Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-27 / 13. szám

1910 március 27. •Zalamef ZalKvánr ryei Hírlap* 3 nem mondok újságot; nézetem szerint azonban az unalomig, a végkimerülésig kell, nap-nap után hangoztatni ama szomorú tényt, hogy — hej 1 — senki sem felejt olvan hamar, mint a magyar! Hogy — hej ! — sehol sincsen annyi politikai stréber, annyi naplopó, mint nálunk. A magyar szókincs, — ugy mondják, — igen gazdag és igy könnyű belőle jelzőt találni, mely az olyan politikai vigécek tág lelkiismeretét i uieguyugtatja! Tisza is azt mondja, hogy ő hű fia királyának ! Haynau is hű fia volt császárának ! Ami történelmünk igen gazdag árulások dolgában is! Azonban nem hiszem, hogy akadott volna az árulók között csak egyetlen egy is,—. noha nekik jutottak a hazafiaktól elkobzott javadalmak, kitüntetések és judáspénzek, — aki mégis mindenkor nem avval nyugtatta volna meg lelkiismeretét, hogy igenis igy, vagy ugy kellett cselekednie a köz, a nemzet, a haza érdekében ! A mit nálunk, bizonyos államférfiak a nemzet ellen, nyílt fórumon elkövetni merészelnek, azon bűnöknek egytized részéért kisöprüznék őket — más országokból! íme a sok közül ott van Wekerlének legutóbbi szereplése, a mikor a parlamentben örök mosolyú ábrázattal ieplezi le önmagát, hogy igenis, ő tanácsolta a királynak, hogy ne egyezzen bele az önálló nemzeti bank felállításába, mert ez rázkodásoknak teszi ki az országot! És ez az ember ugyanolyan mosolyogva, ugyanolyan testi épségben hagyta el a termet, mint a hogyan oda ment! ... Ez az ember, a ki közel egymillió korona fizetést élvezett a nemzettől! Oda áll, meghiusit egy nemzeti vágyat, fölrúgott egy törvény biztositotta jogot és nem bizonyít semmit. Ott van Tisza István, ez a kiválóan nagy téhetségü, nagy kaliberű férfiú, de a kinek junker tempóin meglátszik, h >gy tanúm.ínyait Berlinben végezte; ott ez a fékezhet len erő, a ki most városról váröára megy kaSszandráskod&i, de ebben nem zavarj ík őt sem a záptojások, sem a rothadt almák, sem az önzetlen nép, sem pedig a mult. tanulságai! Kiáll a porondra, és jobb ügyhöz méltó szent hevülettel, s a lagt natikusabb fakir őrültségével hirdeti, hogy a n mzet és a dinas/.ti i békéjének érdekébeú minden áldozatot meg kell hoznunk, miudeü jogirt', lelt légyen az esküvel, tételes törvénnyel biztosítva, le kell moi dánunk, mert — ugymor d, — a nemzet jogsi : illúziói, ábránd és ideálismus, a melyek csak bitófát, golyót; kerékbetörést crtdményt zhetnek ! Nekünk — azt mondja Tisza, — béke és nyugalom kell. A krip'a békéje s a temető nyugalma ! . . . Vakírj magyar! Add be derekadat kényre kedvre, verbungost járu ik. Ide, ide gyertek, az egyedül üdvözítő 67-es alapra ! Itt terem a jó bor, jó búza, lipót bugyogó s cifrábbnál cifrább kottilion jelvények. P.-dig hát mennyire megnyomorították épen ők, Tiszáék, azt a 67-es alepot. Harminc évi uralmuk alatt nem hogy egy lépéssel sem fejlesztették azt, hanem ellakájkodták s elhitették :>z uralkodóval, hogy az egy egyoldalú szerződés, mely neki minden jogot biztosít s a nemzettől minden jogot elkorfiskál. Ezen - hosszú idő alatt a hatalomhoz való görcsös ragaszkodj dáMikban hozzászoktatták az uralkodót, hogy neki minden szempillantása ellentmondást nem tűrő parancs. Az alkotmányosság másik faktora, a nemzet ökölbe szoríthatta markát, csikorgathatta fogait, avagy kért, könyöröghetett, farkcsóválva nyávoghatott, (mint tette a koalíció!), azért nemhogy méltánylásban nem részesült, hanem ellenkezőleg, még inkább megerősítette a bécsiekben a hitet, hogy ők parancsoló gazdáink! Dühöngővé tette a kamarilla forradalmát, mely aztán, bár burkolt, de csúfos absoiutismusra vezetett. Pedig Deák Ferenc is megmondotta, hogy ő a 67-iki Kiegyezést csak egy kezdetnek, egy oly oszlopnak tekinti, a mely alapról elindulva, fokozatosan tovább lehet, tovább kell fejleszteni a nemzet gazdasági önállóságát. Idősb gróf Andrássy Gyula pedig oda dörögte a szélső elletízéknek, a mikor ők pártállátuk nevét a 48-hoz fűzték, hogy: »Ohó, uraim ! Azt az elnevezést nem fogadom el, mert a negyvennyolcasok mi vagyunk !< T< hát igy, ilyen igazán hazafiasan gondolkoztak azok, a kik a kiegyezést megkötötték ! Es hát, —édes Istenem!