Zalamegyei Ujság, 1926. április-május (9. évfolyam, 87-120. szám)

1926-04-20 / 88. szám

2 Zalamegyei Újság Eggggreggg költői képekben gazdag, mélyen megindító beszédben festette meg Rákóczi jellemképét és annak a kornak a lelkét, amelynek hite, bizakodása, hősies küzdelme és tragikus elbukása szimbóluma a magyar hitnek, elszántságnak és tragédiának. — Rákóczi Ferenc hivatása már ott virrasztóit a bölcsőjé­nél — mondta szárnyaló emel­kedettséggel Pehm apát —, de nem a hivatás, hanem a jelleme adja az ő nagyságát. Jellemének összetevői a hazaszeretet és a vallásosság. Jellemző példákat hoz fel arra, mennyire szerette a magyar népet, amelynek 5 évig nem engedett semmi adót sem fizetni, mert — ahogy „Emlék­irataidban megjegyzi a fejedelem — a magyar nem hogy garast, de még egy bükkfalevelet sem ad adóba morgás nélkül. Egész vagyonát rááldozta a háborúra, úgy hogy gyermekei számára atyai áldásánál egyebet nem tu­dott hagyni, de a magyar szent korona után való áhitozásának még a gondolata sem fogamzott meg benne. Politikai felfogása a királyhüségben csúcsosodott ki, az ónodi határozatba is csak XIV. Lajos csábitó unszolására ment bele. — Vallásosságának örök tanúi a Konfessziói, ame­lyekben az Istennek azért ad először hálát, hogy katolikusnak született. Annyira érzékeny lelki­ismerete volt, hogy egész életé­ben vádolta magát azért, mert menekülése alkalmából szolgá­nak mondta magát. Szerette a megremegtető szentmiseáldozatot, a prédikációt, a szentségimádást. Első teendője volt az, hogy a rodostói kápolna falára felfűzte a magyarok Nagyasszonyának képét. Talán ő volt az egyedüli, aki a napkirály lelkiüdvéért is imádkozott. Méltán irta róla Mikes Kelemen, hogy csak a szentek élnek úgy, ahogyan ő élt. A pogány törökkel soha szövetséget nem kötött, soha nem kereste annak protekcióját, gráciáját, pedig elegendő példa volt előtte. Rákóczi harcai felett valami fátyolszerü végzet vonul el, tragédia, de az ő nagysága a tragikus sorsú magyarság vigasz­talója. Pehm apát azzal végezte be­szédét, hogy a magyarságnak igazi pozitív értéket csak a vallás és erkölcs ad. Meg kell Újulnunk erkölcseinkben, hogy megújuljon a hazánk régi fénye. Ezután az Egyházi Ének- és Zeneegyesület énekkara adott elő nagy jellemző erővel busongó és gúnyolódó kuruc énekeket. A ragyogóan s'került ünnepséget az Egyházi Ének- és Zeneegye­sület fuvóskara tette teljessé. NAPI HÍREK. Róm. kát: Tivadar. Prot: Tivadar. Görög: Teod. Izr: Ijar 6. Nap kel: 5 óra 4 perckor. Nyug­szik : 6 óra 55 perckor. Napirendi A zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület női énekkari próbája este 8 órakor a Katolikus Házban. Idő: Túlnyomóan derült és egyelőre enyhe idő várható esővel, később észak- nyugati szelekkel hősülyedés. — Egyházi hirek. A veszp­rémi megyéspüspök Lukcsics József dr. egyetemi tanárt, veszp­rémi kanonokot a Szentséges Megváltóról nevezett nagykapor­nak címzetes apáttá nevezte ki. — Kiss György gelsei káplánt az ácsteszéri plébánia ideiglenes vezetésével bízta meg a megyés- püspök. — Országos zarándoklat Rómába és Lourdesba. Az Országos Katolikus Szövetség május 14-én három csoportban indítja útnak az ezidei zarándok* lását. Az első két csoport Olasz­ország szenthelyeit és Rómát keresi fel, a harmadik csoport pedig a fenti programmon kívül Lourdesba is zarándokol. Út­iránya az I. csoportnak a követ­kező* Budapest—Velence—Fi­renze—Róma és vissza ugyan­ezen az utón, a II csoport út­iránya: Velence—Firenze-Róma- Nápoly — Pompei—T orreannun- ziata—Sorrentó— Padua és vissza, a III. csoport