Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegyei'Hirlapc 1910 szeptember 18. északkeleti részében közbeosülésben állott s a gazdag apa a fiának havonkint 400 korona támogatást adott. Multak az évek, az utaink, külőmböző pályánk miatt elváltak s igy osak ritkán találkoztunk. Egy este, a mindennapi dolgomat végzendő, hivatásszerűen betértem a budapesti államrendőrség sajtóirodájába s ott a részünkre kitett könyvben megdöbbenéssel olvastam, hogy B. A.-t, egykori legjobb barátomat a rendőrség váltóhamisítás, lopás és hamiskártyázás bűntetteiért letartóztatta. Belesáppadtam ennek a hírnek olvasásába s kínos zavarban voltam magam is, hogy írjak-e arról a szerencsétlen bukottról, amikor éppen bejött oda hozzánk egy detektív s ezzel a kijelentéssel: Na 1 — urak 1 — ma este egy ritka uribetyárt »fogtunk el!« . . . elkezdett beszélni arról az erkölcsi halottról. »Éppen itt van, szemben a kis szobánkban* — folytatta a detektív s erre én, valami hirtelen a szivembe markoló tompa fájdalommal, átmentem abba a szobába. A következő percben ott láttam magam előtt az egykori szép daliás férfi görnyedt alakját. Amikor meglátott és rámismert, hirtelen halottsáppadttá vált az arca, a szemeit a földre szegezte, majd leroskadt egy székre s a fejlett testű ember elkezdett hangosan zokogni. Váratlan megjelenésem megdöbbentő, lesújtó hatással volt reá. Egyszerre eszébe jutott szép, fiatal, beosületes, sokaktól irigyelt egykori élete. Itt vége van. Égy negyedóra múlva már bent ült a rablógyilkosok, kisebb zsiványok és prostituáltak dísztelen társaságában. Még abban az órában megtudtam róla, hogy az apját, anyját állandóan lopkodta, sokszor meg is fenyegette s a ezegény beosületes apja nevére éppen akkor hamisított egy váltót, amikor az haldoklott. Az apját a szégyen és fájdalom sírba vitte, az anyja három hét múlva a temetés után öngyilkos lett, megmérgezte magát, a bukott fiu pedig ott poshad valahol az Alkotmány-utoai börtönben. Ezt a megrázó osaládi tragédiát a kártya okozta. A másik eset röviden az, hogy egykori leánytanitványom, később egy egykori előkelő fővárosi gyáros felesége, vagy két éven át, nagy összegekben játszott, néhány férfi és asszony ismerősével, amelybe belebukott a férfi egész vállalata, elment rá a sok drága ékszer, elhanyagolta két gyermekének, egy fiúnak és egy leánynak nevelését, a férje, — amint ezt mintegy egy évvel ezelőtt a fővárosi lapok hosszasan megirták, — bánatában öngyilkos lett, közben az asszony alkoholistává fejlett, mind jobban sülyedt a lejtőn, kitagadta már az egész családja, elfordultak az összes ismerősei tőle s mikor egy szerelmi találkán meglopta nagy összeggel egyik alkalmi barátját, a rendőrség letartóztatta s én ugy láttam viszont a valamikor ünnepelt és irigyelt szépségst, amint éppen kiszállították a zöldkoosiból, amely már rendesen utolsó állomása a szabad életnek. Ezt a osaládpusztulást is a kártya okozta. A kártya a legnagyobb bűnöknek okozója s mérhetetlen károkat okozott a magyar társadalomnak. De ha nem is jut minden kártyás ilyen sötét véghez, az maga is óriási kára az országnak, hogy elvonja a különben munkabíró emberek ezreit, tízezreit a szorgalmas, dolgozó élettől. A kártyaszenvedély léhává, dologkerülővé teszi az embert. A kártyás ember lelkéből lassankint kivész minden nemesebb érzés, teljesen antikulturális individuumokká alacsonyítja le az embereket s a családfő kártyás szenvedélyét megismeri, megszokja a gyermeke is, aki a legtöbb esetben tőle örökli ezt a nyavalyát. Igazán nagyot sülyedt a magyar társadalom ebben a betegségében s ha most össze nem fognak a komoly erkölcsbírák, a rendőrség, a papság, a sajtó s minden jóhiszemű, emberszerető polgára az országnak s meg nem indul közös erővel ennek a világszerte ismert speciális magyar kártyaepidémiának