Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
1909 december 19. » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 605 tott ily nagy vagyonhoz. Páratlan szorgalom, kockázatos számitás és kitartó türelemmel, mely párosul azzal, hogy ha azt a kis pénzt egyszer kézhez kapta, a világ minden kínoséért sem adta volna ki belőle. Mostanában valami kis psres ügye akadt. Nem nagy összegről, még 200 koronáról se volt szó. Ügyvédje, mert ő volt a felperes, már a második fórumon is megnyerte a pert. Valami nála szokatlan nagylelküségi roham lephette meg emberünket, mert erre a kijelentésre ragadtatta magát: — Nahát tudja meg ügyvéd ur, ha a harmadik fórumon is megnyeri a pert, ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nem reflektálok a beperesitett összegre. És mit tesz Isten, akarom mondani a harmadik fórum ? A pert ott is megnyerték. Boldogan viszi a fiskális ai összeget költségestül együtt a mi emberünkhöz. Éppen együtt ült kedves feleségével a kényelmes ebédlőben. Nagy volt persze az öröm és mindjárt meg is vendégelik az ügyvédet. Poharazgatáa közben aztán kigubázza a fiskális a ropogó bankókat éa szinte kiül arcára a kéjes tudat, hogy azok mindjárt mint az ő vagyonának szaporitói fognak zsebébe visszavándorolni. És tényleg a mi emberünk, ez arokifejezések közül a legkomolyabban öltve magára, igy szólal meg: — Ugye megmondtam kedves doktorkám, hogy ha megnyeri a pert, én a pénzre nem reflektálok ? — Oh kérem . , . mosolyog szerényen a fiskális. — Hát, hogy ne mondhassa nekem senki st j, hogy a szavamat nem tartom be, itt van, nesze . . . asszony, tedd el, legyen a pénz a tiéd! És a ropogós bankók nem a fiskális ur tárcájába, hanem a háziasszony fiókjába vándoroltak. R )ssz nyelvek most meg azt beszélik, hogy a mint az ügyvéd rögtön ezuráu kiért az utcára, ilyen kifakadást eresztett meg: »Der hundertjábriger Schlag s >11 dioh treffen !« Hát nem igy van? Deoember 8-án történt, amikor a katholikusoknnk egyik legszebb Mária ünnepük vau. Történt pedig az egyik famíliánál, hol a gyerekekkel együtt ült a ház asszonya is. A sok játékot megunván a gyerekek, társalogni jött meg a kedvük. Elkezdték hit az anyjukat mindenféle nagyfontosságú kérdésekkel traktálni. Végre is a legkisebbik, aki valószínűleg megért már 6 tavaszt, azt a kérdést teszi fel az anyjának : — Mama kérem micsoda ünnep ez a mai, hogy : Boldogasszony fogantatása ? Nem tudom, melyik anyát nem hozná ez a kérdés zavarba ? Igy járt a szóban forgó anya is. Hát hogy magyarázza ezt meg a gyereknek ? De meg egyáltalában nem is magyarázhatja meg ! Azonban válaszolni még is kell, mert a gyerek nem hagyna neki békét. Végre is igy oldja meg a kérdést : — Ez kis lányom . . . hát tudod ez a szeplőtelen szűz Mária ünnepe. Csak néz egyet a pöttön teremtés. Mintha kétkednék, de végül mégis akceptálja a választ. — Ugy . . . hát akkor ma azoknak a lányoknak van ünnepük, akiknek nincs szeplőjük? — Igen, igen — hagyja rá teljesen megnyugodva az anya. — Na — fordult most a nála pár évvel idősebb nénjéhez — akkor neked ma nincs ünneped, mert te szeplős vagy. Sörözés közben. Az asztaltársaságnál egy jóizü kis lompolás kerekedett ki. Akik élemedett koruk miatt már megkomolyodtak, osak azok távoztak el. A többiek azonban, megszaporodva a kültagokkal, még maradtak. Éjfél után azonban ezek is kezdtek lassankint szállingózni, ugy hogy a reggelt C3ak bármán érték