Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-11-27 / 48. szám

10 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 december 25. tetlenre szélesedett, azt már megingatni nem, legfeljebb csak jobban tömni lehet. Pedig az emberi találékonyság a természet erői felett diadalt diadalra halmoz, a haladó kor csaknem mindenik napján uj, eddig elhárithatlan nehézség válik semmivé. Lehetetlen, hogy ugyanez az emberi találékonyság ezen emberi találmány erején gyó'zedelmeskedni ne tudna. Legfeljebb csak akkor nem, ha kiderül, hogy, mint mindenhez a világon, ehez is — pénz kell. Közgazdaság és közlekedés. Irta: Rácskai Gyula. Az egészséges közgazdasági fejlődésnek integráns része a jó közlekedési politika. Ennek a tételnek az igazsága helytálló általánosságban is, de különösön helytálló ott, ahol egyoldalú gazdasági fejlődésről van szó. A magyar közgazdasági élet egyoldalúságát ismeri mindenki, elismerte maga a kormány is, amikor felirati javaslatában hangsúlyozta, hogy „a mezőgazdaság alkotja még mindig gazdasági életünk gerincét". De arról vajmi kevés szó esik, hogy ezt a leterhelt, görbedező gerincet hogyan és miként tudnók tehermentesíteni és ismét egyenessé, szilárddá tenni. A telepítési és parcellázási tevékenység kétségtelenül fontos dolog szociális szempontból, de ezzel a progresszivitás, amelyre pedig éppen a mezőgazdaságra háruló fokozódó terhek érdekében igen, de igen nagy szükségünk van, vajmi kis mértékben nyer támogatást és maga az egész programm oly szük keretekbe szorítkozott, hogy attól nagy eredményeket várni alig lehet. Marad tehát egyedüli remédiumként azoknak a reformoknak a sorozata, melyek a mezőgazdasági termelés belterjességét volnának hivatva előmozdítani. De mik ezek a reformok? A géperőnek a mezőgazdasági termelésnél fokozottabb érvényesülése és alkalmazása ; a műtrágyázás széleskörű kiterjesztése és a legfontosabb tényezőnek, az öntözésnek minél nagyobb területekre kiterjedő alkalmazása és kiterjedt használata az olcsó szállítás problémájának megoldását követelik. De hát erről nem beszélünk ma. Sőt ellenkezőleg, emeljük a vasút díjtételeit és ha már adunk valamely kedvezményt a szállításnál, azt csak kocsi rakománynál tesszük. Ennek folytán megint nem oda jut a műtrágya, ahol annak közgazdasági értékét dokumentálni lehetne. A kisgazda igy nem használhatja fel azt a termelés fokozása érdekében. Ami annál inkább szomorú, mert a nagybirtok ilyen aprólékos dolgokkal úgysem törődik, annak elég az, amit az Isten ad esztendőről-esztendőre. A közlekedés fejlesztése terén tehát az olcsó szállítás kérdésének megoldása tekintetében ma a vasutak teljesítő képességének a fokozása, a vasúthálózat kibővítése és hajózható csatornák építése a végrehajtandó feladatok. De ezek a technikai feladatok is mind olyan természetűek, amelyek egymásba kapcsolódnak, mind a láncszemek ós azoknak csak tervszerű rendszeres megoldásától lehet nagy eredményeket várni. A közutak intenzív fejlesztése például majdnem lehetetlen dolognak látszik vagy legalább is gazdaságosan keresztül nem vihető, amig az olcsó szállítás kérdése meg nincs oldva. A vasutak teljesitő képességének a fokozása, a vasúthálózat kibővitésa kétségtelenül szintén a sürgős megoldásra várható feladatok közé tartozik, kétségtelen dolog azonban, hogy az olcsó szállítás problémájának megoldása csak akkor tekinthető tökéletesnek és befejezettnek, ha a magyar viziutak a szükséges szabályozások és a tervbe vett hajózó csatornák építése utján mint feltétlenül és mindenkor teljesitőképes közlekedési utvonalak kapcsoltatnak be a magyar forgalom szolgálatába. Ezek a csatornák a megoldásra váró teohníkai feladatok mellett szolgálnák a mezőgazdaság és kereskedelem érdekeit is, az olcsó szállítás problémájának olyan