Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-06-28 / 148. szám
2 Zalamegysí Újság 1931 junius 28. Páduai Szent Antal oltárának építési ügye. A ferences Harmadik Rend legutóbbi havi ülésén foglalkozott páduai Szent Antal oltárának a ferencesek templomában leendő fölállításának kérdésével és a további teendők ellátására 12 tagú „Oltárépitő Bizottság“-ot alakított. Ennek a bizottságnak tagjai: Péterffy Béla — Bonaven túra, Lövészy György — Ferdi- nánd, Illés István — Pascál, Mayer István — Bernardin testvér, Müller Jánosné — Klára, Baly Irma — Ágnes, özv. Marth Pálné — Felicitás, özv. Baumgartner Józsefné — Perpetua, özv. Magyarek Antalné — Paula és Kertész Mária — Jácinta nővér. A Bizottság ügyvezető elnöke a rendi igazgató, jegyzője a rend jegyzője lett. A bizottság felhatalmazást nyert arra, hogy a Harmadik — bűnbánó — Rendet építkezési ügyben minden tekintetben képviselhesse és szerződést köthessen. E megbízatásból folyóan első sorban érintkezésbe lépett Kotsis Iván tervező műépítésszel, hogy a bemutatott terven változtasson úgy, hogy az oltáron páduai Szent Antal alakja legyen a kisded Jézussal és nyitható tabernaculum, felette hely, hol az Oltáriszentség minden kedden 3 órás imádásra elhelyezhető legyen. Egyben az első rend és a róm. kát. hitközség között létesült megállapodás értelmében az iránt is megkeresi a Bizottság Kotsis Ivánt, adjon véleményt, műkőben vagy műmárványban történjék-e a kivitelezés és milyen színben. A Bizottság intézkedik a szükséges összeg előteremtéséről. E célból vármegyénk alispánjától a vármegye területére 6 hónapos gyűjtési engedélyt kért. Baráti szeretettel kéri a Bizottság Szent Antal tisztelőit, hogy szeretet adományaikat „Oltárépitő Bizottság Ferences Zárda Zalaegerszeg“ címre, vagy a ZalaMélyeti tisztelt Főszerkesztő Ur! Mióta a bizonyítványokat kiosztották, minden nap per longum et latum tárgyalják a napilapok, sőt még a hetilapok is a diáköngyilkosságokat. Okolják értük az iskolát, a szülők állítólagos szigorát, a gyermekek „ideges“ voltát, ezzel kapcsolatban a vizsgák okozta u. n. izgalmakat stb. stb. Ajánlanak ellenük mindenféle orvosságot, a vizsgák megszüntetését (megjegyzem, hogy az osztályzatokat már régóta nem a vizsgák alkalmával adott felelet dönti el, hanem az évközben tett előmenetel) a gyerekekkel való szeretetteljes bánásmódot, nehogy a kedves túlságosan lelkére vegye a jól megérdemelt secundát, ami semmi esetre sem érte váratlanul, mert egészen biztosan kapott intőt vagy rovót, s hogy tudta mi vár rá, azt többek között az is bizonyítja, hogy megírta búcsúlevelét és fegyverrel ment iskolába. Sőt egyik neves írónk — horribile dictu — még az osztályzatok eltörlését is jónak véli. Hát, kérdem szeretettel, mi ösztönözze a gyereket szorgalomra, ha látja, hogy semmi, de [semmi különbség sincs közte és hanyag osztálytársa között? Mert a gyerek legtöbb esetben nem látja be azt, hogy magának tanul; a legtöbbet csak az ambitio, a vermegyei Újság szerkesztőségébe szíveskedjenek küldeni, amint cselekedté azt jószivvel Heizer Izidor ur, aki mint irtuk 100 pengőt juttatott szerkesztőségünk utján az oltár céljaira. A szives adományért ezúton mond hálás köszönetét az Építő Bizottság. seny hajtja előre. S ez jól is van igy. Verseny nélkül nincs haladás, nincs fejlődés, szokja meg a gyermek már az iskolában is. Azt sem irom alá, hogy felesleges az osztályozás azért is, mert az életben nem a legjobb tanulók mennek előre. De kérem szeretettel, ha ez igy van is, s talán a közepes tanulók boldogulnak a legjobban; a