Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

8 »Zalamegye, Zalavárnsegyei Hírlap < 1909 julius 11 szabálytalanság?! H>gy az elnök a legutóbbi években nem űzte a mesterségét és kérésünkre mégis megmaradt elnöknek továbbra is. Hát ez felfogás dolga. Kovács László 30 évig folytatta jóhirü asztalos mesterségét, a szó legteljesebb értelmében iparos és szakember, eszerint tanocc kitanitására, felszabadítására jogosult, az ipar­testületnek fizető tagja. Mi abban szabálytalan­ságot nem láttunk, hogy elnökünk iránt, ki az ipartestületet minden tekintetben, ugy anyagi­lag, mint erkölcsileg emelte, habár az utóbbi években nem is dolgoztatott, bizalommal visel­tettünk, hisz nekünk olyan ember kellett és benne olyan embert birtunk, ki az ipartestület ügyeit nem csak szivén viselte, de idejét is an­nak szentelhette. Rosszakaratú ráfogás amaz állitás is, hogy spróbb képviseltetési költségeit az ipartestülettel fizettette ki. A legutóbbi évtizedben az egyes ipari szakcsoportok azáltal is vélték iparunkat fellendíteni, hogy az ország különböző helyein kongresszusokat tartottak. Ily alkalommal a helybeli ipartestület is hivatásának magfelelően mindenkor hasonló szakmabeli iparossal képvi­seltette magát és ennek költségeihez bizonyos összeggel hozzájárult. Kovács László elnökségé­nek egész ideje alatt 2 vagy 3 izben tartottak ilyen kongresszust, melyeken az ipartestületek admi­nistratiójára vonatkozó dolgokat tárgyaltak, ezeken ipartestületünk az elnök, a legutóbbin pedig az elnök és jegyző által képviseltette ma­gát. Csak nagyon természetes, hogy nekik is megszavazott az elöljáróság bizonyos összeget a költségeik fejében. Vagy tán az elnöknek saját­jából kellett volna ezt fedezni? Még a felhozott 500 koronára vonatkozva kell megjegyeznünk, hogy a betegsegélyzőpénz­tár igazgatósága, méltányolva azt a munkássá­got, melyet elnöke különösen ezen intézmény életbeléptetésének első éveiben, kifejtett, ntki 40 korona havi tiszteletdijat ajánlott fel. Ezen különben jól megérdemolt tiszteletdíj felvétele tehát neki bünül fel nem róható, hisz az ipar­testület elöljárósága méltányolva jegyzőjének munkásságát, neki is, fizetésén felül, évi 100 korona tiszteletdijat állapított meg. Vájjon ennek fslvételét is bünül fogják majdan a jegyzőnek felróni ? Kovács László érdemeit felsorolni felesleges­nek tartjuk, hisz azokat ellenesei sem vitathat­ják el, de különfélék az emberek gondolkozá­sukban és a közpályán működő emberek meg­ítélésében. Csak pár hete, hogy az országos iparegyesület (tehát az ország lagnagyobb ipar­testülete) igazgatóját, aki pedig iparos soha sem volt, de 40 évig közmegelégedésre töltötte be tisztségét, országosan nagy ovátióval ünneps'te. Ott nem keresték a szálkákat, hanem megbe­csülték az embert az elért eredményekért; itt pedig 15 évi lankadatlan becsületes munkásság­ért az elért eredményeket ugy honorálja némely­em ber, hogy az illetőt kicégérezik. Ilyenek után vajon érdemes-e valakinek önzet­lenül a közjóért dolgozni ? Kiváló nagyrabecsülésünk nyilvánításával tisz­telettel több ipartestületi tag Értesités. A nagyérdemű építtető és ház­tulajdonos uraknak b. tudomására adom, hogy bárminemű Fouíard Nyers Bast­Chiné Skot és „Hennebeg" selyeml K 35 f-tol feljebb bérmentve és vámmentesen. Alints postafordultával. Megrendelések bármely nyelten intézendók : an Seidenfabrikt. Hennenberg in Zürich. Piaczi araink a legutolsó hemass/cii 50 kilogrammoniiiit Kor -tó] búza minőség szerint . . 15.— 15 40 rozs > i 9.30 9.40 árpa > » 7.50 8.— zab * > . 9-25 9.50 tengeri í » . 