Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-12 / 50. szám

s » Zalamegye, Zal arára egyei Hírlap « 1909 december 12. Botor reménykedés ma már, hogy az exelxet elkerülhessük s hogy alkotmánysérelem nélkül oldódjék meg a válság. A naptári dátum veszedelmesen közeledik. Költségvetés nincs, indemnitás nem lesz. A bankszabadalom december 31-én lejár s azt meghosszabbítani nem lehet. Belekényszeritik az országot az exlexbe, a kénytelen bank provizóriumba s végül a wurstlizók belenevetnek a markukba. A gyámolatlanság, a megalkuvás ide vezet bennünket. Exlexbe és felfordulásba vezetett volna talán az ellenállás is. De vajon melyiknek nagyobb az erkölcsi haszna s melyik ut az egyenesebb? Nem volt elég, hogy az eredmény igy is semmi, még meg is kellett alázkodnunk s szét kellett töredezni az erőinket. Ez a keserű tanulsága a mi gyengeségünknek s diadala a huzavona politikának. Gróf Batthyány Pál elköltözése. Már hetek óta csomagoltak a vármegyeháznál. A főispáni lakás szobái egymás után ürültek ki s mindennap kidöoögött egy egy szekér, amely ládákat, kosarakat, bútorokat szállított Zalacsány feló. Szomorú melankóliával néztünk a szekerek után, amelyek vitték, hordták annak a kedves otthonnak berendezését, amelyet gróf Batthyány Pál főispán és a jólelkű, mindenki iránt szívélyes, nemesen gondolkodó és érző grófné az ódon kvártélyházban teremtettek. Nemcsak maguknak alkották meg azt a végtelenül kedves, meleg és bájos otthont. Nagy társaságot gyűjtöttek maguk köré 8 jó szivük és vendégszerető hajlékuk ajtaja nyitva volt mindenki számára, aki őszinte érzéssel közeledett hozzájuk. Mikor volt és mikor lesz még valaha olyan élet a vén falak között, mint volt gróf Batthyány Pál fó'ispánságánsk negyedfél esztendeje alatt ? Talán sohasem volt és nem is lesz. Mert ezt az életet érző ós élő gyémántok sugarai ragyogták be: igazi jó szivek. Ebben a környezetben megnemesedett, megfinomult minden: az érzés, a gondolat, a modor; a szeretet, megbecsülés, őszinte jóakarat derűje tették hangulatossá, vidámmá azokat a feledhetetlen összejöveteleket, délutáni teákat, pazar ebédeket és vaosorákat, amelyeket főispánunk és családjának vendégszeretete nyújtott. Amint gróf Batthyány Pál lelkesedése, elvhűsége, a nemzeti eszményekért való rajongása az egész vármegye politikai felfogásában és közéletének rányában átalskitólag hatott; ugy a ezákváros társaséletének uj szint, uj kereteket adott gróf Batthyány Pálné szül. Inkey Valerie úrasszony nemes lelke és fenkö't gondolkodása. Uj és üdítő légkör áradt ezét a főispáni osalád otthonából, umely főúri volt, de ott lakott a legtisztább, legnemesebb demokrácia, amely az apró embereket nem kicsinyli, hanem felemeli. Annyi hódolatot, tiszteletet, rajongást kevés ember tudott kiváltani a szivekből, mint gróf Batthyány Pál és neje, a jószívű grófné, akiket a legalsóbb rendű embertől kezdve mindenki bálványozott. Ezért nehéz volt az elválás, nehéz volt a búcsúzás. Nagyon nehéz. Amikor a nagy butorszállító kocsikat odavontatták a vármegyeház elé, fájó lehangoltsággal ment el mellettük minden ember: »Hát csak elmennek, el«. Lassanként foszlott a lakás. De azért az utolsó napig ragy társaság jött össze az ötórai teánál. A szobák jobbról, balról üresek voltak már; a terem falairól is eltűntek a megszokott képek, tárgyak, osak a, három Haubsburg és gróf Althan képei maradtak ott, mert ezek a nemes vármegye ékességei. A vidám csevegésbe komolyabb hangulat vegyült. Sok szemben könny csillogott, amikor a jóságos háziasszonyra nézett, akinek mindenki számára vóit barátságos szava, nyájas tekintete. Az utolsó napon egymást bictattuk: Nézzetek meg jól minden sarkot. Ki tudja, mikor és hogyan tőrünk ide ismét vissza T Elbuosuztunk. Nehéz