Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-28 / 13. szám

•Zalamegye, Zalayárroegyei Hírlap* 1909 március 28. állampolgárok ezreit fenyegeti azzal a veszedelemmel, hogy elveszíti azt, ami a legbecsesebb a koldusra és királyra nézve egyaránt: az életet, vagy testi épséget. A másik súlyos csapás, hogy háborús időben pangás áll be minden téren, a kereset megcsappanik a a drágaság emelkedik. De ez a vészes helyzet az erőpróbája egy nemzet életerejének s hazaszeretetének. A magyar nemzet pedig nyugodt elsaántsággal, a hazáért való minden áldozatra késien néz a jövő elé s az ifjak százezrei hősi elhatározásokkal készülnek a harc tüzébe. Meg kell állnunk a helyünket s készen kell állanunk a halálra, hogy éljünk. Mi nem akartuk a háborút, de ha oda állítja a magyart a végzete a harcmezőre, újra bizonyságot kell tennie arról, hogy szive ég karja erős, hűsége és hazaszeretete rendíthetetlen. Tanulja meg a délszláv pöffeszkedés, hogy a „rothadt monarkiában" egy harcias nemzet él, amely nem enged magával játszani s habár a mai nemzedék nem ismeri is a háborút, azért a vér nem vált vizzé és a hős apák erényei nem vesztek ki a leltekből. És pedig minél előbb: vagy a béke, vagy a háború. Mert a kedélyek már feszültek, a kezek ökölbe szorulnak, tüz gyul ki a szivekben és szinte várjuk már a vezényszót, amelyet háborús világban a legném«tebb generális is megtanul: előre. Aktualitások. (Tavaséi Írás.) Megenyhült a lég, virul a határ; a tavasz eljövetele reménységet és enyhülőit hoz a tél alatt elkeseredett kedélyeknek. Mim a Megváltót, ugy várja Magyarország népe a küiködéssel, nyomorral, szociális és gazdasági válságokkal teljes telek után a tavaszt, amely meg fogja szabadítani a tömegeket a nyomasztó Ínségtől s behegeszti a sebeket, amelyeket rosz esztendők ütöttek a nemzet testén. Most is lelkendezve várjuk a tavaszt, kétségekkel és reményekkel eltelve. Nincs a nemzetnek olyan osztálya, amelynek D« volna szüksége arra, hogy A tavasz olyan fordulatot hozzon, amely a nyomasztó gondoktól megszabadít. A földművelő, iparos, kereskedő egyaránt nyög a nehéz viszonyok súlya alatt. Fájdalom, ránk nézve a tavasz uein nyílt ki kedvező auspiciuouok mellett. Először a természet volt mostoha. Hosszú és zord téllel vert meg bennünket s a tavaszi munkálatok mindenütt hátramaradtak, ami egy földművelő országban nagy károkra vezethet. Azután itt van a háború veszedelme, amely miliókat emészt fel. Meg sem lehet becsülni azt a rengeteg áldozatot, amibe a háborús bonyodalom kerül 8 még messze vagyunk attól, hogy veszteségeinknek a végét láthatnók. A konjunktúrák kedvezőbb alakulásának minden előnyét elszedte tőlünk a politika. Amikor a világpiacon kedvezőbb lett a hangulat, olcsóbb lett a pénz s a vállalkozási kedv fellendülésére számítottunk, akkor felfordult az európai egyensúly s attól kell félnünk, hogy mezőink termése, munkánk gyümölcse a harctéren emésztődik fel és jön a még nagyobb szegénység, amely újra évtizedekra visszaveti ezt a sokat sanyargatott országot. A mi tavaszi reménységeink csak akkor válhatnának valóra, ha elülne a háborús veszelem s tartós maradna a béke. Mert a folytonosan fokozódó közterheket már alig alig birjuk és hiába turjuk a földet, ha puskaporrá és fegyverré válik a nép kenyere. Hogy remélni és bizni még mindig tudunk, az már benne vau a tavasz hangulatában. A csodálatos erő, amely pezsgő életet önt a természetbe, beköltözik a csüggedő emberi lelkekbe is, bizalmat, munkakedvet és reményt keltve. És ha majd újra csalódunk, újra kiábrándulunk, eljön újra a tavasz, hogy uj életre, uj küzdelemre buzdítson bennünket. Jő hogy így van, mert az újra éledő remény és bizalom ad erőt a csüggedő szivekbe. (A háború költségei.) Hogy miba kerül egy hadjárat, azt természetesen előre kiszámítani nem lehet. De megközelítőleg fogalmat alkothatunk magunknak az áldozatok nagyságáról azokból a roppant számokból, amelyek az egyes háborúk költségeit tüntetik fel. Bizony ezektől a millióktól megborsózik az ember háta. Honnét teremtjük elő azt a töméntelen pénzt s hogyan viseljük el a háború minden nyomoruságát. 1 A legutóbbi európai háborúk nagyon borsosuk voltak. A német franoia háború, mely 305 napig tartott, naponta 7 és negyed millió koronába került. Az orosz-japán háború már megkétszerezte ezt a napi kiadást. 