Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)
1931-02-27 / 47. szám
2 bírálatot sem gyakorolhat, mert ez az alispán joga. De nem megokolt a javaslatnak rá vonatkozó része azért sem, mert közismert, hogy Jancsó Benedek dr., aki országoshirü sebész, milyen magas színvonalra emelte a kórházat, mekkora szociális és gazdasági érzékkel működik. Véleménye szerint örülni kell, hogy ilyen ember áll a kórház élén. De helytelen volna a polgár- mester ellen is fegyelmit kérni, mert hiszen a képviselőtestület abban a színben tűnnék fel, hogy akkor is üti a polgármestert, mikor rászolgált és akkor is, mikor nem szolgált rá. Furcsa volna, hogy akkor kifogásoljon a képviselőtestület, mikor a szabály- sértésből haszon származott. Kérte Árvay dr-t, álljon el indítványától. Árvay László dr. válaszában visszavonta a kórházigazgatóra vonatkozó indítványát, a polgár- mesterre vonatkozó részét azonban fentartotta. Zsuppán József rámutatott a polgármesternek a város fejlesztése terén szerzett érdemeire és javasolta, hogy inkább elismerést szavazzanak. Dombay János azt hangoztatta, hogy a mérleg serpenyőjében sokkal több az előny, mint a hátrány, azért adják meg a felmentést. A forma és a lényeg. Ján Ferenc jóizü történettel világította meg a kérdést. Elmondotta, hogy az egyszeri tanító a tekintély szempontjából megparancsolta tanítványainak, hogy valahányszor ő tüsszent, a diákok kaíaplevéve, vigyázz-állásban kiáltsák : egészségére tanító ur. Egy alkalommal a tanító kalapja beleesett a kútba és mivel a gyerekek nem tudták kivenni, a tanító ereszkedett le a kútba egy kötélen, amelyet a gyerekek tartottak. Mikor már a kalapot kihalászta és a gyerekek a kötélen már a kút közepéig húzták, a tanító nagyot tüsszentett. A diákok eleresztették a kötelet és vigyázzba vágva magukat kiáltották: egészségére tanító ur. Persze a tanító elmerült a kutban. — A kórházügy is ilyen. Ha betartották volna a formát, elestünk volna a nagyobb értéktől. Fridrik István hangoztatta, hogy Árvay dr. indítványában elvi kérdésekről van szó és ajánlotta az indítvány elfogadását. Vargha Mihály indítványozta, hogy a felmentvény megadása mellett szavazzanak elismerést a polgármesternek és a kórházigazgatónak. A közgyűlés egyhangúlag meg is szavazta a felmentést az elismerés megadása mellett. A szavazásban 27 képviselő vett részt, nem szavazott 4 képviselő. A folyosói incidens. A gyűlés végén Czobor polgármester bejelentette, hogy a kéthételőtti folyosói incidens ügyében Jancsó főorvos azt a felvilágosítást adta, hogy kijelentése nem vonatkozott a képviselőtestületre, hanem csak az ott jelenlevőkre. Ha ezek sértve érzik magukat, módjukban áll elégtételt szerezni. A közgyűlés a bejelentést tudomásul vette. Bejelentette még a polgár- mester, hogy a laktanyai telekre Zalamegyei Újság A nagykanizsai halálos fegyvei— wizsgálat a honvódtSrvényszók előtti A múlt év novemberében a nagykanizsai honvédgyalogezred zászióalji irodájában végzetes szerencsétlenség történt. Reiter Pál százados a Stern Bertalan szent- adorjáni földbirtokos által javítás végett hozzáküidött Frommer pisztolyt, amelynek a závárzata nem működött, a fegyvermesterhez való juttatás előtt az irodában vizsgál- gatta, állítólag azért, hogy a csőbe szorult golyót eltávolítsa. Közben a szobába lépett Bárdosi Pál lizedes. Mikor a tizedes ki akart menni a szobából, a százados kezében tartott pisztoly elsült és a golyó megölte a tizedest. Reiter Pál százados ellen élet- biztonság ellen elkövetett vétség címén emelt vádat a katonai ügyészség