Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-12-25 / 52. szám

10 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 december 25. mertek hazamenni ée ott kuporodtak a koroama eresze alatt, észrevették a részeg embert, előjöttek az odúból, körülállták holtrészeg pártfogójukat és kiabáltak neki: — Hohó, Timkó bácsi keljen fel. Nem lehet? Prrsze, megint részeg, mint a disznó ! Feküdjék bele ebbe a házba, itt jó meleg van ! És ráborították az arcára a papir-házikót. Timkó gyámoltalanul vergődött; utóbb nem törődött semmivel. Ezért a gyerekek hamarosan ott is hagyták. A korcsmát is bezárták, de ővele nem törődött senki. Pedig néha fel-felsóhajtott, hogy bárcsak jönne valaki, aki pártját fogná, hogy ne kelljen hazamennie. De a pártfogó csak éjfélkor érkezett meg. A hó! Ez a csendes, hangtalan pártfogó olyan alaposan betakarta Timkót, hogy csak a tavaszszal találtak rá. Choinoky László. Páratlan szombatok. — Zagyva humoreszk. — A karakónyomoródi uri társaság minden páratlan szombaton mulat. Minden páratlan szombaton ugyanis a járásbiróéknál zsúr van. Kedélyes kedves kis összejövetel, amelyen megjelenik az egész intelligencia. Sokszor annyira megjelenik, hogy másnap reggelig el sem megy. Hiszen épen azért van a zsúr szombaton, mert vasárnap nincs tárgyalás, minden tisztviselő ember kialhatja magát kedvére. Karakónyomoródon pedig minden kabátos ember tisztviselő. A tágas ebédlő és a szalon barátságos melegre van fűtve. Az ebédlőasztalra ki van rakva a pogácsa és szendvics. A nagyságos asszony a szalonban olvas. Csodálatos, hogy a páratlan szombatokon mindig francia könyveket olvas. A legelső vendég az aljegyző. Elegáns ifjú, aki most szabadult ki a fővárosból. A szmokingja a legutolsó szabás szerint készült, a Palais Royalban megrakta az ujait antik gyűrűkkel s a plasztronjában mogyoró nagyságú kövek villognak. A páratlan szombatoknak az aljegyző ur a legelső vendége. Legalább egy félórával előbb érkezik, mint a többi és meghozza a legújabb sütetü pletykákat. Ajtatosan kezet csókol a nagyságos asszonynak s rögtön bele is kezd az emberszólásba. — Hallotta nagyságos asszonyom ? A Feketéné éjjeli zenét kapott. A szolgabíró vadul érte. Pedig hogy mit talál rajta, csakugyan nem értem. — Ne mondja 1 — csodálkozik őnagysága. — Az a vén kokett. Hiszen már negyven felé közeledik. Nagymama lehetne. — Bizony, bizony! Amióta ez a hencegő figura, ez a Gyánthy Pepi betette a lábát ebbe a fészekbe, felfordult az egész világ. A kis Györkös Irma is . . . — No lám, a kis béka. A kis ártatlan. De igaz, hallottam, hogy tegnap nagy vacsorát adtak. — Igen, no igen. Ott voltunk. Szeretnék a kis lányt főkötő alá juttatni. Csupa méz volt az egész familia. A fánk azonban olyan volt, mint az ágyúgolyó, a malac sületlen, a bor savanyu, az asszony ki volt pingálva s a kis leány sem idegen ettől a művészettől. Őnagysága kacag s bólongat a fejével. — Biz ugy, biz ugy. Ismerjük a jó szokásaikat. Ebben a pillanatban belép Györkösné a leányával. A háziasszony legkedvesebb mosolyával siet eléjük. — Isten hozott kedves Irmám. Isten hozott benneteket kedveseim. Miiyen bájosak, milyen üdék vagytok. Mind két fiatal nővér. Te csak nem akarsz öregedni. Egészen elvénülök melletted. Az aljegyző ur siet a hölgyekről lesegileni a kabátokat, miközben ugy bókol, mint egy szerelmes trubadur. Azután telik a szalon. Dr Khovács az élete párjával, kis és nagyselistyei Szelestey Miklós főszolgabíró és Gyánthy Pepivel, Kőfejő ügyvéd, végül Mravcsak ur, a sportférfiu, aki minden páratlan szombaton bocsánatot kér, hogy véletlenül vadászruhában van. A házigazda a főszolgabíróval barátkozik, az asszonyok