Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-05-12 / 107. szám
1931 május 12, 3 Zalanegyei Újság Megkezdődött a balatonfüredi orvos hét. Hát a sajtó? A jövő vasárnap a revízió követelésétől lesz hangos egész Európa, sőt Amerika is. A párizs- környéki lehetetlen békék revízióra szorulnak s ezért tüntetnek azok ellen milliók. Zalaegerszeg is kiveszi részét ebből a tüntetésből s a revíziós ünnepély előkészítése céljából szombaton értekezletet is tartottak a városházán. Sajátságos azonban, erre az értekezletre elfelejtették meghívni a helyi sajtót. Vagyis ennél az ügynél a sajtóra nincs szükség — Egerszeg szerint. Milyen jó, hogy másutt máskép gondolkodnak, sőt annyira máskép, hogy sajtó nélkül nem is képzelhetik el sem annak, sem más mozgalomnak a sikerét. No, de igaz : Égerszögre csak vicinálisok vezetnek, Egerszeg — Göcsejben van. .. A „Zrínyi“ cserkészcsapat ünnepsége. A zalaegerszegi 71. számú „Zrínyi" cserkészcsapat vasárnap tartotta tízéves jubileumi ünnepségét s ugyanakkor avatták fel a csapatnak egy uj tagját és a cserkészapródokat. Az ünnepség a gimnázium játszóterén folyt le, ahol szépszámú közönség jelent meg. Budapestről megérkezett az ünnepségre vitéz Faragó Ede országos vezetötiszt. Ott volt Bődy Zoltán alispán, a gimnázium tanári kara, a „Csány“ cserkész- csapat küldöttsége és sokan mások. Az ünnepélyt Bődy Zoltán dr. csapatparancsnok nyitotta meg és üdvözölte vitéz Faragó Edét, majd a csapat a cserkészindulót énekelte. Ezután vitéz Faragó Ede mondott közvetlenhangu beszédet a cserkészekhez. Visszaemlékezett a háború előtti időre, a magyar cserkészet gyermekkorára. Hangsúlyozta, hogy a megindulás sok nehézséggel járt, csalódások is kisérték a küzdelmes utat, de a kitartó munka meghozta az eredményt és ma a magyar cserkészet fejlettségéről lehet beszélni. A fejlődésnek egyik része és állomása a „Zrínyi“ csapat tízéves jubileuma. Ez a jubileum a csapat kitartó munkájának legszebb.jutalma. Emlékeztette a cserkészfiukat, hogy a csapat Zrínyi nevét viseli és buzdította őket, hogy az élet küzdelmeiben róla vegyenek példát. Mulasson nekik példát Zrínyi munkás akarata, erős magyarsága és ha kell, a kardja is. Faragó Ede ezután a cserkész- apródokhoz szólt poétikus szavakban. Buzdította őket, hogy fejtsék ki lelkűk szépségeit és őrizzék meg ragaszkodásukat az édesanyához. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után az országos vezetőtiszt előtt tette le a fogadalmat Tóth Károly próbaidős cserkész és az ígéretet a 17 cserkészapród. Az avatást bemutatások követték. A cserkészapródok különböző gúlákat mutattak be nagy ügyességgel, majd a cserkészfiuk egy tábori napot mutattak be a tábor- veréstől kezdveazéjszakai pihenőig. Aki a cserkészéletet eddig még nem ismerte, az beláthatott a cserkészmunkába ép úgy, mint a szórakozásba. A tábor-bemutató nagy tetszést aratott. Balatonfüred, május 11. A hetedik balatonfüredi orvos hét ma délelőtt nyílt meg nagy érdeklődés mellett. Az orvosi hetet Korányi Sándor báró megbízásából Schmidt Ferenc dr. főorvos, egyetemi magántanár nyitotta meg, majd Győry Tibor h. államtitkár a népjóléti miniszter üdvözletét tolmácsolta. Pálffy Zsigmond községi biró Balatonfüred közönsége nevében köszöntötte az orvosi hét résztvevőit. A hatóságok és testületek képviselőinek felszólalása után Ángyán János és Sarbo Artúr tanárok tartottak előadást. talált. A kormány elrendelte a szerkesztőség bezárását. A lap igazgató-tulajdonosát — Luca de Tena márkit — fegyverek rejtegetése és riasztó hirek terjesztése miatt őrizetbe vették. A zavargások