Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-13 / 24. szám
6 sEfdgraegye, Zalavárnsegyei Hírlap* 19C9 junius 13. Horváth Ferenc, Gergátz Józ3ef, Bedő Kálmán, Bencze József, Tónik István, Bedő Vendel, Polák Ede, Hári Károly, Baumgártner Imre, Gerencsér Ernő, Fábjánfi Vendel, N. N., SipoB József, Bencze Ferenc, Hegyi József, Soroncz József, Soroncz Lajos 1—1 K, Ekler József, Veisz Vilmos 60—60 f, Ja^zsó Sándor, Jákli István, Vörös Ábel, Jánk Henrik, Takács József, Lej dl i Gábor, B.li Béla, Nagy Gyula, Horváth Imre, Németh Józsefné Németh János 40—40 f, Németh Józsefné 60 f, K'olbin Feret.c 1 K, Hegyi István 30 f, Németh István, Vit ny Sándor, Horváth Vendel 20—20 fillér. Fog .dják az adakozók az egylet hálás köszönetét. Gyermek a vasúti sinek között. Űrnapján elment egy kisszigeti asszony Pákára a templomba. Otthon hagyta 3 éveti kis leánykáját, aki egy darabig sírdogált az anyja után, majd elindult a Páka felé vezető uton ő is. Parányi lábai alatt lassan fogyott a távolság s a gyermek halálosan elfáradt a nagy melegben. Csöniödér körül felmászott a vasúti töltésre, leült a sinek közé pihenni. Dél felé járt az idő, éppen legégetőbben sütött a nap. A par.ioyi teremtést a sinek között elnyomta a fáradtság és a hőség. Összegubbaszkodott és elaludt. O y mély volt az álma, hogy még a vonat közeledését sem vette észre. A vonatvezető látta ugyan, hogy valami van a siuek között, a kis fakó ruhácskát azonban kutyának nézte. A vonat teli s vicinális sebességgel robogott tovább. A gépész akkor vette észre, hogy egy gyermeken vágtattak keresztül, amikor már késő volt fékezni. Mire a vonat megállott, már elrobogott a gyermek felett, az utolsó kocsi is. Az utasok s a vonat kisérői kiugráltak, szaladtak a gyermek felé, — akinek semmi baja sem történt. Az emberek lármájára ébredt fel s nem értette, hogy miért örülnek neki annyira az ismeretlen bácsik és nénik. Mit tudott ő bele, hogy halálos veszedelemben forgott s csak az a láthatatlan angyal, aki vigyáz az ártatlanokra, mentette meg a kinos haláltól. A kis leányt bevitték a csömödéri állomásra s visszaadták az anyjának. Mezőgazdasági tanfolyam néptanítók szám&ra. A földmiveléeügyi magy. kir rwinisttr a kiseb > fokozatú gazdasági tárgyak tanítására hivatott népiskolai tanítók illetve tanítónők gazelasagi kiképzése céljából folyó évi julius 19-től augusztus 14-ig több földtnives iskolában, igy a hoz zánk legközelebb eső komáromiban összesen 300 néptanító részére mezőgazd >.sági tanfolyamot rendeztet. Ezeken a tanfolyamokon fölveendő minden egyes néptanító (tanítónő) 100 (egyszáz) Kor. átalányban rész'-sül, mely összegből 40 K. ellátási dij levonásával, 30 koronát a jelentkezéskor, 30 koronát a tanfolyam befejeztével fizetnek ki. A tanfolyamokra tényleg alkalmazásban lévő oiy néptanítókat vesznek fel, a kik mezőgazd asági tanfolyaméin ra^g nem vettek részi. Kérvények a szokásos uton terjesztendő^ föl a közoktatásügyi ministerliez, aki a fölvételek fölött döct. Vizbefult huszár. — Nem muük el egy esztendő sem, hogy el ne ke : sn e parentálnunk néhány szerei esétlert, akik a Z lába fulladnak. Az intő pékiák host-zu sora sem elég arra, hogy emberek nagyobb óvatos-ággal menjenek a Zala vizébe, amely sz