Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-03 / 14. szám

2 • ZBIswegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 március 20. mintha csak az elátkozott gyermek szerepét játszanák a jobban müveit földek között. Pedig hát ezek a területek nem arra vannak hivatva, hogy használatlanul álljanak. Sőt igen fontos hivatásuk van, nem kisebb, mint az illető község állatainak táplálása. Hogy azután ezek a legelők hogy felelnek meg mai állapotukban fontos hivatásuknak, igazán kár volna bővebben fejtegetni. Persze még rosszabbul állanak a dolgok ott, a hol legelő egyáltalán nincs, mert ilyen községünk is sok van. Mentől erősebben gyarapodott állattenyésztésünk, mennél inkább alakult át ősi kereteiből modern állatgazdasággá, annál súlyosabban érezhető lett közlegelőink rossz állapota, iiletve hiánya. Mert bármit mondjon is az elmélet, nálunk, a mi viszonyaink között, a mi népünk hamarosan meg nem változtatható felfogása szerint az állattenyésztés és közlegelő szorosan összefügg. Maga a törvényhozás is méltányolta ezt a természetes kaposolatot, midőn az állattenyésztés támogatásáról szóló törvényben gondoskodott a legelők megjavításáról és arról is, hogy a hol közlegelő nincs, megszerzésében az érdekelteket ax állam támogathassa. E törvény végrehajtása most lép érdemleges stádiumba. A földmivelésügyi miniszter a gazdasági felügyelőknek sürgős feladatául tűzte ki * közlegelők jókarbahozatalát és a hiányzó közlegelők pótlása iránt való közremunkálást. Gazdasági felügyelői karunk, melynek tagjai most már jóformán mindan vármegyében képviselve vannak, országszerte megindítja a munkálatokat. De természetesen mi sem szükségesebb, mint hogy az érdekeltek és a helyi gazdasági élet vezetői, a gazdasági egyesületek, a gazdakörök, a szövetkezetek, községi elöljáróságok szintén felkarolják az ügyet és cselekvő munkássággal járuljanak hozzá gazdasági életünk széban forgó sebének orvoslásához. A feladat nem könnyű, de megoldásának eredménye sem jelentéktelen. Számba kell vennünk, hogy körülbelül 2—3 millió kataszteri hold jövedelmének gyarapításáról van szó, ami már magában véve is husz-harmino millió elmaradt hasznot hozhat kisgazdáinknak. De számba kell vennünk főleg ízt, hogy ma és még beláthatlan ideig az állattenyésztés a mi nemzeti termelésünknek a legdúsabban és legbiztosabban fizető ága, hogy tehát akkor, amikor állattennyésztésünknek oly lényegesen fejlesztő eszközét hozzuk jókarba, mint a közlegelők, tulajdonképen egyik legfontosabb jövedelmi forrásunkat gyarapítjuk. Itt az ideje, hogy mindenütt, ahol közlegelő van, szakértő vezetéssel, előre megállapított munkaterv és költségfelosztás szerint gyakorlatilag meginduljon a közlegelők jókarba hozása és a hol szükséges, közlegelő területek szerzése. A szakszerű tudnivalóknál vezelőkül és utbaigazítókul ott lesznek a gazdasági felügyelők. Ha ezek a munkák megindulnak gyakorlati alapon, évről-évre mind több legelő lesz becsületesen kezelt és jó fizető területté, mind több község kisgazdái szabadulnak meg a hiányzó közlegelők miként való pótlásának súlyos gondjaitól. Ezt a célt nem lehet gondos és aprólékos munka nélkül megközelíteni. Hiszen javítást kiván nemcsak a közlegelőknek századok óta elhanyagolt földje, hanem elcsenevészedett és elértéktelenedett növényzete is. Sok közlegelőnk">n még egészséges vizről, olyan férőhelyről sincsen gondoshodva, ahova a marha zimankós időben elvonulhat. Sok közlegelőnkön nincsen becsületes használati rend és összevissza kóvályog rajta a szarvasmarha, a sertés, a baromfi. Mindezeket a bajokat csak több évre terjedő munkával, költséggel és gonddal lehet orvosolni. A ki a magyar