és az ügyet most tárgyalta a szombathelyi honvédtörvényszék. Reiter százados ártatlanságát hangoztatta és azzal védekezett, hogy olyan időben fogott hozzá a fegyver vizsgálatához, mikor az irodában tartózkodó és háta mögött álló Kőfalvy József századoson kívül senki sem volt az irodában. Nem vette észre, hogy a tizedes belép az irodába, a pisztolyt is lefelé tartotta és ha a tizedes, aki látta, hogy ő a fegyvert vizsgálja, nem lép eléje, nem történt volna meg a halálos szerencsétlenség. Kőfalvy százados vallomásában előadta, hogy háttal fordulva Reiter százados felé állott a szobában és csak a durranás pillanatában fordult vissza. Azt látta, hogy a tizedes Reiter előtt áll és a gyomrához kap. Reiter nyomban orvost hivatott, de hiába. A bíróság emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek Reiter Pált és 600 pengő pénzbüntetésre ítélte, megállapítva a gondatlanságot. A vádlott és az ügyész 3 napi gondolkozási időt kért. t .....V “ — — i i> n n iit'i i—Ti *~i r*ti <*% vonatkozólag Luifékkal is létre jött a megegyezés 11 ezer pengős áron. Napirend után Dombay János szóvátette, hogy a városban nagy a munkanélküliség, sőt a nyomor. A reménytelen helyzetből csak az építkezés vezethet ki. Kéri, hogy a polgármester járjon el, hogy a laktanyai építkezés és a polgári fiúiskola építése a legrövidebb időn belül meginduljon. Czobor polgármester kijelentette, hogy ígéretet már kapott, de személyesen is el fog járni ebben a két ügyben. H kereszténypárt és az egységespárt értekezlete. Budapest, febr. 26. A keresztény- párt tegnap este értekezletet tartott, amelyen Csik József ismertette a munkanélküliség kérdését és 300 ezerre becsülte a magyar- országi munkanélküliek számát. Ernszt Sándor népjóléti miniszter hozzászólásában hangoztatta, hogy a segítés attól függ, mit tud az állam csinálni. Az állami kiadásokat le kell faragni. A munka- nélküliség kérdése még nem fejlődött ki a legvégsőre. Sok ember, sok üzem megy talán tönkre, de máskép nem lehet, mert az árakat le kell szállítani. Elsősorban azokat kell megmenteni, akik végső bajba jutottak. Másodsorban rendbe kell hozni a társadalombiztosítást. Ha ezen a téren rendet teremtett, megfontolja, miképen lehetne esetleges biztosítás által a munka- nélküliségen segíteni. Erre a célra 40 millió pengő kellene. Az egységespárt ugyancsak értekezletet tartott tegnap este és azon Wekerle pénzügyminiszter ismertette a bajba jutott gazdák megmentésére irányuló törvény- tervezetet. Hangsúlyozta, hogy el kell érni azt, hogy a gazdák ráfizetés nélkül termelhessenek. — Nehézségeket okoz, hogy kevés a mezőgazdaságban a hosszúlejáratú hitel. Nemcsak a már árverés alá kerülő birtokosokon kell segíteni, hanem preventív intézkedésekkel kell segíteni a többi birtokosokon is. A kis, közép és nagybirtokot egyaránt támogatni kell. A terv az, hogy kötvényeket bocsátanak ki és a kötvényekért az állam garanciát vállal. Ha a ily módon kioocsátandó kölcsönöket átváltoztatják hosszúlejáratú kötvény- adóssággá, akkor a gazdán is segítve van és a hitelnyújtókat is biztosítják. A pénzintézetek hajlandók a hosszúlejáratú hiteleket továbbra is rajt hagyni a birtokokon. A szanálást az ötös bizottságra bízzák. Ha bizottság megállapítja, hogy a segítés lehetséges, akkor bizonyos ideig a szóba nforgó gazda ellen effektive nem lehet megtartani az árverést. Ez idő alatt történik meg a szanálás. A nagybirtokokon a birtok egy részének parcellázásával kell segíteni. — A Diákszövetség vasárnapi liceáíis előadása keretében érdekes témának