Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)

1931-04-02 / 75. szám

2 Zs!#megyei Újság 1931 április 2. Bangha Béla a magyar katoliciz­mus legsürgősebb feladatairól. P. Bangha Béla, a magyar ka­tolikusok egyik vezére több napig Szombathelyen tartózkodott, ahol lelkigyakorlatos beszédeket mon­dott. Beszédeiben hangoztatta a katolikus karitász fontosságát. Rá­mutatott, hogy nemcsak a felesle­gekből kell jótékonykodni, hanem akár áldozatok árán is adakozni kell, hogy mások embertelen szen­vedéseit enyhítsük. Szólt a ka­tolikus öntudat emelkedéséről és a katolikus akció fontosságáról. A kiváló jézustársasági házfő­nök a „Vasvármegye“ című lap­ban nyilatkozott is a katolicizmus problémáiról. Mindenekelőtt meg­állapította, hogy pályája kezdete óta a katolikus élet terén hatal­mas a fellendülés. Felfrissült, mo­dernizálódott, aktívabbá lett a lelkipásztori munka. Uj templo­mok emelkedtek, amelyek telve vannak, de számuk még mindig kevés. A katolikus irodalom meg­erősödött és versenyképes. Ma nagy példányszámban jelenhetnek meg a katolikus folyóiratok és könyvek. Például a Katolikus Lexikont 5 ezer példányban le­hetett a piacra dobni A katolikus élet fellendülését mutatja a Szent Imre év sikere is. r. magyar katolicizmus legsür­gősebb feladatának a katolikus akció megszervezését és a kato­licizmus szociális programmjának megszövegezését mondotta. A ka­tolikus akció megszervezése máris folyik, amennyiben a püspöki kar úgy határozott, hogy a katolikus akció középpontjává, keretévé, egyben pedig mozgatójává az egyházközséget akarja megtenni. Ennek feltétele, hogy az egyház- községeket mindenütt megszer­vezzék. Ami a szociális progra­mot illeti, a gyökeres reformok megvalósítását lehetetlenné teszi, hogy Európa összes többi orszá­gai is a mai kapitalista gazdál­kodásra vannak berendezve. Ők is érzik ennek a berendezkedés­nek sok átkát, de mi lerongyolt nemzet nem állhatunk neki egy- magunk a kapitalizmus kinövései lenyesésének. Mindamellett a ka­tolicizmus Magyarországon is fo­galmazza már a maga elméleteit, amelyek a gazdasági és szociális élet területén a katolikus elveket akarják megvalósítani. Ezek a teóriák nemcsak pillanatnyi meg­oldást keresnek, hanem végleges, becsületes megoldást az isteni és természeti jog, az igazság alap­ján. Természetesen radikális vál­tozásokat akarnak, hiszen nem lehet a keresztény elvekkel össze­egyeztetni a mai állapotokat. A mai állapot a hitéletnek, az er­kölcsnek, a keresztény házasság­nak rengeteg veszélyét és akadá­lyát rejti magában s emberhez nem méltó állapotba sülyeszti a társadalom jelentős részét. Végül hangoztatta Bangha Béla, hogy a bolsevizmus miatt is a legsürgősebb teendő a katolikus etika diktálta gazdasági és szo­ciális rend legradikálisabb meg­valósítása. Miről irt negyven év előtt egy amerikai magyar lap? szerű minősítést megszerezte ma­gának. Válogassák ki a pályázók közül az egyes vállalkozók azo­kat, akik nekik tetszenek, de ne ve­gye védőszárnyai alá a hatóság feje azt, akit jobb minősítése úgyis rendesen előnyhöz juttat. Keressen mindenki magának ál­lást és a kitűnő tehetségnek ne szerezzenek még olyan protektort is, aki a tekintélyt képviseli. Ne legyen az illető nyertes diák min­den oldalról támogatott, mert könnyen megtörténhetik, hogy igy „agyontámogatják“ őt. Másodszor: ugyan hol helyez­zenek el a polgármesterek ma uj munkaerőket ? Gazdasági pályá­kon ? Nagyon helyesen kérdezte a minap a Zalamegyei Újság: hol is vannak azok a gazdasági pályák, amelyeket mindenki olyan szívesen ajánlgat a magyar ifjú­ságnak ? Jó, buzdítsuk az ifjúságot na­gyobb szorgalomra, kitartóbb te­vékenységre, de tekintélyekkel ne igyekezzünk épen azokat támo­gatatni, akik