falusi életet ismeri, tudja, hogy kevés kérdés okoz ujabban több nyugtalanságot és békétlenséget, mint a legeltetés. Hiszen természetes, hogy a legszegényebb ember is igyekszik állatot nevelni, mert tudja, hogy biztos jövedelmet várhat belőle. Sok szegény embernek adta kezébe a vándorbotot az, hogy marhája koplalt a közlegelőn. É« még több szegény foldmives munkás ember juthat jó sorsba, ha a jókarba hozott, vagy megfzerzett közlegelő lehetővé teszi reá nézve, hogy állatot tarthasson és tenyészthessen. Alig képzelünk tehát fontosabb szolgálatot falusi életünk szociális békéjére nézve, mint a közlegelők ügyének felkarolását és közégi gazdasági életünk hasznos tényezői közé illesztését. Vegyék kezökbe ezt a dolgot a helyi élet vezető tényezői és falusi értelmiségünk igyekezzék a kisgazdákra megfelelő irányban hatni. Ha ez meglesz, hamarosan meglátjuk majd az eredményét a most megindult országos kormányzati akoiónak és nagyobb lökést fog kapni falusi gazdasági életünk modern fejlődése, mint azt első pillanatra elképzelhetjük. A magyar föld szeplőit el kell tüntetni, mert hazánknak nemcsak szépségét rontják, hanem sok millióra rugó valóságos károkat is okoznak, főleg pedig akadályozzák mai elhanyagolt állapotukban a magyar gazdasági termelés nagyobb lépésekkel való üss/hangzatos haladását is. Kortes világ. Gróf Zichy Aladár kegyelmes urat tehát Nagykanizsán megdobálták, kifütyülték, kikerepelték s nem akarták meghallgatni. A rengeteg embertömeg lelkesen tüntetett gróf Batthyány Pál mellett, akit a függetlenségi és 48-as párt központi bizottsága a nagykanizsai kerületben jelölt. A nagykanizsai mandátum — akárhogyan beszéljenek a néppárti források — a függetlenségi és 48-as párté. A nagykanizsai húsvéti hangulat egy kis izelitőt szolgáltatott arra nézve, hogy volt főispánunk neve mekkora lelkesedést és rajongást tud kelteni. Nem tartozunk azok közé, akik a záptojást, a kereplőt egy kulturuéphez méltó és jogos politikai eszköznek, az utcai tüntetést pedig valami nagy diosőségnek tartanók. Távol van tőlünk, hogy a nagykanizsai polgártársakról, akik gróf Zichy Aladárnak, axi a városnak díszpolgára is, a jeles fogadtatást rendezték, dioihimnuszokat zengedezzünk. Sokkal szivesebben látjuk a méltóságteljes és komoly tömegeket, különösen a választási urna körül. De akárhogyan bölcselkedünk is, a tömegek psychológiáját meg nem változtathatjuk sem mi, sem gróf Zichy kegyelmes ur. A tömegekre való hatások titkaival épugy nincs tisztában senki, mint ahogy nem tudjuk, hogy hol keletkezett az a vihsr, amely felettünk átcsap és fákat döntöget. Valakol megmozdul egy légoszlop, vsgy talán osak egy falevél és orkán lesz belőle. A szivek fenekén felébred egy érzés, amelyet valami csodálatos szuggesztív erő keltett és terv nélkül, egyszerre, együttes érzés folytán megmozdul az egész tömeg. Azután hiábavaló a filozófia, a paragrafus, a tekintély, a rendőri uniformis. A lelkesedéstől mámoros tömig elsöpör s magával ragad mindenkit, legyőz s felszív minden egyéni akaratot. Gróf Batthyány Pál egyénisége és neve olyan hatalmas szuggesztív erő, amely a szivekben rokonérzéseket talál Az emberek érzik az ő lelkesedését, rajongó hitét s eszményeihez való tántoríthatatlan ragaszkodását. Forró érzések, erős indulatok ezek, amelyeket nem lehet hűvös méltósággal, holmi hamis politikai raisonri való hivatkozással legyűrni. Ezek az érzések felette állanak a napi politika apró cseprő csalafintaságainak, amelyekből az igazságokat, a széles néprétegek lelkéhez közel álló érzéseket alig lehet kihámozni. A tömegek nagy ig*z»ágok felé törnek, még a torlaszokon keresztül is. Ne csodálja tehát senki, hogy