— micsoda pocsékká tették ők, a Tiszák, Wekerlék és a koailitiós gyávavitézek azt a kiegyezést. Hol történhetnék meg, széles e nagy világban, hogy az uralkodó, valamely a nemzet többsége által, a nemzetre nézve üdvösnek tartott intézményt egyszerűen letiltson? Vétójogával visszaéljen s a nemzetre a maga, a bécsi pénzvilág akaratát reá erőszakolja. Mert mit tudom én, üdvös-e, nem-e a gazdasági életre az önálló nemzeti bank? De mit tudja azt maga Wekerle is? Európa nem egy jeles nemzetgazdásza merészelt Wekerlével ellenkező álláspontra helyezkedni. Avagy bolond volna az egész világ, csupán csak Wekerlének és a bécsieknek ép az esze ? Hát a mibe bele nem pusztultak a világ összes nagy és kis államai, a kis Románia, Bulgária, Görögország, Törökország, Norvégia, Szerbia, Svájc/., abba éppen mi fulladnánk bele? A mi ezeknek üdvös, az nekünk rossz, méreg ? Van még egy olyan nyomorult ország a világon, a melyik a bugyellárisát oda adja a szomszédjának, — az ő évszázados rosz szomszédjának, — hogy azt ő kezelje ? Hogy Bécsben igy gondolkoznak, azon csudálkozni nem lehet, az lephetne meg bennünket, ha ellenkezőleg gondolkodnának rólunk. Mert nekik s különösen a hadügyi kormánynak nem mindegy az, hogy a sok tzázmillió érczfedezet Bécsben van-e, vagy egy része Budapestre vándorol-e ? De hogy akadjanak magyarok és pedig nem is százával, ezrével, hanem tízezrével, a kik habzó szájjal, kidülledt szemekkel, egymást elgázolva tülekedjenek a törvénytelen hatalom szolgálatáért, ez bizony szomorú, siralmas állapot. Ilyen fegyverekkel még egy nemzet sem tudta kivívni függetlenségét ! Ez a jelenség bizony ismét csak annak az élénk jele, hogy mennyire szegények vagyunk. Hogy mennyire életkérdés ránk nézve a gazdasági önállóság, az ipari és kereskedelmi föllendülés ! Ha nem tespednénk igy, akkor annak a sok akarnoknak másféle foglalkozást, kenyérkeresetet tudnánk biztosítani, mint a politikai vigéckedés. Minél nyomorultabb, minél szegényebb egy nemzet, annál több benne a miudenre kapható existencia! Mert az csak mégsem tehető föl, hogy — eltekintve néhány dúsgazdag részeg kappantól, — ennyire .sietnének az emberek a császári parancs alá, ha őket önző érdek, a könnyű megélhetés is nem csábítaná! A tülekedők 80°/

o-ára bátran el lehet mondani, hogy nem a hazának van őrájuk, hanem, nel$ik van a hazára szükségük. íme láthatjuk ebVő

1, h >gy intelligenciánk 40—50 százaléka mennyire romlott. Mert hiszen a fölkinálkozók az ő körükből kerülnek ki . . . És látva ezt a pirulás nélkül való átpártolásl, azon sem ütközhetünk meg, ha ma már olyan hangok is merülnek fel, a kik azt mondják : »Hát jól van, mondjuk hogy helyes a Tisza István prognosztikonja, hogy szegény, nyomorult a nemzet; sem barcoal, sem néma megadással nem fog kiviui soha semmit. Tehát adjuk meg magunkat, az ^uralkodóval való béke kedvéért.* Auf Gaade und ungnade! De hát akkor olvadjunk is be a Reichsrathba ! Akkor ne legyünk néhány ezer politikai lakáj állandó kiszipolyozoftja, játékszere. A kiket ma kedvük és egyéui érdekük szerint fölhangolnak, hogy holnap, ugyanazon okokból végiggázoljanak hazafias érzelmünk skáláján! Helyes, legyünk Gross österreichereh, élvezzük a nagyhatalmi állás összes előnyeit is, mint akár a cseh, morva, lengyel s német nép részesül belőle W Mert az ilyen politika, mint a miénk, ez nem szül mást, mint desperatismust, skepticismust, elkeseredést. Nem eredményez mást, mint napról napra való elszegényedést, elvérzést. Helyes, ne menjünk fejjel a falnak, ne bolygassuk a personal uniót, várjuk be, a mig esetleg egy véres debace, egy szorult bécsi helyzet az ölünkbe nem hajtja hazánk teljes függetlenségét ! Várjunk, a mig a szuronyerdővel törvényes jogunkon kivül egyebet is tudunk szembe állítani. Addig azonban feküdjünk neki teljes erővel a gazdasági függetlenség kivivásáuak, de azért egy percig se hagyjuk lelkünkben elaludni azt a vágyat, hogy végcélunk hazánk teljes függetlensége. Sot, hirdessük nap nap után a szent igék-t, a mig azok végre testté vá hatnak ! Ezt• az érzést oltsuk gyermekeinkbe is, evvel aludjunk, ezzel ébredjünk ! De a helyzettel való