Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-06-20 / 138. szám
10 1931. junius 21. Zalamegyei Újság Ezen pont alatt értem a törvényhozás mindkét házának a megszüntetését. Hogy ezek a maguk szervezetében, de még mint alkotmányjogi garantiák is, úgyszólván értéküket vesztették, rá kell mutatnom a világ parlamenti életének csak 20 iftolsó esztendejére. Nem részletezem, mert ez felesleges is, hogy ezen alkotmányjogi intézményeknek csekély értékét nyiltan kimondjam, mert hol van az a komoly igazán politikus és hazája egész érdekében önzetlenül dolgozni akaró kormányfő, vagy az egész minisztérium, mely merné állítani azt, hogy a parlamentáris felfogás szerint az a többség, mely háta- mögött áll, ma a nemzeti akaratot képviseli! Igaz, hogy 1867. óta a mai napig e tekintetben a parlamentá- rizmus becsületes és reális felfogása alapján soha sem hivatkozhatott egyetlenegy miniszterelnök sem, nyugodt lelkiismerettel, hegy a háta mögötti többség a nemzeti akarat! Ha volt az utolsó években, az legfeljebb Széli Kálmán miniszterelnök lehetett. De ezek a jelenségek kivétel nélkül találhatók minden országban, sajnos azonban, annyira bárdolatlan formájában a választások miatt egy országban sem találkozunk ez intézménnyek, mondjuk erkölcsi értékének sülyedésével, mint nálunk. Csak felemlítem Tisza Kálmánt, Bánffy Dezsőt és a többieknek kormányelnöksége alatt végrehajtott választást és nagyon is elkeseredett szívvel emlékezem meg a báró Fehérváry-féle darabont kormány választásairól. Ez a kb. 64 éven keresztül gyakorolt választási módszer, magában érlelte állandóan az összeomlás csiráját és jó lett volna minden országban, már legalább is 30 év óta megváltoztatni ezt a rendszert, egy oly rendszerrel váltva fel, mely sokkal tökéletesebben megfelel a kormányokkal szemben gyakorlandó ellenőrzési jognak, tehát sokkal biztosabb garantia az alkotmányjogok védelme tekintetében és a kormányoknak nyugodt napokat enged helyes észszerű, a haza érdekeit komolyan szolgáló törvények megszerkesztésének munkálkodásában. Emlitsem-e, mely nagyon is a parlamentárizmus tekintélyének erkölcsi rovására megy, azt a megengedhetetlen modort, melyet nap- napután évek kosszu sora óta olvasunk kivétel nélkül az egyes országok híradásaiban. És most még beékelek egy jellemző tünetet. A mostani választási mozgalmak alkalmával több helyen megfigyeltem a programm beszédek tartása alkalmával a választók lelkű- letét. Szomorú, de nyugodt lelkiismerettel meg kell állapítanom, hogy a közömbösségnek a legnagyobb fokát tapasztaltam. A jelöltek megjöttek, felmentek a pódiumra, elmondották többé-kevésbé egyéniségükhöz mérten érdekes vagy nem érdekes prograinmjukat, befejezték, egy éljen sem vakkant meg, a hallgatóság szétoszlott, — bocsánat a kifejezéséit, mint a leforrázott kutyák — maga pedig a szegény jelölt a pártelnök kíséretében lehajtott fővel bandukolt kifelé . . .. Csak olyan kerületekben tapasztaltam életet, akol a képviselőségre pályázó egyének törekvéséből, társadalmi állásukból, műveltségi fokuk csekélységéből meglehetett állapítani, hogy csak azért nhajtanak a képviselőház tagjai lenni, hogy emberileg számítva 5 évig gondtalan életet éljenek és hogy egész honatyai tevékenységük abban merüljön ki, hogy éretlen, vagy durva viselkedésükkel, a hazát komolyan menteni akaró munkáskormányoknak, — mint a jelenlegi Bethlen-féle kormány is — csak kerékkötői legyeóek. Nem is említem fel, a többi egyéni titkos szándékokat, amelyek ezeket a jelölteket a képviselőházba való jutásra olyan nagy, mondjuk ambícióval ?! bőséges számban törtetik előre. Nem folytatom a részletezést, mert nagyon sokat mondottam úgyis, mely indokolttá