő csökkenő­ével s a felhőzet növekedésével setleg kisebb havazások. — Előfizetőinknek, olvasó­nknak és hirdetőinknek bol- log karácsonyi ünnepeket tivánunk. Előfizetési felhívás! A „Zalamegyei Ujság“-ra folyó :vi január 1-ével uj előfizetést íyitunk. Lapunknak tizennégy évi nüködése nyitott könyv a nagy- cözönség előtt. Küzdünk Nagy- nagyarországért, az ország pol­gárainak jólétéért, a keresztény irkölcsök uralmáért s vélemé- íyünket minden kérdésben füg­getlenül nyilvánítjuk. Becsületes, íazafias munkánkat azonban csak ikkor folytathatjuk eredménnyel, iá a közönség, melynek érdekeit mindenkor híven szolgáltuk és szolgáljuk, támogat bennünket. Továbbra is kérjük tehát a szi­ves támogatást, hogy vállalt kö­telezettségünknek eleget tehessünk. — Karaffiáth Jenő kultusz- miniszter kinevezése után első teendőjének tartotta, hogy tisztelgő látogatást tegyen Serédi Jusztinián bíboros hercegprímásnál. A her­cegprímás és a kultuszminiszter hosszabb eszmecserét folytatott. — Lelkigyakorlatok a tiha­nyi apátságban. Egyesek bár­mikor jelentkezhetnek lelkigyakor­latra. Középiskolai hittanároknak és hitoktatóknak január 2-6 ig. — Tihanyi férfiaknak január 2-15 ig. — Tihanyi fiatalembe­reknek január 18-22-ig. Veszprém egyházmegyei, plébánosoknak ja­nuár 25-29 ig. Veszprém egyház- megyei káplánoknak február2-6*ig. Veszprém-vármegyei uraknak feb­ruár 1-14-ig. Szombathely-egy­házmegyei káplánoknak február 15-19-ig. Szombathely-egyházme­gyei papoknak február 22-26 ig. Zala-vármegyei uraknak március 1 -5-ig. Nyugalmazott papoknak március 8-12-ig. Nyugalmazott világi uraknak március 14-18-ig. Középiskolai tanároknak március 20-24-ig. Veszprém-egyházmegyei papoknak április 4-8-ig. Szom­bathely-egyházmegyei plébánosok­nak április 9-15 ig. Tanult férfi­aknak április 18-22-ig. A lelki- gyakorlatok az elsőnek jelzett nap estéjén kezdődnek és az utolsó­nak jelzett nap reggelén végződ­nek. Napi teljes ellátásért káp­lánoknak és civil tanároknak 3 pengőt a többieknek 4 pengőt számítanak. A vasút állomástól Tihanyba és visszaszállítás 1 — 1 pengő. Jelentkezni levelezőlapon a tihanyi apátsági hivatalnál lehet. — Cziczer József temetése. Folyó hó 22-én temették nagy részvét mellett Türjén Cziczer Jó­zsef esztergomi főegyházmegyei aranymisés áldozópapot, a köz­szeretetben állott ősz lelkipásztort. Temetését és lelkiüdvéért a requimet Gergye Ipoly csornai premontrei prépost végezte fé­nyes papi segédlettel. — Téli nadrágnak való meleg férfiszövetek és bunda­huzatok legjobb minőségben P 12-ért dús választékban kap­hatók Schütz áruházban. — Eladó a volt ólai iskola 19 szám alatt 1090 □ ölig; ugyanott szántó is. Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván: ZRÍNYI R-T. Tűzifa! Príma száraz cser hasáb 1 méter . P 10*45 1 öl házhoz szállítva . P 43*80 Kapható minden mennyiségben a Salomvári Uradalom Góztéglagyárának tiizifatelepén Zalaegerszeg 4859 Óla. December 25 Péntek Berlanderi X. Ripá- ria Teleki 8. B. jelzésű alanyba ojtott cseme­gebor és szőlőkfNönle- gességi ojtvány-,, minőség szerint darabonkint 3U—40' fil­léres árban bármilyen mennyiségben kapható és megtekinthető: SZÁHTI GTDLA birtokosnál, Alsózsid (Zala m.) 4855 — Ruhalopás Zalahalápon. Zalahaláp községben Cipp nevű gazda lakásába ismeretlen tettes behatolt, onnan több ruhaneműt lopott el. A nyomozó hatóságok a személyleirás közlésével, körö­zést adtak ki az ismeretlen tolvaj ellen. — Gazdag hölgyek takaré­kossági előadása a szegények­nek. A Punch hirt ad arról, hogy háromszáz newyorki,. gazdag, tár­saságbeli hölgy összejövetelt tar­tott, melynek során a meghívott szegényeknek előadást tartottak a takarékosságról. Arról nem szól a híradás, hogy a meghívott sze­gények, viszonzásul és hálából, tartottak-e előadást vendéglátóik­nak arról, hogy miképen kell a pénzt elkölteni ? báró Gutmann László uradal­mában, Pakodon 4 darab 8 hónapos, tisztavérü yorkshirei kan. 4914 Piaci árak. 1931 december 24-én tartott hetivásár alkalmából. Bab kg 20—24 f., dió kg 60— 100 f., foghagyma kilója 100—120 t, vöröshagyma kg 30—40 fillér, sárgarépa kg 10—20 f., zöldség 15—20 f., fejeskáposzta kg. 16 fillér, kelkáposzta kg 16—18 f., burgonya q-ként 3.30—5 P, kar­fiol drb 20-50 "fillér, torma*kg. 40 f., cékla kg. 8 fillér. Baromfi: tyuk drb 1.60—2.20 P, csirke drb 1—1.50.P, pulyka drb 2.50—3 P, kacsa sovány drb 1 — 1.50, kacsa hízott drb 3—5.00 P, liba sovány drb 3—4.50 P, liba hízott drb 6—13 P, szopósmalac drb 3-5 pengő. Tej literje 12—14 f., tejfel literje 44—48 f., túró kg 40-50 f., vaj kg 2.40—2.80 P, tojás drb 14—15 f. Gyümölcs: Alma kg 16-40, körte 20—30 f., naspolya 15—25 f, szőlő 20—40 fillér. Húsárak: Marha kg O öO-l^O P, borjú kg 1*60—2 P, sertéshús kg 1-40—1.60, zsir kg 2 P, háj kg 1.80—2, zsirszalonna kg 1 60- 1.80, Birkahús 80. —1. P, kolbász­félék kg 1.80—2.80 P. Hal: ponty 1.00—1.20 P, süllő 1.80—2.00 P, keszeg 0.40—0.50 P, harcsa 1.60—2.80 pengő. Keszthelycaei"azegto- majon a hévizfürdöi útvonal mellet, a fürdő­től 20 percnyire, két hold ingatlan fele gyümölcsös-kaszá­ló, fele szántóföld, szoba, konyha és pincés házzal azonnal eladó. Simon Mária, Cserszegtomaj 53 sz. 4884 Eladó

Next

/
Thumbnails
Contents