Zalamegyei Ujság, 1925. április (8. évfolyam, 88-94. szám)

1925-04-19 / 88. szám

4

Zalamegyei Újság

1925 április 19.

n 1

Sümeg és Bsdacsony után kétségkívül Somlóhegy volt az a hely, ahol Kisfaludy Sándor legszívesebben tartózkodott. Szép szőlője, hajléka volt a hegy vásárhelyi részén (egykorú becslés szerint: „igen is megért j 10.C00 pengő forintot“), amely * ma, közben több gazdát cserélve, I úgy tudom, a szent Benedek- j rend dömölki apátságának a tu- j lajdona.

A mostani hajlék munkás- j pincéül szolgáló, istálló külsejíi } fazsindelyes épület, éppen nem j valószínű, hogy azonos azzal, amelyben Kisfaludy költőivé ai- j kotta a hegy népmondáit s szü- jj reteken vendégül látta számos j úri barátját. Aránylag kicsi, égé- j szén újszerű ház is ez, híján minden régies, az urasági hajié- j kokat jellemző vonásnak, amit f lehet ugyan, hogy a közben vé- j gezteteít átalakításokkal töröltek j le róla. Legyen azonban bármi- f képpen, a valóság az, hogy amig Kisfaludy két maradandó emléket jj is állított költeményeiben Somló- í nak, addig a költőre semmi, de j semmi nem emlékeztet Somlón, j Nem szórványos jelenség: poéta l sors ez. És mégis, mégis úgy | érezzük itt Somlón, ahol a költő j regéket gyűjtött és mentett meg í az enyészettől, kellett volna, hogy j valami, ha nem több, csak egy \ fikarcnyi emlék maradjon róla. jj Dehát Somló árva, ezer esztendő f dús emlékéből csak az maradt * rajta, amit a véletlen jótékony f keze meghagyott. Ami kallódni | indult, bizony azt nem mentette { senki. Ennek a szépséges szép 1 hegynek nem akadt Darnay KáF ü mártja, aki pantheont emelt volna \ a, múlt sirja fölé és nem akadt j Óváry Ference, aki megmutatta j volna: hogyan lehet az ugarból \ paradicsomot csinálni. Somló: egy nagy darab árva föld — szomorú magyar ugar...

* *

*

Kisfaludy idejében még buján fakadt itt minden: fű, fa, virág és — rege. Elég ép volta Bakácsok (Bakolcz, Bakőcz) ősi vára, s a környékbeli nép ajkán élénken élt egész sereg történelemmel kevert hősi legenda. Semmi kétség, Kisfaludy itt, a helyszínen hallotta ezeket a megkapó, ősmagyar mondákat, s közülök kettő annyira megragadta, hogy fel is dolgozta, az egyiket a „Somlói vérszüretu címen, mely azóta teljesen kiveszett a nép ajkáról; a másikat, a Bakacs- mondát, „Somlóu cimen. Ez az utóbbi szintén kiveszőben. Én még gyermekkoromban sűrűn hallottam, ma már egy-két régi öreg tud csak róla — töredékesen. Szinte füiemhaliaíára, sze- memláttára tűnik, veszik semmibe a Bakacs-monda és — tegyük hozzá — maga a vár is. A mondákat megmentette Kisfaludy, a várat nem menti senki. Pedig ami még ép belőle; a példátlanul jókarban maradt kürtő (és nem templomtorony!), a belső várban egy gyönyörű csúcsíves kapu s ciszterna, határozottan műemlék számba sorozható s igazán nevetségesen csekély összeggel lenne megóvható. Dehát ki tehet arról, ha a tulajdonos nagy vagyona és mágnás vére mellé érzéket nem örökölt a magyaros szép iránt és a Műemlékek Országos Bizott; saga is csaK arra 10, nogy legyen, de semmit ne tegyen ?!

♦ *

*

Somló-vára ősrégi, úgy látszik, j közvetlen a tatárjárás után kelet- \

I kezeit. Történeti adatokból azon- \

| ban kétségtelen, hogy az Árpád- j j ház vége felé már létezett. Ekkor 1 | és később is királyi vár s mint j j ilyent nyeri adományba a környék |

; nagy oligarhája: Mezőlaki Zámbó j ! Miklós. Ettől kezdve sűrűn cserél \

| gazdát; legtovább a hatalmas j!