teszi, hogy a parlamentáris rendszer mindenütt eltöröltessék és hogy az a rettenetes nagy költség, melyet a parlamentáris élet fenntartása az adózó polgárok vállaira sújt, inkább ezek vállairól levétessék és igy az úgyis nyomasztó nagy adóterhek millió-milliókkal lecsappanjék. Tehát éppen a jelen súlyos gazdasági érdek megkívánja, hogy ezt a főbenjáró takarékosságot az ország keresztül vigye és ezt a külömbözetet úgyis elnyomatott szegény polgárainak számlájuk javára Írja. Ez tehát legelső és legfőbb, nemcsak politikai, de takarékossági szükséglet is, melynek keresztülvitelével szerény nézetem szerint minden ország már is erkölcsileg kötelezve van. A parlamentáris élet helyett pedig állíttassák fel „Országos Ellenőrző Bizottság“, amelybe, minden vármegye egy tagot választ, egy egészen uj választási törvény alapján, egyszersmind azonban egy uj megszigorított „felelőségrevonási törvény“ meghozatalával. (Itt csak rámutatok a címre és az ezt kifejező elvre, a részletes kidolgozás, miként mondanám, az én szerény nézetem szerint alapuló munkarészlet, egyéni tulajdonom, úgynevezett szerzői jogom, melynek részletét azonban az intéző körök komoly érdeklődésére kész vagyok a legkisebb részletekben is előadni.) A parlamentáris élet jelenlegi alakjában való létezésének, mondhatom abszurdumát pedig legjobban jellemzi az újonnan átalakított Felsőház. Ezt indokolni, részletezni e sorokban nem kívánom, lesz talán arra más alkalom Itt megemlítem még, hogy a takarékosság szempontjából kívánatos számos olyan állásnak a beszüntetése, melynek talán az Ausztriával való közös életünkben némi értelme volt, de ma már igazán nincs, ilyenek vannak a közigazgatási téren vezető főállások, azután és különösen a már születésük alkalmával életképtelen, teljesen hasznavehetetlen, „politikai államtitkárságok“ és ezekhez hasonló állások. Mielőtt az első pontot befejezném, bizonyára számitanom kell egy felfogással, egy ellenvetéssel, mely akként fog hangzani, hogy a parlamentáris élet megszüntetésének gondolata talán ha nem is indokolatlan, de vakmerő, sőt lesznek akik abszurdumnak fogják állítani ! Erre nézve megjegyzem, hogy a világon minden emberi intézmény fejlődik, átalakul és kell is, hogy ezen procedúrákon keresztülmenjenek ezen emberi intézmények abban a mértékben, ahogy azt az élet forgandósága megkívánja. S itten utalok arra,, hogy igaz, regényekben, de nagy irók regényeiben a technikának olyan vívmányait írták le a közeljövendőre, hogy az olvasók közül kivétel nélkül, de mondhatni 99%-a hihetetlennek, lehetetlennek tartotta és nem is telett bele nagyon sok idő, mikor e regényíróknak jóslatai hasznos kellemes valósággá váltak, az emberiséget gazdaságilag mindenesetre nagy mértékben megerősítve. Ezen kijelentésemet csak leszögezni óhajtom., II. A király és nemzet közötti alkotmányjogi biztosítékok revíziója. E kérdésnél csak azt jegyzem meg, hogy én a királyi méltóságot Szent István koronájának fényében, tehintélyében, de csak mint reprezentatív hatalmat vélem, megadva a királynak a megkegyelme- zési jogot. A többi királyi jogok és privilégiumok megegyezés tárgyát képezzék, hogy milyen mértékben legyenek azok a törvényben megállapítva. A közigazgatás államosítása. Azzal az erővel, mellyel a jelenlegi belügyi kormány az uj köz- igazgatási törvényt meghozta, sokkal helyesebb lett volna egyetlenegy szakasszal a közigazgatás államosítását kimondani. Ennek részleteibe bocsátkoznom szintén tulterjedelmes volna, csak főbb vonásaiban érintem és pedig, hogy a decentralizátiónak bizonyos nemét tartanám szükségesnek keresztülvinni és pedig akként, hogy a jegyzői intézmény helyett azon községekben, melyekben