meg. Amolyau viharedzett, kipróbált alakok. Dél felé aztán nagy sörözés támad, amikor is váltig faggatják a hősöket, hogy adják le az éjjeli viselt dolgaikat és derűs jeleneteiket. De azok, egymásra nevetve és jelentőségteljesen integetve, csak hallgattak. Még az itallal sem lehetett őket megvesztegetni. Nem vallottak be semmit, hogy hol jártak és mit csináltak az éjszaka. A hiábavaló kísérletezések után megszólal az egyik kültag: — Nahát fene nagy ezekben a szolidaritás I Ám egy másik kültag, ki rossz szójátékokat egyáltalában nem szokott megereszteni, éppen evvel a kiigazítással keltett kinos feltűnést: — Tévedsz kis apám ! — Nem a szolidaritás nagy ezekben, hanem a — lumparitas! Temetek . . . Jöjj egy temetésre! . . . Temetek egy álmot, Csillogó, villogó, csodaszép világot; A mely még mielőtt ragyoghatott volna, Összedőlt, összetört s lehullott a porba. Jöjj egy temetésre! . . . Temetek egy álmot, Azt az elhervadott, hófehér virágot, A mely még tavasszal nyilt a kis kertemben, Azzal a vérvörös rózsafával izemben. Jöjj el! ... És sirassuk együtt el az álmot, A mely oly édes volt s oly hamar elszállott; S a mely tán már nincs is sehol a világon : — A te boldogságod s az én boldogságom, 1 H i r e k. Képviselőtestületi közgyűlés. Zalaegerszeg r. t. város "képviselőteétülete december hó 20-án tartotta meg évi rendes őszi közgyűlését dr. Korbai Károly polgármester elnöklete alatt, melyen következő tárgyak kerültek tárgyalás és elintézés alá. A város háztartási, utfentartási s aggápoldai alapjának, valamint a városi elektromos művei jövő 1910. évi költségelőirányzatának megállapítása. A közgyűlés a költségelőirányzatot változatlanul és teljes egészében elfogadta és annak törvényhatósági jóváhagyás végett leendő fölterjesztését elhatározta. A költségelőirányzat szerint a város 1910. évi szükséglete 339982 K 60 fillért tesz ki, melyre 216,236 K 05 fillér fedezet van, a hiány tehát 123,746-64 fillér. Ez a hiáuy községi pótadó kivetésével nyer fedezetet, még pedig az 1886. évi XXII. t.-c. 130. §-a szerint olyanképpen, hogy a pótadókivetés alapjául szolgáló 1909. évi állami egyenes adók után 89,709 K 74 fillér hiány az összes 125,137 K 09 fillér állami adóra (71 7/ 10 °/ 0,) a 32,117 K hiány pedig a földadó kivételével a többi, vagyis 109,547 K 29 fillér állami adóra (29 s/ l u°/ 0) pótadó fog kivettetni. Az aggápoldai alapnak 3400 K 79 fillért kitévő szükségletét szintén födözi az alap — előirányzott bevétele. A városi villamos mű szükséglete gyanánt 65208 K 25 fillér van kitüntetve, melynek fedezésére 67780 K van előirányozva ugy, hogy rendes körülmények között is a városnak ez a vállalata 2571 K 75 fillér tiszta nyeressággel záródik. Ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a város azalatt, a mig a Ganscég birta üzembérbérletben a villamvilágit^jt, óriási összeget volt kénytelen erre az üz c ágra ráfizetni, csak az elismerés legmelegsVb hangján emlékezhetünk meg polgármesterü ilynek azon szerenosés eszméjéről, hogy a vili mos műnek a Ganz-cégtől való megváltását keresztül vitte. • Miután a jövő 1910 év tavaszán a posta- és távirdahivatal a m. kir. postakincstárral történt megállapodás szerint mostani helyéről a belső óvodába költözik át, kisdedovoda céljaira alkalmas ház megszerzése vált szükségessé. A képviselőtestület megvásárolta Dr Gráner Adolfnak a Deáktéren levő lakóházát 20 000 K vételárért. nuk