Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-10 / 15. szám

j>Eala»*egye

; Zalavánnegyei Hírlap« 1910 április 10. tó) elfáradva, bizoDy nem sokat törődnek a tapasztalt dolgokkal. Sőt tudok rgy esetet, amikor egy duhaj községben a buzgó őrsparancsnok sűrűbben vezényelte ki csendőreit helyi szolgálatba s a szemle alkalmával a szakaszparancsnok ezt kifogásolta. Persze, hogy a duhaj legények ennek nagyon örültek. Ha uj főszolgabiró jön egy járásba, pár évig próbál megküzdeni ezekkel a bajokkal. De mikor aztán tapintatosan tudtára adják, hogy >ne voDja el a csendőrséget fontosabb közbiztonsági teendőktől,* abban hagyja a meddő küzdelmet, mert belátja, hogy bíróval, kinbiróval nem lehet közigazgatást csinálni. Aztán ő is ugy tesz, mint a jegyző, megelégszik akták elintézésével. Szóval nálunk csendőrség csak a városokban van s ennélfogva rend is csak ott van. Pedig mi még messze vagyunk Amerikától, ahol a nép maga gondoskodik magáról, közelebb vagyunk még Ázsiához s nagyon is nagy szükség volna hatósági gyámkodásra. Tessék csak bemenni egy sürübb lakosságú község udvarába, milyen közegészségügyi, tüzrendészeti stb. állapotok vannak ott. Tessék vasárnap este bemenni a korcsmába, mi történik ott. Faluhelyen a részeg koldus megfagyhat az ut árkában, senki sem törődik vele. Tilos a koldulás, de azért ki merné a falun Kolduló cigányasszonyt kikergetni a házából, pedig az lop is. A városi ember, ha baj van, egyszerűen rendőrt hiv, de kit hivjon a falusi ember ? Németországban — P

0dig ott nagyobb a törvénytisztelet, — minden falub.n legalább egy csendőr van, nálunk tiz falura esik 1 c.endőr. A hatóság kötelességszerű gondoskodásával elejét vehette volna 350 ember lűzhaiálának, ha falun volna egyáltalában hatóság. Pedig 350 ember léte vagy nem léte sokkal fontosabb, mint az önálló bank léte vagy nem léte. S azt hiszik, használt valamit az ököritói katas/.irófa ? Már azóta is voit alkalmam meggyőződni, hogy nem használt semmit, megy minden tovább ugy, mint eddig. Az Aldunán. Én azt állítom, hogy az élet egyik legnagyobb gyönyörűsége: ;z utazás. Ha módomban volna, egész életemet utazással tölteném, mig végre aztán olyr-n helyre utaznék, ahonnan Dincsen többé visszatérés. Világo' látni! Megismerni a különböző népeket, szokásaikkal együtt; bámu

