Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-08-07 / 32. szám

4 »2alan»egye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 augusztus 14. val, gombamódra nőnek, illetve teremnek a vajkereskedők, akik ma bármiféle készítményt, csak elfogyasztható legyen, vaj gyanánt magas árban megvesznek. De kérdem, a legelső kedvezőtlen fuvallatnál hova lesznek ezen vagyontalan, a szolid elemi követelményeknek legkevésbé megfelelő vevők? Ki fog a vállalt kötelezettségükért helytállani, ki fogja a kedvezőtlen időben kényszerhelyzetbe menteni? Hiszen a vaj a termelők által nem raktározható, el nem tartható, ki fogja azt kedvezőtlen konjunktúrák mellett még csak a megadható árban is átvenni? Eltekintve attól, hogy szövetkezeteink, ahány annyiféle vajat állítván elő, exportképes árut nem képes termelni; a nagyobb szövetkezetek jobb, a kisebb szövetkezetek gyengébb minőségeket termelnek s nagyobb szövetkezetek aránylag kevesebb rezsivel jobb minőségeket állítva elő, az értékesítés terén is jobb eredményeket fognak elérni. Ha már most az értékesítést tekintjük, ott is sok kifogásolni valót találunk. A vaj egy, vagy legfeljebb két kézen át kellene, hogy a fogyasztó asztalára kerüljön, mit látunk ezzel szemben? Azt, hogy a j falusi szatócs megveszi a szövetkezettől a ! vajat, eladja egy nagyobb — már vajkeres- \ kedőnek nevezhető — kereskedőnek azt, aki a vajat legalább még egyszer tovább adja s csak akkor, innen kerül az a detailistához, akitől a fogyasztó azt megveheti. A vaj tehát negyedik-ötödik kézből kerül a fogyasztóhoz. Mi már most ennek a j következménye? A vajra, amig a termelő- j tői a kereskedőhöz jut, van 10 fillér költ- i ség. Ha csak egyszer l^ez a termelőhely- ; ről elszállítva s egyszer onnan a fogyasztóhoz, illetve a detailistához transzferálva, akkor is már 20 fillér terheli. Hozzászámítva ehhez a kereskedők legalább 10—10 fillérnyi nyereségét, legkevesebb 60 fillérrel drágábban kell azt a fogyasztónak megfizetni, mint amennyiért a termelő eladta. Hosszasabban lehetne fejtegetni a tejgazdaság, illetve annak legtekintélyesebb tagját képező tejszövetkezetek hajait, azonban egyrészt nem akarom ezen hiányokat továbbra is feltárni, másrészt azok az illetékes faktorok előtt úgyis ismeretesek. Rámutatván ezen tejszövetkezeteink legégetőbb bajaira, rámutatván azon veszedelmekre, melyek a tejszövetkezeteket fenyegetik, rámutatván arra, hogy mi az oka a fejlődés stagnálásának, az alábbiakban rá óhajtok mutatni azon módra, amellyel ezen bajok kiküszöbölhetők s a tejtermelés fokozatosan emelhető lesz. Visszatérve a szervezés kiinduló pontjára, szerény nézetem szerint a tejszövetkezeteket ismét akként kell szervezni, illetve a meglevőket átszervezni, hogy azok a tejet csak kezeljék, de fel ne dolgozzák, hanem szállítsák be azt a vajtermelő központokba, amelyek azt feldolgozzák. Hogy a fentiek felsorolása után mégis a vajtermelő központokat ajánlom mint egyedüli panaceát a mostani bajok s a tejszövetkezeteket fenyegető veszedelmek orvoslásául, indokolom azzal, hogy egy helyesen szervezett vajtermelő központokból álló hálózat teljes mérvben meg fog felelni a hozzáfűzött kivánalomnak; meg fog felelni pedig az esetben, ha az nem magánvállalkozás kezében, hanem mint a szövetkezetek közös tulajdona kezeltetik s igy az ott elért jövedelem nem a vállalkozók nyerészkedési vágyának kielégítésére, hanem a termelt anyag megfizetésére fog fordíttatni. A vajtermelő központok egyöntetű minőségű árut állítanak elő, amely áru minden időszakban exportképes és raktározható s így értékesebb, ugy, hogy a szövetkezetek által elérhető árak és a központi raj ára között legalább 30 fillér különbözetet lehet a központok javára számítani. Tekintve azt, hogy a központok ismert minőségeket állítva elő, nem lesznek kénytelenek termel fényeikkel házalni, az értékesítés is jobb lesz, illetve az értékesítés körül felmerült rezsi lényegesen ós tetemesen csökkeni fog. Hogy a létesítendő vajtermelő központok a hozzáfűzött kívánalomnak megfeleljenek, szükséges lenne az egész országot egy központi hálózattal ellátni s azt egy egységes központi igazgatás alá vonni. Számitásom szerint mintegy 40 központ volna szükséges az ország tejtermékének feldolgozásához, amelyek mindegyike napi 20,000—40,000 liter tejet feldolgozva, egyelőre ellátni képes lenne a feldolgozást. A központok fokozatosan, de azért gyors ütemben felállíthatók s azon helytken, ahol szövetkezeteink tömegesebb számban vannak, szervezhetők lennének s igy biztosítva magunknak egyöntetű, jóminőségü, exportképes áru előállítását, az értékesítés megkönnyítését, a tejgazdaság, illetve tejés vajtermelés terén elérnénk azt az óhajtott sikert, mely állatállományunk jobb kihasználását s nagyobb mennyiségű áru exportálásával a nemzeti vagyonosodást is szükségszerüleg előidézné. A létesítendő vajtermelő központok hivatást teljesíthetnének a nagyobb városok tejjel való ellátása körül is. Mint melléküzem nagyon könnyen megoldható volna ezen kérdés is s biztosítható lenne a városi közönség, hogy jóminőségü, hamisítatlan áruhoz jut megfelelő pénzért. A szervezés körüli teendők természetesen óriási munkákat vennének igénybe s elsősorban nagy anyagi áldozatot, illetve tőkebefektetést igényelnének, azonban biztosítható lenne a termelők részére az, hogy a normális 3-6°/

