Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-20 / 12. szám

1910 március 20. »egye, ZsiinyHrrnegyei Hírlap* valószinünek. Ha a törvényhatósági bizottság többi 450' tagjíi látná a városi bizottsági tagok szervezett tömörülését, az 8 részükről is nagyobb érdeklődést tanúsítanának a fennforgó ügyeknél, ők is igyekeznének érdekeikőt megóvni én evvel olyan vármegyei közélet, a megye ügyei iránt olyan közérdeklődés fejlődnék ki, amely osak haszuára válna a vármegye ügyeinek. Most már«ius közepén még van idő arra, hogy a májusi közgyűlésre a két város vezetősége ezt a tervet keresztül vihesse. Ajánljuk figyelmükbe 1 j Tűzoltó egyesületünk. A zalaegerszegi önk. tűzoltó egyesület mult héten tartott közgyűlése elé a választmány az alább közölt jelentést terjesztette. A jelentéit egész terjedelmében közöljük, mert feltünteti wí egyesület viszonyait s kiterjeszkedik a tapasztalt hiányokra is. Igen tisztelt Közgyűlés! Ismét elmúlt egy esztendő és mi összejöttünk itt, a megszokott helyen, hogy a letelt óv eseményeiről, egyesületünk életében előforduló moz zartatokról beszámoljunk. Sajnálattal kell konstatálnunk, hogy városuük intelligenciájánál mennyire hiányzik ezen emberHzereteten alapuló intézményünk iránt az érdeklődés; hiányzik a nemss törekvés: a valódi felebaráti szerettt dolgában közénk állni, velünk egy sorban működni. Ismételten közzé tett fslhzóiításomra nem jelentkeznek intelligensebb eit mek, hogy sorainkba felvétetnék magukat » közöttünk vnltí működésükkel tűzoltókká kiképezve, utóbb a csapat éiér« állhatnának. Érthetetlen ez a közönye városunk értelmiségének < gycsületünkkal szemben. Ellenszenvnek nr^rn nevezhetjük, msrt hiszen egyébként örvendetesen észleljük, hogy a lakosság anyagi támogatását nem vonja OK-g tőlünk. Ai simult óvbííu ugy, mint az előzőkben tettük, arra irányítottuk törskvésünkdt, hogy n csapat tagjnit elméleti s gyakorlati kikép^ztotóaben részesítsük; mert tudatában vagyunk annak, hogy a közbnség évről-évre több követelménnyel lép fel n tiizoltó testületekkel szemben; és hogy ránk a vármegye központján működő tűzoltókra nagyobb feladat vár, mert a vármegye különböző vidékein alakult tűzoltó egyesületek éber figyelemmel kisérik a rni működésünket. Az általános, mindenre kiterjedő fejlődés törvényénél fogva önmsgától értetendőnek tartjuk és képzeljük, hogy nekünk pzzel a fejlődéssel lépést kell tartanunk, ha kitűzött célunkat elérni, nemes hivatásunkat betölteni akarjuk. Érzékenyen hat ránk az a nem éppen kedvező körülmény, hogy a közönség nagyon hajlandó sok tekintetben gyanakvó szemmel nézai a tűzoltóság működését ós ez a lelk'iismer.jtes, ügybuzgó tűzoltót nemonak hogy bántja, de kedvét és lelkesedését az intézménytől elveszi. Igy halljuk akárhányszor tüzeseteknél a közönség rossz ló kifejezés nyilvánitáaát a miatt, hogy a tűzhöz gyakran elkésve vonulhatunk ki és a közönség gyakran olyan elítélőieg nyilatkozik, hogy areunkba szökik a vér és képesek volnánk a tűzoltói intézményt ott hagyni. Általánosan elismert tűzoltó szabály :sz, hogy tüzeseteknél a leghathatósabb védőiem a tüz kezdetén nyújtható; az a tűzoltó csapat fog tfthát legtöbb eredményt elérői, amelyik leghamarabb ér a tűzhöz. Ebből az következik, hogy a tűzoltóságnak arra kell törekedni, hogy minél gyorsabban érjen a veszedelem színhelyére. Önkénteseink azonban már foglalkozásuknál fogva sem jelenhetnek meg azonnal a tüz kiütése után a helyszínén, mert a tüzesetek gyakran elkésve jutnak tudomásunkra ; mert ninoson tűztornyunk, mert nincsen állandó tüzőrségünk és nincsenek lovaink, amelyeknek igénybevételével szerelvényeinkot « veszé'y színhelyére szállíthatnánk. A közönség ezeknek a hiányoknak a létezését nem tudja, nem ismeri s a tűznél való késedelmes megjelenésünk miatt való kifakadásai megtételénél nem gondol arra, hogy