Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)

1931-03-10 / 56. szám

2 Zalamegyei Újság 1931 március 10. óriási ür tátongana Zalaegerszeg város egyházi és kulturális életé­ben, további lelkes munkára ser­kentette az egyesület tagjait. A város megmutatta minden alka­lommal, hogy értékeli az egyesü­letet s ez is csak buzditóan hat a vezetőségre és a működő tagokra. Isten áldását kérte az egyesület működésére s a gyűlést befejezett­nek nyilvánította. A népjóléti miniszter még 5000 pengőt adott segélyezésre Többet mér nem adhat. - A »árosok és községek gondoskodnak az Ínségesek további segelyezese­A közigazgatási bizottság ülése után ma délelőtt a Törvényható­sági Segítő Bizottság ülésezett Bődy Zoltán alispán vezetésével. Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző bejelentette, hogy a nép­jóléti miniszter a múltkori föl- terjesztésre 5000 pengőt utalt még ki azzal, hogy a fedezet most már teljesen kimerült s a további segélyezésekről a váro­soknak és községeknek maguknak kell gondoskodniok. — Jelentette továbbá a főjegyző, hogy a ru- hanemüeket és tüzelőfát a határozathoz képest kiosztották. Az egyes járásokban gyűlt be csekélyebb pénzösszeg, aminek felhasználásával az illető főszolga- birákat bízzák meg. A kormány- zóné 500 pengőt küldött a főis­pánnak, hogy azt azok között ossza szét, akik egyenesen a fő- méltóságu asszonyhoz fordultak segélyért. Jelenleg mintegy 6000 pengő áll a Bizottság rendelke­zésére, melyből 3000-et Nagy­kanizsának, 1000-et Zalaegerszeg­nek, 100-at Lentinek javasol ki­adni. A fönnmaradó összegből a főispán és alispán adnak kisebb segélyeket. A Bizottság a javas­latot elfogadta. Ezután Krátky István dr. Nagy­kanizsa polgármestere tette meg jelentését. Ezer Ínséges családból csak 420-at segélyezhetett a vá­ros. Van még 6000 pengője, de a szükséglet 34 ezer pengő. Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester bejelentette, hogy a segélyezésre szorulók száma nem csökkent. Az inségmunkák foly­nak s a korábban kapott 3000 pengőt is inségmunkákra fordí­tották. Majd a februári segélye­zéseket ismertette részletesen. Újabb adományozásra szólította föl a közönséget és a pénzinté­zeteket. Ezeknek tudomásulvétele után az ülés befejeződött. Hírek szerint az uj vasúti menetrend rosszabb lesz c az eddiginél. Az iskolavonatok menetrendjében változtatást kellene eszközölni. A múlt évi öktóber második felében tartottak Zalaegerszegen menetrendi értekezletet, amelyen — szokás szerint — sok panasz és sok kérelem hangzott el. De a közigazgatási bizottsági ülése­seken is fölhangzik idönkint egy- egy panasz a vasúti menetrend ellen. A kérelmeknek javarésze méltánylásra is talált illetékes helyeken a s panaszoknak java­része is orvoslást nyert úgy, hogy a körülményekhez képest meg lehetünk elégedve az ér­vényben levő vasúti menetrend­del. A helyzeten némi tekintetben rontottak ugyan a vasutigazgató- ságoknak ama rendelkezései, amelyekkel január 7-től e hó 27-ig btzáróan bizonyos korláto­zásokat eszközöltek a menetrend­ben, amennyiben néhány, kellően ki nem használt vonatpárt be­szüntettek, de a parancsoló szük­ségességre tekintettel a közönség belenyugodott. Hiszen nem egy­szer hallottunk a közönség köré­ben ilyenféle megjegyzéseket: ennek