Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)
1910-04-10 / 15. szám
4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap< 1910 Április 10. Zalavármegyei Gazdasági Egyesület közleményei. Jegyzőkönyv, felvétetett a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület 1910. évi március hó 30-án Zalaegerszegen tartott rendet közgyűlésében. Jelen voltak Hertelendy Ferenc főrendiházi tag, g. e. elnök elnöklete alatt: Árvay Lajos, Bosnyák Géza, DJZSŐ Béla, Elek Ernő, Eitner Sándor, Farkas József, Fitos Márton, Flandorffer Ignáo, Hayden Sándor, Kayser Vilmos, Kis Gábor biró (Pötréte község), Kócza János, Koller István, Malatinszky Ferenc, Mesterházy Jenő, br. Putlheány Géza, ifj. Sbublics Imre, ifj. Szily Kálmán, Szűcs Dezső, ifj. Tarányi Fereno dr. egyesületi tagok és Sárközy Viktor g. e. titkár. Id. Stádel János távolmaradását táviratilag kimenti. Elnök a megjelent tagok üdvözlésével a közgyűlést megnyitja. Annál nagyobb örömmel üdvözli a tagokat, mert a politikai ténykedéstől felszabadulva munkásságát az egyesületnek s annak felvirágoztatásának szentelheti. Kéri a tagokat, hogy őt ezen tevékenységében hathatósan támogatni szíveskedjenek. Ugy az egyesek, mint a nomzet anyagi ereinek szaporodásával lehet csak boldogulni. Ha részvétlenséggel találkozik, eredményt elérni nem lehet; eredményre osak akkor lehet siámot tartani, ha minden melléktekintetet félretéve, a munkából mindnyájan egyformán kivesszük a részünket. Azzal jön vissza az egyesületi tagok körébe, hogy félre téve a melléktekintetet, tevékenységünkkel, a gazdasági egyesület utján, vivjuk ki magunknak azt a hslyet, amely hely a gazdatársadalmat mint vezető elemet megilleti. A jegyzőkönyv hitelesítésére Dezső Béla és Flandorffer Ignáo urak kéretnek fel. I. Elnök felhívására titkár az 1909 évi működéiről szóló elnöki jelentést felolvassa, melyet a közgyűlés tudomásul vesz. II. A számvizsgáló bizottság jelentésének előterjesztése után titkár megjegyzi, hogy a kiadási költségek az egyesületi külső kert kerítésének ujrakészítése (672/24 K) s az egyesületi háznál levő eleset kijavítása, illetve átalakítása, uj padlásfeljárat készítése (407.53 K) által származó kiadási tételekkel — melyeket a közgyűlés határozatából a számvizsgáló bizottság által összeállított költségelőirányzathoz osatoltstni kér — összesen 13809 77 koronára emelkednek. A bevétel 10780.46 koronát tesz ki, ugy hogy 3029.31 korona fedezetlen összeg marad, amelyet a földművelésügyi kormánytól nysrendő államsegéllyel kell fedezni. Közgyűlés a számvizsgáló bizottság előterjesztésére akként határoz, hogy a Honella Hermán, Talabér László és Ziegler Kálmán tagok után fenáiló tagdijhátraiék befizetésére nevezetteket, illetve jogutódaikat lovéli'eg felszólítja. Felszólítandó továbbá B nchán Gyula egyesületi ügyész, hogy a közgyűlési határozatokat hajtsa végre s ezek eredményéről időtői időre számoljon be a közgyűlésnek. Felszóllíta udó továbbá Fitos Márton egyesületi pénztárnok, hogy a tagdíjak befizetésére vonatkozólag tartson fenn állandó összeköttetést az egyecületi ügyésszel, ugy hogy a hátralékok esetleges közvetlen befizetéséről ő is tudomást szerezhessen. A költségelőirányzatra vonatkozólag a közgyűlés akként határoz, hogy a bevételekből a pénzkészlet törlendő, mivel az tényleges bevételt nem képez. Fentiek alapján a bevételi összeget ® 8720 koronában állapítja meg. A kiadási tételeknél törölni rendeli a lapkiadásra felvett nagyobb összeget, miután arra a f. évben szükség még nincsen, ellenben hozzácsatolni rendeli a kertkerités és closet átalakításból származó 1079.77 korona kiadást. A kii.da'si tétel fentiek figyelembe vétele mellett 11809.77 korouára rug. A bevétel és kiadás közötti különbözet, vagyis 3089.77 korona hiány íldezésére pedig államsegély kérelmezését elhatározza. Végül