Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-18 / 29. szám

sét s a vármegyék voltak az osztrák törekvések legerősebb ellenségei. Mindezekből az a tanulság, hogy a bujtogatás, a gyűlölet szítása egyre folyik a határokon kívül és belül. Tartsunk tehát össze a hazafiság és fajszeretet teljes erejével, mert senkire sem számíthatunk, csak önmagunkra. * * * A parlamentet elnapolták s őszig szünetelni fog a nyilvános politikai élet. A politika áthelyeződik az országgyűlésből a kerületekbe, mert az agitációnak tovább kell folynia, nehogy készületlenül találja az országot bármely fordulat. Kossuth Ferenc maga adta ki a jelszót, hogy a képviselők széledjenek el az országban s hirdessék az igéket a népnek úgy, hogy az a független és gyámság alól kikerülendő Magyarország hasznára váljon. Az egész ország a válság elodázását látja a kabinet újra való kinevezésében. S az a kínos bizonytalanság, amely a válság kitolásából keletkezett, nyomasztó teherként ül a lelkeken. Senki bizonyosat a jövőre nézve nem tud. Senki még csak sejteni sem képes: mit hoz az ősz; minő politikai változások és meglepetések érhetik az immár végsőkig agyonzaklatott országot. Az uj választások sötét képe is ott fenyeget a legközelebbi idők eseményeiben. Minden józan ember észreveheti, hogy a koalíció tényleg véglegesen felbomlott, tehát ezzel a többséggel tovább kormányozni nem lehet. Vagy a függetlenségi pártnak kell átvennie a kormányt, vagy ujabb bonyodalmak közé kerül a politika szekere. A belső forrongások, a kielégítetlen vágyak, az ország türelmetlen izgatottsága megérlelik a végleges leszámolás jZalamegye, Zalavárroegyei Hírlap* idejét. A koalíciónak fel kell számolnia s meglehet, hogy ez uj választásokon történik meg. Az apostolok tehát szerte szélednek az országban, hogy kitanulmányozzák és irányítsák a választók hangulatát, amelyet ma nagyon sokan nem ismernek. Ugy látszik, hogy a közhangulatot nem a lelkesedés, nem a bizalom és remény, hanem az elkeseredés jellemzi. A reménységek megfonnyadtak s tele van a levegő is pessimismussal. Senki sem vár semmi jót. Szinte lethargia vett erőt rajtunk. Hiába csillogtatják előttünk a délibábos Ígéreteket, nem merünk többé hinni, mert azt látjuk folytonosan, hogy hiábavaló ennek a szerencsétlen nemzetnek minden erőfeszítése. Le vagyunk nyűgözve s rajtunk fekszik a négyszázesztendős reakció egész rettenetes terhe. Ez a lemondás, önerőnkben való bizalmatlanság pedig nagy veszedelem. Ezt meg kell törni. Fel kell ébreszteni a magyar virtust. Nem frázisokkal és programmbeszédekkel, mert ezeknek értéke leszállott. Szervezkedni kell és alkotni. Egyik kéz fogja a másikat, míg olyan lánc lesz belőle, amely egyetlen szikrát végig megérez. Szerte szét kóborlunk, mint a megszéledt nyáj. Ezért vagyunk erőtlenek és önmagunk iránt bizalmatlanok. Ki lesz az, aki összegyűjt és együtt tart bennünket? 1909 julius 18. Aggodalmak. Aggodalmak fogják el az ember lelkét, lia visszatekint Magyarország múltjára s látva a sivár jelent, beborult homlokkal fürkészi a jövendőt, hogy vájjon milyen kilátásai lehetnek etinek a szerenosétlen országnak a következő évszázadokban ? • Azt szoktuk hangoztatni, hogy Közép-Európában a Duna mentén egy szabad, önálló, füg' getlen államnak kell lennie, hogy megakadályozza a már mindeneket elnyeléssel fenyegető német inváziót és a hatalmas Oroszországot is a déli szlávsággal való egyesülésétől. Természetesen ezt az egy cseppet sem kiosinylendő kettőd védelmi pozieiót a lovagias magyar nemzet, a független, a szabad Magyarország kell, hogy betöltse, mint egy erŐ3, nemzeti állam ! Szó sincs róla, bizonyos védelmi pozíciót már ezer év óta tölt be ez a szegény nemzet. S ezt a védelmi állást sok-sok véráldozattal mind mostanáig meg is tartotta. Megvédte a vén Európát a töröktől és védbástyája volt a keleti bonyodalmaknak. Ez a nemzet örökösen áldozott, vért hullatott, fogyott és kultúrájában nem fejlődhetett. A német, az osztrák vasabronocsal szorította körül kulturáját, gazdasági fejlődését és ravasz gáncsvetésekkel örökösen gyengítette Magyarország nemzeti fejlődését. S ezek u szomorú körülmények, fájdalom, még ma is fennállanak ! S a legkétségbeesettebb helyzetben kérdezzük, kire is számithat Európában a magyar nemzet ? Nagynémetorazág örül, hogy a német kultura megvetette a lábát és elterjedt még a keleti államocskákban is; mert ugyan manapság már hol nem tudnak németül ? Franoiaország messze esik tőlünk, ennek az államnak megvolt s meg is van a jóakarata hozzánk, de a távolság miatt nem igen tehet az érdekünkben semmit, mert egy második Napoleonra neki se igen lehet kilátása. Anglia? Igaz, hogy figyeli és irigy szemmel nézi Oroszország minden mozdulatát, de a németséggel, az osztrákkal való küzdelmünkben ő se jöhet segítségünkre. Mert mire ő Németországgal vagy az