a csillagok, B fényük szinte szikrázva törik meg a kis templomnak érctorony tetejéq. öreg Gere Jánosné mindezt most nem látja. Egyszerű lelkének gondolata messze jár. Tul tul zugó tengereken. Valami negyon idegen városban, aho! még sohase volt. Ott keres egy ifjú embert, akit hahogy megtalálna, fülébe, lelkébe, szivébe zokogná: — Édes fiam Puli'. Van-e boldogabb kará- ; ceonyod ? i S ott beat tovább hangzik a betlehemes ének : , Pásztorok hol vagytok, Talán még alusztok, Gyorsan, frissen keljetek, Jézus előtt legyetek. Ott messze, messze a tengeren tul, a nagy városban ezen az estén szintén elhallgattak a gyárak kéményei. Egy nagy ház szobájában sokan vannak együtt. Ugy látszik magyarok. Egyiknek eszébe jut: otthon ma szép karácsony este van. A többi ki hangosan, ki lelkében utána mondja, súgja : otthon most szép karácsony este van s forró könnyű omlik barázda arcukon 1 Valami sarokból előkerül egy beteges ember. Alig húzza magát. Fiatal volna még, de oroája aszott s ősz a hajaszála. Leül az asztalhoz s ír, levelet ír. Reszket is, könnyez is, mint irja: Kedves atyám-uram! Édes szülő anyám I Otthon ma szép karáosony este van, boldog karácsonyt is kívánok maguknak mind közönségesen az atyafisággal, meg friss egészséget. Hejh, nekem ez hiányzik a nagy Amerikába. Cleveland városban, a boldogság mindannyiunknak is, akik osak itt vagyunk. Ez soraimmal a szent ünnepekre uem akarom azomoritani szeretett szüleim, dc mivel ugy is osak ünnepek után kapják meg, megirom ez estén, mikor otthon talán én rám is gondolnak. Legalább is gondol szülő anyám lelkem. Hát engem pénzt, sok pénzt keresni hozott ki hazámból a vágyam és találtam itt nagy bus nyomorúságot. Sok csavargás után egy bányában kaptam munkát. Szenet ástunk ott a földnek gyomrában, napi 2 dollár 20 centért, ami alig volt elég az evésre, lakásra. De mégis csak éltem. Egyszer ám nagy robbanás támadt, leszakadt a bánya. 200 magyar embert temettek el akkor. Engem másnap ástak ki a föld mélyéből. Éltem még, de össze voltam zúzva, kezem lábam törve . . . Otthon öreg Gere Jánoséknál végét járja már a bethlehemi ének. Pásztornak, angyalnak, atyafi szomszédnak mézes-mázos tészta, fonott kalács, jó bor kerül az asztalra. A bethlehemjáró nem is nagyon kináltatja magát, sőt még igy tódítja a verses beszédet: ó, Ó, ól Három esztendős toklyó, Vörös hagyma, egg kis só A bográcsba vóna jó. É, é, é, E korsó bor e mellé, Torkainkat megkenné. Nem lehetne jobb enné? Az a beteg, ott a tengeren tul, nagy városnak egyik nagy házában folytatja levelét O ódás jó szüleim, de sokat szenvedtem az ispotályba . . . Mikor már a csontom félig összeforrott — dehogy várták meg az egész gyógyulásom — az utcára tettek. Gyöngült, beteg testtel nem kaphattam munkát. Á hazabéliek kegyelemből enni, meg hát szállást adtak. Most is itt kucorgom betegen. Érzem, hogy itt soha meg nem gyógyul a beteg mellem. O tudom, otthon meggyógyulna. Az édes szellőtől, a patak vizétől, a fa levelétől, édes anyám áldott jó kezétől. Ezen a szent estén azért arra kérem édes szülém kendtek, az Isten nevére, hogy küldjenek pénzt, hogy mielőbb haza is mehessek. Ugy-e, hogy küldenek ? Minden órán várom, ö küldjenek kendtek szenvedő fiuknak, a Pálnak*. Az a beteg ember a levélre a címet is ráirta. T. C. Gere János gazdálkodó urnák, Gerlés-községében. Azután elvánszorgott vele a legelső postára és feladta. Mikorra hazaért