a vonatnak is kár ám jár­nia, mert mindig üres... Rohamosan közeledik a korlá­tozások idejének határnapja, már­cius 27-e. Hogy mire határozza el magát például a Máv, azt még bizonyosan nem tudjuk. Annyi azonban kiszivárgott már, hogy az új menetrend, ami kefe- levonatban már megjelent, az elégedetlensegeknek és panaszok­nál: özönét váltja majd ki. Föl­téve természetesen, ha az esetle­ges fölszólamlásokat a Máv. igaz­gatósága nem veszi figyelembe. Ezek a fölszólam lások azonban csak házilag történhetnek, mert, hogy mit tartalmaz a kefelevonat, azt a vasutasok tudják. Hát, majd meglátjuk, mennyi­ben válnak be ezek a híresztelések. Azonban ettől függetlenül még másra is felhívjuk az illetékesek figyelmét. Ha megengedik azt, hogy vidéki gyermekek vonaton jöjjenek a városba iskolába, akkor ezeknek az iskolavonatoknak a menetrendjében is kellene valami kis változtatást eszközölni, hogy a vonatos gyermekek ne kény­szerüljenek hosszú ideig vára­kozni az őket hazaszállító vona­tokra. Délután 1 órakor végződ­nek az előadások és egyes vona­tok csak 3 órakor indulnak. Le­hetne talán ezt a várakozási időt 30—40 perccel megrövidíteni ? Vegyék fontolóra ezt a dolgot is és — azt hisszük — nem is üt­közik nagyobb nehézségekbe a kérdést ilyenformán megoldani. Bethlen Istvánná balesete. Budapest, márc. 10. Bethlen István gróf miniszterelnök felesége vasárnapi rendes sétáját végezte a Halászbástyán. Sétaközben elcsú­szott. Az odasietők segítették föl, majd szanatóriumba szállították, hol megállapították, hogy boka­csontja három helyen eltört. Azon­nal gipszkötést alkalmaztak. A Csány szoborbizottság egyhangúan a meztelen mellék­alak át ja vitását javasolja. A Csány szoborbizottság ma délben Bosnyák Géza felsőházi tag, elnök vezetése mellett ülést tartott, amelyen Pásztor Imre, reál- gimn. tanár, szoborbizottsági tit­kár bejelentette, hogy a szobor költségeihez való hozzájárulás cél­jából a miniszterelnökhöz, kultusz-, népjóléti és földmivelésügyi minisz­terhez intézett fölterjesztésekre csak a népjóléti minisztertől érkezett válasz. Fedezet hiányában a minisz­ter segélyt nem adhat. Majd javas­latot tett a titkár aziránt, hogy Borbély György sírját más dísz­sírhelyre helyezzék át, mert ahol most van, az tulajdonképen az elhunyt városi tisztviselők számára van föntartva. A Bizottság a javaslatot el­fogadta és megállapította a sír­feliratot is. Ezután Bosnyák Géza elnök felkérte Pehm József apátplébá­nost, terjessze elő azokat az aggá­lyokat, amelyeket pedagógusok, szüiők és a város katolikus szer­vezetei a szobor meztelen alakjá­val szemben táplálnak. Pehm József apát alaposan megindokolt előterjesztésében ismertette az aggályokat és kérte a Bizottságot, tegyen lépéseket ez aggályok el­oszlatására. Többen hozzászólot- tak a dologhoz és mindannyian amellett voltak, hogy a meztelen­ségnek eipalástolására szükség van az erkölcs szempontjából, hiszen Zala György is tanácsot adott az elpártolás kivitelére. Bosnyák Géza elnök minden­ben osztotta az aggályokat és megjegyezte, ha a modell bí­rálatánál észrevették volna a most teljesen jogosan kifogásolt kivitelezést, egyhangúan tiltakoz­tak is volna az ellen. A határo­zatot azután kimondta, mely sze­rint a Bizottság egyhangúan kívánja a szobor