amikor ezer és ezer ember meggyőződött egy politikai rendszer üres és tehetetlen voltáról, egy párt programmjának tartalmatlanságáról, i az elkeseredés tumultusokban tör ki, a lelkesedés p-disr n*gy igazságokat a azok képviselőit kutatja fel. Gróf Zichy Aladárnak élőre kellett látni ezeket az eseményeket, amint előre látta NagykaDimitrovics kapitány. Skerlitz hadnagy az ügyvédek báljáról referált a kapitánynak. — Pompássan mulattunk, kapitány ur I Én magam tiz üveg pezsgőt pusztítottam el, pedig tudod, hogy jámbor fiu vagyok. Igazi francia pezsgő volt, meggyőződtem a nacionáléjáról. D imitrovios kapitány türelmetlenül hallgatta a hadnagy szapora beszédét. A nagy vörös rác valamire várt és boszusan kérdezte : — Hát más nem történt ? — Na igen ! képére másztam az egyik parasztnydzónak. Komázott velem, hát kioktattam a dienstreglement-ra I — Sacramentl Már megint valami bolondot csináltál ? A hadnagy kacagott. Gyermekesen, boldogan, mint valami vásott fiu, aki sikerült c.sinyt követett el. — Ugyan hagyd el, kapitány ur. Muszáj volt. Fejbe kellett vernem valakit, különben szétpukkadtam volna, mint egy srapnel l Az a sok parasztnyuzó megvadított. A tömérdek prókátor eszembe juttatta minden születésem előtti és utáni adósságomat. A néhai való, copfot viselő, térdharisnyás derék Sker'itzek minden bagatellügye rémes bosztont járt a fejemben. Nem volt levegőm. Hát megtisztítottam. A kis szőke hadnagy ugy kacagott, hogy majd szétvetette a vzffenrokkját. Felült a századiroda asztalára és onnan deklamált. — No tudod, micsoda levegőtisztulás volt ott! Mikor az első pezsgős üveg repült, magam marrdta m a csatatéren. Akkor aztán megittam a fentnevezett tiz üveget. A kapitány dühöngött. — Ekkora botrány ! Különben az ügyedet elvállalom, bajtárs. — Köszönöm! riadt fel a hadnagy ijedten, — lehetetlen — Mi? Mi az? — Nem lehet. A hatalmas ráe vörös arca biborpirosra valt. Felfújta a mellét és ugy bömbölt : — Hát ez már megint micsoda szamárság ? Hát nem megmondtam neked, te nyerek, hogy mindig rám bizd az ügyeidet? Éo vagyok az öregapád, érted? Csak nem engedhetem, hogy holmi ostoba segédkezés miatt agyonvágjanak. Mit csinálna akkor a te imádságos, törékeny mátkád, a kis baronessz, mi ? Kisírná a két gyönyörűséges, buzavirágszin szemét, te bikfic. Dimitrovics kapitány nagyon haragudott. A legénység, még a katolikusa is, viszájára vetette ilyenkor a keresztet, mikor a »fenevad< haragudott. A hadnagy szepegett, akár a gyermek. — De édes kapitány ur, igazán nem tehetek róla. A mulatságon ott voltak Jetei és Ráduly főhadnagyok » ők rögtön ajánlkoztak. Hazudott a kis haduagy, de muszáj volt neki A kapitány lecsillapodott. — Jól van, — mondta epésen. — Más mondani valód nines ? — Oh, igen; — kapott hirtelen szóba a hadnagy és újra zavarba jött, — üdvözöltet a szép Lóri. — No? — Nagyon uuatkozott szegény. A sok prókátor között kerülgette a sírban nyugvó férje emléke. Látod, kapitány ur, igazán nem értem, hogyan lehetett az ilyen szép, elevau asszony egy parasztnyuzónak a felesége ? Igazi kinastári dáma. A rác mosolygott. — Remélem, udvaroltál neki. A hadnagy elvörösödött. — Hova gondolsz? Különben nem tagadon, rád való tekintetből. 1).; cstk azért. Hogy meg ne közelíthessék azok a pörvesztők. Dimitrovics kapitáuy felkacagott. Boldogan, vidáman veregette meg a hadnagy vállát és jólelkűen mondta : — Dőrék fiu vagy. Szervusz. * * * Skerlitz hadnagy a katonai lövöldében lelőtte ellenfelét, a vén prókátort. Jókedvében volt a kis hadnagy és csak jobb karját zúzta szét golyójával a parasztnyuzónak. A kis bánáti városban élénken tárgyalták a szomorú esetet. Még polgári körökben is a kis