önmagukban is na­gyobb erőt képviselnek. A segít­ségben, a támogatásban részesül­jön a gyengébb. Adjanak dijakat, elismerő okleveleket a győztesek­nek, de ne állítsák melléjök pro- tektornak — hivatalból — a pol­gármestert. Kiváló tisztelettel: Bene maturus. Csontos Imre meghalt. Karcag, ápr. 1. Csontos Imre karcagi képviselő 70 éves korá­ban meghalt. Temetése pénteken lesz. Az elhunyt az egységes párt­nak volt tagja. Kétezerötszáz halottja van a nikaraguai föld­rengésnek. London, ápr. 1. Nikaragua ál­lamban kedden éjszaka földrengés pusztított. A földrengés 2 percig tartott és ezalatt 11 lökést észlel­tek. A pusztítás legnagyobb a fő­városban, Managuában. A halottak száma eddig 2500, a sebesülteké ötezer. Valószínű, hogy az áldo­zatok száma még emelkedni fog. A földrengést súlyosabbá tette, hogy nyomában tűz keletkezett. Managuában a legtöbb középület összeomlott és kigyuladt. Az anyagi kárt 40 millió dollárra becsülik. A nagyheti istentisz­teletek rendje a plé­bániatemplomban. Nagy csütörtökön az istentisztelet fél 10-kor kezdődik. Nagypénteken 9 órakor passió, csonkamise, szent­beszéd szentségkitétel a szentsirnál. Szentségi mádás fél 11 és 6 óra között. Délután fél 6 órakor Jeremiás siralmai, 6 órakor szent- ségeltétel. A Kálvárián szentség­kitétel fél 11 órakor, délután 3 órakor szentbeszéd, 6 órakor szentségeltétel. Nagyszombaton szentségkitétel reggel 6 órakor, tüzszentelés fél 8 órakor, szentmise kb. 9 órakor. A Kálvárián szentségkitétel reg­gel hat órakor. A feltámadási szertartás kezdődik a Kálvárián délután 5 órakor, utána fél 7 órakor a plébániatemplomban. Husvétvasárnap reggel 6 óra­kor husszentelés szentmisével, a többi szentmise 8, 9, 10 és fél 12 órakor. Darányi Kálmán miniszterelnök­ségi államtitkár szívességéből egy sárgára fakult újsághoz jutottam, amelynek beszédes betűit, sorait, oldalait vizsgálgatva, úgy érzem, mintha a negyvenhárom év alatt, amely átviharzott az Amerikai Nemzetőr feje fölött, azokban a viharokban a magyar nemzet mai élete sűrűsödnék össze. Vihar egy pohár vízben ; múlt, jelen, jövő a New Yorkban 1887 február 26 án megjelent Amerikai Nemzetőr ha­sábjain. Az Amerikai Nemzetőrt akkoron Erdélyi Sz. Gusztáv szer­kesztette s 1887- ben már IV. év­folyamát irta. Sok kis és nagy nemzetnek voltak fiai már akkor kint Amerikában, de úgy, mint most is, kevés nemzet fiai láttak hozzá a szervezkedéshez s keve­sen csináltak hazájuk nyelvén újságot úgy, mint a magyarok. Az Amerikai Nemzetőr úttörője volt a későbbi amerikai magyar hirlapirásnak s a nyomdokában járó Amerikai Magyar Népszava, vagy a Szabadság, csak évek múlva indították útra az uj ha­zában a nyomtatott magyar betűt. Ma az északamerikai Egyesült Államokban két napilap és közel 80 hetenként egyszer-kétszer-há­romszor megjelenő magyar lap látja el az amerikai magyarok szellemi szükségletét-. A Amerikai Nemzetőr hűséggel Amerika nagy fia iránt, vezető helyen Washing­ton születésnapjáról ir s a február 27-i évforduló alkalmával meg­állapítja, hony „halhatatlan érde­meiért nemzete őt a haza atyjának nevezi, a magasratörő ifjúság őt mintaképül tekinti.“ A vezércikk végén a magyar büszkesség csen­dül ki a sorokból s azzal végzi: „Vashington volt az Egyesült Államok sikert aratott Kossuth Lajos-a,“ A második közlemény cime: „Népfelkelés“. Csodás ví­ziója a múltnak, a jelen megpró­báltatásai felé . . Átadom a szót az Amerikai Nemzetőrnek : „Most azonban egy uj kolónia keletkezik a magyarhonban. A népfölkelök tábora. A 19 éves ifjútól kezdve a 45 50 éves férfiúig, kinek ép tagja van, fegyvert kap kezébe. A magyar ifjú fellelkesül, ha a trombi a harsog és a dob pereg; a magyar férfiú szive feszül, ha előtte leng a háromszinü zászló, toporzékol a nemesvérü mén és szól az ágyú bömbölő hangja.