Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-04-26 / 94. szám
XIV. évfolyam 94. szám! 1931 április 26 Vasárnap Ára 16 fillér " 54 Felelős szerkesztő: HERBOLY FERENC. szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér4. Telefon: 128. szám. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 2*40 pengő negyedévre 7*20 pengő. Csalogat már bennünket a csehek külügyminisztere. Kössünk gazdasági barátságot, mert, — mint mondja — a szerződésnélküli állapot csak árt Csehországnak is, meg Magyarországnak is. Hogy Csehországnak kárára van ez az állapot, azt a saját bőrén tapasztalja Benes népe és ezért érthető is a csalogatás; de, hogy miért fáj neki a mi fejünk, az valóban érthetetlen. No, dehát úgy kell beállítani a világ előtt a dolgot, minthogyha mi is nagyon óhajtanok a szerződéses viszonyt, amelytől létünk függ. Pedig ez nagy tévedés. Mi jóviszonyt akarunk a szomszéddal: ez igaz. Bennünket a szerződésnélküli állapot veszedelemmel nem fenyeget, mig Csehországot hajszálgyökereiben támadja meg, mint a fillokszéra a szőlőt. Azt is mondja Benes, hogy ha gazdasági összeköttetésbe lépünk Csehországgal, akkor a politikai ellentétek elsimítása is könnyebben megy. Ideértünk tehát. Eddig ilyen kijelentést még nem tett a cseh külügyminiszter. Velünk politikai kérdéseket tárgyalni ? — ó, ezt a nagy csehszlovák dicsőség nem engedhette volna! Hja, megismétlődik a világtörténelem: valamikor Ottokár is kereste a magyarok barátságát Habsburgi Rudolf ellen... Benes szives invitálása mást is juttat eszünkbe. Amikor a csehek uralma alá került magyar iskolák számára az első földrajzi könyveket megírták, azokból véletlenül kifelejtették — Magyarországot. Európa politikai beosztásánál sorszámmal látták el az egyes államokat és ebből a sorozatból hiányzott Magyarország. Mi tehát a csehek előtt akkoriban nem léteztünk. De akkor is Benes volt a külügyminiszter, aki minden bizonnyal számontartotta akkor is a világ összes államait. És sajátságos, — a külgyminiszter nyilvántartásával ellentétben az iskoláknak tudniok sem volt szabad, hogy ezen a világon Magyarország is van. S mit tesz Isten? Most Benes ur azt az országot invitálja tárgyalni a saját országa jólétének biztosítása érdekében, amelyet kormánya tizenegy esztendővel ezelőtt kitörölt a földrajzi könyvekből, amely tehát egyszerűen — nem létezett. Azóta azonban megtanulta Benes, hogy egy népnek, egy országnak eltörléséhez nem elegendő erő egy olyan társaság, mely esküszegőkből, hazaárulókból, hazugokból, rágalmakból rekrutálódott, sőt azt is megtanulta, hogy az ilyen „honala- pitás“ csak egy kis operett, melynek hősei a végén nevetség tárágyai lesznek. Igen, mindezeknek tudatában egy idő óta olyan . csendes és most — velünk szemben — olyan mézes-mázos. Mi szívesen leülünk a csehekkel tárgyalni, de azt meg kell velők érttetni, hogy a gazdasági kérdések után következnek a politikai kérdések, de nem holmi aprólékos dolgokról. Nekünk jogos követelni valónk van a csehiektől, amiből nem engedünk egy szemernyit sem. Nem tréfálko- zuuk, nem játszunk. Amit Bethlen Jellemző közéleti esete van Gerse vasmegyei községnek. Az eset nemcsak Gerséé, hanem a dunántúli községek sorsa. Gerse 1930-ban elhatározta, hogy községi iskolát épit. Építeni akart, mert szüksége volt rá és mert szorították rá. Van azonban egy csúnya hibája az iskolaépítésnek: pénzbe kerül, amitől viszont a belügyi kormányzat „megóvja és megmenti“ a községeket. No most légy okos Domokos! Buridán szamaraként igazodjál el a kulturfölény, és a községi háztartás egyensúlya közt. Az iskolára spóroltak korábbról 20000 pengőt. De az árlejtésnek megint az a rossz tulajdonsága van, hogy lejtéssel is emeli a kiadásokat. A többletet pótadóban vetették ki, ami 212 %-ra rúgott. A költségvetést a vármegye nem hagyta jóvá, hanem leszállította 62 %-ra. így aztán az időközben a vármegye engedélyével a vármegye árvaszékétől felvett 11000 pengő részleteit nem tudta fizetni. Erre ugyanazon vármegye árvaszéke beperelte Gerse községet. London, ápr. 25. A Manchester Guardian párisi levelezője azt hiszi, hogy a franciák és csehek igyekeznek Genfben a német— Osztrák vámunió jogi megvitatását elgáncsolni, mert félnek, hogy akár a hágai nemzetközi bíróság, akár más jogi fórum a németeknek és osztrákoknak adna igazat. Mikor Titulescu legutóbb átutazott Párison, kijelentette, hogy Romániának érdeke a vámunióhoz való csatlakozás. Jugoszlávia, Lengyelország és a balti