ilyen hiányokkal kell küzdenünk. Minden a tűzhöz kivonuló tűzoltó vonatnak legalább is három szerből kellene állani : a tűzi fecskendőből, a lajtból és szerkocsiból. Ezeknek kifliállításához legalább is 2 pár lóra van szükség. Nekünk p>~dig egy sincs rendelkezésünkre. Mi történik már most egy tűzesetnél ? Az, hogy elsősorban későn ves/ütik róla tudomást, néha ,.kkor, mikor a tüz már jól olbarapódzott; másodszor, ha már tudjuk, hogy tüz van s a tűzoltók a szertárnál összegyülekeztek, két alternatíva előtt állnsk : vagy maguknak kell a szivattyút, lajtot és szerkocsit a tűzhöz vontatni, — más tűzoltó eszközt magukkal nem vihetnek — vagy várni kénytelenek, amíg lovakat kapnak. Igy a leghatásosabb, a legértékesebb percek eltéko-oltatnak ; percek, melyek kedvezőtion viszonyok között a késedelem áldozataként sok vagyont, esetleg emberéletet is követelhetnek. Odri kellene halnunk, hogy & város építtessen ríszüokiM tűztornyot, lássa el a testületet legalább 4 hivatásos tűzoltóval és bocsásson állandó retidoikezésro legalább egy pár lovat. A szervezendő 4 hivatásos tűzoltó közül kettőt állandóan foglalkoztathatna a város például utcák seprésére, öntözésére, sárlehusására, 2 azonban állandóan a szertárnál murudna, egyik nappali, a másik éjjeli szolgálatra. A lovakat is lehetne foglalkoztatni, ezeknek azonban a város belterületét soha sem szabadna elhagyni, hogy szükség esetén kéznél legyenek. Igaz ugyan, hogy a város azokat a fogatokat, | amelyek a tűzi feoskendőket s e^yéb szerelvé| nyeket a tűzhöz szállítják, külön honorálja, amennyiben az első ilyen fogattal megjelenő 10 ; koronát, a többi 6—6 koronát kap a város | pénztárából, ámde ez az intézkedés, amint a j tapasztalat bizonyítja, nem felel meg a kivánal• inaknak. Szükséges volna, hogy a létező tűzoltó szerelvények egy motorikus fecskendővel egészíttessenek ki. Erro azért van szükségünk, mert nagyobb tüzeseteknél nem áll rendelkezésünkre annyi emberi erő, amennyi tiizifecskeudőok mű ködtetésére szükséges. Azt, hogy milyen rendszerű ilyen fecskendőt szerezzen be az egyesület, a szükebbkörü bizottság lonue hivatva eldönteni. Szerzett tapasztalatok amellett tanúskodnak, hogy a gőzf-cskendők alkalmazása lép mindenütt előtérbe, egyrészt azért, mert megbízhatóbbak, másrészt pedig, mort, kezelhetőségük kevesebb szakértelmet kiván. A mellett, hogy városunkban ritkán fordulnak elő tüzesetek, mégis szóvá keli tennünk azt a körülményt, hogy a közönség városi tüzrendőrségi szabályrendeletünk rendelkezéseivel keveset, vagy éppen semmit sím törődik. Nom teszi meg azokat az óvrendssabályokat, amik elő vannak irva. Nem tudjuk, vájjon a hatóságok e'lenőrzik-e a szabályrendelet végrehajtását. Mi ugyanis sohasem értesülünk arról, hogy nyarankint kétszer megvizsgáltatnak-e a házak és meg van-e bennük a szükséges vízmennyiség, a tűzoltáshoz nélkülözhetetlen eszközök. Eüenőrzik-e azt, hogy a gazdasággal birók nem rakják-e meg belsőségeiket túlságos sok szénával, szaimávai, fával, ami a tűzveszélyt nagyon elősegíti. És, hí a rendőrhatóság ezeket az ellenőrzéseket teljesiti, miért nem hivja meg ezekre a tűzoltóságot. A hatóság nem hivja meg a tűzoltóságot a telepengedélyezési eljárásokhoz, pedig erra nagy szükség volna; mert egyéb tekintetekon kivül tűzrendészet; szempontok is figyelembe volnának veendők és itt a tűzoltó szakvéleménye miodeu esetbea kikérendő és meghallgatandó volna. Érzékeny hiányt képez nálunk az is, hogv ninosenek elegendő közkutjaink, amelyek tüz esetén a szükséges vizet szolgáltatnák. Az a néhány kut, amellyel ma rendelkezünk, olyan távol van, annyira félre eső utcákban épültek, hogy azokból vi'zet küpnunk majdnem lehetetlen. Szükséges volna néhány közkutat létesíteni főkép azokon az utcákon, amelyekben a házak szorosan egymáshoz vannak építve & az ezeküek az udvarán