mellék­alakjának átjavitását s megbízza a polgármestert, hogy az ügyben szemé­lyesen folytasson tárgyalá­sokat Istók János szob­rászművésszel, a szobor alkotójával. Ezután a még szükséges költsé­gek előteremtése felől tanácsko­zott a bizottság. Előadás a Gazdakör­ben. Vasárnap délután Sümeghy József földbirtokos a Gazdakör­ben nagyszámú hallgatóság előtt igen tanulságos és érdekes elő­adást tartott a 16. század kerté- szetéről. i Igen helyesen jegyezte meg, hogy kertészetünk a tizenhatodik században élte aranykorát. Fá­radságot nem kiméivé felkutatta az előadó a régi levéltárakból e kornak kertészetére vonatkozó s a mágnások, udvarnagyok és a nemesek között váltott régi sárga leveleket s azokból bebizonyí­totta, hogy kertészetünk, gyü­mölcstermelésünk a 16. század­ban virágzó volt. — Belgium királynője, valamint a bécsi udvar is a lekicsinyelt Göcsejből szerezte be alma- és körteszük­ségletét. A 16. században már Boncod- földe hires volt fajgyümölcséről. Kávás nevű nemes családnak volt igen értékes kertészete Boncod- földén s a külföldi fejedelmek elismerő sorai igazolták az emlí­tett nemesi család érdemeit a konyhakertészet terén. A 17. században a törökpusz- titás idején azonban e szép ker­tészet is áldozatul esett és ha­nyatlásnak indult az országban a gyümölcs- és konyhakertészet. Buzdító szavakkal serkentette különösen az ifjú gazdagenerá­ciót, hogy karolják fel újra a konyha- és gyümölcskertészetet. Végül Széchenyi mondásával fe­jezte be előadását: „Hass, alkoss, gyarapits s a Haza fényre derül“. — A csendőrség januári munkája. A vármegye területén működő csendőrség január folya­mán 312 esetben teljesített nyo­mozó szolgálatot s minden esetet kiderített. Tettesekként följelentet­tek 395, elővezettek 15 egyént. NAPI HÍREK Róm.kat.: 4Ü vértanú.Prot.: Olimpia. Görög: Kodrát. Izr.: S. Vajakhel. Nap kel: 6 óra 26 perckor. Nyug­szik 5 óra 56 perckor. Idői Túlnyomóan borult, sokhelyen, főleg nyugaton csapadékkal, később hőemelkedés. — A veszprémi püspök a sümegi reáliskolában. Rótt Nándor dr. veszprémi megyés­püspök múlt heti sümegi időzése alkalmával Beöthy István dr. apát­plébános kíséretében az ottani fő- reáliskolát is meglátogatta. Néhány vallástani órán jelent meg, sőt egyik osztály francia óráját is végighallgatta. A püspök buzdító beszédet is intézett az ifjúsághoz. — Miniszteri kiküldött Keszt­helyen. A kereskedelmi miniszter Hánzély János, miniszteri főmérnö­köt kiküldte Keszthelyre, hogy a város által kívánt topekázási át­helyezésekről a helyszínen tárgyal­jon. — Felhívás. A március hó 15-én tartandó ünnepélyen sze­replő összes férfi dalosok ked­den, folyó hó 10-én este 8 óra­kor az Ipartestületben énekkari összpróbán szíveskedjenek meg­jelenni. Rendezőség. — A zsidi missziósok Zala­egerszegen. A zalamegyei Zsi- den tartományfőnöki kirendelésre P. Máthés Hilár bucsuszentlászlói zárdafőnök-plébános és P. Apáthy Oszkár, a budapesti angolkisasz- szonyok intézetének hittanára 8 napi missziót tartottak, melynek befejeztével vasárnap délután Zalaegerszegre érkeztek. Este 6 órakor az előbbi a ferences templomban magas szárnyalásu beszédet mondott, az utóbbi pe­dig ismert szép hangjával s or­gonajátékával emelte az isten- tisztelet fényét. Márc. I

Next

/
Thumbnails
Contents