rr;iz évszakokban csak olyan, mint egy pocsolya, de szeszélyes és ravasz. Különösen veszedelmes pont a Gömbös malom környéke, ahol már több huszár lelte a halálát. A viz rnéiy és örvényes azon a helyen. Legjobb volna, h.i a hatóság betiltaná i tt a fürdést és lóusztatá-t, n> hogy évről évre emberéletbe kerti'jön az :t könnyeSmÜHc'/, rm l'yel nálunk a szabadban való fürdőzés ügy ? kezelték. —Alig nyílt ki a nyár, a Zilának megvan már az első áldozata. Egy derék huszár, ii <-<;ss Gyúl , leite halálát a» pi z': < vizű malomf'-jbeu. LA »T úsztatta. BeJov-aguit mély vízbe, lecsu szőtt a lóról s többé nem I ti ott fel. Órákig kert sték, amig holttestét kitudták venni a vízből. Borosa Gyula sopronmegy, i, páli születésű fiu, tisztes földművesek fia volt. Feljebbvalói és I);jtárssi szerették s nagy részvéttel álltak koporsója meiietf, amelyre u*ry t» tisztikar, mint a legénység szép koszorúkat lettek. A szülőd kétség! 'esése kísérte « szeri-/ tétlen véget ért derék huszárt a temetőbe. Mcntötanfolyam. A in. kir. kereskedelemügyi miuisttr rendelkezése folytán Z .ia égerszögen folyó junius 8 án és 9 én a városháza nagy tanácskozó termében Dr Viroezte'k A. Győző, a bud..pesti önkéntes mentőegyesü'.et főorvos?, mentőtanfolyamot rendezett. — Az előadás, melyet a tudós orvos közérthető nyelven adott elő, az előforduló baleseteknél szükséges első segélynyújtásra terjedt. A srép számban megjelent hallgatóságnak megmagyarázta a sebzések különböző nemeit, azok ápolási .módját,, a sérülések körül szükséges első segélynyújtást, a vérzések felismerési jeleit, ezek csillapításának módozatait ; a csonttöréseket s ezeknél való segélynyújtást, ficamodásokat, sebkötése.k módjait; élesztési kísérleteket, a tetszhalál felélesztését, mesterséges lólekzés előidézését, mérgezések alkalmával követendő első segélynyújtást és a betegek szállítására vouatkozó tudni valókat. Dr Viroszíek taau! ságos előadását ábrák bemutatásával s gyakorlati útmutatásokkal kisérte, a mi nagyban hozzájárult az előadott anyag teljes megértéséhez. Világos szavakkal magyurázta meg a hallgatóságnak, hogy adott esetekben miképpen nyújtsa egyik emb. r a másiknak az első segélyt, addig, I ámig orvos érkezik a helyszínére, vagy a sérült orvoshoz szállítható; hogy mit kell tudnia min; denkinek az első segélynyújtás ós életmentés \ céljából; hogy hány esetben lehet egyes sérül| teknyk az életét megmenteni, ha az orvosi segély ( megérkezéséig segítséget nyujtunk a nem enged' jük a szerencsétiont nyomorultul elveszni. A i hallgatók következő tartalmú »Igazolványc-t í kapták: Alulírottak igazolják, hogy X ur, a I Zalaegerszegen 1909 évben tartott mentőtan• folyamon az első segélynyújtásból oktatást nyert. ! Zalaegerszegen, 1909, juu. 9-én. Aláirtok. ( Az érdekes tanfolyaméin mintegy 50 egyén ] vett részt. Képviselve volt Badacsonytomaj, B .tyk, Csáktornya, L°nti, Nagykanizsa (öt gyár), Í Tüskuszentpéter, Zaluapáti, Zslabér, Ztlaegerszeg (öt gyár) munkás népe, a zalaegerszegi ör.k. "tűzoltó csapat 12, a rendőrségnek 6 trij/ja. Az előadáson dr. Kurbai Károly polgármester, S gy L ijos rendőrkapitány, Braun István ker. iparfeíügyelő és két nő is részt vett. — Befejezésül köszönetet mondott Dr Virosztek a