; Garák bírják több nevezetes vesz- j | prémmegyei várral együtt. Ők I j eladják, zálogba vetik, örökrészül, \

I leánynegyedbe adják és vissza- jj j veszik. Ilyen módon bírják a \

I Garáktól: a Rozgonyiak, Anthi- |

I miek, Kanizsayak és a Széchyek. ]

! Az ököl jogán pedig Ostffy Fe- \

I renc ül benne ezekben a zavaros \ j időkben. 1478-ban Mátyás király } l magához váltja — a Garaiaktól, jj \ de csak azért, hogy egy év muiva jj i kedves hadvezérének Kinizsi Pál- i I nak adományozza. Kinizsitől pár jj \ év múlva Szápolyai István és fiai \ Jj kezére kerül, akiktől 1495-ben j j Erdődi Bakócz Tamás egri püspök j ! a nagy vagyonszerző és pápa- j jelölt prímás veszi meg 12.000 I forintért. Amilyen sok gazdája j volt eddig a várnak, olyan kevés j jj lesz ezután. Végig a XVI. száza- jj j dón keresztül a Bakácsok bírják jj | s úgy látszik, ez a vár fénykora. | \ De a Bakácsokkal is megtörténik j f kicsiben ugyanaz, ami a Garák- | l kai nagyban: örökül hagyják,

! zálogba vetik, eladják és vissza- \ f szerzik. A XVII. században Ná- | í dasdy Tamás, majd Megyery jj jj Imre, a század vége felé pedig * jj Liszty János gróf a vár ura. Tőle s I került ismét vissza a Bakácsok i | leszármazóinak: az Erdődy gró- j i foknak a birtokába, akik mind- j maiglan bírják. Tartozékainak I nagyobb része (közte Sághegy, ; amely általában osztozott Somló I sorsában, időnként 6—8—10 falu, j vám- és vásároshely) Vasvár- j | megyében volt, ezért többnyire ' ? e megyéhez számítják magát, a különben Veszprém megyében fekvő várat is.

A török világban fontos straté- I giai szerepet játszott, mint messze ! sikvidék egyedüli védőbástyája. Őrségét leginkább a folytoaos harcokban megedzett marcalmel- léki nemesség szolgáltatta; Somló nevelte Vadasülési Huszár Pétert, a hires törökverő végbeli • kapitányt és sok más kemenesaljai vitézt (Kecsy, Mestery, Bobay, Zongor). Somlóhegy alatt nyerte első nagyobb diadalát a 23 éves Zrínyi, a későbbi szigeti hős. Ebben a várat felmentő csatában 3000 török esett el, sirdombjaik | ma is láthatók a hegy melletti : Dóba község (hajdan a vár egyik tartozéka) határában. („Török dombok.“) A török harcok vége felé megszűnt a vár hadászati fontossága. Utolján a Rákóczi

I szabadságharc alatt szerepel; ekkor vak Bottyán vetett belé némi őrhadat. A kurucok kivo- 5 nulása után ütésén maradt, rom- I lásnak indult. Ma romokban heil ver, romjaiban is méltó emléke- j ként a legendává lett daliás ! időknek.

:i * *

\ * ji A Somlóhoz fűződő mondák közül legrégibb a vár alatti f „Kinizsi sziklájáéról szól. Rajta pihent meg Kinizsi, — regéli a

»

lép — s a sziklán látható nyereg ilaku mélyedés az ő ültének a íyoma. Kinizsié, mint említettük, ralóban volt a vár, t ennyiben ehát valót: a hires hős birtok- ásának emlékét őrizte meg szánunkra a monda.

Egy másik, amely a töröknek i vár alól csellel való elüzetését neséli, a törökvilág harcait örö- <iti meg. Ez a fentivel együtt szintén él a nép ajkán mindmáig, ie mivel ugyanezt több másvár- ■ól is regéli a szájhagyomány — nem bizonyos, hogy tősgyökeres somlói eredetű.

A Kisfaludy által Somló cimen 5 eldolgozott Bakacs-monda a 3akócz család emlékét őrzi s a lapjainkig fennmaradtak közül egérdekesebb. A rege hőse: Bakacs Elek valóban létező alak i mohácsi vész utáni időkben; 1 ie a sümegi tanító leányát Lórát, j /alószinüleg Kisfaludy költői képzelete teremtette. Emellett szól az az érdekes körülmény, hogy az eredeti monda egy Hosszutóthy leányt szerepeltet hősnőként, tehát egy ugyancsak valóban létezett (előkelő, nagymultu a XVII. században kihalt) családot emlit, amely éppen a Bakácsokkal egy- idöben Somló közvetlen szomszédságában, a már eltűnt Merőién birtokos. (A Hosszutóthyak különben zalaiak voltak, az itteni Hosztót község őrzi emléküket.) Lehet azonban, hogy Kisfaludy idejében még élt a mondának egy másik, az általa feldolgozott változata is, de amely azóta a Vérszüret legendájával együtt elenyészett.