megoldásával, melyet sem tarifa szállítással, sem semmiféle szállítási díjkedvezménnyel elérni nem lehet. Ha tehát a közlekedés nagy érdekeinek figyelembe vételével óhajtja a kormány az ország közgazdasági érdekeit szolgálni, akkor első feladata egységes és rendszeres terv kidolgozása az ország vasutainak fejlesztéséről ós a vasúti szállítás olcsóbbá tételéről. Ebben a tervben feltétlenül holyet kell foglalnia a helyiérdekű vasúti hálózat kifejlesztésére vonatkozó javaslatoknak is. Mert hiszen, ha valahol igazán feltűnő a rendetlenség, az éppen a magyar helyiérdekű vasutaknál állapítható meg. Tudjuk nagyon jól, hogy eleddig leginkább hasznos politikai szolgálatok jutalmául adattak ki az előmunkálati engedélyek és az érdekelt vidék gazdasági érdeke vagy a helyiérdekű vnput építésének szükségessége osak másodrendű kérdés volt a vasút engedélyezésének elbírálásánál. Meg kell tehát állapítani azt a programmot, melynek végrehajtásával mai helyiérdekű vasúthálózatunk rendszeres és szerves összefüggésben álló hálózattá fejleszthető és az igy megállapított tervet minél előbb végre is kell hajtani. A helyiérdekű vasútépítés Magyarország egyik legvirágzóbb építési ipari és ma, amikor általános a panasz a munkahiány miatt, ezt a meglévő és virágzó iparunkat, nemcsak fenn kell tartani, hanem szükség esőién még állami támogatással is elő kell mozdítani. Szükséges továbbá, a hajózó csatornáknak minél előbbi megépítése, mert addig Magyarországon egészséges ós olcsó közlekedési politikát csinálni nem lehet, mig a viziutak kérdése megoldva nincsen. A hét tarlójáról. (A Panther.) A Panther egy hadihajó, az osztrák-magyar haditengerészet egyik remekbe készült szörnyetege, mely hatalmas orrával büszkén hasogatja a világtengerek hátát. A pánoélos óriáson misem mutatja, hogy a magyar pénz és véradó mennyit lendített megszületésén. Azt sem tudtuk eddig van-e, sőt most is osak egy véletlenség lebbentette fel létezésének titkáról a fátyolt. A hajó magyar többségű tengerész katonái követelték, hogy ne a délvidéki olasz kisebbség szája ize szerint, hanem nekik legalább magyarosan főzzenek: ne olajjal, hanem zsirral. E kicsinységből, mely azért szomorú képét adja a közösügyes érem túlsó, homályban levő felének, nagy dolgok keletkeztek. A magyarok »összeesküdtek«, hogy jogaikért mozgalmat indítanak. Az összeesküvés miatt vizsgálat indult meg, melynek szigorúságától való félelmükben a derék fiuk szökést kíséreltek meg. Rajtakapták őket s.részint agyonlőtték, részint a tengerbe fulasztották az ellenszegülőket. Néhányat elfogtak s azok közül több öngyilkosságot követett el. — Igy adja elő a borzalmas szenzátiót egyik budapesti lap 8 fentartja állításait a leghatározottabb s magas cs. és kir. helyről jövő cáfolat ellenére is. Nagyszerű módja a cs. kir. hadvezetőségnél a nyilvánosság kizárásának az, hogy mindent dementálnak. Ha van katonai hír, a melyből a szellem amúgy is sötét volta még árnyasabb színben tűnne ki — kész a cáfolat. Emlékezem a bileki csakugyan brutális lelkű emberek által előidézett szerencsétlenségre, melynek 27 szegény magyar baka élete esett áldozatul — a súlyosan sérültekről niegsem emlékezve. Mikor az elkésett híradások napvilágot láttak — már akkor meg is volt cáfolva az egész. Mikor már eltagadni nem lehetett, akkor oly sima, véletlen szerencsétlenségnek lőn feltüntetve a dolog, hogy osak Török ezredes és Grünzweig alezredes csudálkozhattak legjobban, mikor az ő ártatlan személyük ezért a véletlen balesetért több óvi fogházra lett Ítélve. Persze-persze: egy ilyen óriási szervezet, mint a mi ármádiánk, ha vezetősége fél a nyilvánosságtól — csak sötét, titokzatos zárkózottsága mellett bir érvényesülni s mihelyt a nép milliói belátnak abba a konyhába, melyben az ő keserves