ilyen megalkuvás ne legyen a Kossuth Ferenc megalkuvása. Nem a hatalomért, a bénított, marsrutás hatalomért kell megalkudni, hanem a nemzetért. Egy erős függetlenségi párt sokkal többet tud használni a hazának, a köznek, a demokratikus eszméknek, ha ellenzéken van, mint hogyha egyoldalú paktummal a kormányra kerül. Még ha nagy többséggel kerülne is ki a párt a választásokból, még akkor is csak arra kellene szorítkoznia, hogy igenis, mindent megadunk, a mire az országnak van szüksége, de semmit sem adunk meg, a mit a militarismus, a nagyhatalmi állás követel. Tisza féle türelemmel, megadással, előzékenységgel s akármilyen mérhetlen áldozatokkal soha nem kaptunk s nem is kapunk semmit. Ha csak az >és< szócskát föl nem fújjuk valami nagy nemzeti vívmánynak! Pernerstorfer, az osztrák képviselőház egyik alelnöke elmondhatja, hogy ő fütyül a Hoh en zollemekre, sőt fütyül a Habsburgokra is! ö azért gutgesinnt osztrák marad! Mi azonban, ha egy-egy törvényben biztosított jogunkkal élni akarunk, mi azonnal buta, elmaradott, rebbellis kutyák vagyunk, a kiket a Hof szerint minden száz évben egyszer meg kell hódítani ! Node ezeket a dolgokat sem én találtam föl ! Ezek is ismert régi, szomorú igazságok. Valaminthogy szent igaz az is, hogy a KhuenTisza trupp egyenest avval a megbízással, mondhatnám paranccsal jött az ország nyakára, hogy a nemzetet letörjék s hogy minden reményt kiszakítsanak szivünkből és még nagyobb iga alá hajtsanak bennünket! A ki ezt nem látja, az vagy vak, vagy gonosz, vagy őrült, vagy pedig végtelenül — önző ! És me, mégis, hogy tolonganak a konclesők, a lelki vakok! Mennyien vannak, a kik hivatottnak érzik magukat a haza megmentésére. Szinte megkábul az ember és elgondolkodik, hogy Uramisten 1 nem vagyunk-e félrevezetve, a mikor Khuenéket olyan rosszaknak hisszük ? 1 — Csakugyan olyan gonosz szándékai volnának annak, a kit »történeti nevek* kisded örökösei annyira környékeznek ? És nézzük, hogy törtetnek, hogy csörtetnek a városok is ! Mindegyik egy-egy ministert vagy államtitkárt szeretne magának fogni. Még Felsőeőr is kacérkodik városunk egyik délceg huszár kapitányával! Szombathely, Sopron, Temesvár, Pécs, Tapolca stbbiék szinte lélekzet veszt^B deputációznak ! Mintha négy év alatt megfocdult volna a világ kereke. Nálunk is lépten nyomon hangzik a kérdés, hogy miért legyünk mi jobbak a Deákné vásznánál ? Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája . . . Micsoda pusztító munkát végzett az emberek lelkében, hitében a Kossuth Fereno féle tétova politika, hogy emberek, a kik most négy éve kipirultak a hazafias szent hevülettől, ma megcsalva, kiábrándítva készek még Khuenhez is elzarándokolni, hogy — ugy mondják — ha már oda a hitünk, hát legalább a városnak legyünk hasznára. Kétségtelen, hogy a milyen mérvben erkölcstelenség az, ha egyes ember anyagi előnyért eladja magát, ép annyira, vagy talán fokozottabb mérvben erkölcstelenség, ha azt egy kerület, város, vagy község teszi. Éa azonban nem tudom elitélni, ha az éhező egy darab kenyeret lop. Egy eladósodott várostól, egy az elmerülésse! küzdő várostól nem tudom rossz néven venni, ha nem áldozza föl magát a kuruez vármegye hirnevéért. Azért a vármegyéért, a mely tétlenül nézi széshelyének vergődését és kuruckodásával összeférhetőnek tartja, hogy itt évtizedeken át, úgyszólván kardcsapás nélkül győzzön a 67-es néppárt! Most négy éve is megpaktálták ; pedig ki tudja, hol állanánk ma, ha akkor idehozták volna Darányit, vagy akár Szterényit. Miért legyen a város jobb, nagyobb, önzetlenebb hazafi a vármegyénél! ? Mert Magyarország nagy ország, van vagy 63 vármegyéje és a sok megye között csak három van, a hová nem mernek főispánt küldeni. A három között is első helyen áll a kuruc Zalavármegye. A megye minden nagyhangú fia örömrepesve rogéli, hogy micsoda kurucok is volnánk mi, hogy mennyire fél tőlünk Bécs és a Smolen Tóni! Oh bocsánat! Én függetlenségi voltam, vagyok és az is maradok ! Én nem vállalkozom ilyen politikai keritő szerepre; ha azonban a vármegye nem gondoskodik Justh párti olyan jelöltről, a kiből a város is, ha mást nem, erkölcsi erőt merithet, akkor nyugodt lélekkel