És végül álljon itt a megkapó kurucnótának ez a mély sóhaja: Ha ád Isten még oly órát,

Hogy meg látjuk a Ság ormát ? Szülőföldünk szép határát Ha isszuk még Somló borát ? —

Vájjon teljesült-e a vágyakozás? .. .

* *

*

Nemrég egy kedves füzet akadt a kezembe. Már maga a cime:

„Zalaországbaa“ rokonszenves annak, aki csak egyszer is betekintett Zala szépségeibe. Én többször betekintettem Nem újság előttem, hogy Zala szép, Zala jó, Zala kedves hely. Hanem azért be kell vallanom, hogy amikor N. Szabó Gyula könyvét végig olvastam, még szebbnek, még jobbnak, még kedvesebbnek láttam Zalát. Uj ^ szépségek, uj eredetiségek tájképeitek felém üdítőn. Végül is azzal tettem le a füzetet: bár minden vármegyének (hiszen úgyis olyan kevés van!), minden vidéknek akadna N. Szabó Gyulához hasonló hivatott rajongója, aki koszorúba kötné a magyar föld rejtett, vagy észrenemvett tulipántjait. Igen, mert szomorú valóság: mi magyarok legkevésbbé ismerjük önmagunkat, saját anyaföldünket. (Annál inkább a külföldet!) N. Szabó Gyula munkája ezért is, nemes céljáért is értékes : megismertetni Zalát Zalával, az egész országgal — a magyart a magyarral, valamennyit egymással. Ha sikerülne !.„.

...Elolvastam a Zalaországró* szóló kis füzetet. Sok szépség, sok igazság van benne. Szóról- szőra igaz az is, amit egy helyen körülbelül igy fejez ki az iró: mindenki elmehet ma Kisfaludy emléke előtt feltett kalappal, csak — Zala nem. És — hozzátehetjük — egyetlenegy jó magyar ember sem. Ezé*-t szedtem össze én is Kisfaludyról Somlóval kap* csolatban mindazt, amit tudtam; ma ne vesszen kárba semmisem, hiszen úgyis majdnem minden odaveszett.

Porkoláb István.

Góbéságok.

A bukaresti parlamentben elkövetett véres bombamerényletnek annakidején Radu Demeter, a váradiak gör. kath. püspöke is áldozatul esett. Ez az ur azzal a cselekedetével, hogy a magyarság legádázabb ellenségei közé tolakodott fel vezérnek, mihelyst Károlyiék jóvoltából a bocskoros hódítók ellepték az erdélyi határzáró szorosokat, örökre gyűlöletessé tette nevét a hazátvesztetíek, a korbáccsal kiüldözöttek és a megrugdosott. Királyhágón túl élők, nyomorgók előtt.

Érthető tehát, hogy halála nagy megdöbbenést váltott ki a „Patria muniá“-ért rajongókból, hiszen egy oszlop dőlt ki, egy ajakra fagyott rá az átok, egy szívben dobbant utolsót a láng, amely nekik nagy és felbecsülhetetlen szolgálatokat tett. Meg- huzatíák hát az összes harangokat, fekete zászlókat bocsátottak félárbócra s gazdag temetési ceremóniában adtak kifejezést ret- í tenetes fájdalmuknak.

A bánatból a magyarság is kivette a maga részét, úgy, amint az alábbi párbeszédből megállapítható, amely egy székely professzor és X város oláh polgármestere között folyt le az el- hantolást követő vasárnap délután.

— Hát elment szegény Mit- ru!

— Isten legyen hozzá irgal- | más legalább a másvilágon. Kár I volt érte, nagy kár! Pótolhatat- | lan veszteség érte Nagy Románia \ minden polgárát.

jj — Szép és nemes cselekedet I tőled ez az őszinte részvét. Leköteleztél vele. Nem is hittem volna, hogy még nektek, a magyaroknak is fájhat az ő tragédiája.

— Annyira, hogy az a vélemény és sóhajtás szakadt ki holt

[ hire hallatára mindannyiunkból, hogy inkább pusztult volna el közületek egymillió, mint ő, mert hidd el, akkor hamarább konszolidálódtak volna az itteni viszonyok és közelebb jutottunk volna a békéhez.

A polgármester ur meg volt hatva s ma is határozott meggyőződése, hogy a professzor pont a szive kellős közepéből potyogtatta ki a könnyeit Radu Demeter miatt. Nem értette meg a magyar keserűséget, amely egy oláh helyett egymillióit szeretett volna látni a nagy-román ravatalon. Gybj.

Kisfaludy Somlón.