államok is hajlandók a csatlakozásra. így Franciaország és Csehország attól tart, hogy a tervezett vámunió túlsók országra terjed ki, másrészt Briand ellenjavaslata nem lesz nagyértékü, mert valószínűen csak az ipari és agrárállamok közötti vámpreferenciák ajánlására szorítkozik. Bécs, ápr. 25. Jorga oláh miminiszterelnök a legközelebb múltban követelményként leszögezett, ahoz tartjuk magunkat a tárgyalásokon. Igazságot követelünk s ha azt megkapjuk, szóba állunk, tárgyalásokba bocsátkozunk mindenkivel. Máskép nem. A szirénhangokat meg tudjuk ám különböztetni a becsületes emberi hangoktól... A község képviselőtestülete — mi telhetett tőle? — lemondott. * * * Ha hitvallásos iskolát kell építeni, fentartani, még cifrább az eset. Hátul a kultuszminiszter a kulturfölényostorral; elül a belügy a háztartási sorompóval. Itt nem is engednek be se községi segélyt, se mást. De ha pénz híján nem fizetik a tanítót, végrehajtatja a plébánost, a két marakodó újjáépítő — belügy és kultusz — közé szorult áldozatot. A magyar faluk átka volt jó ideig az analfabetizmus. Ma a faluk átka az iskolaügy rendezetlensége, ami csúffá teszi az egyenlő teherviselés eszméjét. Zalaszentgyörgynek drágább a tudomány mint Baknak. Ha fordítva lenne, kevesebb zúgolódásra lenne ok, mert Bak teherbíróbb, mint Zalaszentgyörgy. * * * A tárcák közé a béke és megértés angyala igen elkelne. A két Szom szed vár harcát vívják az uj Káldorok és Sámsonok a réti tenyéren. Soha ilyen viszony és értetlenség nem volt még a miniszter urak közt — a faluk kárára. niszterelnök a Neue Freie Presse tudósítója előtt kijelentette a vámunióra vonatkozóan, hogy az Európa talpraállását célzó törekvéseket minden oláh kormány örömmel üdvözli, feltéve hogy e törekvések kizáróan e cél érdekében állanak. Udrzal miniszterelnök lemondását várják. Prága, ápr. 25. A Rozhledy cimü gazdasági lap komoly formában ir Udrzal cseh miniszter- elnök távozásának lehetőségéről. A lap szerint a távozás igen aktuális kérdéssé vált, főleg English pénzügyminiszter lemondása miatt. Udrzal esetleg a Skoda müvek elnökségét veszi át, utóda pedig a miniszterelnöki székben Viskovsky jelenlegi nemzetvédelmi miniszter lesz. A spanyol forradalom Barcelona, április 25. Az úgynevezett szabad szakszervezetek elnökének lakásán robbanó anyagokat és terhelő okmányokat találtak. Az elnök, mielőtt elfoghatták volna, eltűnt. A szakszervezetek pénztárának helyiségének pénzszekrényében számos fegyvert találtak. London, április 25. A Times rigai jelentése szerint a kommunista internacionálé végrehajtó bizottságának ülésén megbeszélték a május elsejére tervezett tüntetések programmját. A szovjet különösen erőteljes tüntetésekre és zavargásokra utasította a spanyolországi kommunistákat. Elhatározták még, hogy zavargásokat szítanak az Indiában „elnyomott nyomorgó rabszolgák“ körében. Madrid, április 25. Mola tábornokot, a spanyol rendőrségnek letartóztatásban levő volt vezetőjét 50 ezer pezeta óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték. London, április 25. Az El Debate szerint Macia ezredes, a katalán köztársaság elnöke hangoztatja, hogy Katalónia magasabb hazafias indokból ideiglenesen feláldozta szuverénitására vonatkozó követelését. „A népszavazás utján megnyilvánuló szabadságigényeinket — folytatta — a cortez elé terjesztjük. Visszautasítás esetén utolsó csepp vérünkig küzdünk szabadságunkért.“ A néppárt győzött a török választásokon. Ankara, ápr. 25. A török választások során a néppárt az ösz- szes 317 mandátum közül 287 mandátumot szerzett meg. A többi 30 mandátum közül 23 a függetleneknek jutott. Az Egyesült Államokban van a világ aranykészletének 42 százaléka. London, ápr. 25. Newyorki Reuter jelentés szerint az Egyesült Államok birtokában levő arany- készlet meghaladja a történelemben ismert összes aranyhalmazá- sok mértékét. A Federal Reserve bank pincéjében őrzött arany az egész világ aranykészletének 42 százalékát teszi ki, vagyis több mint kétszer nagyobb a Francia Bankban és hétszer nagyobb az Angol Bankban őrzött készletnél. — A Dalosnap. Az Országos Magyar Dalos Szövetség átiratot intézett a vármegye alispánjához és mellékelte Hajduvár- megye alispánjának a dalosnap sikere érdekében kiadott rendeletét. Kéri egyben a Szövetség Body Zoltán alispánt hasonló tárgyú rendelet kiadására. A kulturfőlény ostora és a belügy háztartási sorompója. A franciák és csehek mindenáron elakarják gáncsolni a német-osztrák vámuniót.