feldolgozását kapjuk. „A modern automobil fejlődésének története“ címen tart előadást Pauláth Jenő ny. máv. felügyelő, oki. gépészmérnök, aki már a budapesti Uránia színházban is tartott ezen a címen előadást. Célja ennek a kulturközön- séggel megismertetni azokat a törekvéseket, amelyek a mai modern automobilt ajándékozták az emberiségnek. A történelmi és tudományos alapon népszerű előadás szórakoztató módon tanít és beszámol az emberi törekvések történeti sorrendjéről a közlekedési eszközök megteremtésére és tökéletesítésére, ismerteti a gőzkorszak gépjeit és tájékoztat a modern autó gyermekkoráról, napjainkig fejlődéséről, szerkezetéről, bemutatja az egyes modern autótípusokat vetített képek igénybevétele mellett. Az előadás az autó, a gépek iránt érdeklődőknek nagyon érdekes témát fog nyújtani. Belépődíj nincs, önkéntes adományok diákjóléti célt szolgálnak. Az előadást egyéb müsorszámok is élénkítik. 1931 február 27 MAPI HÍREK ™ --------fe Róm.kat.: B.Bátor.L.Prot.: Fe br. 1 Ákos. — Görög: Prokob. 27 I zr.: S. Thezave. Nap kel: Péntek B 6 ^ra 47 Perckor- Nyug- szik 5 óra 40 perckor. Idő: Változékony idő várható nyugati légáramlással és sok helyütt csapadékkal, fagypont feletti hőmérséklettel. — Böjti konferenciabeszéd lesz f. hó 27-én (pénteken) este 6 órakor a Kulturházban kizárólag férfiaknak. Dr. Galambos Miklós káplán tartja. — Nagyböjti ájtaíosságok a ferencesek templomában. A zalaegerszegi ferences atyák templomában a nagyböjt idején minden péntek este 6 órakor nagyböjti szentbeszéd litániával, minden szombat este 6 órakor szent- keresztuti ájtatosság áldással s minden vasárnap este 6 órakor évi szokásos szentbeszéd, utána litánia. 0—1 — A Conventus Zaladiensis ma, csütörtökön este fél 9 órakor megbeszélést tart, melyre a vezetőség az összes Dominusok megjelenését kéri. — A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület közgyűlése. A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület folyó évi március 8-án (vasárnap) délután fél 6 órakor tartja évi közgyűlését a Kulturház kongregációs termében a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztárosi jelentés. 4. Tisztikar és választmány tagjainak megválasztása. Az egyesület pártoló és működő tagjait ezúton hívja meg az Elnökség. — A Zalaegerszegi Úri Kaszinó szombaton, e hó 28-án barátságos vacsorát tart. Vendégeket is szívesen fogadnak. Jelentkezni szombaton délig a háznagynál, vagy a Kaszinó altisztjénél lehet. — Nagy férfikart kíván szervezni a Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület azért, hogy a nagyhéten előadhassa Kudela Géza dr.*nak a zeneművészeti főiskola egyházi énekkari tanárának Máté passióját, Miserere- jét és 136. zsoltárát. Felkéri a vezetőség az énekkedvelőkef, hogy minél számosabban jelentkezni szíveskedjenek. 60—80 énekesre volna szükség. Az első próbát szombat este 8 órakor tartják meg a Kulturházban. — Zalai munkások Tatán. A tatai főszolgabíró engedélyt adott Dervalics János halastói lakósnak, hogy Deutsch Emil tatai gazdasága részére Zala és Vas vármegyéből 80 gazdasági munkást toborozhasson. — Iparostagjainkat felhívjuk, hogy ha az eddigi tagjárulék be- sorozás ellen esetleg észrevételük lenne, március 8-ig az ipartestület irodájában a hivatalos órák alatt tegyék meg, mert a későbbi felszólalások figyelembe nem vétetnek. Az elnökség. — A kemendollári út állapotáról közölt cikkünkre vonatkozóan illetékes helyről ma azt a felvilágosítást nyertük, hogy a községi utaknak megjavítása nem a vármegyének, hanem a községeknek kötelessége.