Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

XXIX. évfolyam Zalaegerszeg, 1910. jullus 3 27. szám. Előfizetési dij: Egész évre . 10 IC — f f'él évre . 5 K — f Negyed évre. 2 K 50 f Egyes szóm ára 20 fillér Hirdetések : = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem küldünk viswzs ZALAVARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Aratnak. A magyar nép vágyakozó lelke minden esztendőben sok sóhajos imával fordul a természet Urához, hogy áldja meg millió meg millió dolgos kéz munkáját, amit az életet adó földben végzett ó'sszel és tavaszszal. Százezrek ajakáról hangzik fel a könyörgő kérés az Úrhoz, hogy váltsa valóra azokat a reményeket, amelyeket fáradságosan, verejtékező testtel szántott, vetett s kapált bele az ősi ugarba. Aztán következik a pihenő várakozás s mikor a rohanó idő szekere eljut Péter-Pál napjához, a nap tüzes csóvái aranykalásszá érlelik a végeláthatatlan rónák gabona földjeit. Ennek az évnek tavaszán a .földmivelésügyi minisztérium gazdasági tudósítói a mag/ar föld várható gabonahozadékáról nagyszerű képeket irtak össze. Az volt ezekben a jelentésekben, hogy ha a természet haragja tönkre nem veri a májusi gabonaállományt, hát akkor Magyarországon az idén mintegy 55 millió métermázsa búzát fogunk aratni. Sőt a rajongók már arról is beszéltek, hogy a föld, jó időjárás esetében, 60 millió mázsát is ki fog adni. Ez tagadhatatlanul olyan termés lett volna, amelyhez hasonló 1873 óta nem volt nálunk. Ám a természet ez idén is elébe vágott a reménykedő számításoknak a a gyors egymásutánban reánk lecsapott viharok, a sok jégverés és eső sok millió koronával megcsappantotta az ország ezidei termését. És még szerencsénk a szerencsétlenségben, hogy az az óriási felhőszakadás, amely Krassószörény vármegyét tette koldussá, nem a nagy magyar gabonavidékeken csapott le ránk, hanem erdős, sziklás, hegyes vidéken, mert akkor a kár mérhetetlen nagy lett volna. Az aratásba, a kusza pengésébe, az arató leányok nevető danájába ennek az egész országnak öröme, vagy bánatának hangja csendül bele. Az ország lakosságának egyegy évi jobb vagy mostohább anyagi sorsa a magyar mezőgazdasági élet bázisán nyugszik. A kiadós, jól értékesíthető termés kihat a dolgozó magyar társadalomnak minden szervébe s közvetlen vagy közvetett utakon megérezzük valamennyien annak áldását. De ugyanugy megérezzük a mostoha termés átkát is mindnyájan. Bizony gyenge, süppedékes annak a nemzetnek gazdaságéleti alapja, amelyiknek egy-egy évi jóléte a szeszélyes természet normális időjárásától, a termő föld hozadékától függ. Ebben az évben talán nem sok okunk lesz a panaszra, ha csak a már megindult aratás és betakarítás közben valami nagyobb elemi csapás meg nem látogat minket, mert a várható gabonatermésünk igy is, a viharok után 54 és fél millió métermázsa búzát kinál, mig az árpában és zabban is 15—25°/

0-al jobb termés várható a tavalyinál, csupán a rozsban van mintegy 2 millió métermázsával kevesebbre kilátás, mint tavaly volt. A mi mezőgazdaságunk kétségtelenül má is első biztositéka az ország anyagi életének, de a föld hozadéka már nem elég, a természetes szaporodással s a közszükségleti cikkek árainak folytonos emelkedésével szemben, a lakosság nyugodt életének és továbbfejlődésének biztosítására. Ezért országos érdekű szükséglet, hogy éppen a magyar birtokok mellett mennél több egészséges üzemü gyárvállalat létesüljön, lehetőleg maguknak a birtokosoknak kezeiben. Ezek a gyárvállalatok szakavatott vezetés mellett feltétlenül a birtokállományt, a birtokosok s az alkalmazottak Hozomra. Amikor Kartos Imre hajnali hat órakor a vidéki kaszinó játékszobájából távozott, négyezer koronát »hozott« Szecsedy Gedeon bárónak, a megye ünnepelt gavallérjának. A »bozás< a kártyavilágban az adósságot