szivvel léptünk ki a kedves, megszokott helyről s amikor a folyosó hosszú fogasairól mind elfogytak a téli kabátok, borongó hangulattal néztünk végig ezen a nagy ruhatáron, amelyben minden fognak volt már ismerős kabátja, amely ott lógott rajta napról napra, hétről hétre. Azután jött még egy nap, amikor nem gyúltak már fel a teremben a lámpák, nem kaosingattak ki a főispáni lakás világító szemei az utcára, nem hívogatták a jó ismerősöket a meleg fészekbe, ahol télben is tavasz volt, a jő szivek napsugaras tavaszi verőfénye ragyogott. Csütörtökön azután elvittek mindent. Beosukták az ajtókat. De a nagy sziv nyitva maradt. Jeta eljöttek az öreg koldusasszonyok az utolsó kézcsókra. Ott ődöngött 15—20 öreg koldus a vármegyeház boltos kapuja alatt. Töpörödött anyókák, akiknek az ajkai imádságot mormoltak most is; hálákat adtak az Istennek azért az alamizsnáért, amit angyalaival küld a földre. Egy jó angyal eltávozik most és vajon ki látja meg ezután a templom ajtóban ülő szegény koldusokat, akik az Ur legnagyobb ajándékát: a hosszú életet az emberek irgalmasságából tudják osak fentartani? Ezt a deputáoiót maga az Isten küldte. Amit ezek köszöntek meg, azt az Ur köszöni és fizeti meg, mert ő látja a sziveket ós számon tartja a titkolt jótéteményeket s minden felszárított könnyért, minden megenyhített fájdalomért áldással fizet. — — — Csütörtökön délután '/

45 órakor utaztak el grót Batthyány Pál és neje őmé'tóB ágaik. A Kossuth Lajos-utoán megindult a népvándorlás a vasúti állomás ielé. Négy órakor már megtelt az állomás perronja hölgyközönsérgel s az urak a korlátokou kivül szorultak. Képviselve volt minden társadalmi osztály. Polgárok, tisztviselők, katonák siettek még egy buc»uüdvözletet adni a legnépszerűbb főispánnak sa legjobbszivü főúri asszonynak. Nyári Feri bandája is berukkolt, hogy még egy nótát elmuzsikáljon gróf Batthyány Pál tiszteletére. Hiába akarták kiszorítani a búcsúzás programmjából a mszikát, Nyári Feri helyet szorított magának R eljátszotta a Rákóozi indulót. Testületileg megjelent a Zalaegerszegi Karáosonyfa Egylet választmánya s az elnöknő, özv. Ruzsios Károlyné úrasszony, egy remek csokrot nyújtott át gróf Batthyány Pálnénak, aki az egylet védnöknője volt és sok ruhátlan gyermek áldott védőangyala. Azután előállott egy ur, aki azzal dicsekszik, hogy nem szakott elérzékenyülni és könnyezni. Egy csokrot hozott azok nevében, akik oly sokszor élvezték a főispáni ház vendégszeretőt — és akart mondani valami szépet, valami meghatót, de elfutotta a szemét a könny s elfojtotta a hangját a meghatottság. És azután sírtunk . . . sírtunk. Megjött a vonat, az utasoknak indulni kellett. Egy utolsó viharos éljen, Rákóozi induló, zsebkendők lobogtatása és elindult a vicinális lassú döcögéssel. De a vonat — a vicinálisok szokásos udvariasságnál fogva — még egyszer visszatért egy teherkocsiért. Zajosan éljenzett a közönség s jóslatot látott a vonat visszatérésében. És hiszszük ÍB mindnyájan, hogy vissza fog még térni gróf Batthyány Pál a főispáni székbe, amelyet férfiasan, szeretettől és tisztelettől környezve töltött be B diadalmasan hagyott el. Még sokáig, nagyon sokáig, ezen a nemzedéken tul is élni fog gróf Batthyány Pál főispánságának emlékezete s legendákat fognak beszólni arról, hogy volt egy főispánja Zalának, akit oly mély és igaz szeretettel ölelt körül a társadalom, hogy ez a szeretet elkísérte élete végóig; és emlegetni fogják azt a jóságos nagyasszonyt, aki előtt hódolattal hajtott fejet mindenki, lábai nyomát is áldják a szegények s akinek fenkölt lelke fényes és mqleg sugarakat szórt mindenütt, ahova életének utjai vezették. Egerszegi krónika. Rovatvez«t6: Publ. Előre látható! Egyik fiatal barátunknak több kiváló tulajdonsága