Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-13 / 11. szám

2 • Zatemegye, Zalavármegyei Hirlap« 1910 március 13. Ennek a kapesolatnak abból kell állania, hogy az értékesítő szervezet a termelő gazdának kési terményeire és meglevő felszereléseire az értékesítés bekövetkeztéig előleget nyújtson. Ai értékesítésnek ily módon való szervezése pedig a szövetkezeti közraktárak utján érhető el, mely közraktárakat pedig a falusi helyi szövetkexetek vannak hivstva, úgy mint eddig is, állami segítséggel fölépíteni és kezelni. Da egyúttal eme közraktáraknak fölépítését, üzemüknek zavartalan és közhasznú vitelét irányítani, felügyelet alatt tartani, ellenőrizni, a szükséges hitellel ellátni egy erős köipont van hivatva, amelynek kötelékébe tartozzanak az összes közraktári siövetkezetek. Ennek a központnak a feladatát képezné ai anyagi eszközökről való gondoskodáson kívül az értékesítés lebonyolítása, ártudósításoknak a falusi és vidéki központi közraktárakkal való közlése, hazai és külföldi piaook fölkereséss, sőt esetleg még a termelés irányítása is. De a termények értékesítésének ezen szövetkezeti közraktári rendszere mellett a gazda birtokában levő, de a köiraktárba nem helyezett készleteinek és gazdasági felszereléseinek elvesztegető értékesítése ellen is védelmet kell nyújtani a megfelelő törvényhozási intézkedések által. Ez pedig a eredit agricole, illetve az ingózálog-hitel lehetővé tételével volna elérhető. Mindezt megfontolva, jogosan merül fel azonban az a kérdés, vájjon a falusi szövetkezeteket létesítő és alimentáló központi közraktárszövetkezetet képes volna-e a magyar gazdatársadalom a saját erejéből felállítani ? Ssjnos, erre a kérdésre határozott nemmel vagyunk kénytelenek válaszolni s csak az szolgálhat vigaszul, hogy ugyanerre szintén nem volt képes se Németország, se Ausztria, se Franciaországnak nálunknál sokkal tőkegezdagabb gazdatársadalma sem. Mindenütt, ahol ilyen nsgyszabásu szövetkezeti közraktári intézmény létesült, az az állam legmesszebbmenő támogatásával és segítségével történt. Akkor tehát, amikor az osztrák kormány a parlament elé törvényjavaslatot terjesztett, amelynek alapján 1910—1918. évekre, tehát 9 éven át, évi 6 millió korona és időközi kamatai a mezőgazdasági termények értékesítésének előmozdítására fordíttassák, akkor itt az ideje, hogy a magyar gazdaközönség is nyomatékosan követeljen a mezŐgszdasági termények értékesítésének szervezéséhez egy minden eddiginél hathatósabb támogatást élvező szövetkezeti központi intézményt, amelynek segélyével — s közbevetőleg a tőzsde reformjának keresztülvitelével, — a gazdák összes terményei kedvezően értékesíthetők lesznek ; amellyel a warrans-hitel is megoldható lévén, egyúttal a A táncosnő leánya. Natasa még nem volt tizenhétéves, amikor kikerült a saint-merimeauii apáeák kolostorából. Anyja, aki Páris egy külső városrészében, Lurmer-Venille-ben született, az utolsó esászárság idejében a írancia főváros leghíresebb táncosnője volt. Feltűnő szépségével, veleszületett sok finom lelki és szellemi kiválóságainál fogva széles körökben keltett maga iránt érdeklődést s amint az ő életrajzírói megemlítik, a császárnak, III. Napoleonnak kegyeit is sikerült megnyernie. Ez uz érdeklődés több volt annál a hideg szf mlélődésnél, ainelylyel régi szokáshoz hiven még koronás fők is áldozni szoktak koruk egy-egy ünnepelt dívájának — divatból! A szép Juliette de S . . . Natasa édes anyja később egy dúsgazdag cserkeszhez ment férjhez, akivel a Tuilleriák egy gyönyörű nyár-esti ünnepélyén ismerkedett meg s aztán osak hamar végkép liucsut mondott a festett világ poros deszkáinak, amelyek hírnévhez juttatták őt s amelyből egy hosszú idejű, az ő egész életére szóló, zavartalan boldogságba sikerült bejutnia. Az esküvőjük után hamar eltűntek Párisból. Ez a cserkesz akarata volt, aki mig meg nem