Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)

1931-01-03 / 2. szám

1931 január 3 Zalamegyei Újság 3 NAPI HÍREK Róm. kát.: Genovéva.Prot. Benjamin. Görög: Górd. Izr.: Tebeth 14. Nap kel: 7 óra 48 perckor. Nyug­szik : 4 óra 19 perckor. Idd: Enyhe idő várható, további lecsapódásokkal és nyugati légáramlás­sal. — Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 12-én tartja havi rendes ülését. — A gazdasági népiskolák szakfelügyelői. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter a szombat- helyi megyéspüspök főhatósága alatt álló gazdasági irányú tovább­képző iskolák látogatásával Zala és Vas megyék területén Bernecker Béla székesfehérvári és Sembery Imre nagybajomi állami gazda­sági szaktanitókat bízta meg. — A Sabján—Ujváry per a biróság előtt. Nagykanizsa vá­ros egyik közgyűlésén a Trans- danubia ellen indítandó per ügyét tárgyalták. A gyűlésen Ujváry Géza ezt a kijelentést tette: „No, ha Sabján Gyula dr., mint városi tisztiügyész képviseli ebben a perben a várost, akkor a város ezt a pert el fogja veszíteni.“ Sabján Gyula dr. e kijelentés miatt becsületsértés címén be­perelte Ujváry Gézát és egyúttal 5 ezer pengő erkölcsi kártérítést kért. A járásbíróság most tár­gyalta az ügyet. Ujváry Géza azzal védekezett, hogy nem akarta személyében sérteni a volt pol­gármestert, csak — mint városi képviselő — a kritika jogával élt. A biróság bűnösnek mon­dotta ki Ujváry Gézát és 2 ezer pengő pénzbüntetésre ítélte, az erkölcsi kártérítésre vonatkozó kérelmet azonban elutasította. A felek felebbeztek. — Nagykanizsa népesedése. Az elmúlt évben Nagykanizsán 616 születés és 574 haláleset volt. Házasságot 237 esetben kötöttek. — Országos tüzoltógyülés. A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség legközelebbi nagygyű-' lését, amit a fővárosi törvény- hatósági választások miatt el kel­lett halasztania, január 18-án Győrött tartja meg. — Keszthelyi ügyek a kis- gyiilés előtt. Keszthely nagy­község elhatározta, hogy fürdő­fejlesztés céljaira 30 ezer pengős függőkölcsönt vesz föl, a karme­lita rendet pedig 25 ezer pengő­vel segélyezi. A kisgyülés ezeket a határozatokat jóváhagyta. — Teadélután folyó hó 4-én 5 órakor a Kereskedelmi Kör­ben. — Elveszett. Egy világos barna szőrű kutya „Volfi“ névre hallgat. Megtalálás esetén kérem Munkás­szanatóriumot értesíteni. 4047 — Szilveszter-est Keszthe­lyen. Az ó-esztendő utolsó nap­ján Keszthelyen több estély volt. Az Iparosok Dalköre a Bocskay szinháztermébén jól sikerült mű­soros estet rendezett, amelyen nagyszámú közönség jelent meg. Az érdekes műsorban nagy tet­szést aratott a Dalkör, Varga Bözsike szavalata, Miklóssy Irén énekszáma, Szeles Jánosné zon- gorakisércte és Endre Gyula zongorajátéka. A műsor utolsó száma egy vígjáték volt, amelyet a műkedvelők pompásan adtak elő. Az előadás után tánc követ­kezett a legjobb hangulatban. — A Hungária dísztermében a város és a vidék társadalmi életének előkelőségei gyűltek egybe és jó hangulatban búcsúztak az ó évtől. Az Amazonban és a Központiban ugyancsak a legjobb hangulat uralkodott. — Lemondás a telefonról. Szeged város 2000 telefonelőfize­tője közül hétfőn 400 jelentette be a postán, hogy lemond a telefonhasználatról. A szegedi la­pok értesülése szerint a telefon elleni mozgalom még tovább terjed s valószínűen igen nagyra emelkedik azoknak a száma, akik a telefonhasználatról lemondanak, semhogy a fölemelt dijakat fi­zessék. — Iparos-bál Keszthelyen. A keszthelyi ipartestület január 17-én rendezi farsangi bálját az Amazonban. A bálra nagy elő­készületeket tesz a 125 főnyi rendezőség. A meghivókat a na­pokban küldik szét. — A hadsereg jelentő kutyái­nak védelme érdekében a föld- művelési miniszter körrendeletét bocsátott ki. Ezek a kutyák a vadakra nézve nem veszélyesek. Idomított állatok s különös ismer­tető jelök a nyaköv (bőr nyaköv, rajta jelentő hüvely és