sebesültjeinek száma 7, köztük háromnak az állapota súlyos. A késő esti órákban a bérautó és villamos forgalom, amely a zavargások miatt szünetelt, ismét megindult. Tíz órakor még mindig tízezer főnyi tömeg hullámzott a szerkesztőség épülete előtt. „Halál a polgári gárdára, mely reánk lőtt“ — kiáltozták. A tömeg benzintartályokat keriteit és fel akarta gyújtani a szerkesztőségi épületet. A helyszínére rendőrosztagokat küldtek ki. Madrid, május 11. A kormány hosszabb közleményt tett közzé, amelyben a tegnapi eseményekkel foglalkozva azt mondja, hogy a kormány a jövőben semmiféle tüntetést nem tűr. Azokat, akik zavargásokat idéznek elő, tartozzanak akár a jobb, akár a baloldali pártokhoz, a köztársaság ellenségeinek tekinti. A miniszter- , tanács ma összeül, hogy a szükséges rendszabályokat életbe léptesse. i Madrid, május 11. Az „Athenes“ nevű egyesület tegnap délután ülést tartott. Elhatározta, hogy követeli a belügyminisztertől a | csendőrség megszüntetését és a :« szerzetes rendeknek az országból J való kiutasítását. Súlyos zavargások voltak vasárnap Madridban. w» A badacsonyi pinceszövetkezet működése. A badacsonyidéki szőlősgazdák pinceszövetkezete a nehéz pénzügyi helyzet ellenére is eléggé eredményes működést fejt ki. A szövetkezet a kezdeti próbálkozások után rátért az egész országot behálózó hordótételekben való eladásra és kimérések felállítására. Ez az ut járhatónak bizonyult és ma már havonként 350-400 hektolitert tesz ki a szövetkezet for- j galma. A fővárosi, pestkörnyéki és a vidéki vendéglősök egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a szövetkezet tiszta és jóminőségü borai iránt. így a badacsonyi borok jóhirneve máris lényegesen helyreállott. Nehézséget okoz azonban, hogy az eredetileg elhatározott 250 ezer pengő alaptőke helyett a szövetkezet még mindig csak 135 ezer pengő alaptőkével dolgozhatik. Ez az alaptőke az 1929. évi borokon fekszik. Ezeknek eladása előtt az 1930-as boroknak nagyobbmérvü bevétele nem indulhatott meg. A szövetkezet az 1930-as borok bevételét csak most kezdi meg, s remélhetően ezzel csökkennek a magán- I pincékben levő nagy készletek. — Itt említjük meg, hogy a különböző zalai borvidékeken a forgalom továbbra isgyenge.Lesence- istvándon kis tételekben 24 fillérért keltek el a 11-12 fokos borok. Hahóton közepes kereslet mellett kis tételekben 19 fillérért vásárolják a 12 fokos borokat. Cser- szegtomajon legutóbb 13 fokos bort 20 hektóliteres tételben 38 fillérért adtak el. Megjegyezzük még, hogy a varsói magyar borkiállításon a badacsonyi borok kedvező fogadtatásban részesültek. Tiftttkzuatos u$e*££ isud&iít egy árigaü Eiajó* London, máj. 11. A Reclaimer nevű emelő-hajót egészen uj emelőszerkezettel látták el. A kapitány lepecsételt parancsot kapott azzal az utasítással, hogy induljon az abban megnevezett cél felé. A titokzatos ut sok találgatásra adott alkalmat. Egyesek szerint az Egypt kiemeléséről van szó, ajnely 1922-ben Ushant közelében egymillió font értékű aranyaiddal elsülyedt. Másik verzió szerint a Lusitániát akarják megközelíteni. A hajó személyzetét szigorú titoktartásra kötelezték. Az újra hat búvárt is szerződtettek. Á leánykongregáció műkedvelő előadása. A Kulturház nagytermébnn vasárnap este nagyszámú közönség gyűlt egybe, hogy résztvegyen a Leánykongregáció műkedvelő előadásán. Az előadás a nagy érdeklődést meg is érdemelte, mert olyan nívón állott, mely messze túlhaladta a közönséges műkedvelői előadások színvonalát. Két darab került bemutatásra és mindkét darabnak szereplői olyan otthonosan mozogtak