Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-04-05 / 77. szám
II. 1931. április 5 Zalamegyei Újság összeget. Magyarországon a kisebb folyók közül legrégibb a Zala folyó szabályozása, 1774-ben tehát 157 évvel ezelőtt kezdte a vármegye és az érdekeltség ezt a munkálatot. 1829-ig semmi sem történt. Ez évben végre a vármegye és az érdekeltség egy úgynevezett „alapszerződés“ alapján a folyónak alsó részén Kehi- dától a Kisbalatonig a munkálatokat megkezdte. Ekkor kapott a Zala ezen a részén látható medret és meglehetős nagy területeteket megszabadítottak az állandó víztől. 1871-ben, mikor az első vízügyi törvényt hozta a magyar országgyűlés, ennek a törvénynek alapján újra alakult a társulat és azóta a kultúrmérnöki hivatal támogatása és ellenőrzése mellett működik. Nem tagadható el némi javulás, de végleg megoldva nincs a kérdés, mert a Balaton magas vízállása esetén a Zala alsó részének nincs lefolyása és nagy területeket borit el az árvíz. Ez a helyzet volt az oka annak a tervezésnek, hogy a Balaton vízállásának leszállításával a Zala folyónak a Balatonon át a Sió folyón egész a Dunáig történendő levezetésével oldassák meg a Zalaszabályozás kérdése. Újabban szakemberek ezt a nagyszabású tervet elejtették és a szabályozást a Balaton és Sió kihagyásával akarják megoldani. Ez az uj terv annyiban veszedelmes a Balatonra nézve, mert úgy a Zala, mint a Lesence vízrendszeréhez tartozó patakok és tor- rensek igen sok, a Balaton el- iszapodására nézve veszélyes anyagot hoznak, mig a Sió-zsilipen csak tiszta szűrt vizet eresztenek le és a másik vizapasztó természeti tünemény, a párolgás is csak tiszta vizet visz el a Balatonból. Minden piszok és iszap visszamarad, amely idővel nagyfokú eliszaposodásra vezet. A vármegye vezetőségének és az érdekeltségnek együttes erővel kel mindent elkövetnie vármegyénk ezen fontos kérdésének kedvező megoldása érdekében, elsősorban a kormány hathatós támogatását megszerezni. A másik szintén nagyon fontos vízügyi kérdés a Kerka-Nagycserta- Válicka vízrendszer szabályozása. Ennek hossza 80 km, rendezése a hivatalos adatok szerint 990000 pengőbe kerülne. Ezt a kérdést is csak kormány támogatással lehet megoldani. A Lesence öblö- zet és a badacsonyi torrensek vízrendszere 50 km., mely szabályozás 440000 pengőt igényelne. Az esetben, ha a Zalaszabályo- zásnál a Balaton-Sió tervet fogadnák el, ez a kérdés magától megoldódnék. Nagyérdeke a vármegyének ezen vízügyi kérdések mielőbbi kedvező megoldása és a közelgő képviselő választások alkalmával jogosan kívánhatják a választók, hogy a jelöltek ez ügynek hathatós támogatására kötelező ígéretet tegyenek, mert a kormány anyagi támogatása nélkül a jelenlegi gazdasági viszonyok mellett saját erőnkből nem vagyunk képesek a szükséges költségeket előteremteni. Méhcsaládok kaptárban, beépített mézesfiókkal együtt 25—30 P.-ért eladók. Iróczy Károly nemesrádó A szagos keztyü. Irta Darnay Kálmán. Egész kötetet lehetne azokról a talpraesett tréfákról Írni, amelyek Roboz Pista bácsival Kossuth Lajos Imája szerzőjével megtörténtek. Nagy virtuskodó legény volt Roboz Pista, mikor Pápán Petőfi val és Jókaival együtt rótta az iskola padjait. Félszázad évvel később — újságírásba beleöregedve ha köztisztelt alakja volt is Somogy- országnak, a kaposvári úri kaszinó tagjai mégis a rovására elkövetett tréfákkal szórakoztak. Somogy székeshelyén is, mint legtöbb vidéki városban, a gyógyszertár volt a megyei urak délelőtti találkozó helye. A múlt század nyolcvanas éveiben, — fiatal korom ellenére — én is napos látogatója voltam Babochay Kálmán patikájának. Közelmúltban valahogyan belém ölelkezett a vágyakozás, hogy eljussak boldog ifjúságom egykori — színhelyére, ahol oly sokszor hallgattam, teaszürcsöl- getés közben Kisfaludy Atala népeinek — a Balaton dalnokának, — verses csicsergéseit. Mint a múlt idők emléke, Mint az alvó kisded képe, Mint egy szent hármónia: Oly merengő, oly borongó, Olyan édes, oly mosolygó, — A Balaton nyugalma. Mint az őrült őrjöngése, Mint a haldokló nyögése, Mint a fájdalom jaja : Oly panaszló, oly dühöngő. Olyan rémes, oly öldöklő, Á Balaton vihara. Elhatározásomat tett követte. Harmadnapra már ott üldögéltem „hetvenkedő“ Babochay Kálmán bőrhuzatos karosszékében. Az elmúlt időkre való visszaemlékezések közben legelőször is Rippl Józsi, — a nem rég elhunyt festő barátunkról esett szó. — A fiatal piktor — az időben,— 1885- ben verődött haza a müncheni festőakadémiából. Nagy tülekedéssel Párizsba készült Munkácsy Mihály mesterhez. Józsi életpályája gyógyszerészséggel indult el hóditó útjára. A koronautcai patika kapualjának falán talán tiz évig is ott ágaskodtak Rippl Józsi torz-figurái, melyeket az or- vosságos dörzsecsészék pihentetése közben faszénnel kenegetett oda. Ifjú korában már — csodás művészetének varázsával — két- három vonással olyan torz fejeket rajzolt a meszelt falra, hogy kacagásra fakasztotta a szemlélőt. Rövid egy-két év után Józsi a pirulakészitésre ráunva, Zichy Ödön gróf családjánál precepto- roskodott. A nemes gróf egyik sümegi látogatása alkalmával — a közel ötszáz darabból álló képgyűjteményem gazdagítására, — nékem kedveskedett Rippl Józsi ezelőtt negyvenhat évvel festett tiroli citorást ábrázoló első olajképével. Még érdekesebb emlékek fűznek egyik legszebb művészi alkotásához, Portyázás a Kapos partján tusképéhez, melynek boldogult Kämmerer Ernő helyet ajánlott fel a Szépművészeti Múzeumban. Azidőben Józsi barátunk a Fliegende Blätter részére rajzolgatott. A hires német élclap azonban nagyon válogatós volt és gyengén hullatta az ezüstmárkákat. Egyik szombat este akkor nyitottam szobájába, amikor rajzolóasztalára könyökölve búslakodott. Volt is rá oka, mert mindenképen oda vágyakozott az „Utolsó garas“ táncos mulatságára, ahol egy forint volt a belépődíj, de ingyen járt ki érte a leányölelgetés. Pedig egy kis italozásra még másik forint is kellenék. Ahogy beléptem, felderült az arca: — Isten hozott, pajtás! Soha ilyen jókor nem jöttél! Nincsen egy vak vasam se! Guberáld ki a belépőt az Utolsó garasba. Nyomj a markomba egy másik pengőt is. Itt ez a határkép, a legszebbiket kiválaszthatod magadnak. Koroknyay Ottóval, — ki házunk örökös vendége volt, ki szintén Párizsba készült — gyorsan összecihelődve, el is vittük Józsit a táncos-estélyre. így lett az enyém Rippl gyönyörű alkotása, melyet későbbi világhírű művészete sem szárnyalt túl soha. Később Babochay Kálmánból váratlanul megeredt jóizü beszélgetésének szava. Roboz Pista bácsiról mesélgetett a kedves öreg ur, kinek rózsás arcáról szinte lekivánkozott a kacagtató szó : — Úgy történt az eset! Egyik késő őszi délelöttön, amikor a sárguló fürtök már elbucsuzkod- tak az ivánfai tőkéktől, szokásához híven, — állig tekert sállal nyakán — közénk toppant a gyógyszertárba Roboz Pista bácsi, a rendes, ebéd előtti tercierére. Szabó képviselő barátunk már itt őgyelgett. Ő szokta ugratni az öreget. Amikor ránk nyitott, éppen az orvosi tudomány rohamos fejlődéséről esett szó, a „bacillusokról.