u zsirfoku tej a központok utján minimális 12 fillérrel értékesíthető lesz. Számitásommal az illetékes faktoroknak a legnagyobb készséggel állok rendelkezésére, viszout hálával venném, ha a szakkörök tervezetemhez hozzászólni szívesek lennének. Zalaegerszeg. Sárközy Viktor. Hazánk rétjei és legelői. A magyar birodalom 56 millió kat. hold területének 41 u/

0-át szántóföldek, 28°/

0-át erdőségek foglalják el. E/után miudjárt a rétek és legelők következnek 23°/

0-kal. A természetes taknrmány termő terület tehát a birodalomnak közel egy negyedrésze, mely már ősidők óta az állattenyésztés oéljnit szolgá'j i. Különösen pedig a jövőben van hivatva szolgálni, mert a nemzetközi nagy verseny és a termelési költségek túlságos emelkedése, a gabonatermelésnek, eme leglényegesebb mezőgazdasági forrásunknak jövt delmezőségét, te.lemesen alábbszállította. E körülmény egyéb mezőgazdasági jövedelmi források fokozottabb kihasználását tette szükségessé. Tárgyam is ugy kivánj i, hogy ezek közül az áll aMenyésztés fontosságát emeljem ki. A statisztikai adatok Magyarország állatállományának folyton fokozódó emelkedését tüntetik fel, lépest tart ezzel a mesterségesen termelt takarmányok mennyisége is, de a rétek és legej lők termése éppenséggel nem emelkedik, sőt csökken. A réteket és legelőket eddigelé olyan őstermő területeknek tekintették, amelyek minden különösebb gondozás és befektetés nélkül gyümölcsöznek az egyes évek szerint többet vagy kevesebbet, jobbat vagy silányabbat. Azok a gazdák, akik rétjeiket megfogasolták, azt hitték, hogy a rétművelés követelményeinek teljesen eleget tettek. Ennek az ősi felfogásnak, illetőleg ha szabad annak nevezni: gazdálkodásnak éppen a végére értünk. Állattenyésztésünk imént hangoztatott érdekei követelik, hogy a tőlünk nyugotra fekvő országok példájára mi is rendszeres művelet alá vegyük rétjeinket és legelőinket, ugy, hogy azok termésének mennyiségét ós minőségét fokozhassuk. Rétjeiuk és legelőink termésének osökkenósét maga a természet idézte ugyan elő, de mindenesetre az emberi beavatkozás folyományaképpen. E tétel igazolására idézzük fel képzeletünkben, hogyan is nézhetett ki az a növényszőnyeg, a mely hazánk területét akkor ékesítette, mikor itt az első ember megjelent. Hegyeinket mindenütt erdő borította annak mai természetes hitáráig. A síkságot a folyamok moesarasították el, de még azok között is erdő foglalta el a szárazabb s helyenként a nedves térséget is. Hanem azért bizonyára már a legrégibb időbon is maradtak ki egyes nyilt térsó gek a hegyvidék erdői és a sikság mocsarai között. Alighanem ezeket használta fei az ősember a földmivelés