levő kutakhoz való hozzájutás nehézséggel jár. — Az e tárgyban dr Korbai Károly polgármester úrral folytatott szóbeli tárgyalás eredménye szerint, ha a tűzoltó egyesület ilyen akár vert, akár furt kutat készíttet s ez célszerűnek bizonyul, évenkint egy-egy ily9n kutat készíttet a város a saját költségén. — dúsgazdag paciens vállát és alázatos hátfogások közt kisérte ki a foytír pálmás, előkelő, szőnyeges termén keresztül. És Balázs szorgalmasan eljárt a gyógyulás templomába. Nagy áhítattal ült bele a villamos székbo és megadással tűrte, hogy a villamos szikrák pajkos, vidám szökeléssel ütközzenek a testébe, uj vért osorgatván elernyedt ereibe. Nap nap után dicsekvésekkel állt elő; mindig ujabb meg ujabb jelét észlelte magán a javulásnak, a serkedő életnek és az önbiztatás, önámítás megkönnyítette ez orvostanár nagy munkáját. Komoly képpel diktálta a recipét, amelynek pontjaitól nem szabad eltántorodni és mindig nagy szeretettel fogadta és atyai gondoskodással kisérte ki az előszobáig az emberi természet szenvedéseitől tönkrement paciensét. • * * A kezelés negyedik hetében, a késő délutáni órákban egy napon az orvoshoz ment Antos, hogy a rendes műtétnek alávesse magát. Az őszi hideg megcsipte az aroát és mesterséges pirossággal vonta be. A lépcsőkön futva rohant fel és ettől a futástól még jobban kipirult, neki tüzesedett és lihegve ért a rendelőszobáig. Szinte fiatalnak, erősnek látszott ebben a mesterséges pirositásban, pedig valójában osak olyan erőtlen agg volt, mint annakelőtte. Az orvos helyett szemrevaló, tündöklően szép, fi ;tal asszonyka fogadta : a doktor ur neje, aki sajnálattal tudatta, hogy az urát vidékro hívták, sürgős operáoió céljából s igy osak néhány nap múlva tér haza. Szó szót követett, tiz perc múlva már a szalon kandallója előtt ültek pajzánkodva, csevegve. Antos, hogy leplezze jövetele okát, nagy sajnálkozásnak adott kifejezést a doktor távozása fölött, mert hogy egy sürgős és halaszthatatlan közérdekű ügyben akart vele értekezni. Estefelé még mindig ott ültek a szalonban, de már a lágy, művésziesen finom szövetű kereveten és teát szürcsöltek. Eközben a pajzán jókedvnek hirtelen vége szakadt, az asszony elhomályosult. Végtelen boldogtalanság ült ki szabályos, finom vonásaira és ezt a kifejezést nem igyekezett leplezni. Antos képte^n értelmetlenséggel bámulta meg ezt a színváltozást. Már az első pillanattól nagy lelki rokonságot födözött föl kettőjük közt ós igen megsajnálta a vergődni látszó, csudás aszszonyt, akt ismételt kérdéseire válaszul vontatottan, ingerlő mozdulatoktól kisérve mondta a következőket: — Két óv óta élek az urammal. Két év óta járnak ide a betegek, akiket olyan nagy igyekezettel gyógyít, nem törődve azzal, hogy itt vagyok a közelében én, az asszonya, a hites felesége, akit bűnös fiatalkori könnyelműségével most a lelki nyomorúság mélységébe taszít, nem is gondolva arra, hogy meggyógyítson, ami különben nem is áll már a hatalmában. Lássa, igy élek én, magamra hagyva, barát nélkül, akinek legalább elpanaszolhatnám mérhetlen bánatomat. Az asszony eközben heves kézmozdulatok örvén inicd közelebb jutott Antoshoz a kereveten, aki bután, föikorbáosolt vérrel ült ott és a halántékaira szorította a kezeit. Néhány pillanatra elfelejtette a fiatal liliomlányt, a menyasszonyát, vénségét és osak azt a nyilt Évát, ezt a földi gyönyörűséget látta. Az asszony csöndes könyhullatásra adta magát, a férfi pedig önkéntelenül odahajolt hozzá, hogy vigasztalja, hogy simogassa. Az asszony hagyta egy darabig. A férfi ujjainak érintésére azonban hályog terült nagy, fekete szemeire, a testén édes zsibbadás vett erőt és egyetlen hajlással odaborult Antos Balázs törékeny, rozoga vállaira ós ittasan mondta a könnyei mögül: — Ilyen a férfi, akiről álmodoztam, ilyen erős, szép . . . Somlyó Zoltán.