Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-09 / 2. szám

1910 január 9. • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* össze n székházak nagy termeihen s nem tartották összeférhetetlennek azt, hogy a komoly tanácskozások helyire egy éjszakára bevoeuljon CarDevál pajkos hadserege. És mulattak, vigadtak jó kedvvel, aranyos kedéllyel. A hált követték a házi mulatságok, sokszor országra szóló korhelykedések, amelyekről egyik másik vidék hires volt. Amennyire nem kár, hogy ezek a szertolenségbe esapongó lumpolások, amelyeken sokszor a családi vagyon úszott el, kimentek a divatból, annyira sajnálatos, hogy a vidéki bálok kedélyessége eltűnt. Mert az élet sivárságát jelzi ez n kortünet is. Amikor még kevesebb volt a gond, az igény; amikor még több őszinteség, önzetlen szeretet lakott a szivekben s jobban ki volt fejlődve a társadalomban az összetartozás érzése, akkor tudtak az emberek mulatni, vigadni és jobban tudtak lelkesedni, mint a mai kor elszürkült, az élet rabigájába korán befogott, belegörnyedt fiai én túlságosan józun fejii, számító leánykái. Mert naivabbak voltak, de jobbak voltak. Meg — ugy hisszük mi, vékonypénzü legények — több nélkülözhető bankó is akadt a kezük között. Ez pedig talán nem in igaz. Valószínűleg azért látszottak gazdagabbaknak, mert kevesebb volt nz igényük. Erről a témáról azután khet bőven értekezni. Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a vidéki bálok ktdélyeeségéuek rovására esett az az esztelen pazarlás is, amelyet különösen a toalettekben véghezvitlek. Persze, hogy más szemmel nézett a bál elé a több gyermekes családapa abban a korban, amikor a leányok uj diszt varrtak a tudatán ruhára s ugyanabban mentek a másik mulatságra. Manap már máskép néz ki a báli készülődés. A papáknak nagyon mélyen kell a bugyellárisba nyúlni, amikor a báli költségeket kiizzadják. A kedélyességet erősen megC3appantották a társadalmi rétegek kiszélesedése, az ellentétek r különösen az a versengés, ume'y az előkelőség látszatáért folyik. Ezért a silány látszatért, a hiúságok legostobább fajtájáért az embere* rengeteg áldozatra készek. Pedig hát igazán csak látszat az egéez. Csillogó aranyos papiros, amely osak gyermekes lelkeknek okozh»t gyönyörűséget 8 a hiánya az együgyűeknek fájdalmat. Igaz, hogy ma már a társadalmi élet sokkal széles ibb mederben folyik, semh így azt a patriarkális, családijs j Heget meg leh.tne őrizni, amely valamikor a vidéket jeli: m zte Da az is igaz, hogy a gyerekes hiúság, a rengeteg avult előitélot, a Lorlátolt látkör seh il sem tördeli, fergác-iolja ugy ezét a társadalmat, mint Magyarország vidéki városaiban. Ezért azután embertömegeket összehozni lehet, de a nagy nyilvános mulatságok kedélyessége örökre elveszett. A nagy bálok le is járták magukat. Már legyen tisztessége. Én pedig, ugy kellene, hogy elérhessem azt, amit az agyam gondolatával, a kezem munkájával megszerezhetek, hogy dolgozhassam, ugy mint mások, hogy szenvedhessek, hogy örülhessek, hogy élhessek. A helyett maga itt ül, a metszett kristály palackok és csillogó teás kannák között dísztárgynak, hogy o.-iinos arcával növelje az üzlet forgalmát, garasnyi bérért, amiből meg sem élhet; én pedig rogényt fordítok az antikváriusoknak és éhes szemmel, örökre kizárva belőle bámulom mindazt, ami az életben szép és jó. Erre gondolok én most, Szilvia/Jer ójszakáu Juüsk t . . . (A kávéház márvány kandallóján a pompás rokokó óra tizenkettőt üt. A villamos lámpák kialusznak. A kávéház másik oldaláról pezsgős poharak ösazecsengéee, mámoros kiáltások hangzanak ; majd újra világos lesz.) A doktor ur: Töltsön két pohár szilvóriumot, édes, kitaszított testvérem, szegény Juliska. Boldog újévet! (A kass/iros lány tölt. Koccintanak.) A kassziros lány (sirva) : Boldog újévet, doktor ur! . . . Báttaszéky Lajos. osak emlékezetben élnek. Nekünk idősebbeknek nincs mit megsiratni