mellett még az izléso is jó. Különösen ruházkodásának megválasztását illetőleg. Annál inkább kinos meglepetést keltett, mikor a napokban egy égésién rikitó, élénk, indiszkrét ezinü koekás uj téli öltönyben jelent meg hivatalában. Egyik tisztviselő táraa nem is állhatta meg szó nélkül. — Na hallod, hogy tudtál ilyen lehetetlen szövetet választani. Talán biiony sakkozni akarat a ruhádon ? — Azt éppen nem — válaeiolta emberünk — ámbár nincs kizárva. De fogadni mernék, hogy akkor a szabóm lesz tőle matt. Vicinális mizériák. A. napokban, mikor a«ok a dermeaztő hideg északi szelek kellemetlenkedtek, elég sok utaa szállt fel a reggel jókor induló celldömölki vonatra. Azt hitték, hogy otsk okvetlenkedjék a szól, a meleg kupéban legfeljebb majd kinevetik. De hát bizony a szól nevette ki őket. Alig indulnak ki az állomásról kezdik érezni, hogy dacára annak, miszerint] jól be volt fűtve, ablakok, ajtók mind kifogástalanul becsukva, nem lehetett a szakaszban a nagy huzat miatt megmaradni. Különösen érezte ezt 3 másodosztályú utas, kik a 2396. sz. kooei egyik szakaszába húzódtak be. Mert ez a kocsi tényleg minden kritikán aluli. Az ajtót nem lehetett beoBukni, mert az alsó sarka a tartóvasról le volt törve, az ablak alatt meg ujjnyi vastag nyílások, ugy hogy a szél valóságos bostont járatott velük. Próbáltak azok mindant, h )gy segítsenek ra igukon. Nem sikerült, mert jóllehet teljesen boburkolóztak alul-felül, ahogy osak tudtak, mégis teljesen agyonfáztak. Beletörődve tehát bals"rsukba, néma hangtalanságban dideregtek tovább. Az egyik azonban fázlódása dacíra is nem állhatta meg, hogy ne gondolkozzék. És ennek eredménye gyanánt iszonyúan szidta az államot. — Mert az mégis osak szemtelen komiszság, hogy mikor mindenféle gazembernek, haramiának, gyilkosok, rablók és több hasonló jeles pályát választó polgártársnak számára kényelmes, valóságos fényűzéssel berendezett fogházakat épít, u^y hogy szinte csábítja a bűntett elkövetésére az erre hajlandó tb. gazembereket, akkor egészen ártatlan, tisztességes és becsülatea emberek életével meg igy p;;okázik. Hát kedvesebb az államnak a gazember, mint a tisztességes polgárok ? Mikor gondolkodásában idáig ért, egyik társa, ki valószínűleg utazó lehetett, nem tudván azt, hogy emberünk utazáa közben nem igen szeret idegenekkel diskurálni, ezzel a kérdéssel szakítja meg a gondolatmenetet: — Hát uraságod hová utazik ? Emberünk kinéz kabátjából, melybe feje búbjáig be volt húzódva é« ugy adja meg a tagyos választ: — Ha ad egy koronát, akkor megmondom. És visszabújva kabátjába, tovább fázlódott, nem törődve cseppet sem egyik társának elfojtott dühével és másik társának elfojtott nevetésével. Rehabilitálás. Essék újfent szó a helybeli vadász társaságról, illetve annak e rovatban legtöbbet szerepelt kiváló tagjáról. E rovat vezetője hetekig távol levén, osak utólag értesült azokról a kitűnő vadászatokról, melyek a mult napokban zajlottak le és amelyekről egy másik megyéből érkezett vendég igy nyilatkozott: — Hát vad, az igaz hogy ninos. De azért ha meghívtok, nem lesz olyan vadászat, amelyikre le ne jöjjek. A kitűnő hangulat mellet ez a vadászat arról is nevezetes, hogy egyik vadász, ki eddig a nyulat vadászat után a tyakászoktól vette meg, egy valóságos erdei szalonkát lőtt. Még pedig, amint a jelenlevők mondják, eajátkezüleg. A napokban emberünk találkozik e torok Írójával és valósággal neheztelve mondja neki : — Ha volna benned osak egy kis méltányosság is, akkor beletennéd a krónikába, hogy nem osak venni, de lőni is tudok nyulat, de még szalonkát is. É« én, a rovatvezető, belátván a kifakadáa jogosságát, ezennel tudomására adom tisztelt olvasóimnak az esetet. kirakatok. Van ló és automobil verseny Ét van szépségek versenye ;