a közgyűlés elrendeli, hogy a számvizsgáló bizottság a költségvetést ezontul mindig az őszi közgyűlést megelőzőleg szerkessze meg, hogy az esetleges változásokhoz mért, szükségletekről kel'ő időben gondoskodni lehessen. Az állatdíjazásokra közgyűlés a költségvetésileg feívett összegből egyelőre 600 koronát utal ki. III. ő excellentiája D.irányi Ignáo volt földművelésügyi minister Hertelendy Fereno egyesületi elnök úrhoz cimzett levélben búcsúzik el az^egyesülettől, megköszönve ama buzgó és hazafias támogatást, amellyel az egyesület a vezetésére bizott ministerium ügyeinek gondozására irányzott törekvéseit előmozdítani segítette. Közgyűlés elhatározza, hogy a volt ministertől meleghangú levélben fog bucaut venni. IV. Gróf Serényi Béla földművelésügyi minister tudatja az egyesülettel kineveztetéaét. Kéri az egyesület támogatását s egyúttal kilátásba helyezi, hogy az egyesület közhasznú tevékenységének előmozdítására mindig meg fogja ragadni az alkalmat. Koller István jelzi, hogy felszólalása a politikai magatartást nélkülözi. Segits magadon az Isten ! is megsegít elvét vallva, igaznak kell elismerni j az elnök által megnyitó beszédében hangoztatott ama tételt, hogy csak az a nemzet boldog, amelynek anyagi jóléte van. Ez igaz is, mert aki szegény, az mindenre kapható. A most bezáródott parlamentnek mindenre volt ideje, csak épen a gazdasági érdekek istápolására nem, ez okból is addig, amig az ujonan kinevezet minister törvénysértést nem követ e', reménnyel néz működése elé. Bosnyák Géza felszólalásában szintén mellőzm ak prja a politikát. Koller szavait cáfolja, mert szerinte a parlament alkotott, m9rt ha ezt nem tette volna, nem búcsúzna as egyesület tőle meleg hangú átiratban. Hogy Serényi működése elé bizalommal nézhetne, nem hiszi, mert Serényi mint a kereskedelmi érdekek szószólója ismeretes. Nem mondhat mást, mint hogy a leirat adaotba tétessék. Farkas József felszólalásában jelzi, hogy ő sem ' néz reménnyel a kormány működése elé, hanem ] indítványozza, hogy a földművelésügyi ministérhez intézendő feliratban az juttassák kifejezésre, miszerint az egyesület őt közhasznú tevékenységében támogatni fogja. Közgyűlés az elnök által elrendelt szavazás alapján a Farkas József indítványát fogadj i el. V. Az O. M. G. E. átiratban szólítja fel az egyesületet, hogy a Balkán államokkal kötendő kereskedelmi szerződések tárgyában foglaljon állást s ez ügyre vonatkozó határozatát közölje ugy a kormánnyal, mint az Omge.-tel s kérje fel az országgyűlési képviselőket a határozat hathatós támogatására. Minthogy a kormány terve a Balkán szerződések tekintetében előttünk most már ismeretes, 1 t. i. hogy ezt rendeletileg életbeléptetni nem ! fe)gja, titkár inditványoyza, hogy oly értelemben j irjon fel az egyesület a kormányhoz, miszerint | a Balkán szerződések együttes letárgyalását a | a tervezett 50.000 darab szarvasmarha, 120,000 drb sertés és 100,000 drb juhban megállapított mt-xiinális c iníingensenek szigorú betartását a magyar gazdaságok lét rdekében fekvőknek tartja s a kormányt ezen kívánalmak és gazdasági érdekek figyelembe vételére felkéri. Közgyűlés nz előterjesztést elfogadja. VI. Az 1909 évi március hó 26-án tartott egyesületi közgyűlés (jegyzőkönyv XII. §.) akként határozott, h >gy az O.nge által indított ama mozgafi at, amely az egyesületi titkárok részire nyugdíjat vau hivatva biztosítani, helyesli s a tervezet szerinti évi 6°/ 0-os hozzájárulást a nyugdíjalapra befizeti. A megkeresés, illetve határozat meghozatala óta a nyugdíjintézmény létesült. A föidtnivelésügyi minister Djrányi I^nác, még a mult óv őszén 10.000 koronát utalványozott az alapra, nsint első évi hozzájárulást s a nyugdíjintézet a „Mezőgazd isággil és Erdészettel Foglalkozók Nyugdíjintézete" kölelékéb n, uiiut külön alosztály műcödésát