jelenti. Ennek a világnak meg van a maga külön erkölcse és terminológiája. Sőt meg van a maga külön kórképe. A kártyázás azonban krónikus nyavalya. Mint ilyen, nem okoz súlyosabb komplikáoiókat. De néha akut jelleget ölt s epidemiává fajul. Ilyenkor pusztít, öl, gyilkol és családokat semmisít meg. Egy ilyen epidémia sodorta magával Kartos Imrét a kártyaasztalhoz. A szerény hivatalnok — fogalmazó volt az illetékszabási hivatalnál — azelőtt csak nagy elvétve nyúlt a kártyához. Nem is tehette. Szegény fiu volt, aki egyideig édesanyját támogatta szerény fizetéséből. Csak anyja halála után nősült meg. Szegény leányt vett el s a házasság igen boldognak Ígérkezett. Az is lett volna, ha a kártya meg nem bolygójaAmikor Kartos Imre a ködös hajnali órákban a magános utcákon hazafelé ballagott, csak az a gondolat nyomta az agyát, hogyan fizeti meg a báróuak a négyezer koronát? Ez a kérdés minden egyebet háttérbe szorított: feleségének kétségbeesését, a vagyoni züllést, az önvádat . . . A kártyaadósság as^ első . . . Ha azt meg nem fizeti, többé nem állnak vele szóba a kaszinóban. Esetleg kigolyózzák mint a sikkasztót, csalót, vagy tolvajt. Ez tehát eminenter becsületbeli ügy, ingadozásnak, alkudozásnak nincs helye . . . Az egyetlen kibúvó a pisztoly ... Ez esetleg ekszpiálná a dolgot. De erre Kartos Imre nem hajlott. Az öngyilkosság tisztán prediszpozició dolga. Vagy meg van, vagy nincs meg. Rettenetes huszonnégy óra következett Kartos Imrére. Aki aznap látta, biztosra vette, hogy lázbeteg. Barna szeme nyugtalanul égett s ajka vonaglott, mint a hideglelősöké. Pedig megszerezte a pénzt s kifizette a bárónak, aki nyugodtan zsebelte be. Még hozzá is tette : — Ráért volna barátom, csak egy szavába került volna s ón adtam volna haladókot. — Köszönöm — mondotta Kartos nyugodt komorsággal — jobb az ilyesmin túlesni. A báró helybenhagyólag intett a fejével. — Igaza van, igy gavallérosabb. • Nos, Kartos Imrének ez a gavallérosság a becsületébe került. Váltóra vette fel a pénzt s a váltóra kénytelen volt nejének s anyai nagybátyjának, Kelemen Gerzsonnak a nevét hamisítani. Ez az egyébként ép erkölcsű ember abban a rettenetes izgalomban alig érezte tettének alávalóságát. Valami érthetetlen lelki zavar ragadta hatalmába. Csaknem azt érezte, hogy a jogos önvédelem határán belül oselekszik. Megmenti életét, a becsületét — a hamis váltóval. Csak hetek múlva ocsúdott fel. Az önvád oly rohammal lepte meg, hogy betegje lett. Hivatalnoktársai komolyan féltek, hogy megtébolyodik. Főnöke néhány heti szabadságot erőszakolt reá. A boldogtalan ember ezalatt az idő alatt alig mozdult ki a szobájából. Órákig feküdt az ágyban s bámult maga elé. Valami kegyetlen zsibbadás nehezedett gondolataira s felesége gyengéd, becéző szava oly kinosan hatott reá, hogy az arca is eltorzult. Mert bármilyen kusza is volt a gondolkozása, az az egy tisztán állott előtte, hogy felesége ezt a gazságot sohasem fogja neki megbocsátani. Ez a szelid, dolgoskezü asszony, ez a derék, önfeláldozó hitves a becsület kérdésében kérlelhetetlenebb, szigorúbb, mint az inkvizítor. A harmadik hét végén ismét visszament a hivatolba dolgozni. Ez mintha könnyített volna rajta. Bízni kezdtek hozzá s mindenki gyöngéden beszélt vele, ami egyre idegesebbé tette. A hamis váltó három hónapos lejáratra volt kiállítva s Kartos Imre nap-nap után közeledni látta az összeomlást, az erkölosi és anyagi megsemmisülést. Számítgatta a napokat . . . még negyvenöt nap van, még negyven, még harminc . . . Ah, ha meg lehetne állítani a napokat, ha ez a harminc nap sohasem telne el! Őrültség, mondotta magában, le fog telni s akkor vége. Már minden energia oserbenhagyta . . . nem tudta, nem merte helyzetét feltárni azok előtt, akik esetleg segíteni tudtak volna rajta. Félt, Mai számunk 10 oldal*