ismerkedett a nejével, Pa'ris leginulatósabb gavallérjai között éjről-éj szak ára hangop, pogány orgiákban töltötte az idejét. Dtí az esküvőjük fogvasitóknak is a legnagyobb előnyök biztosíttatnak. ÁlhnmaDizmas a társadalmi védelemben. Nyugodt lélekkel elmondhatni, hogy régen nem volt még olyan kérdés, mely jobban foglalkoztatta volna a társadalmat, mint az, amelyet patronage néven hallunk emlegetni. Mintha évtizedek mulasztását akarná helyrehozni a társadalom, mintha felismerné kötelességét, melyet annyi időn keresztül elhanyagolt, öntudatra ébredt és keresi a tért, az alkalmat, hogy a társadalmi védelemből kivegye a maga részét. Annyi soktól eltekintve, korántsem kiosinylendő nyomatéka és súlya van e mozgalomnak s ei az, hogy az egész társadalom, mint ilyen, ösisieségében, egy vezérgondolatban összeforrva felismeri, érzi és tudja is erejét. Es ez egész természetes is, mert alapja e mosgalomnak az emberbaráti érzés és a jövő nemzedékének a megmentése. Es mind a két alap egyaránt közöl áll minden ember élethivatásához, rendeltetéséhez. Ugy tudja, azt érzi minden ember, hogy benső szükségletét képezi gondoskodni a fsj fentartásáról és ezen alapjában letagadhatatlan állati ösztön széppé, nemessé válik a szeretet által gyakorolt társadalmi védelem munkájában. De nem szabad és nem lehet, hogy ez a merőben altruisztikun ösztön csak abban nyerjen kielégülést, hogy kiki osak a védelem munkáját gyakorolj* és ebben a munkában az egyéni hajlamosság vagy hangulat voiesse, irányíts* cselekedetét; fel kell használni azokat sz eszközöket, melyek az élet minden körülményei között, emberi számítás és tapasztalat sserint o'yan alspokat raknak le az erkölcsi romlásnak kitett vagy züllésnek indult gyermek és fiatalkorú lelkében, melyek birtokában képessé teszik eit majd az élettel való megküzdésre. A karaterőt, a testet, a lelket megacélozó akaraterőt kell beplántálni a gyermek lelkébe. Hiszen miért bukott el a fiatalkorú ai életküzdelemben ? Mert nem volt ellentálló ereje. Nem volt megalapoiott, eléggé kifejlett fokú és erejű energiája, mellyel megkülönböztetni és ellen állani képes lett volna. Ezt sz skaraterőt kell felkelteni, erőssé, ellenállóvá, szilárddá tenni, hogy csak szt is remélhessük, hogy az életküzdelemben helyt álljon, újra el ne bukjék. És hogy érjük ezt el? Bizonyára nem csupán a szeretettel, nem, hanem a következetes eréllyel, mely erélyben a szeretet hajszálere, mint kőzet- j ben a nemes érc, mindenkor felesillámlik és a ' fiitalkoruval szemben követett eljárás, magavi- j selet mindig következetesen határozott, komoly ' és erélyes lesz. Nem mosolygásra, bársony tapintatu simogatásra, nem szánalomból fukadt gyöngeségre van szükség első sorban, hanem nyilt tesintetre, támaszkodásra alkalmas fogásra és jóian látásra. Az életre kell nevelni, az életnek kell megmenteni a züllésnek indult jövő nemzedéket. Az életnek, ahol puhaság, simogatás nem mindenkor vár reá, hanem a sors kemény ökölcsapása, amely ellen akaraterejével védekezni kell és amelytől megszédülni, újra elbuknia még sem szabad. Álhumanizmus az, amely azt hirdeti, hogy a nevelés eszköze a testi fenyíték nem lehet. Álhumaniimus az, amely az erkölcs tógáját ölti magára, mikor a barbarizmustól való álszeoaéremből a test fenyítését kiiárjuk a nevelés eszközei közül. Kétségtelen csalódás és kínos kiábrándulás vár reánk, ha azt hisszük, hogy a gyermeklélek sejtelmeit, a fiatalkorú gtrjedolmeit egyedül a sióval oktató nevelés avagy c«k az erkölesi prédikáció menti meg az elzülléstől, a megromlástól. íjS ssjnos, hogy a társadalmi védelem gyakorlati megvalósítását eélzó miniszteri rendelet nem érvényesíti intézkedéseiben ezt a bevált módszert. Az iskolai fenyítésnél kifejezetten kizárja a testi fenyítéket, a fiatalkorúak szabadságvesztés büntetés végrehajtásánál elfogadja ugyan, de annyira körülsánoolj* és