nvgkezdte. Az intézet, a vele közölt előbbi határozat : alapján felszólította az egyesületet, hogy a megállapított 6°/ 0 hozzájárulás fejében fizeíendő 180 korona évi összeg első negyedrészét fizesse be. Közgyűlés az előbbi határozat alapján, a költségvetésbe is felvett 180 korona összeg folyósítását elrendeli. Ez alkalommal titkár jalenti, hogy dr. gróf Almássy Imre a Jász-Nagykun-Szolnokvármegyei G.izdaaági Egyesület elnökének előterjesztésére nevezett egyesület elhatározta, hogy a titkári nyugdíjhoz 10°/o-al hozzájárul, s egyúttal felkéri a többi egyesületet hasonló határozat hozatalra. VII. Az 1910 évi állatdíjazások, a földművelésügyi kormányhoz államsegély megadása iránt már benyújtott kérvény alapján Zalaapáti, Galambok, Zilaistvánd, Alsólendva, Légrád és Nyirád községekben terveztetnek megtartatni. A tervezet tudomásul vétele mellett kéri a közgyűlést, hogy ai állatdíjazás oéljaira a költségvetésbe felvett 600 illetve 1000 koronát kiutalni s az állatdíjazások előkészítésével a titkárt megbízni a azok határidejéül a f. évi augusxtus hó utolsó és azoptembar hó első napjait megjelölni kegyeskedjék. Közgyűlés a tervezetet elfogadva ac előkészítő munkálatokkal a titkárt megbízza, egyúttal elhatározza, hogy az állatdíjazások helyének és idejének megállapítására a nyári közgyűlésen hozandó határozattal fog intézkedni. VIII. B.'d'tcsony hegyközség f. évi mároiua hó 31-én, áprilia hó 1-én és 2-án Badaosonyban borvásárt rendez, amelyre az egyesületet is meghívja. Titkár kéri a közgyűlést, hogy az egyesületnek a badaosonyi borvásáron való képviseltetéséről gondoskodni szíveskedjék. Közgyűlés a borvásáron való képviseletére báró Puttheányi Gézát kéri fel. IV. Zalaegereeeg rendezett tanáosu város polgármesteri hivatala előterjesztést tesz, hogy az egyesület tulajdonát képező úgynevezett külső kert a régi lóvásártérrel olo3eréltessék. Közgyűlés elrendeli, hogy az iratok az e célból kiküldött bizottság elnökének adassanak ki, aki a telket megvizsgálva, a tapasztaltakról tegyen a legközelebbi közgyűlésen a bizottság határozata alapján jelentést. X. Titkár jelenti, hogy az egyesületi kert eladásából számi-:/ ', Zdaei-;ers7.og rendezett tanácsú város elion fennállott 7472'48 korona és a Sletka Péter és Schmid Jó*»-f ellan fennállott 1718.77 korona tőkekövetelések az 1906, 1907, 1908 és 1909 évi hátralékos kamatokkal együtt befoiy| tak s igy a telek e'adása véglegea lebonyolítást j nyert. Egyúttal jelenti, hogy ifj. S etka Péter az i egyesületi kertből megvett telek vételárának lefizetésére halasztás iránt kérvényt adott be, mely kérvény fentiek alapján tárgytalanná vált. XI. Böröndy János azon kérelemmel fordul az egyesülethuz, engedtessék meg neki, hogy az egyesület külső kertjét körülövező uj sodrony kerítést o'y terjedelemben, mint ameddig az udvara ér, az egyesületi keritás oszlopain deszkával burkolhassa. Tekintettel arra, hogy nevezett a kerítés jókarban tartására vállalkozik, titkár indítványozza, hogy a kéreletuuek hely adassék. Közgyűlés a kórelemuek helyt adva, oly feltétel alatt engedi meg a kerítés burkolását, hogy kötelező nyilatkozatban Böröndy János elismeri, miszerint ezen engedélyből semmiféle jog nem származhatik, s hogy az egyesületnek jogában áll az engedélyt bármikor megvonni s köteles az egyesület kívánságára a kerítést bármikor 48 óra alatt eltávolítani. XII. Eikán Síndor azon ajánlatot teszi, hogy az egyesület műtrágya szükségletét az általa képviselt nerdenhámi gyárból Bzerezze be. Minthogy nevezett határozott ajánlatot nem tesz s mivel általánosan ismert téuv, a mű'rágyákat egyes esetekben edjac-nk fél fillérrel olcsóbb árban, mint a kartel; Minthogy a s/,á líiás biztonságára, tz anyag jóságára vonatkozólag különös biztosítékot netn nyújt, illetve peres esetekben a drága külföldi birói eljárásnak