hallgatóságnak figyelmességeiért, a polgármesternek a tanácsterem átengtdéseért s a kerületi iparfelügyelőnek ezért az ügybuzgóságért, amelyet a tanfolyam rendezése körül kit'-jLett. — Az előadás kétségtelenül érdekes és tanulságos volt, csak kár, hogy időnkónt meg nem ismétlik ; mírt ha egyszeri hallás után sokat elsajátíthat is a hallgató, d- idővel bizony elmosódik az emlékéből. Öngyilkosság. Kaiiíiics Mari néhíny évtizeddel ezelőtt sz uire va'ó leány volt Szepetneken. Sok leg*'ny akadt volin, .ki oltárhoz vezeti, <lo Mari várt, válogatott. És multak a napok, az évek. A szép Miri aro.ín egymás után hervadtak el a rózsák és mire elkövetkezett a 46. év, megjelentek az első ősz hajszálak, amelyek arról tettek tanúságot, hogy vége a fi italságnak. Kaliniea Marit ez a tudat megdöbbentette. Elvesztette munkakedvét; a minap kiment az lon-tihegyre, ahol fölakasztotta magát. Mire é-zrevették, már hrflva volt. Szsrencsóílenség a szeszgyárban. A nagykanizsai szeszfinomitó gyár udvarán egy mély s tágas csatorna vezet keresztül, amely a g árban felgyűlendő szennyvíz levezetésére szolgái. A minap felnyitották ezt s épp in akkor ment arra a gyár üzemvezetőjének, Kalmár Henriknek 3 éves Béla fii, aki a nyíláson a csatornába esett. 56 fokos forróviz volt a csatornában. Az apa látta gyermekét, amint a csatornába bukott, az üreghoz roh mt, belenyúlt a forró vizbe és kihilászta a szerencsétlen gyermeket. Dj már késő volt. A gy rmek olyan súlyos égési sebek t szenvedett, hogy bár ápolás alá vették, mégis nemsokára kiszenvedett. Az :pa is összeégette a karját, amint gyermekóért a forró vizbe nyúlt, j Faipari munkásé'.A ajánl az igíői m. kir. állami faipari szakiskola igazgatója. Ae intézetnek ugyanis nyolc .isztalos növendéke fejezi be ! tanú Hiányait jiiiius hó derekán. E nyo'c aszta- 1 los segéd közül heten keresnek megélhetést ! nyújtó foglalkozást. Az érdekelt iparosmesterek részletes felvilágosítást az intézet igazg dóságától nyerhetnek. A heiybcii ker. írunk tsegyesüiet junius 6-án Kl^zaházán tartott • as-zi mulatságán Ildii.fi zettek: Pá^lek L jo-i, C-oI-t Mátyás 5—5 K, ifj Táncsics Jó/.scf, Lázár Józs f, F. G. 2—2 K, Füleki József, Kov 'c-i Ist ínná 1 K 20 fiüért, Farkas Lajos 1 K, O f I>.,r« 80 f, Egyj M. riska 60 f, N. N.-né, Tóth István, Horváth István, Móth Sz. 40—40 f, N. N., Gehér Sándor, K. Gy., Horváth Péterné, Egyed Dávidné, Valdhutzer L., Feigli Mariska, Kulcsár Ferenc 20—20 fillér. A szives felülfizotésekért hálás köszönetet mond ezúton is a helybeli ker. munkásegyesület. Az építőipar pangása. Zalaegerszegen úgyszólván teljesen ping az építőipar, összesen két ház épül s több építkezésre alig van kilátás. A pangás oka egyrészről a munkabérek szertelen emelkedése, másrészről a pótadó magassága. Az építőiparosok szervezkedése a munkabérek mesUrségés felcsigázásának némileg útját vágta ugyan, de viszont az utolsó évben az épületanyagok ár« szökött fel. Az építőipar pangását keservesen megérzik a munkások, valamint a lakásbérlők, akik hovatovább képtelenek lesznek a m&gas lakbéreket elviselni. A dzsiu—dzsicu gyakorlati alkalmazása. A következő levelet kaptuk: — T. szerkesztőség 1 A zalaegerszegi rendőröket ugyancsak jól megtanította a furfangos kis