útiránya: Bpest— Velence—Firenze— Róma- Génua- Marseille s—T arancón—Cette— Toulouse —Lourdes—L i m p i a s— Lequeitió—Nizza—Milánó* Padua és vissza. Az I. csoport részvé­teli dijai 1.800.000-tői 5.500,000- ig, a II. csoport részvételi dijai: 4.000,000 tói 9 500,000-ig, a III. csoport részvételi dijai: 4 millió 800 ezertől 6.100,000 koronáig. Mind a három csoporlba való részvételre az Országos Katolikus Szövetség központi irodájában (Bpest, IV, Ferenciek-tere 7. III. lépcső, I. emelet 8 ) személyesen, vagy írásban április hó 25-ig lehet jelentkezni. Az Országos Katolikus Szövetség a junius 20, 24 napjain Chicagóban rende­zendő eucharisztikus kongresszu­son a magyarok részvételét biz­tosította. A magyar csoport jun. 7 én reggel indul el Budapest­ről. A chicagói eucharisztikus kongresszuson való részvételre május 1-ig lehet az Országos Katolikus Szövetség irodájában jelentkezni. — Postapalota épül Keszt­helyen. Az építkezést mintegy két hónap múlva kezdik meg. — A balatonfüredi esperest kerület rendkívüli értekezletet tartott, amelyen a szentatya által hirdetett jubileumi búcsú kihir­detéséről tanácskozott a megyés­püspök körlevele szellemében. A tanácskozás közben váratlanul megérkezett az értekezletre maga a megyéspüspök is, aki azután felvilágosításokat adott a papság­nak. — Lelkészi értekezlet. A balatonfüredi körhöz tartozó ref. lelkészek értekezletet tartottak, amelyen aktuális egyházi ügyeket beszéltek meg. — Az orvosi kongresszus látogatása a szanatóriumban. A munkásbiztositó pénztár Vass József dr. tüdőszanatóriumában a szombati orvoskongresszus tagjai — köztük a munkásbizto­sitó országos orvosi vezetősége — vasárnap délelőtt tanulmányozó látogatást tettek. Kranczler János dr. igazgató főorvos vezetésével megtekintették a modern bérén dezésü vizsgálati és mütőterme- ket, a betegek férőhelyeit, a nyitott fekvőcsarnokokat, a konyhát, az étkezőhelyeket és a társalgókat. A betegek ellátása és gondozása minden tekintetben kielégitő, sőt étkezésük pazar és változatos. Nem ritka eset, hogy a szana­tóriumba kerülő beteg pár hét múlva 8—10 kg. súlygyarapodást ér el. Kifogás csupán a kaszárnya­szoba nagyságú hálótermek ellen hangzott el. Ezt a hibát, amely onnan ered, hogy az épületet eredetileg dologháznak szánták, választófalak húzásával könnyen ki lehet küszöbölni. A vendé­gek azután Haintz Pál tanácsos kalauzolásával megtekintették a telep ízléses parkozását, a gyü­mölcs- és fenyőfásitását, a szökő­kút kedves környékét, a terrasz készülőiéiben levő faragványos szép iveit, amelyekre nemsokára aranyeső és krimzon borul. Cso­dálkozva szemlélték a hat óriási melegházat, amelyekben már a félmilliót meghaladja a cserép­ben levő bujtások száma, és a gazdag konyhakertet. A sertés­telepen a tiszta mangolica és angol fajta törzsállatok, az iva­dékok sokasága (kétszáz malac), a külön ellőhelyek szolgáltak látványossággal. Mindez, a belga nyultenyésztéssel és tyukászattal, rövid egy év kitartó munkájá­nak eredménye. A legközelebbi Programm a tehenészet megvaló­sítása, amelyre a 65 kát. holdnyi telep teret nyújt. — A kettős szemle után a megjelent profesz- szorok és orvosok teljes elisme­résüket nyilvánították a főorvos­nak és segítőtársainak, hasonló­képen a gazdasági és ügyviteli részb vezető tanácsosnak. Villás­reggeli után a déli vonattal utaz­tak el a szanatórium látogatói. — A sümegi autószeren­csétlenség egyik sebesültje, a soffőr a sümegi kórházban bele­halt súlyos sebébe. — Talajtani vizsgálat Zalá­ban. Az országnak talajtani szem­pontból jellegzetes vidékein tudo­mányos vizsgálódásokat végez­nek. Zalában tudományos bizott­ság száll ki Nagykanizsára és Zalaszentmihályra. — Öngyilkosság. Készéi Imre magyarlukafai volt bérlő Keszt­helyen Kozák László dr. ingatlan- forgalmi irodájában főbe lőtte magát. Az öngyilkosság oka ismeretlen. 