korlátozza azt, hogy már ezáltal kizártnak tekinthető annak alkalmazása is. Általánosítani különösen a fenyíték módjánál nem szerelünk. Nem szemforgatás, de meggyőződés mondatja velöuk, hogy a durvaság, a gorombaság nem eszköze a javításnak. Hauem igenis állítjuk, hogy egyéni termésiet szerint, kellő időben, megfelelő mértékben és kiérezhető szeretetből gyakorolt testi fenyíték nélkül hiábi való a legszentebb törekvésünk, minden fáradozásunk. És különös, h«.gy a házi fegyelem (értsd a testi fenyítéket) jogát a tételes törvény elismerte, »züksígességét a gyakorlat megerősítette s még a humanizmus jegyében született koráramlat sem döntötte meg. Százszámra megy azoknak at ítéleteknek a száms, amelyekben a háii fegyelem kötelessége sanctionálva van. Pedig szt sem lehetne általában mondani, hogy ezt a jogot csak züllésnek indult vagy romlás veszélyének kitett gyermekkel szemben alkalmazta szülő, tanitó, mester egyaránt. Annál csodálatosabb, hogy a modern törvényhozás egyik legszebb hajtása : a büntető novella kivételt állapított m-t;; tiltji a testi fenyítéket általában, vagy nagyou, dc: uagyon korlátozza azt. Pedig hányszor, de hányszor áldó kéz az, amely üt, sujt s hányan tudjuk s érezzük, kogy ez az ütés szeretetből fakadt, szeretetből cselekedett. Avagy után forró ölelések ós csókok között tett fogadalmat szép hitvesének, hogy többé soha sem fogja átlépni azoknak a helyeknek küszöbét, ahol a félvilági dámák s a könnyelmű »aranyifjuság* pazarolja el az élet legdrágább kinesét, a saját ifjúságát. Azután felültek a vonatra, amely a Mediterrane partjáig vitte őket. Itt hajóra szálltak, amelyből a bájos olasz és görög partok mentén s az Aranyszarv-öblön át egész Odessáig ki sem szállottak. Innen gyönyörű ezüst esengetyüs trojkákon utaztak tovább s addig meg j sem pihentek, amíg a hosszú Uralbegység déli csúcsában Oroszország egyik legszebb vidékére, a gróf családjának ősi kastélyába nem érkeztek, amelyet a gondos férj még a távollétükben euy édes bájos szerelmi fészekké alakíttatott át. Mikor a gróf fiatal hitvesét körülvezette a kastélyban, a kényes Ízlésű párisi nő szemeszája elállott ennyi fénynek, ennyi fiuom művészi munkának láttára s egyszeriben elfelejtette, hogy nem a világ gondolat- és lélekéletének forrón lüktető középpontjában, Parisban van, hanem a vad, hűvös keletnek egy csendes, elhagyatott hegyi kastélyában, ezer és ezer kilométernyi távolságban miuden magasabb emberi művelődéstől. A természetnek kétségen kiviil legnagyobbszerü műve az ember gondolat- és érzésvilágának belső berend zése, amelyben a nagy érzések hatása alatt idő- és térbeli távolságok, a test külső élotének minden szokása, szenvedélye paránynyá zsugorodik össze — egy kellemes fiUeióért I A szép fiatal grófné h mar elfelejtette élete zajos emlékeinek helyét, do még hamarabb otthonos lett az uj hajlékban. Rövid idő alatt teljes boldogság költözött be hozzájuk s amikor a legédesebb m> ghittgégbeu eltöltött szerelmi életük első esztendejének vége felé a göndörhaju, nevetőarcu kis Natasa megszületett, a fiatal pár öröme — u^y érezték — ezzel végérvényesen l betetőződött. II. Natasát tiz éves koráig otthon nevelték a szülei. Egyetlen gyermekük volt s ezért szeretetüknek minden meleg, belső érzéseivel s I külső jeleivel, szinte túláradó rajongással vetj ték körül. | Mikor a tizedik életévét betöltötte, szülei elhatározták, hogy most már elfogják helyeztetni valamelyik jóhirü nevelőintézetbe, mert a szülői szereteten kiviil egy nsgyobb törvény, a gyer; mek jövőjéről való szükségszerű gondoskodás törvénye kötelezi őket, hogy gyermekük jövendő jólétének elősegítésén munkálkodjanak. Ezért aztán egy napon elutaztak hazulról s a kis Natasát elvitték Mesikvába, ahol egy nagyúri zárdaintézetben helyeiték el. A leányka még alig egy féléve élt ott a jólelkű apácák között, amidőn egy éjszaka két