s az ifjúság külön csoportban kacagnak, évődnek. Györkös Irma a zongorához ül és játszik. Egy nagykalapos úrhölgy odasúgja a szomszédnőjének : — Milyen színtelenül játszik ez a leány. Nincs becne élet. De csakhamar a másik oldalra hajol s Györkösnének fuvolázza : — Csakugyan hatalmasan zongorázik a kis Irmád. És mosolyognak. Azután feláll az aljegyző ur s elénekeli a helybéli kántortanító szerzeményét. Gyönyörű ária. Különösen a röfrén, amikor kitör az indulat s belezug a világba a kétségbeesett reménytelen szerelem : blöszüz, blüszüz, blüszüz, ki vagy te márványkeblü szüz. Gyánthy Pepi magában dohog : — Mit bőg ez itt, mint egy sakál ? Azt hiszi, hogy valaki gyönyörködik az orditozásaiban. Jobb volna egy félszem cigány. A taps azonban kitör. Az aljegyzőt mindenki pályatévesztett embernek tartja, mert hogy jobb operaénekes lehetne, mint amilyen jogász. S miután az urak megvetik a teának nevezett melegvizet, összeütik boros poharaikat s ugy éltetik a művészeket. — Ah — sóhajt fel Dr Khovácsné — nincs párja a klasszikus zenének. — Mintha értene hozzá — stigja egyik hölgy a másiknak. — Játszom nénike klassikust is — ajálkozik a kis Irma. — Jó lesz a Dunári walzer ? — Ah 1 Imádom a klassikus walzerokat. A főszolgabíró oimeres gyűrűjét az asztalra j rakva arról értekezik, hogy ő mekkora demokrata. Nem ád semmit az előítéletekre. Akinek mekkora a szive, akkora ember. A fej se utolsó, de első a sziv, meg a karakter. — Halljátok a vén svihákot? — mondja a takarékpénztári főkönyvelő, aki ujabban y-nal irja a nevét. — Éljen a mi főszolgabiránk — tör ki a járásbiró kebléből a lelkesedés. — Ilyen ember kellene minden járás élére. Akkor volna mindenütt társadalmi élet. Akkor nem terjedne a szociáldemokrácia. Akkor a nép tisztelné urait. Szelesty Miklósnak kidagadtak az erei a dicsőségtől. Ingyen azonban nem dughatja zsebre a magasztalást. Visszaköszönd a poharat. — Ilyen tudós járásbiróra büszke lehet Justítia. A pártatlanság, higgadtság, emberszeretet jellemzi a nyomoródi igazságszolgáltatást. És összeölelkezett az igazságszolgáltatás a közigazgatással, a szellemi arisztokráoia a polgársággal s az egész társaság kéjoleg abban a tudatban, hogy Nyomoródon mennyire megértik és szeretik egymást az emberek. Dr Sohwarcz, a fiskális intrikusan mosolygott a bajusza alatt. Mint az elegáns tónushoz ragaszkodó férfiak, a két szolgabirák távoztak el legelőször. Künt a sáros utcán azután Szelestey Miklós ur megmagyarázta Gyánthy Pepinek, hogy mennyire veszedelmesek a jövevények a vármegyebeli tekintélyekre nézve. — Mert tudod, ezek csak beamterek, gyüttmentek, firkászok, akik nagyra vannak vele, hogy a király nevében beszélhetnek. De ur csak a vármegye ura, az angyalát is. Az őslakó a hatalom. Odabenn pedig, amikor elhangzottak a vendégek léptei, az aljegyző ur konstatálta, hogy két ilyen oimeres ökör kevés van Magyarországon. A társaság lassan bomlik. — No csakhogy elment ez a szerencsétlen fercsel a két ballábával. Györkösék után Feketéné jegyezte meg, hogy most is tartoznak a selyemruhájuk árával. Sohwarcz dr. einbernyuzó lett, Feketéné közönséges modora szúrt szemet s a takarékpénztári főkönyvelő elf- csegte a legújabb váltók históriáját,. Utoljára az aljegyző maradt. Vacsora alatt valakivel csak meg kell tárgyalni az eseményeket. Éjtél felé az aljegyző ur bevetődött a kávéházba, ahol már húzta a félszemű Cs csó Gyánthy Pepinek, aki a főszolgabírónál vacsorált. És néhány üveg pezsgő után egyhangúlag megállapították, hogy nagyszerű a társasélet Karakónyomoródon, csak az emberek gyarlók, kicsinyesek, mint mindenütt. Bolond, aki Rómában nem római szokások szerint