“ „Jól tette a kormány, helyesen cselekedett a képviselőház, hogy a népfölkelés eszméjét elfogadta. ( Szükséges, hogy mindeképen nőj- jünk és erősödjünk; minden em­ber, ki a magyar földet nevezi hazájának, „katona“ legyen és al­kalma legyen megvédeni azt, amit őseink oly sok dicső csatában kivívtak: a szabadságot és a füg­getlenséget.“ Negyvenhárom évvel ezelőtt Amerikában meglátták a jelent, negyvenhárom évvel ezelőtt Ame­rikában hirdették máraz amerikai magyar nemzetőrök: „A magyar nép megvédi a hont, ahol böl­csője ringott, mert uj napnak kell virradnia a magyar nemzetre.“ Az Amerikai Nemzetőr egyik rovata „Amerikai mulatság ma­gyaros színezettel“ címmel számol be a „Delmoniko“ termeiben a Samaritan Home javára rendezett magyar estélyről. így számol be a tudósító: „A terembe lépve a bejárattal szem­ben egy pusztai csárda zsúpfe­delű tetőzete alatt volt Balázs Kálmán kitűnő zenekarával s a füstöskápü fiuk ugyancsak húzták a vigabbnál vigabb, majd andalgó és szomorú magyar nótákat. A díszes nagyközönség gyönyörköd­ve hallgatta a fülbemászó, szivet- átjáró hangokat és elragadtatással beszéltek a magyar zenéről s mindenről ami magyar. A terem a magyar és amerikai zászlókkal volt ellepve; a zsúp- posfedelü magyar csárda valódi magyaros faragásokkal kicifrázva, szőlővel volt befuttatva és a tetőn, két nemzeti zászló között Magyar- ország címere diszlett.“ A hazai hírek Fejérváry Géza honvédelmi miniszter Bécsbe hi­vatásáról számolnak be s arról, hogy Tisza Kálmán is felmegy egy napra a királyhoz. Meg hogy Haynal Lajos kalocsai biborérsek elrendelte, hogy egyházmegyéi te­rületén egyházi szerelvények és tanszerek a belföldi piacokról sze­reztessenek be.“ A New-Yorki Hírek beszámol­nak, hogy a Pulmann Palaco Car. Co. elhatározta, hogy vasúti ko­csijaiban a kemencéveli fűtést be­szünteti, a hálókocsikban pedig valami más fűtési módot fog al­kalmazni. Más helyen a népszám­lálásról ad jelentést, New-Yorknak még csak 1.250.000 lakosa volt. Hírül adja, hogy a világ leggyor­sabb vonata Londonból Glas- glowba óránkinl 50 60 km. sebes­ségei „száguld.“ Mindennél kedvesebb azonban a hirdetési rész, ahol az Amerikai Nemzetőr mindenütt a magyar címerrel a homlokán, akárcsak itthon a cs. és kir. udvari szállító, hirdette a magyar törkölyt, a szé­kes túrót, a szegedi rózsapaprikát, a budapesti szalámit és a tokaji magyar bort. Most, az Ur 1903-ik esztendejében a prohibició, alko­holellenes világban el sem hinnék az emberek, hogy 1887-ben az Amerikai Nemzetőr igy hirdette a magyar bort New-Yorkban :“ Budapestről a m. kir. országos központi min­tapincéből importált leüvegelí bo­rok ügynöksége. A m. kir. mintapince, mely 1882. febr. 1-én alapittatott s a földm. ipar. keresk. minisztérium felügyelete alatt ál, Magyarország legjobb bortermelő vidékeiről, köz­vetlenül a termelőktől kapja a borokat, melyek hivatalos felü­gyelet alatt huzatnak üvegekbe, a mintapince csak üvegekben bo- csájtja a borokat áruba, melyek­nek nyaka körül a mintapince védjegye s a dugó felett a ma­gyar korona látható, ami által bárminemű hamisítás meg van gátolva. E borraktárt az itteni kor­mány, valamint kiváló orvosi te­kintélyek és több szakférfiú által ellenőrizteti a magyar kormány. A magyar lelkekből mostanában fel-felcsendül valami kereső, ke­sergő váró szó, a világba szétszé­ledt magyarok felé. Ez a kiásott, fakult amerikai irái, ez a félév­százados nyelven, félévszizados múltról regélő Amerikai Nemzetőr minden betűjében, sorában, naiv- ságában, ősi erejében a magyar élniakarást és az egyetemes ma­gyar nemzet feltámadását hirdeti. Dr. Vákár P. Artur

Next

/
Thumbnails
Contents