a megakadályozása, hovatovább annyira meg fogja fertőzni a ma felnövekvő nemzedéket is, hogy többé talán ki sem lehet irtani közölünk. A kártyás ember akkor is csak félember, ha a jellemén soha semmi folt nem éktelenkedik, mert a hosszú órákon vagy fél napokon át eltöltött kártyázás feltétlenül elvonja őt a hasznos, érdemes polgári munkától és kötelességteljesitéstől, ez pedig már maga az akut léhaság. Ha szépszerével nem lehet kiirtani ezt az epidémiát közülünk, amely miatt a dolgozó, művelt külföld már úgyis megbélyegzett minket, akkor szigorú törvényekkel kell eltiltani ettől az embereket. élete olyan, mint egy nyitott könyv . . . Nyugodt voltam . . . Szenes türelmetlenül szólt: — Én nem mondhatok egyebet, mint amit mondtam. Frommer habozva ment el tőle. Még mindig égette a bizonytalanság. Haza ment. Délután újra esengett a feleségéhez: — Ida! Mindenre kérlek ... Az igazat. Végre az igazat . . . Nézd, ninos egy nyugodt percem. Az asszony fájdalmas, szánakozó mosollyal nézte. Lehajolt hozzá. A szemébe nézett. — Nézz a szemembe, — mondta. — Hát hogy hihetted el rólam ? Hát olyannak ismertél ? A szeme nedves lett. Tiszta, haragos Bugarak tüzeltek a szeméből, ahogy az ura szemébe mélyesztette a tekintetét. — Vonzódom Szeneshez, — kezdte jelentősen. — Értedé Ő tetszik nekem. Érted? Tetszik nekem. Ez az igazság. Itt elhalkult a hangja s a szavában meleg őszinteség rezgett. — Tetszik nekem és . . . Ezt megmondom neked, mert egyszer úgyis meg kell tudnod . . . és most már tehetsz, amit akarsz velem ... de azért soha . . . soha sem tenném meg azt, amit olyan könnyen elhittól rólam. Soha! A [szeméből fájdalmas büszkeség sugárzott. Elfordította a fejét. A fekete rém. Megtörtént hát az, amitől heteken át félve remegtünk: —a kolera kiütött Magyarországon is 8 a legutóbbi értesülésünk szerint immár tizenhárom megfeketedett holttest tesz néma tanúbizonyságot arról, hogy az ország egészségügyi állapotai megdöbbentően rosszak. Hiányos közigazgatási intézkedéseink sok helyen egyáltalán nem vetnek gátat a fekete rém terjedésének, de főképpen a közönség közönye a pusztító rémmel szemben olyan megdöbbentő, hogy erre hamarjában megfelelő jelzőket sem tudunk találni. Ebben az esetben minden titkolózás is bünszámba megy, vagy legalább is bűnpártolás. Frommer aroa hálás örömmel telt meg. Az assaony csodálkozással nézett rá. — Hiszen te valósággal örülsz ! De Frommer mintha nem is hallotta volna az asszony szavát, megkönnyebbülve folytatta : — Tudtam én, Ida, hogy te . . . Mert egészen más az, ha velem megtörténik ... Mi férfiak ... Ez egészen más, de . . . Te azonban egy tiszta, nemes asszony vagy . . . Akit én mindig csodálok . . . Tiszta, fenkölt gondolkozású aszszony ... És neked ilyennek kell lenned . . . Ilyennek kell maradnod. Megcsókolta az asszony kezét. Kiment a szobából. — Ilyennek kell lennem ? — susogta az aszszony, ahogy az ura után nézett. — De csak magam miatt . . . Csak magam miatt . . . Meg sem hallotta, észre sem vette, hogy . . . hogy szeretem Szenest, csak . .. osak a kötelességemre figyelmeztetett. Elpirult, a szeme tüzelt. Egy picit hallgatott. — Ilyennek kell lennem — buggyant ki újra melegen a szájából, majd dacosan vágta ki: — De csak addig, ameddig én akarom ! Amig magammal meg nem birkózom ! Aztán . . . Hirtelen, mintha egy lágyan ringó hullámra zökkent volna a tekintete, ugy nézett az ablakon keresztül a távolba. A szemét lassan lehunyta s a lelkén é esen hintázó gondolattal belemerült a finoman aláereszkedő szempillái ködébe. Pásztor József. A táviró tegnap már világgá is vitte a hirt, hogy Mohácson megtalálták a kolera fészkét, a legutóbbi, 1893-iki magyarországi kolerajárváuy maradványát, Mohácson, a nagy Duna mentén a nagyterületű mohácsi széntelepen s most már az Isten sem mossa