1926 április 20 — Rákóczi-ünnepély. A keszt­helyi reálgimnázium sikerült Rákóczi- ünnepélyt tartott. Az ün­nepi beszédet Berkes Ottó c. fő­igazgató mondotta. — Mikor kezdjük el a véde­kezést a peronoszpóra ellen? Ezt a kérdést veti fel a növény­védelem áprilisi száma, amely ismerteti az almamoly elleni permetezés helyes idejét, a gyü­mölcsfák üreges ágainak a ke­zelését, a hamvas vincellérbogár és a veresnyaku árpabogár kár­tételét, a gyümölcsfák terméské­pességének nyesés nélkül való előmozdítását, a helyes palánta­ültetés és gondozás módját. Ér­dekes és dúsan illusztrált cik­keket közöl az újfajta fészekod- vak alkalmazásáról, díszfák és cserjék tavaszi virágzásáról, az őszi kikirics irtásáról, az ugorka fenésedéséről, gyümölcsfák gyö­kereinek tultengéséről, floranid- ról, az arzén permetezőszerek alkalmazásáról. Megtanít a vér- tetü irtására, az újonnan átülte­tett fák kezelésére, továbbá táb­lázatos kimutatást közöl az eddig kipróbált és bevált gyümölcsfa­permetezőszerekről, azok elkészí­téséről és alkalmazási módjuk­ról. — A rendkívül érdekes, íz­léses kiállítású szaklap előfize­tési ára félévre 35 ezer kor., a kiadóhivatal (Budapest, Vili., Rákóczi-ut 51, IV. 5.) kívánatra készséggel küld díjtalanul mutat­ványszámot. — Zalaegerszeg város anya- könyvéből. Született: Szarka József és Horváth Rozália leánya: Irén r. k., Fitos Jenő dr. és Eckert Otília fia: Jenő r. k., Naményi Ignác és Obersohn Mária leánya: Vera, Farsang György és neje fia: István r. k., Plotár Gyula és Balázs Magdolna fia: Gyula r. k. Meghaltak: Ber­ger Béla dr. izr. 55 éves, Vass Lajos ref. 21 éves, Geiner Imréné r. k. 66 éves, özv. Cselesznyik Jánosné r. k. 48 éves, Lang Viktória r. k. 48 éves. Házassá­got kötöttek: Soós János r. k. és Mészáros Mária r. k. — Anyakönyvi hirek Sümeg­ről. Született: Nyers József es Tóth Ilona fia: Béla r. k., Czinár Gyula és Varga Borbála leánya: Margit r. k, Fitos Imre és Marc Lujza leánya: Teréz r. k., Somogyi Dezső és Vecsei Mag­dolna fia: Sándor r. k., Farkas Jenő és Sebestyén Mária leánya: Mária r. k., Nagy József és Varga Erzsébet fia: József r. k., Lázár József és Molnár Anna leánya: Mária r. k., Élesíts Károly és Németh Mária leánya: Mária r. k., Szita János és Marton Róza leánya: Ilona Róza r. k., Pap Gyula és Róza leánya: Margit r. k., Üveges József és Polgárics Mária leánya: Erzsébet r. k., Benczik Ferenc és Mirkó Mária leánya: Mária r. k., Tobak István és Böcskei Karolin fia: István r. k., Dénes Ferenc és Nagy Mária leánya: Ilona r. k., Oszkó János és Pálfi Karolin fia: Árpád. Meghaltak: Szántó Erzsébet r. k. 4 napos, Kertész József r. k. 74 éves, Klein Mórné izr. 86 éves, Oszkó Jánosné felekezeten kívül álló 67 éves, Szűcs Anna r. k. 18 éves, Bódi István r. k. 3 éves, Farkas Mária r. k. 1 napos, Molnár János r. k. 72 éves, Varga Erzsébet r. k. 11 éves, Dara Ferenc r. k. 42 éves, Barka Ignác r. k. 54 éves. Házasság­kötés nem történt. HORVÁTH REZSŐ teljes zenekarával! Április hó 21-én kerül bemutatásra az Edison mozgóban Ötven Zigfield girl lovon; tizennyolcezer gyöngyből álló gyöngy­ruha, a New-Yorki Metropolitán Opera milliárdos díszletei. A káprázatos filmben főszereplő : RONALD COLMAN, a „Fehér apáca“ főszereplője. Április 20 Kedd

Next

/
Thumbnails
Contents