8.60 8 80 telelós szerkesztő: Dr Gsák Károly, l.aptulajdonoxok: Dr Gsák Károly és Udvardy Ignác cserép- és paiatetők kijavítását több évi külföldi tapasztalataim alap­ján legsikeresebben eszközlöm, vala­mint évi jókarban tartását felelősség mellett elvállalom. Szives pártfogást kérve vagyok teljes tisztelettel Szabó János pala- és cserépfedömester Zalaegerszeg, Mária-utca 5. mmmuwMmmmwmumm Sümegen egy már 60 év óta fennálló fűszer-, liszt- és vegyeskeres­kedés szappanfőzdével egybe­kötve és tőzsdével október l-re BÉRBE ADÓ, esetleg ELADÓ. Bővebb felvilágosítás nyerhető a háztulajdonosnál Schreiber Sándornál, Sümeg. Egy régi, jó forgalmú bolthelyiség lakással együtt augusztus 1-ére kiadó Németh Gábor kályhásmester urnái, Csányi-utca 18-ik számú házában. 456/v. 1909. szám. T Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. tc. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a zalaegerszegi kir. járásbíróság 801 számú végzése által Frank Miksa és fia végre­hajtató javára 610 K tőke, ugy járulé­kai erejég elrendelt kielégítési végrehajtás alkal­mával bíróilag lefoglalt 1750 koronára becsült borokból álló ingóságok nyilvános árverés utján leendő eladatáaa elrendeltetvén, ennek a helyszínén, vagyis Zalaegerszegen leendő esz­közlésére 1909 évi julius hó 12-ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árveré­sen az 1881. évi LX tc. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fog­nak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. tc. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Zalaegerszeg, 1909- junius hó 21-én. Lukács József, kir. bir. végrehajtó. BIIGIbüeDED HHHM& ESEiaia El fÖS | Nagyérdemű közösiség | In] IS Iöl fa fa föl föl m nn föl föl fel föl föl föl Férjem elhalálozása al­kaimából tisztelettel tudatom a n. é. kö­zönséggel, hogy az üzletet tovább vezetem és mindennemű uj és javítandó munkákat elvállalok. . ÍÖi IÖI I m föl föl föl föl föl föl föl föl ÍÖJ föl föl föl Egy jó házból való fiu tanulóul azonnal felvétetik Breisach Sámuel könyv- és papirkereskedésében Zalaegerszegen. |Ö1 Szíves pártfogásukat és további bi- föl [q] zalmukat kérve vagyok jjj] lü? kiváló tisztelettel ÍÖI |j özv. Csik Lászlóné j| 03 kocsifényező és kárpitos, föl föl föl föJ^tafa iüM^^f Eia^íaia 345/v. 1909. Árverési hirdetmény Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. tc. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a zalaegerszegi kir. jbiróság 1909/V. 491. számú végzése által Muraközi pezsgőgyár vég­rehajtató javára 40 K tőke, ennek 1909. évi márc. 27-től járó 5°/ 0 kamatja, ugy járu­lékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bíróilag felülfoglalt 700 koro­nára becsült kocsikból álló ingóságok nyil­vános árverés utján leendő eladatása elrendel­tetvén, ennek helyszínén, vagyis Z ilae^erszegen leendő eszközlésére 1909 évi julius hó 12-ik nap­I jának délelőtt 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. tc. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. tc. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Zalaegerszeg, 1909. évi junius 23-án.. Nagy Sándor kir. bír. végrehajtó. felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ie>) c<5)> (©> i<5>) tte» (®> i®> <<•» (©> <<»>> <©) í®> i<5>> <®j (®> ©> <t®» IT&)> <©> <©> <@> i©>'®><®> <®> <@> <®> <®> i®> <<5>> <co» (©> <®> i®> <<£)> | Oppolzer, Drasche, Schnitzler, Kainzbauer tanárok ajánlják Dr. J. G. P0PP cs. és k. udvari fogorvos ® M 59 év óta ©gyedüli leghathatósabb f Ül fogszereit, — — f a szájat, fogakat, foghust, torkot rögtön meggyógyítják, csaknem szagtalanok és megszabadítanak a legkínzóbb * fájdalmuktól és szenvedésektől. Gyomorra, belekre igen jótékony hatásúak. Valódi csak az én cégemmel, » á K 2.t0, 54. ,1— Anatherin fog-créme-tubus --60, üvegben 1.40, csomagban —.70. Fogpor 1.2o. Nem @ l|l habzik, a fogakat nem rongálja. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, illatszer-üzletekben. ||l ug> i<ö>i (<g)> <©> <®> <®> i®> '<•>' <®» <®' <®> <®> <®> c®> <®> ©> ® > (®> i®» (®> >®> <®> <®j i®> <®> <®> <®> <®> i®> <®> i®> (®> <©>

Next

/
Thumbnails
Contents