csörgő, valamint nagy, éremalaku sárgaréz azonossági bárca), úgy, hogy messziről is fölismerhetők. Ezeket a kutyákat a mezőőröknek nem szabad bántaniok. — Hadikölcsönpályázat. A Nyugdíjas Magánalkalmazottak Szövetsége elhatározta, hogy sür­gős gyakorlati megoldást keres a régóta vajúdó hadikölcsönvalori- záció likvidálása érdekében. E cél elérésére pályázatot hirdet oly tervezet kidolgozására, mely az állam minimális megterhelése mellett véglegesen rendezi a hadi- kölcsön és egyéb korona-állam­papírok valorizációját. A beér­kező pályázatok legjobbjait a sajtóban is közölni fogják. A legjobbnak talált tervezetet 200 pengővel jutalmazzák. A pályá­zatok felülbírálására a hadiköl- csönkérdés legkiválóbb exponen­seit fogják felkérni. — Csaló ügynök. Gibiczer Ernő zalabaksai illetőségű ügynök, mint a Központi Lakásberendező Vállalat utazója, Várpalotán textil­áru rendelések elfogadásával és előlegek felvételével csalásokat követett el. A csendőrség körözi. Január 3 Szombat. «SfBfiragRHBS mm MmMSSBSHSBi Eladó nagybirtok. 1180 kát. hold területtel, melyből 700 hold szántó, 375 hold 60 1 éves erdő, 30 hold rét, két majorral. Vételár 250.000 pengő, | mely megfelelő fedezet mellett megállapodás szerint fizetendő. I Részletekről irodám ad felvilágosítást. Div SOMOSSY NÁNDOR 1 4015 ______ ügyvéd, Zalaegerszeg. — Fővárosi tamburás női zenekar hangversenyez a Má- tay vendéglőben. 4004 Színház. A csúnya lány. — Sok a gyermekházasság a nagykanizsai járásban. Ré­gebben foglalkoztunk azzal a je­lenséggel, hogy Zala megye egyes részein gyakori a gyermekházas­ság. Az igazságügyminiszterhez sok kérvényt nyújtanak be 14 éves menyasszonyok és 17 éves vőlegények házasságának enge­délyezése érdekében. A gyermek- házasságok oka rendszerint va­gyoni természetű. Újabban az egyke hazájában, Szepetneken és Sormáson van sok gyermekházas­ság. Mivel ez a népesedés szem­pontjából nem egészséges jelen­ség, a közigazgatási hatóságok azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy vaíamiképen gátat vetnek a gyakori gyermekházasságoknak. — Betörés a zalabaksai Hangyába. Két év leforgása alatt most másodízben törtek be dec. 29-ére virradóra a zalabaksai Hangyába. A mennyezet vastag padlóburkolatát kibontották s azon keresztül hatoltak be. Munkájukat valami megzavarhatta, mert a bolt­kezelő megállapítása szerint csu­pán 39 50 P értékű árut vittek el, még pedig 3 drb zsebórát, dohányt és a kasszában talált 4 pengő aprópénzt. — Az összeg biztosí­tás utján megtérül s leltár fel­vétele sem vált szükségessé. Ezzel kapcsolatban újból fel kell hívnunk a hatóságok figyelmét, hogy a Jugoszláviába közvetlen átvezető régi „római“ országút mellett fekvő Zalabaksa részére szükséges volna csendőrség felállítása. A Deák-társulat újévi operettje, „A csúnya lány“ a sikerültebbek közül való, de azért a közönséget sem a darab meséje, sem zenéje nem elégítette ki teljes mérték­ben. Az együttes kisebb zökkenők­től eltekintve jól működött. A játék középpontjában Eőry Gizi állott, aki elevenen, jókedvűen vitte a cselekményt a kibontako­zás felé. Hangja kellemes, bár nem nagy terjedelmű. —Tunyogi Péter ezúttal kissé élettelenül játszott és inkább hangjával hó­dított. Szabó Ernő ezúttal is felülmúlhatatlan volt, bár sokszor mesterkéltséget vitt játékába. Kárpáti Maya dicséretreméltó am­bícióval játszott. Sugár Jenő és Szalay Gyula szintén sok élénk­séget vittek a színpadra. ÜS^S R0 © o Pl Péntek: Lehullott a rezgő nyárfa, (Operett.) Szombat: A l v i n c i huszárok (Operett.) Vasárnap délután: Operett. Vasárnap este: Alvinci huszárok. (Operett.) Hétfő: Az elcserélt ember. (Színmű.) — Kifosztottak egy jegyzői irodát. A balatonlellei jegyzői irodába ismeretlen tettesek be­hatoltak és pénzt, valamint bé­lyegeket vittek el, majd meg­szöktek. A csendőrség a nyomo­zást megindította. Ez a heijf FENYVESI divatáruházé.

Next

/
Thumbnails
Contents