“ — Nem kell tiz-husz esztendő sem és száz éven felül hosszabbodik meg az emberi élet átlaga. Ez a kijelentés nagyon lehangolta Roboz Pista bácsit: — Látjátok öcséim, ilyen az én szerencsém! Akkor találják föl a késlekedő doktorok a hoszu élet orvosságát, mikorra én már a temetőt őrzöm! Pedig egyébként ma nagyon büszke legény volt az öreg ur. Ma reggel lépett be Grünwald korona utcai boltjába — öt év után először, hogy elnyűtt keztyüjét ujjal cserélje föl. Ki is vasalt Grünwald a pénzt tapogató Pista bácsiból egy forint ötven krajcárt érte. Közszemlére is tette — jöttekor — a vadonatúj bőrkeztyüjét a gyógyszertár muskátlivirágos asztalára: Ez lett okozója a nagy felfordulásnak. A „bacillusokról“ való beszélgetésből a déli harangszó kapatta észbe Roboz Piste bácsit. Most már pedig sietnie kellett a Somogy szerkesztőségébe. Gyorsan bucsuzkodott. Ahogy kampósbotjával letipegett a gyógytár lépcsőjén, akkor vettük észre ittfelejtett keztyüjét. Tréfás gondolat cikkázott agyamba. Másik pillanatban már bent hüsölt a a keztyü az Assa-foetida fiókjában. Ma már forgalomból kiment, de fél század év előtt idegesség, sőt fogfájás ellen ez volt a leghasználtabb gyógyszer. Éktelen bűne meg rá öklendeztette a rászorulókat. Másnap reggel nagy lelkendezve nyitott rám Roboz Pista bácsi és keztyüje után tudakozódott. Szinte sugárzott arca, amikor a selyempapirba göngyölt kéz- boritóját eltüntethette felöltője zsebébe. Két napig nem láttuk az öreg urat. Harmadik reggel sápadt képpel toppant közénk. — Fiaim, oda vagyok! Nem tudom, milyen nyavalya ölelkezett a bensőmbe. Otthon semmi bajom, de ha reggeli sétámra indulok, úgy belémkap az öklendezés, hogy felkavarodik a gyomrom. Alig tudtam a kikivánkozó nevetést visszatartani, amikor pillantást váltottam Szabó barátommal, aki nyomban át is vette a szót: — Ismerem ezt a nyavalyát, Pista bácsi! Ez olyan ideges gyomorbaj! Estefelé otthon éri Szaplonczay főorvost, van annak egy olyan módszere, melytől nyomban meggyógyul. Nem is volt sürgősebb dolgunk, mint Grünwald boltjába rohanni, megvásárolni teljesen hasonló párját az öreg ur keztyüjének. Szaplonczay ügyesen csinálta dolgát. Mig Roboz Pista bácsi lenyelte az ártatlan szódapirulát, addig kicserélte felöltője zsebéből kiágaskodó keztyüjét. Nem is öklendezett soha többé Pista bácsi. De nem is maradt hálátlan orvosának. A másnap megjelent Somogy hirek-rovatá- ban olyan dicshimnuszt zengett az orvosi tudomány sikeréről, hogy Szaplonczay uram szinte belepirult. Ki tudja, hogy Roboz Pista bácsi hálálkodó zengedezése nem járult-e hozzá Somogy keresett főorvosának későbbi hírnevéhez ? Károly bácsi. Irta: KÓSA JÓZSEF. Ne gondolja ám senki sem, hogy unalmas az élet a mi kis falunkban. Nyugodtan állíthatom, hogy egy cseppet sem az. Itt is történnek nagy események, amikről sokáig beszélgethetünk. Itt van példának okáért a Károly bácsi esete is. Hogy ki ez a Károly Jrácsi? Megmondom^ rövidesen. Ő a mi dékánunk. Ö felel a rendért, a tisztaságért, szóval mindenért a mi templomunkban. És nem ám csak úgy máról-hónapra sült dékán ő! Már jó ideje viseli becsülettel ezt a tisztességet. A legnagyobb szeretettel és odaadással. Csupán a jó Isten nevében és nem földi jutalomért. Tudja is a rubrikákat. Ért a direktórium nyelvén és jaj annak, aki nem ád igazat neki. „Saját kezűleg“ díszíti az oltárt, sepri a templomot, tö- rülget. Nem tűri a „kontármunkát.“ — A nagyhéten pedig szinte belegörnyed a foglalatosságba. Folyton tervez, gondolkodik, tesz- vesz és egyszer csak kész az „Isten koporsója.“ Szemnek, léleknek kedves az. Emeli a nagypénteki áhítatot. Aztán a húsvéti oltár... No ezt meg csak nézni lehet. Kevés virággal is művészit alkot a Károly bácsi. Hát van is becsülete. Öreg is, fiatal is megsüvegeli. Meg is érdemli. A koránál fogva is. De meg máskép is, örül az ember, ha láthatja közelében hatalma jelvényével: a templom-kulccsal. Ő maga is vidám, aranyos kedélyű. Mindig örül, sohasem szo- morkodik. — Nem illik az Isten házába a pityergés — szokta volt mondogatni. Különösen, hogy megjött az uj harang, azóta boldog nagyon.