;ni az emberi ész nagyszerű alkotás.it, elveszni a nyüzsgő, tol >ngó emberáradatb:-.u, esodálui a természet fenséges képeit, teleszívni a lelkünket a mult dic3Ő emlékeivel, m. !yeket történelmi ereklyék, vadregényes várromok ébresztenek fel bennünk, csakis utazás által lehetségesek. A külföld művelt népji régóta ismerik az utazás megbecsülhetetlen fontosságát, azért lehet találkozni angollal, némettel, yaokeével a föld minden zugában. A magyar még akar csak, vagy kezd utazni; de nehezen tudja megszokni az utazással járó fáradtságot, pontosságot és sokszor bizony a nélkülözést. Azért tartom igen bölcs intézkedésnek, h rgy már az ifjúságot tanítsuk: meg utazni, tanítsuk meg őket a magyar földnek és népeinek, közlekedésének, iparának és kereskedésének megismerésére közvetlen érintkezés utján, személyes impressiók, tapasztalatok alapján. É" néhány esztendő óta az iskolák igen sok tanulmányi utat rendeznek. Némelyek, nagyobb útra is merészkednek s már meg sem lepődünk, ha azt olvassuk, hogy ez vagy az az iskola Konstantinápolyiig, Berlinbe, Londonba vagy Parisba vitte növendékeit. A mi iskolánknak — a felső kereskedelmi iskolának — 22 növendéke, 2 tanár vezetéséve), hazánk egyik legszebb vidékének, az Alduuának megtekintését vette programmjába. Ha van magyar ember, nki azt a vidéket még nem látta, nézze meg legalább egyszer életében, mert f.zt látni felér — magával az élettel. Hűvös, borús márciusi hajnalon, amikor minden jóravaló ember még az igazak álmát alussza, indultunk el a nagy, hosszú útra. Mindjárt az ut e'ején egy kedves nő ismerősöm, az ülőhelyre tett kemény kalapomat »könnyű* súlyával agyonlapította ; amit én minden bocsánatkérés dacára előjelnek vettem. És tényleg Győrben előérzetem valóra vált. Egy tehervonat kisiklása és összetörje következtében majdo-m 3 óra h sszat vesztegeltünk. E--y óra hosszat azért, mert a tisztelt vasutas és póstás urak ennyi ideig veszekedtek azon, hogy a keleti-i xpr-ss póstáját átrakjak-e a mi vonatunkra vagy ne. Az éhségtől elcsigázva robogtunk be a magyar Parisba. Hogy mily érzéseket vált ki egy ily nagy város kiilső kép^, óriási lármája, forgalma egy oly ifjú lelkéből, aki Egei-szegnél nagyobb várost m^g aligha látott, azt papíron leírni vajmi nehéz feladat volna. Síját ifjúkori impressióimra visszaemlékezve csak annyit tudok, hogy- agyam egészen kábu.t volt, szellemi zsibbadtságot éreztem, mintha az én multam nem is az enyém lett volna és végeredményében valamiféle csalódás-érzet ébr.dt fel bennem; mert én Bud stet ragyogónak, káprázatosnak, mesebeli tücd^rországnak képzeltem. Hogy tarkasétvágyunkat teljes biztousággal kielégíthessük, rgy földink vendéglőjét kerestük fel és a d -r^-k atyafi meg is hálálta figyelmünket azzal, hogy gyomrunkra nagyon vigyázott, nehogy elrontsuk, hát keveset adott, drága pénzűnkért, Még mindig korgó gyomorral és azzal az elhatározással mondtunk buosut neki, hogy többé földihez, ínég jutalomdíjért í-em megyünk étkezni. A főváros szállásolt el bennünket egyik iskola tornatermében. Pompásan el voltunk látva mindennel. A fiuknak nagyon tetszhetett ez a nem mindennapi helyzet és fáradtság ide-odi, a 22 diák közül aligha 5 aludt, a többi az ifjúkor boldog gondatlanságában — pajkoskodott, hancúrozott. Másnap — a főváros legszebb látnivalóinak futólagos megtekintése után — a délvidék leghatalmasabb metropolisába, Teme svárra utaztunk. Mindnyájunkat meglepett nagy arányaival, gyönyörű palotasoraival, élénk forgalmával éa hatalmas iparával. A városnak 70.000 lakója van (Mrhala hozzácsatolása óta), tehát az ország 5-ik városa (Szeged, Szabadka, Debrcc'o, Pozsony.) krbl. 300 nagy ipartelepe vagy gyára van, ugy hogy bátran nevezhetjük * magyar Manchesternek. Temesvár legfőbb vágya, hogy lakosságban is, gazdtgságban is legyűrje Szegedet. Az elsőt az asszonyok, a másodikat a férfiak vállalták magukra. Vájjon melyik fog előbb megvalósulni ? Fejlődésének egyik legfőbb akadálya a belső várost csillagainkban körülfogó régi várfalak. Eleket azonban őfelsége engedélyével most mind lerombolják. Gyártelepei közül megtekintettük az ország egyik legDugyobb gyufagyárát, mely 400 munkást foglalkoztat s naponként 300 000 doboz gyulát, csak 33 millió szálat készít. — D h ínygyárábm átlag 1700 munkás dolgozik. Nagyrés/t leányok, assionyok, férfi munkást ;.iig láttunk, hasonlóképen a gyufagyárban is. Eiry mu .kásuő napi kereste K 2 50—2-70, ugy tíjgy ht egy családban 3—4 leáuy van, aki dolgozik, az a szülőkre valóságos istenáldás. Megszemléltük még a gyári városrészben fekvő gyapjú fonógyárat, mely 150 munkást foglalkoztat s 4500 orsóval dolgozik; végül a kötött ^s szövött iparág gyárat, melyben 400 munkás dolgozik 140 kötő-szövő gépen s naponként 600 tucat szebbnél szebb hirisnyát állít elő. Mnulkét gyár új, teljesen modern berendezésű. Eíekben is nők, főképen leányok dolgoznak. Altaláb.n ahol osak lehet, női muukást nlsalmazuak, mert az olcsó és szorgalmas. Nam győztük elé^cri