rest, hanyag tanuló az életben is rest, hanyag és kötelességmulasztó lesz, tehát ott sem boldogul majd. Én nem itt látom a hibát. Engedje meg tehát kedves Főszerkesztő ur, hogy egy másik oldaláról világítsak rá a bajokra. Az én szerény nézetem szerint a bajok kútfeje a mai esztelen gyermekkultusz, a túlhajtott gyermekimádat. Ma minden gyerek már 2—3 éves korában csodagyerek, akit bámulattal állnak körül családja barátai. Betanul egy pár verset, vagy éneket, azokat nagy nógatásra néha kegyeskedik elmondani, vagy eldalolni és jutalmul egy primadonnát megillető hódolatban részesül. Nagyon természetes, hogy ilyesmi aztán elkapatja. Szeszélyes és akaratos lesz, s mivel minden neveletlenségét zseniálitásnak látják elvakult hódolói, a kamasz- korban aztán valósággal tűrhetetlen lesz. Néhány megjegyzés a diáköngyilkosságokhoz. A báró fogsora. Irta: Forster Edit. Általában azt tartják, hogy két, igazán boldog napja van csak annak, aki házat vesz magának. Amikor eléri a háziúr magas címet s mikor sikerül neki attól megszabadulnia. Még ezideig részemről csak az elsőt élveztem, de legfőbb vágyam lenne a másodikat is elnyerni, Tudvalévőén balatonparti villatulajdonos vagyok s már szerencsésen végigcsináltam az evvel járó kálváriát. A háztulajdonosi tisztséget elsősorban is a nagyszámú rokonságom gyülöltette meg velem, akik oly óriási meny- nyiségben leptek meg bennünket mindjárt az első nyáron, hogy dacára emeletes barokstilü otthonomnak, a nyár legnagyobb részében a fürdőszobában voltam kénytelen aludni. a jövő tavasz kezdetén kijelentettem a feleségemnek. — Beszüntetem a sáskajárást. Az emeletet kiadjuk fürdővendégeknek. Legalább jövedelmez is valamit: — Már gyermekkoromban úgy tanultam, hogy a meleg és a hang felfelé száll. Valahogyan a korszellem megváltozásával ugylát- szik ez a tudománykutatta eredmény is változást szenvedett. Mert az emeleten lakó fürdővendégek kellemes zsivaja mind lefelé igyekezett, pont az én fülembe. Hogy a jövedelmező haszonról is pár szóval megemlékezzem, az is kitünően bevált. Az egyik nyaraló családnak három rettenetes fiugyerek képezte a kiegészítő részét, akik gyönyörű faragott munkájú lépcsőkarfámon úgy ródliztak le napjában megszámlálhatatlanszor győ- zedelmi indián csatakiáltások hangjai mellett. Az egyik szörnyszülöttnek valami találmányféléje is volt, amelynek bemutatásával s tudományos magyarázásával mulattatta hozzátartozóit az esős délutánokon. A jövő Edisonja rajzokkal is szolgált hallgatóságának, amiket a frissen festett szoba falára vetített fel színes krétákkal. Épen ez a nyár szerencsétlenségemre igen esősnek bizonyult, így csak rám a nézve káros végű tudományos előadások gyakran megismétlődtek. A karfakijavitás, a szobaki- festés annyi pénzt elvitt, hogy alig maradt valami haszon. A tömérdek bosszúságomat nem is számítva. A tél folyamán Sári sógornőm újságolta nekünk nagy boldogan, hogy a mellettünk levő balatonparti villát megvették. Arca csak úgy sugárzott az örömtől, mint a leg- verőfényesebb napsütés. Gratuláltam neki, de nem szóltam semmit. Ami úgyis hiábavaló dolog lenne. Mert akin kitör a házvásárlási láz, annak fejével úgy sem lehet okosan beszélni. Azután meg nekünk, háztulajdonosoknak, valami jóleső érzés, ha azt tudjuk, hogy más is hasonló sorsra jutott. Június utolsó napjai már elviselhetetlennek bizonyultak a füstös fővárosi utcákon. így menekültünk a magyar tenger partjára. Vonatérkezés után, amig feleségem a leányommal rendezgetéshez fogtak, átsiettem Sáriékhoz, a háztulajdonosnőt üdvözölni, uriási