rajtuk. De 'sajnáljuk a jövendő ifjú nemzedéket, amelynek csak az élet küzdelmei, sivársága, apró tűszuráeai jutnak s nem tud egy szép, kedélyes, vidáin ifjúkorra visszaemlékezni. Ha van alkalom, mulasson mindenki őszinte ezivvel, vegye ki a részét az élet poéziséből, mert az az idő veszett el igazán ingyen, amelynek nem volt vidámsága, nem maradnak szép emlékei. (Enyhe tél.) Az idén megcsalatkoztak az időjósok. Karácsony utánra hideget helyeztek kilátásba s azt mondta egyik-másik, hogy sok embernek lefagy január elején a íüle. A természet pedig fogta magát s küldött január elejére egy darab tavaHzt. Három szent királyok napján ragyogó verőfényben fürdött az egész vidék b olyan enyhe volt a levegő, hogy szinte hiányzott belőle a feoskék csiosergésc. A pláuéták keveredtek e meg, vagy az időjósok ? Elég az hozzá, hogy az öreg föld nem hederit a ráktéritőre. Ninoa farsangi hzánut; a ezánlalpskat talán már fel is tüzelték s aki téli sportot akar űzni, az elmegy legalább is S'ent Móricba. Talán még ott is mesterségesen csinálják a jeget. De azért nem kell azt hinni, hogy felfordult a természet rendje. Valtak azolőti is enyho telek Magyarországon. így például 1899. január hónapban olyan gyenge idő járt, hogy a téli kabát lemelegedett az e éberekről. R^gi feljegyzések azt mondják, hogy 1182-ben február hónapban kivirágoztuk a gyümölcsfák a 1186b.;n hz alma március végére diónagysá^u volt. 1289-ben karáosony napján mezei virágokat szedtek ae emberek s a szabadban kinyílt a viola. 1332-ben vízkereszt körül szántottak (imit ma is egész bátran meg lehetett volna tenni.) Azt mondja a krónika, hogy 1397-ben májusban learattak; 1421-ben a szőlő áprilisban virágzott s junius végére megérett. 1473-ban a a fák kétszer virágoztak 8 Szent Márton napjára máuodszor megérett a oíeresznye. Enyhe telek voltak 1530, 1538, 1571, 1607/8. években. 1722-ben a tél olyan enyhe volt, hogy februárban a vegetáció teljes pompáját kifejtette ; 1759 februárban a legyek röpködtek; Szent György napjára lekaszálták a füvet s kániku'ai meleg uralkodott. Egyébként ez olyan száraz esztendő vol*, hogy a kutakból kifogyott a viz. 1749 Pál fordulásakor a gyermekek szabadban fürödtek, a 8 >mlyón másodszor megérett a gyümölcs. 1787-ben olyan enyhe idő járt, hogy a rozs februárban kihányta a fejét, januárban szántottak s a fák levelet hoztak. 1790/91. december hónapokban ibo'yát és szegfügombát árultak s 1792. februárban a bodzafának és eperfának akkora levele volt, mint egy ezüst kétgarasos. 1796-ban januárban másodszori almatermé.-ít szedtek s az egész hónap oly meleg volt, hogy a méhek röpködtek. Ez óv óta hasonló enyhe tél nem volt, sőt a 19-ik század dereka körül nagyon szigorú idő járt. Ezért tűnik fel öregeinknek a mostani enyhe időjárás. Iskolátlan község. 65 gyermek tanító nélkül. A kultur nemzetek sorába számítjuk magunkat s dicsekedve mutatunk rá arra a fejlődésre, amely a népnevelés terén az utolsó évtizedekben elénk tárul. El kell ismernünk, hogy nem puszta öndicséret az, ha kulturális intézményeinkre büszkén hivatkozunk. Három évtized alatt tényleg egészen más világba jutottunk. Aki még emlékszik arra, hogy milyen nehézségekkel lehetett irni, olvasni tudó községi elöljárókat választatni; aki látott busz esztendővel ezelőtt göcseji és hegyvidéki iskolákat, az méltányolja is azokat az áldozatokat, amelyeket az állam, községek és felekezetek a népnevelés fejlesztéséért hoztak. Szinte nehezünkre esik feltárni azokat a sötét foltokat, amelyek itt ott még mindig mutatkoznak. Mert még ma is akad sok iskolátlan község s annyi a be nem iskolázott tanköteles korú gyermek, hogy megijed az ember a nagy numerustól. Legutóbb is járt a vármegyeházán két értelmes falusi gazda, akik a községük iskola ügyét szeretné dűlőre segíteni. Ha nem tőlük maguktól hallottuk volna, hogy Zalabörzönoáu 65 gyermek nem részesül oktatásban ós hu»z