5 bámu'ni, hogy az apró leánykezek mily hihetetlen gyorsasággal végzik pld. a gyufa berakást, csomagolást, a fonalak egyesítését, <1 szí varuk k<5s/ííi.(5sét

f a ezivarku hüvelyek megtöltését stb. Az utolsó Nyárátíyak. Nagy volt a tekintélye a Nyárády-familiáD.ik a vármegyénkben. Az igaz, ht gy belőle is kerüit ki minden valamire való hivatalos embere a megyének. A família eszétől, DZ alispántól kezd. le a familia poétájáig, az aljegyzőig, minden Nyárády a megye szolgálatában állott. Valamikor, labaneverő időkben a friogiát forgathatták ugy a kuruc Nyárádyak, miként az unokák most a pennájukat. Igazi, vérbeli urak voltak ezek a Nyárády ivadékok, mulatós, vidám férfiak, kik örökös dinom-dáuombrjn élték le az életüket. Az arnbitusan ősi Nyárády-kuriák három megye füstös képű cigányának adtak néha szállást és bizonybizony a szomszéd vármetry '. gavallér urainak is osak a Nyárádyakhoz keik-tt bekopi gtatniok, ha néha napján ugy Isten igazában ki akarták magukat vigadni. Nagy is volt a népszerűsége a mulatós famíliának. A megyénket már csak ugy hitták fönt a központban is, hogy a Nyárádyak megyéjj. De hát a kurucvérü fttnilia rá ia szolgált az elismerésre. Valóságos legendák kerengtek a Nyárádyak hivatal béli pontosságáról, szigorú rer.dszeretetéről. Virtust ludt, k abból osinálni, hogy átdorbézolt éjszak: k, hajnalba nyúló vigasságok után rideg, merev arccal rendezzék az aktáikat és intézzék a vármegye ügyes b joa dolgait. R ika megye ia volt a mienk, valamelyes restánciát még fehér holló gyanánt sem lehetett fogni. Hacem hát valahogyan változtak az idők. Mintha már az igaza g istenasszonya kezében is máskép billenne a mérleg, uiiut bajdanán . . . Az igazi tehetségek elzüllenek, vagy jtudja Isl<

jn, megbénitják őket. A Nyárády familia, mely gyökereit oly szilárdu' belevágta a megyénk talajába, mintha puaztu'na. A stréberek odatolakodnak mindenhová, bélefurakodnak még a közigazgatásba is. O t feun a központban mintha elvesztették volna az emberek a tisztánlátásukat. Mindenféle pity-poty em erek ülnek bele a hivatalokba. A Nyárády-familiának már csak az emléke ó

;. Mondják, hogy a legfiatalabb hajtása a tekintélyes famíliának Pesten jogászkodik. Ez Iván. D t éi még P..1 is C, ez hins gavallér volt, az ulolsó gavallér példány a famíliából. Hanem kát ez meg elzüllött valamerre. II — Látja nagyságos ur azt a fi ital embert. — Igen. Hát aztán* — AT, tetszik tudni, Nyárády I án. — A c-udába ! Az a kopott, vát.yad'. alak? M>ga téved Ferenc A Sat kávéház főpinc're tiltakozott. Tűnődve nézi' ui a kőrúton tova e :nimogó, elárvult alak után. Hát ez voln.a a híres famiii'i utolsó hajtási? Ez a sípadí, öreges arcú, lu'.' g'itt tnollii, roskadozva járó gyt rek ? Eí a busz esztendős üreg ember? Bizony — bizony osenevész egy hajtás I . . . Ferenc megrázta a gondolataimat. — Ugy van nagyság >s ur, sokat éjszakázik a szerencsétlen . . . Egyre iszik és hozzá koplal. Aztán kölcsönökből él. Nekem is tartozik már sokkal, h;nem én nem bánom. Hiszen u y s.m viszi sokkig . . . — Szegény nyomorult ! — A mult héten itt volt, kérem nálunk. Reggel botorkált csak haza. Sjkat ivott és odáig volt szegény. Ahogy kilépett tőíüuk az utcára, valami bolond nótát kezdett dünnyögni. Aiig is I h:tett hallani a nótázását a szerencsétlennek, h szen már hangja sincs. Di egy rendőr meghallotta. Uj rendőr volt, kérem én még addig n m láttam erre. Éppen ki akartam menni, hogy megkérjem, ne bántsa a szegényt, de nem tudiam mozdulni. Mintha lekötöttek volna egy álió helyembe. Csak álltam és kibámultam . . . D- kát furcsa is volt! — Na, na! Mi? — kérdeztem türelmetlenül, Ferenc megállott, miutha tanakodnék, hogy vajion folytassa-e tovább. — Bolond dolog. Ha nem éu látom, el se hittem volna. Iván ur, már mint ez a sápadt, fi italember, aki az imént erre ment, odaborult