munkában találtam. Csak futva tudott üdvözölni. — Bocsáss meg Pista, hogy csak igy fogadlak. Hogy vagytok? Margit és Micike ? — Köszönöm. Jól vagyunk. Hát itt mit történik? Talán bizony lakodalom készül? . . . Tudvalévőén a sógornőm javakorabeli özvegy. Agglegény fivérével laknak együtt. — Ugyan hová gondolsz.? — Kérlek, mindketten házasulandók vagytok . . . Gyula is gondolhat még egyet . . . — Ne bolondozz Pista. Azért sietek úgy, mert kiadtam a lakást nyaralóknak. Igen előnyösen. Nyugalmazott ezredes. Báró. Németek. Holnap érkeznek. — A fenét! . . . A kis gömbölyű asszonyka szinte neki tüzesedett. — Az emeleti két szobát kapják. A kisebbiket rendeztem be a báró számára. Felesége nincs, özvegy. A nagyobbik szobát a két Ebben a korban aztán már otthon sem írják alá minden kívánságát, és — bár nagyon későn — néha szigorral is megpróbálkoznak. Ámde az ilyen elkényeztetett, elkapatott gyermek még az aránylag enyhe szigort sem bírja el. Hozzá szokott, hogy minden kívánsága, minden szeszélye teljesedik, s mihelyt az élet megmutatja neki, hogy nem ő a világ közepe, s nem forog minden és mindenki körülötte úgy, ahogy ő fütyül, elveszti fejét, s mert semmi ellenállóképessége nincsen, gyáván a halálba menekül. Egyiküket sem sajnálom, mert úgy sem állták volna meg helyüket az életben, s az életküzdelemben, hisz megfutamodtak az első akadály elől. Azt ajánlom az anyáknak, hogy szeressék, de ne bálványozzák a gyermekeket. Már zsenge korukban szoktassák rendre. Ne engedjék meg, hogy a gyerek egész nap egyék, mint a selyem- hernyó, hanem reggelijét elfogyasztva játékkal töltse az idejét, kapjon tízórait és uzsonnát is, de feltétlenül válogatás nélkül egye meg ebédjét és vacsoráját is. Kapjon édessége», gyümölcsöt is, de ne torkoskodjék egész nap és akkor majd jó étvággyal eszik, nem kell neki rablótörténeteket mesélni és könyörögni, hogy nyeljen le egy-egy falatot. Egészségesen fog fejlődni és nem lesz ideges, mert gyomra majd megemészti az ételt, mire újra megtörni, ha ellenben folyton eszik a gyermek, gyomra nem emészthet rendesen. Próbálja csak meg valamelyik apa és egyék 1—2 napig annyiszor és ugyanazt, amit kedvence, majd meglátja, milyen csapnivaló rossz közérzülete lesz. S ha az ember gyomra nincs rendben, kedélye is zord, hogy ne mondjam, kiállhatatlan. Aztán menjen minden gyermek leányának a nevelőnővel. Mennyire örülök, hogy ilyen úriembereket kaptam. — Aranyos mosoly vonult át az arcomon. Úriemberek .. . Ez még nem egészen bizonyos . . . Csak együtt kell valakivel lakni, azután már másképpen Ítélkezünk . . . A következő nap estéjén, a bárói család tényleg bevonult. Ellenséges érzelmekkel szemléltem őket, mint az utóbbi időben minden nyaralóvendéget. És amikor az öreg tipikus, bécsi gemüt- lichséggel rázogatta kezemet s a két szőke, kékszemü mädl rám mosolyogtak, önkénytelenül felengedett a ridegségem. Múltak a napok. Minden nagyszerűen ment. A társaság minden este a „Sári villában“ jött össze. A báró szórakoztatott bennünket remek zongorajátékával. A fiatalság rendszerint táncra perdült a kitűnő slágerdarabokra. Kacaj, nóta, tréfálkozás hangzott ki esténkint a kivilágított ablakokból a sötét éjszakába. Egyik este a báró születésnapját ünnepeltük meg. Sógornőm terve szerint jelmezes felvonulással. Magyaros hangulattal. Ez meglepetés lesz a báró számára. Nálunk történtek az előkészületek. Már napokkal előbb varrtak, hímeztek s végül oly nagyszerű matyólakodalmas népet állítottak össze, hogy még magam is gyönyörködve szemléltem a felvonulást. Mintha csak a