él, tehát gyerünk Feketéné ablaka alá muzsikáltatni. Karácsonyi jelenetek. i. (Két úr a kávéházban a délutáni fekete mellett.) Az egyik: Én ugy örülök a Karácsonynak. A másik: Miért? Az egyik: Ilyenkor jó nekünk, úgynevezett nyájas olvasóknak. Az újságok tízszer akkora terjedelemben jelennek meg, mint rendesen . . . A másik: Oh, ne is juttassa az eszembe I Szomorú emlékek élednek föl bennem. Az egyik : Ugyan ! A másik: Igen. Képzelje tavaly a „Magyarország" karácsonyi számát véletlenül ráejtettem a négyéves fiacskámra, a Józsikára és majdnem agyonütötte. Olyan nehéz volt. Az egyik: Borzasztó 1 De hát hogy lehet valaki ilyen könnyelmű ? Egy ilyen karáosonyi szám legalább is három kiló . . A másik: Több. Megmértük. Öt kiló nyolo deka volt. Az idén fogadni mernék hat kilóra. Én osak azon csodálkozom, hogy a lapkihordók egyszerre annyi példányt tudnak vinni . . . Az egyik : Az én házam előtt minden évben egy hatalmas butorszállitó kocsi áll meg. Én tudniillik négy-öt lapnak vagyok az előfizetője és Karáosonykor annyi naptárt, diszalbumot, műmellékletet, ingyen regényt és egyebet kapok, hogy butorszállitó kocsi kell hozzá és a két cselédem tizenötször szalad le és fel az emeletre, amig mindent föl tud hozni. A másik: Rettenetes! Az egyik: Az egész lakásom tele van újságokkal és könyvekkel. Ha ilyen arányban haladunk, jövő évre egy szobát hozzá kell még vennem a lakáshoz, különben nem tudom hová tenni a karáosonyi irodalmat. A másik: No akkor én már okosabban osinálom. Én csak egy lapra fizetek elő, a többit elolvasom a kávéházban. Az egyik: Higyje el, ennek semmi értelme. Az ember csak akkor mulat igazán, amikor ezt a sok papirost egyszerre kapja a házhoz. Én a szó-szoros értelmében kéjelgak. Látom, hogyan kínlódtak az írók, amig azt a sok karáosonyi irka-firkát ki tudták nyögni, látom a kiadót, aki vérző szívvel fizeti a honoráriumot, a papirost, a szedést, a nyomdafestéket, a bélyeget, mindezt abban az őrült hitben, hogy ezzel nekünk nyájas olvasóknak örömet szerez. A másik: De hisz ön az imént is azt mondta, hogy örül . . . Az egyik: Persze hogy örülök. De oaak annak örülök, hogy ők kínlódnak. Csak nem képzelte, hogy én az olvasnivalónak örülök ? A másik: Megvallom, azt hittem . . . At egyik: Nem ment el a jó eszem. Eleinte én is naiv voltam és elolvastam mindent. Mit mondjak magának? A fejem zúgott, a betűk táncoltak a szem«m előtt, szédültem. Olvastam két napig . . . olvastam tiz napig . . . még márciusban is tele voltam karáosonyi hangulattal. Akkor aztán megharagudtam. Végre is az én pénzemért én vagyok az ur és ha én nem akarom, hát engem senki nem kényszeríthet arra, hogy én mindent elolvassak. Tehát azóta nem olvasok el semmit. A másik: És ezért ad ki annyi pénzt? Ezért fizet elő annyi lapra, ezért vesz nagyobb lakást, ezért szállíttatja butorszállitó kocsin a házához a karácsonyi számot ? Az egyik: Ezért. Ezért boldogság nekem a Karáosony. Mert maga nem képzeli, hogy milyent nevetek én magamban, amikor látom, hogy ez a sok újság mind azért készült, hogy én elolvassam — és nem olvasom el őket. II. (Férfias, de elegáns Ízléssel berendezett szoba. Középen egy dúsan megterített asztal s mellette ül a lakás tulajdonosa: egy tar fejű agglegény.) Az agglegény: János, hozz be egy üveg Törleyt. (János, az inas behozza a pezsgőt s tölt az ura poharába.) Az agglegény: Jól van János. Nesze, itt van öt forint. Éredj mulass egyet. Reggel hat óráig szabadságot adok. (János földig hajol az agglegény előtt s elt távozik). í Az agglegény: Most pedig lássuk kissé az í újságokat. (Kezébe voszi az egyik esti lapot s a következőket olvassa): » . . . Karáosony esté-