esztendeje nem járnak a börzönoeiek rendes iskolába, hát el sem hinnők, hogy Zalavármegye egyik előrehaladt, jómódú, szinmagyar vidékén legyen olyan falu, amelyben nemcsak hogy iskola nincs, de a gyermekek még a szomszéd faluban sem iskolázhatnak. Az oláh pakulárok gyermekeinek fényes iskolákat építtetett az állam; a horvátoknak csak szólniok kell ós megépül az állami iskola. Börzönce községben pedig aggodalmasan nézik a szülők, hogyan cseperednek fel az analfabéták s hogyan válnak gyermekeikből tudatlan emberek. Nem akarunk rekriminálni ós senkit sem vádolni. Nem is tudjuk, hogy ki az oka annak, hogy Börzöncén nincs iskola. Talán a község népének, a nembánomságnak, szűkmarkúságnak is van benne része; vagy a protekoió hiánya, esetleg a bürokracia útvesztő hosszadalmassága miatt feneklett meg a kérdés. Csak a tényt konstatáljuk. Nem kell ehez sem indokolás, sem kommentár. Akárhol keressük az okot, a következmény elszomorító. Börzönce községnek sohasem volt iskolája. A gyermekek valamikor régen Zalaszentbalázera jártak tanulni. Igaz, hogy a mintegy négy kilométer távolság s a rosz idő és ut miatt sok haszna nem volt az iíkolába járásnak, de a gyermekek a betűvetést, olvasást mégis megtanulták. Bizony Börzöneátől Szentbalázsig sáros világban nehéz a járáskelés. Apró gyernlekeknek kínszenvedés volt. De ezt az utat már régóta nem járják a börzönoei tankötelesek. A ezentbalázsi iskola be sem tudná őket fogadni. Hatvanöt vidéki gyermekre egy falusi iskola sincs berendezve. A börzönceiekben azonban megnyilvánult a jóravaló igyekezet. Hébekorba fogadtak egy hely nélküli iparossegédet, aki télen a gyerekeket olvasni, irni tanította. Hogy milyen lehetett ez a tanítás, azt könnyű elképzelni. És nem is tartott sokáig. Amint kitavaszodott, a gyerekek elszéledtek a mezőkön. A szülők pedig nem fizették tovább a tanítót, aki azután nyakába akasztotta a pinklit 8 elment a mestersége után. Négy vagy öt esztendővel ezelőtt komolyan hozzáfogtak a börzönoeiek az iskolakérdés megoldásához. Állami iskolát kértek, mert a község saját erejéből iskolát fenntartani nem képes. A kir. tanfelügyelő nagy jóakarattal be is tárgyalta az ügyet, amely felsőbb helyre került, de — amint néhány aggódó apa mondja — a börzönoiek nem tudják, hogy mi lett a sorsa. Az iskolaalapról a község már a hetvenes években gondoskodott. A tagosítás alkalmával kihasítottak egy darab erdőt az iskola javára. Azóta a fák már korhadásnak indultak, uj generáció lépett a tagositók helyére, iskola azonban még máig sinos. Aki azt hiszi, hogy ez az egyetlen ilyen eset a vármegyében, az nagyon osalódik. Hiszen osak nem régen volt szó a kiskeszthelyi beiskolázatlan gyermekekről is, akiket a keszthelyi iskolákból kirekesztettek. És van még több is. Mi tudjuk, hogy a vármegyei közigazgatás vezetői teljes odaadással igyekeznek a bajokat orvosolni. Ismerjük Dr Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos tanfelügyelő nagy buzgalmát, amelyről Zalavármegye népoktatásának hatalmas fellendülése tanúskodik. Ép ezért nem tudjuk megérteni ezeket az elszomorító mizériákat. Talán a községekben van a hiba s nem akarnak áldozatot hozni a kultura teqesztéséért ? Vagy a kormány inkább a nemzetiségi vidékeknek építtet iskolákat, semhogy a szinmagyar népet segítene előre a művelődés utjain ? Nem tudjuk. De az bizonyos, hogy a hasonló esetek olyan kulturális botrányok, amelyekért van okunk pirulni. A Kereskedelmi Kör közgyűlése. A zalaegerszegi Kereskedelmi Kör folyó hó 2-án tartotta rendes évi közgyűlését Gráner Géza elnöklete alatt. Elnök üdvözölte a szép számban megjelent tagokat, az ülést határozatképesnek nyilvánította. A jegyzőkönyv hitelesítésére Breisaoh Sámuel ós Dervarios Lajos urakat kérte fel. Ülnök jelenti, ' hogy Dr Hajós Ignác egyleti elnök, továbbá ; Büohler Jakab és Dervarios Lsjos alelnökök állásukról lemondottak, az igazgató választmány