a színpadon, mintha hivatásuk vitte volna oda őket. A közönség pedig igazi műélvezettel nézte végig a darabokat és kellemesen szórakozott az egész előadás alatt, mert a darabok szépségét, szellemességét a legnagyobb sikerrel hozták ki a szereplők. Elsőnek „A csudaernyő“ 1 fel- vonásos bohózat került színre, melyben Horváth Irén (fiatal tanítónő), Kosa Margit (Böske), Szabó Gizi (Csörené), Miklós Margit (igazgatónő), Szakály Bözsi (házmesternél Juhász Annus (eser- nyőjavitó) és Háry Emma (villamos kalauznő) jeleskedtek. Utána az „Asszonygazdaság“ 3 felvonásos vigjáték következett, melynek szereplői szintén teljes mértékben kiérdemelték a közönség elismerését, de különösen kitűntek : Orbán Julia özv. Tokosné, Háry Jolán, a nagynéni, Doszpoth Mariska a suszterné, Lóth Lujza a varrónő, Fíilöp Margit a szobalány szerepében. Hegyi Margit, Hartmann Ilonka, Cialgóczy Mária, Háry Piroska, Háry Mária, Miklós Gizi, Esső Mária, Szakály Bözsi, Dombi Anna, Kosa Vilma . és Premier Rózsi is hozzájárultak úgy szereptudásukkal, mint mozgékonyságukkal a pompás darab sikeréhez. Az előadást végignézte Kray István báró országgyűlési képviselő is. g&évmagyapositási ©üf©sitiét alakuEt. Budapest, május II. Az Országos Névmagyarositó Társaság vasárnap tartotta alakuló közgyűlését Lengyel Zoltán dr. elnökletével. Lengyel Zoltán hangoztatta, hogy 2 milliónál több az olyan magyar, akik nyelvben, szívben - lélekben magyarok, de nevük idegen. Összesen pedig 4 millióra tehető azoknak a száma, akiknek idegen a nevük. A társaság célja, hogy Magyarországon nevében is magyar legyen az, aki magyar. Ezen a téren már eredményes mozgalmat indított meg Gömbös miniszter a hadsereg, Szalay Gábor a posta és Samarjay Lajos a vasutasok körében. Kovács Alajos, a Statisztikai Hivatal elnöke rámutatott, hogy az intelligenciának 30—35 százaléka idegen nevű. Az újságíró társadalom nevében Klaszek-Somody István azt ajánlotta, hogy a társaság válassza mottójául a „Ne csak nyelvében, de nevében is éljen a magyar“ jelmondatot. A közgyűlés ezután kimondotta a társaság megalakulását. Fővédnökeivé József főherceget és Serédi hercegprímást választotta meg — A nagykanizsai egészség- védő intézet junius elsején megnyílik. Az intézet vezetője, Keszt- ler István dr. egyetemi tanársegéd már megérkezett Nagykanizsára. Madrid, május 11. Vasárnap a spanyol fővárosban súlyos kimenetelű tüntetések voltak, amelyek főként a jobboldali „ABC“ cimü lap ellen irányultak. A tömeg megtámadta a lap szerkesztőségét, mire a polgári gárda a tömegbe lőtt. A tömegben is számos revolverlövés dördült el. A tüntetéseknek számos sebesültje van. Sok embert letartóztattak. A kormány minisztertanácsot tartott, amelyen kimondotta, hogy sem a bal sem a jobboldali tüntetéseket nem fogja tűrni. Madrid, május 11. A tegnapi tüntetéseket az robbantotta ki, hogy a monarchisták pártot alakítottak. A gyűlés után az ifjú monarchisták és a köztársaságiak között összetűzés támadt. Ennek során a tömeg a monarchisták 3 autóját felgyújtotta és bántalmazta a monarchistákat. A belügyminiszter palotájának erkélyéről rendre intette a tömeget, de eredménytelenül. A tüntetők a monarchisták lapjának, az ABC-nek szerkesztősége elé vonultak és azt fel akarták gyújtani. A polgári gárda kénytelen volt fegyverét használni. A tömeg késő éjszakáig az utcákon tüntetett, ezt kiáltva: „Halál a monarchistákra“. Madridban nagy az izgalom. Madrid, május 11. Az „ABC“ szerkesztőségében házkutatást tartottak. Ez alkalommal a rendőrség többek között acélnyilacská- kat és automatikus pisztolyokat