a jegyzők képesítésük és munkaerejük folytán administrátió tovább folytatására képesek, meg- hagyandók volnának, de szolgabirói minőségben, viszont a már kiöregedett jegyzők helyett, vagy azon jegyzők helyett, akiknek munkálkodása, vagy munkabiróképessége kifogás alá eshetik, nyugdija- zandók és helyükbe szolgabirók állitandók. Természetesen ez a gondolat csak igy nagy vonásokban idevetve nem valami kecsegtető az elfogadás tekintetében, azonban részletes indokolással és tekintve, hogy a szolgabiróságok jelenlegi szervezetükben nem hatnak kellő eredményes befolyással a községek vezetésére, mindonesetre egészséges gondolatnak tartom, de azon főokból is, hogy ezen uj módszerrel a fő és szolgabirók komolyabb és intenzivebb munkát lesznek kénytelenek folytatni és a jogait kereső és adózó falusi nép több és lelkiismeretesebb gyámolitásban fog részesülni, amellyel a bizalom, a tisztelet és mudkakedv a falusi népben mindenesetre növekedni fog. A minisztériumok átszervezése. Ez egy kényes kérdés, melyre való és őszinte választ adni e sorokban nem óhajthatok, csak arra utalok, hogy a miniszterek közvetlenebb ellenőrzést gyakoroljanak a minisztériumi alkalmazottakkal szemben és ebből kifolyólag a rezortjukba tartozó külső adminisztratív közegeket is hivatalból legyenek kötelezve minden ténykedésükbe közvetlenül ellenőrizni, a helységekbe megjelenni, ottlétüket kihirdet- tetni, az emberek panaszait és kéréseit személyesen átvenni, amit lehet elintézni, egyszóval közvetlenségükkel az adózó polgárokat megnyugtatni és megelőzni azt a gyakori visszaélést, amellyel a kérő, vagy panaszkodó falusi embereket az alsóbb hatóságok, — sőt magát a falusi bírót sem kiméivé, — az ilyen embereket egy-kettőre elutasítják, vagy kényük-kedvük szerint intézik el.' Tisztviselői pragmatika! Ez részletesebb felvilágosítást, s mielőbbi meghozatalát, mint fontos kérdés, — nem igényel. Progresszív adórendszer. Ez a legigazságosabb és legkívánatosabb, hozzákapcsolom csak, amennyiben még lehatséges, a háborús gazdagok megadóztatását, valamint azokét is, akik jómódjuk dacára egyáltalában nem, vagy aránylagosan igen csekély összegben vásároltak hadikölcsönt. A nyugdíj rendszer megváltoztatása és az eddigi nyugdíjasok ügyének revidiálása. Ez egy igen fontos kérdés, az állami költségvetés redukálása szempontjából, ezért erélyes és lelkiismeretes és sürgős revidiálásra van szükség. A párbér megváltása. Mint bármelyik felekezetnek is valóban a rákfenéje, feltétlen kívánatos, hogy a közoktatásügyi miniszter megtalálja a módját és ezen kérdést a felekezetek segítségével, egyetértésével sürgősen megváltsa. A polgári házasság eltörlése. E kérdés erkölcsi szempontból felette fontos, mert nálunk is a családi tűzhely éppen ezen házasságkötési mód folytán nagyon megrongálódott, alapjában megingott és bármint is tekintik e kérdést nem szabad annyira politikai szempontból bírálni, mint inkább vallási szempontból és tekintve, hogy Magyarországon a katholikus vallás az uralkodó, ezen vallás alaptantéleivel pedig a polgári házasság egyenes ellentétben áll, ezen szempontból a többi vallásfelekezeteknek a katholikus vallás suprematiáját el kell ismerni, miként azt jogosan és nagyon helyesen elismertette törvényben Olaszországban Mussolini. De különben is a többi vallásfelekezeteknek is csakis javára szolgálna a polgári házasság eltörlése, mert ha bár az ő nézetük szerint ellentétben a katholikus vallással, a házasság nem isteni intézmény, mégis a tiszta erkölcs szempontjából nincs és nem lehet egy olyan törvényileg elismert más vallásfelekezet, mely a polgári házasságnak családi erkölcsrontó befolyását sajnálattal ne tapasztalná.