kincseikből főznek nagyhatalmi állást, mihelyt nyilvánosságra jő a katlanok tulcsapó habjaiból egy s más: mindjárt Az örökség. A vidéki élet sehol olyan álmosnak, olyan egyhangúnak nem tűnik fel, mint itt. A kis házacskák tökéletesen egyformák s szinte hihetetlennek látszik, hogy élő teremtések laknának benne, oly csendesek. Visszavonultan élő nyugdijasok laknak itt, kik már az élet hívságos örömeiről régen lemondtak s most viharvert tagokkal igyekeznek a pihenésben gyönyört találni, egyebet az elkoptatott élet ugy sem hagyott reájuk. A házacskák körül kert van a a kertben a csendes öregeket látjuk, amint egyetmást tesznek-vesznek, saját művelte kicsiny földecskéjükön. Az egyik ház ablakában egy fiatal leány ül. Vagy husz esztendős lehet. Hogy szép is legyen, ahhoz egy kis boldogság hiányzott neki .... vagy egy kis büszkeség. De ezen a gyengéd, szőke arcon, ezen a kecsesen gömbölyödő vállon mindent eltörölt a létnek rájuk nehezedő árnyéka. Ez a kedves gyermek az élet utcájának nem a napos oldalán született. Elgondolkozva tartott a kezében egy levelet, tekintete beleveszett a derűs napfénybe. Egyszerre összerezzen, mert az ajtón kopogtattak. Bizalamasan, anélkül, hogy a »Pzabadc-ot megvárná, lépett be a szobába az öreg cseléd. Feszült figyelemmel fordult a fiatal leány tekintete a kezében levő levélről erre az asszonyra, akinek durva paraszt vonásai voltak, simán hátrafésült fekete hajában a fehér főkötő alól ezüstös szálak húzódtak, akinek a keze tanúskodott arról, hogy hajdan mezei munkát végzett. Amig Aliz — igy hivták a fiatal leányt — elgondolkozva nézte a cselédet, ez csodálkozva kiáltott fel: — Óh, kisasszony, maga megvetette az ágyát? — S miért ne tettem volna, Gerőné? Otthon is igy szoktam. — Az nem mindegy. Itt a kisasszony vendég a nagynénjénél; üdülésre, mulatságra van meghiva, itt Aliz kisasszony, egy kicsit el kell kényeztetnie magát . . . Amig igy beszélt Gerőné, fel s alá járt a szobában, keresett valami kis port, amit letörölhessen, valami félretolt bútordarabot, amit helyre igazíthasson. — Meg kell bocsájtania kisasszony, ha ugy beszélek, mintha a ház az enyém is lenne. De hiszen régen vagyok már itt az úrnőmnél, ő szoktatott kozzá a bizalmaskodáshoz. Remélem, nem sértem meg ezzel a kisasszonyt? Aliz megrázta a fejét. — Igazán nem érdemes nekem itt motozkálni — mondta a cseléd, — hiszen mindent ugy rendbe hozott, mint egy angyal. Holnap iparkodni fogok, hogy korábban jöjjek, de szegény úrnőm, felöltöztetése mindig olyan sokáig tart, mert maga nem képes . . . — Nem az én kötelességem volna hozzá menni •<— mondta Aliz, csaknem szomorú komolysággal, nem az én kötelességem volna-e béna nagynénémet ápolni, amikor itt vagyok mindig a közelében. Gerőné, meglepetve attól a keserűségtől, ami ebben a mondatban volt, odaállt egészen Aliz elé és csipőre tévé a kezét, jólelkűen nevetett : — Hát e miatt bánkódik kisasszony? E miatt ugyan ne szerezzen magának egy rossz percet sem. Önnek az a kötelessége, hogy olyan kedves legyen, mint a milyen és a szegény nagvnénje házába napsugarat hozzon, hangosan felolvasson neki, szóval megtegye mindazt, amire én, együgyű vén teremtés képes nem vagyok. De ami különben a munkát s az ápolást illeti, amire olyar^ betegnek van szüksége, aki évek óta béna, ahhoz az ilyen finom kisasszony nem is ért. Az inkább hozzáülik az olyan vén cselédhez, mint amilyen ón vagyok. Azután kell ahhoz keménység is. A kisasszony vigasztalgatná, sima akkor is, amikor nem kell, nagyon is lágy lenne. Nem, nem, maradjon osak a dolog ugy, ahogy most van. Nem, nem. Most megyek, hogy elkészítsem asszonyomnak a csokoládét, de ön fogja neki bevinni Aiiz kisasszony. Az étvágyat fog neki csinálni, hiszen önt annyira szereti. Amikor Gerőné elment, Aliz megint a kezébe