le rólunk annak a gyanúját, hogy a szomszéd államokba, Romániába, Szerbiába és Ausztriába tőlünk került el, tőlünk hurcolták be ezt az öldöklő betegséget. A mai wieni lapok, élükön a „Die Zeit" nevü, erős magyarellenes-érzűletü lappal, már hangosan vádolnak is minket s az emiitett lap a vezércikkében dörgedelmesen, a gyűlölködő ember feketemájuságával, az irigység hazug kárörömével s magának tetsző elégtétellel olvassa reánk, hogy nemcsak az ausztriai, de a többi szomszéd államok koleraeseteinek is mi vagyunk az okai. És ebben a súlyos vádban az a legszomorúbb, hogy részben igaz 1 A mugyar orvosok ezenkívül azt is megálla- . pították, hogy a Duna vize is nagy mértékben fertőző. Az ország közepén átfolyó legnagyobb magyar folyónak vize fertőző, ahol éppen a legnépesebb községek állanak a parton. Mohács szerb-sokáo népének testi és morális tisztátalansága már régóta köztudomásu, mégis elfelejtették a baranyai hatóságok megtenni a szükséges általános fertőtlenítő intézkedéseket, amikor egy hónappal ezelőtt Olaszországból az első koleramegbetegedéseknek és gyorsan bekövetkezeti haláleseteknek hirei eljutottak hozzánk. Most tűnik osak ki, egy országoi veszedelem közepében, hogy mennyire megboszulja magát a községek és az állam fukarsága az orvosi kar szaporításának, jobb dotálásának s a járványmentes időkben is szükséges közegészségügyi ( intézkedéseknek elmaradásán. A magyarországi koleraesetekre vonatkozó felfedezések bennünket, zalamegyeieket különösen érdekelhetnek, mert a kolera fészke nincs messze tőlünk s onnan 12—16 óra lefolyása alatt eljuthatnak ide a fertőzött utasok miközénk. Korbai Károly dr, — városunk érdemes polgármestere már a mult héten kiadta a rendeletet, hogy minden lakó a házatájéka tisztaságára most különösen ügyeljen, de ennek semmi nyomat nem lehet találni. A házak előtt, különösen a külső városrészekben nem takarítanak, az udvarokon a szemétdomb körül továbbra is olt bűzlik mindenütt a sok erjedő, rothadó hulladék, a lakásokat uem dezinfioiálják, nem meszelik, nem spriccelik be, a mészárosok, hentesek, más élelmiszerkereskedők ós piaoi árusok egész napon át letakaratlanul hagyják az áruoikkeiket, a kutak vizét uem tisztítják s a pöoegödröket nem ürítik ki. Ilyen indolens népet osak Ázsiában lehet még találni, meg azokon a területeken, ahova az emberi kultura csak vendégségbe jár el néha I Nem volna csoda, ha a világ a kolerát nem oholera asiaticának, hanem cholera hungarioának nevezné. Ez a díszes jeiző, más vonatkozásban is, gyakran ránk is illik ! Véleményünk szerint a rendőrségnek most naponkint házról-házra kell járni s a kiküldötteknek személyesen kell meggyőződni arról, bog? a kolera elleni védekezésnek a polgármester-kiadta rendeleteit végrehajtják-e? És ha bárki részéről köt elességmulasztást tapasztalnak, mindjárt jelentsék be az illetékes hivatalfőnöknek, hogy a megtorló lépéseket megtehesse. Nekünk nincs járványbarakktelepünk, az egyetlen kórházuuk állaudóan tömve van betegekkel, hát mi lenne velünk, ha ez a rettenetes rém ellátogatna közibénk ? M'óta ez a veszedelem a szomszédainkban pusztít, azóta még egyetlen embert sem hallottnak beszélni arról, hogy a maga portáján megtette a szükséges intézkedéseket, de a szatmári, berettyóujfalusi betyárról, Vitális Imréről reggeltől estig folyton lehet hallani, beszélni! Ez annyira érdekli a zalaegerszegi magyart is, miutha a földink lenne s itt bujkálna közöttünk 8 minket rémítgetne. Mert ebben van vadregényesség s a zalaegerszegi magyarnak minden kolerás poklokon keresztül — ez kell ! Ha a hatósági intézkedéseket a rendőrség nem ellenőrzi a szükséges szigorúsággal, akkor máikéső lesz, ha az első fekete holttest koporsója tetemre hívja a várost, amitől különben mentsen meg bennünket a Gondviselő, meg a magunk józansága.