muszka Sumakoff mester a japán fogások művészetére. Hát hiszen nagyon okos dolog volt, hogy a rendőrlegénység t kiképezték a birkózásban s megtanították ' őket arra, h( gyau kell a garázdálkodókat testi I épségük veszélyeztetése nélkül megfékezni. A \ mult héten azonban az utca népe egy olyan dzsiu—dzsicu jelenetnek volt tanuja, amelytől ! elfordul minden jóérzésű ember. Egy részeg i ember elaludt az utcán. Amikor a rendőr kötelességszerüleg felkeltette s be akarta vinni a kapitányságra, az atysfi ellenszegült. Segitett egy jól alkalmazott fogás és a részeg ember kénytelen volt engedelmeskedni. Eddig rendben van a dolog. Do amint a rendőrséghaz vezető kis utoába értek, a részeg ember ujra ellenállott és dulakodni kezdett. Több rendőr jött segítségül s i.yilt szinen ugy megzabolázták a házsártos a yífit, hogy az már cmbertelenség számba ment. — Csak arra akartam ezúton a kapitány ur fi/yelmét felhívni, hogy nem lehetne a beki1 séréseket kisebb skandalummal és kevesebb ütleggel foganatosítani ? X. Y. Z. Talált hulla. Lovászi község határában a Kerka folyó sekély vizébéu egy férfi hulláját találták. A halott nyakára kötél volt kötve s a kötél végére tégla volt erősítve, hogy az a hullát a viz fenekére húzza. A vizsgálat kiderítette, hogy Zságer József tormaföldi lakos volt az áldozat, akit valószínűleg ugy tettek el láb alól. Földrengések. Mult szombatou a drávamenti községekben földrengést észleltek. A földmozgás néhol olv gyenge volt, hogy a szabadban tartózk >dó emberek alig vették észre, másutt azonban megrepedt falakról is beszélnek. Buj seholsem történt. Visszaszállított kivándorlók. Az Egyesült Államokban 1907. évben beállott gazdasági válság sok ezer magyar n,uukás kezéből kiragadta a kenyeret. O.t maradtak a nyomorgók támasz és segély nélkül abban a rengeteg emberáradatban, amelyben senki sem érdeklődik az éhezők, a hazájukból kivándorolt sanyargó munkások sorsa iráut. Jöttek a panaszos levelek, amelyekben könyörögtek a kivándoroltak, hogy hozzák őket vissza az elhagyott hazába, mert annyi pánzük sem volt, amennyi a hajój "gyre kellett volna. A segítség sürgős volt, a konzulátusok tehát a jelentkezőket hazaküldték aaálkü.l, hogy megvizsgálhatták volna : tényleg olyan szegények-e, hogy nem fizethetik meg az útiköltséget. A felmerült költségekre vonatkozó kimutatásokat azonban a betiigyminister most leküldötte sz alispánoknak, azzal a felhívással, hogy az útiköltségeket sz djék be azoktól a visszavándorlóktól, akik azt vagyoni romlásuk nélkül visszatériieni képesek. A kivándorlók tehát nemcsak hogy nem gazdagodtak mog, hanem az elhagyott haza könyörületíre ~z irultak. E ég tanulságos példa a kivándorlóknak. A Csiilogó reménységért kár elhagyni az anyuföldet, csalóka biztatásért eldobni a fekete kenyeret. Agyonvarték. Varga Imre d^desi napszámos több tárbával együtt a gosztolai hegyen kapált, ahol estére kelve alaposan berúgott. Társaival együtt indult hazafelé, do nem jutott hazáig, li-.s iu a gos„tolai erdőben elmaradt O.t találtaik ni g másnap — halva. A fején hatalmas sebek tátongtak. Az a gyanú merült fel, hogy tára.u kapával verték agyon. Elitéit gyújtogató. Kéri József evdősfai legény felgyújtott négy házat afeletti haragjában, hogy