oroszszai szemben tengeri operációt kezdene, addig bennünket akár el is nyelhet a hatalmas német sokadalom, vagy az orosz, ahogy az 48-ban is történt. Az olasz ? A latin nyelvcsaládhoz tartozván, talán inkább segítené a Dákórománia kiépítését; legelső sorban pedig a szlávságot támogatná ellenüak, mert örökös oéljü Olaszországnak a délkeleti tengeri pirtvidókek megszerzése. Különben is az olasz király közeii atyafiságbdn van egy 3ziáv fejedelemmel, ami biztosítja a szlávok részére az olasz szimpátiát is. Nem lehetetlen azonban, hogy az osztrákkal szemben segitene bennünket Olaszország, mert erre neki igen fontos okai vanuak a múltból. De ebben az irányban is igen szomorú tapasztalataink vannak. Kossuth Lajos, hazánknak ez az óriás alakja, a külföld egykori tekintélye a körülötte osoportosuló emigránsokkal az élén sem tudta behozni az olasz hadserrget Magyarország felszabadítására! A múltból tehát igen szomorú tapasztalataink vannak arra nézve, hogy mennyire egyedül állunk Európa hatalmas szuronyos rengetegében. Vonaton. A hosszú személy vonat bekanyarodott a Karszt rideg hegyei közé. TikLasztó sugarakat bc.csájtctt le erre az elárvult, fűsziltalan sziklavidékre. Akik a vonat harmadik osztályában ültek összezsúfolva, a nagy hőségtől elbágyadtan pislogtak ki a rideg, kietlen tájra. Magyar parasztokkal volt zsúfolva a harmadik osztály. Jöttek valahonnan a Nyirségről, ahol buján terem az istenadta humus a gazdagoknak, de a szegénynek verejtékén kivül csak annyit ad, hogy éhen ue haljon. A nyírségi napszámos magyarok elcsigázva, de megnyugodva, keresztény hittel, a sors végzésében húzták a jármot, keveset aludtad, nr*phosszat dolgoztak, eszükbe se jutott nsgyobb bért kérni a munkájukért. így élt az apjuk, az öregapjuk és abban a hitben voltak, hogy így kell élni nekik is. Egy napon aztán kidobolta a kis biró a faluban, hogy aki Hamburgon vagy Brémán keresztül akar kivándorolni Amerikába, azt bizouy becsukja a törvény kettőtől hit hónapig; de aki Fiúmén keresztül igyekszik az Újvilágba, az olcsón is, gyorsan is utazik, de még a kormány is vigyáz rá, hogy valami baja ne essék. — Mi ott a napszám ? kérdezte az öreg Galambos Ábris, akinek tegnap vitték temetőbe a hitvestársát. Patikaszert irt neki az orvos, a patikus hat koronát kért érte, de Galambos Abris ennyi pénzt nem tudott előteremteni. Nem volt patikaszer és meghalt az asszony. A kis biró az öreg napszámos kérdésére ekként felelt: — Hogy mennyi a napszám ott tul, azt nem tudom, de nagy lehet, mert nagyon törik oda magukat a népek. A jegyző ár az többet tud, ott van nála a sok irás, ami most gyütt Pestrü'. Másnap az öreg Galambos beállított a jegyzőhöz és töviről hegyire elmagyaráztatott magának mindent az amerikai útról. Nagyon meg volt elégedve mindennel, amit hallott. S/.épen megköszönte a jegyző ur szivességét és elballagott sz alsó végre, ott lakott az ő komája Gerendás Lencsés István, meg a veje Mázsa Marczi. Számos családja volt mind a kettőnek és csak ugy nyomorogtak ők is ezen a földön, mint a kutyák, akik gazdátlanok és senki nem szereti őket. Gerendás L ucsés István módos ember volt valaha, de egyszer bajba került a törvény előtt, amiért a fia kezet emelt a szolgabiróra, aki biróválaeztáskor jött a faluba rendet csinálni. Nagy pör támadt ebből, minden oldalról zaklatták a komát, az ügyvéd, a jegyző, az adóra megekzek válták, hogy a szolgabíró kedvében járjanak, mégis elcrukták a fiát másfél esztendőre és ezahitt tönkre ment a gazdaság. Mikor haza jött a fiu Újvárról, megvette már a félszessziót árverésen a boltos. így aztán Gerandásék is zsellér sorsra, napszámos kenyérre jutottak. Galambos elmondta nekik, mi járatban járt a jegyző urnái és elmagyarázta nekik, hogy még a nagy urak is pártolják őket, ha itt hagyják a Nyirséget, ahol nem adják meg a munka árát és elmennek a tengeren túlra, ahol bizony megbecsülik a dolgos magyar munkás kezet. — Messze van innen Amerika, fejezte be az öreg a magyarázgatást, de rosszabb ott se történhetik velünk az éhenpusz'úlásnál. Igaz, hogy jobb lenne a nyírségi buokák alatt aludni az örök álmot, de ki tudja, hátha odaát mégis sok péi zt keres az ember és akkor szerzünk valamit. Lehet, hogy így van, ezt mondják az urak is és ugy gondolom, hogy most az egyszer num hazudnak. Tetszett az öreg beszéde. Odajött közéjük két szomszéd is, a Juhász Péter meg a komája Fü Andris, aki Boszniában is jiírt. Az utóbbi nagyon lelkesedett Amerikáért. — Novi Bazárban, mondotta, megösmerkedtem egy krobóttal, aki járt odakünn és szerecsen feleséget és négy egész telükre való pénzt hozott onnan magával. Aszonta, aki birja a munkát és az ottani levegőt, akinek a szeme megszokja a sötétséget a bányában, az többet keres egy nap ott, mint itt hároin hét alatt. Hát én kimegyek. Szó szót követett, tanácskoztak még két há-