céljaira. A lakosság szaporodtával pedig tért hódított az ember egyrészt az erdőtől, másrészt a mncsárlól. Látva most már, hogyan indította meg az első ember a természetbe való beavatkozás munkáját, egy u^rá^Éil visszatérhetünk a mai ember munkájához, mert ez is csak az ősök nyomán halad, da más eszközökkel és sokkal nagyobb arányban. Csak a mult században fogtunk hozzá nagy folyóink szabályozásához: hogy minő változásokat idézett ez elő az Alföld ősi növénytakarójában, azt megtudhatjuk a többek között azon botanikai kutatók hátrahagyott munkáiból, akik a folyamszabályozásokat megelőző időkben búvárkodtak. Hová lett az Alföldről a sok nádas? Hol húzódtak meg azok a hajdan nagy elterjedésü uövények, mint a súlyom, kolokán, osomóa haraszt és békatutaj? Ezek ma már olyan ritkaságok, hogy újból kell őket fölfedeznünk a folyamok ártereinek valamely rejtett zugában. Helyűket a hazai flórában az ősidőkben sohasem látott elemek : búza, árpa, rozs ós egyéb idegen jövevények foglalták el a kultura révén, ezer meg ezer hold területen. Az Alföld erdőségeiből uagyobbára szántóföld lett, a tblyamszabályozások után a mocsarak is szántáb alá kerültek, do uem miudenütt, mert a napjainkig is feltöretlen szikes legelők szintén régi mocsaras területek helyeit jelzik, mely talajok csupán rosz fizikai tulajdonságaik miatt kerülték ei az eke vasát. A hegyvidéken nemkülönben nagy a változás. Az erdőségeket, részben tűzzel, részben vassal pusztították. Tűzzel főként azért, hogy a földmivelés, vagy legeltetés oéljaira térséget hódítsanak, vawsal pedig használati ós tűzifa nyerése céljából Mindkét pusztítási mód mindenfelé nagy leg'

jlőterületeket eredményezett. Napjainkban pedig az ily módon keletkezett legelőkből az alacsonyabban fekvő vidékeken az ekevas hódít el a kelleténél mindenesetre többet. Miutáu a legelők és rétek erős térfoglalásínak tudító okaira rámutattam, okát kell adnom annak is, hogy tulajdonképp miért nem tariju ; gazdasági szempontból kielégítőnek a területeket? Az erdőkezelés ós irtás módozatait 40 óv óta már törvény szabályozz«, de rígebben ott pusz tították az erdőt, ahol közelebb érié*, v tgy ahol útjában állott az ember egyéb osljuualc. E* a rendszerte

!en erdőh isznáiat azt eredményezte, hogy különösen a m ;red tkebb hegyold ilakon az erdővel egvütt eltűnt annak talaj i is, h cí u> tdíkvizek hordták le om ui. A meredek old ilnk igen silány, vagy épp ;n s^mni legelőt sem ad rik. Viszont számos h ily ;n tn.i is erdő borít oiyan fensikokat, vagy mérsékelt lejtésű hegyo'd ilakat, amelyek legelővé átalakítva, több h tsznot h ijlanának. Az ősidőkre visszamenő helyte'en gazd ílkod is