7 hónapig tartott és a 7 hónap minden napja kerek 15 millió koronába került. Az osztrák-magyar hadseregnok, beleszámítva a tengerészetet is, tehát a teljes hadi létszámot, egy-egy katonára napi 7 korona kiadást tervezve, melynél kevesebbet, balkáni hadjáratról lévén szó, előirányozni neui lehet, egy napi ellátása 14 millió koronába fog kerülui a szerb háború alatt. Egy hónapos háborúskodás legkisebb számitással belekerül 42'J millió koronába, egy év pedig 5110 koronába. Ez összegbe azonban nincsenek beleszámítva a vasúti szállítás okozta károk. Háború esetén minden egyéb vasúti közlekedés szünetel, vagy a minimumra redukálódik. Ninos beleszámítva az az óriási veszteség, mit a tartalékosok behívása által az ország mező^azdas ígi és ipari életében szenved. Nincs beleszámítva az értékek eséséből eredő s a börze szörnyű ingadozásaiból származó kiszámíthatatlan kár. Nincs beleszámítva a sebesültek ápolása, az invalidusok nyugdija, az özvegyek, árvák rekompenzioiója stb. stb. Ezeket a felmerülő további ezer milliókat előre kiszámítani teljes lehetetlenség. * * • (Drága reklám.) Ránk fér egy kis külföldi reklám, az bizonyos, mert Magyarországot nyugaton leginkább csak a nemzetiségek förmedvényeiből, hazug röpirataiból ismerik. A kormány tehát ismertetni akarja hazánkat egyes világlapokban. Mi is megemlékeztünk már a „Moderne Kunst" cimű német folyóirattal kötött szerződésről. A folyóirat egy egésí száma Magyarország ismertetésének lesz szentelve. A kormány fel ia hivta a vármegyéket, hogy rendeljenek meg egy-két oldalra terjedő reklámszerű ismertetést, oldalanként 285 koronáért. Ez az üzlat a német folyóiratnak kitűnően jövedelmez, bennünket pedig a külföldi irodalmi körökben meglehetősen furcsa színben tüntetett fel, sőt megütközést is keltett. Kiszámították ugyanis, hogy 50 vármegye éa csak 50 város ismertetése, az állami hozzájárulással együtt, legalább 150.000 koronát tesz ki. Ezért az összegért pedig a kormány maga indíthatott volna külföldön egy Magyarországot ismertető lapot, amelynek költségei az emiitett öaszegben egy évre fedezetet nyertek volni. így pedig már minden külföldi lap megírta s már a verebek is osiripelik, hogy Magyarország ismertése a „Moderne Kunst

M-nál pénzért rendeltetett meg, tehát az egész dolgot ugy fogják tekinteni, mint pénzen vett reklámot. A nagymama. — Egy Ötéves kislány novellája. — En, kérem, jő kis lány vagyok és az istenke ia aaeret, a nagymama is szeret és mindenki azeret. Mikor a nagymama hozzánk jön, leguggol elibém a földre, kitárja a karját ós rám kiált: Ilonka, ki siet megpuszilni a nagymamát? És én odaszaladok és megpuszilom, azután elbújok a szegletbe és megtörülöm a számat. Mikor visszafordulok, a nagymama fekete pénzt ad éa a hajamat meghuzgálja és azt mondja: csitri. Én a csitrit nem szeretem, mert az fáj, de a fekete pénzt szeretem, mert azért krumplicukrot ad a boltos bácsi és én ebédet főzök és a kis Ilonkát is megetetem, aki egy báb, csakhogy hiányzik a félláoa. Mondom is a nagymamának, de ő már nem ügyel rám, hanem leül a mama mellé és azt kérdi: — Hát az n gazember? Az a gazember nagyon jó lehet, mert ilyenkor a papát emlegetik, a papa pedig nagyon jó, mert az este is kályhát hozott a zsebében, akin ebédet ÍSzök. Csak a kályha nem jó, mert Bem fér bele a kis Ilonka és a kis Ilonkának letörött a szája. En a kis Ilonkát el fogom temetni, mert egy gyenge teremtés. A mama is gyenge teremtés és a papa el fogja temetni időnap előtt, azt mondja a nagymama. Pedig nett is igaz, mert a mamának megvan mind a két lába, a szája is megvan és azt a papa nagyon szereti, mert mikor a lámpát meggyujtjuk és a papa hazajön, átöleli a mamát, a száját a szájára teszi és azt mondja : — Hamm ! Megeszem ! A mama pedig nem akarja, hogy megegye, mert a papát eltolja magától, a hátára üt és azt mondja : — Erigy, te bolond. Ezt én meg is mondtam a nagymamának, mikor hozzánk jött. A nagymama nagyon mérges volt. — A te papád egy disznó. — Hát a mama? — Az meg egy nagy malac. A mama nem szólt semmit és mikor a nagymama elfordult, megfenyegetett az ujjával, aztán lámpát gyújtott. , Éa megijedtem, leültem a sarokba, hogy a kis Ilonkával nagyságát játszak, a nagymsma podig a mamával beszélt. — Hol marad az a csavargó, az a svindler ? Hát van annak istene-lelke ? Hiszen már egynegyed hét és ő hat órakor kijön az irodából! A szép felesége itt sorvad, fonnyad a bezárt szobában, mint a börtönben, Ő meg azalatt a lányok után szaladgál. Mire a mama azt mondta a nagymamának: — De ma«a, hiszen még csak egynegyed hét és ő . . . I Juj, a nagymama hogy verte az asztalt. •— Mit ? Még pártját fogod ? Még mentegeted ? Azt a gazembert? Aki én rám azt merte mondani, hogy olyan vagyok, miut a sátoros cigány ? -— Nem mondta! — De gondolta, biztos vagyok benne! Jó. Éa leveszem rólatok a kezemet. Én nem törődöm veletek többet. J Törjön el a lábam, ha még egyszer ide beteszem. Ó én szerencsétlen anya I . . < És hozzám rohant és össze-vissza csókolt éa jajgatott keservesen. — Te szerencsétlen poronty, te átkozott ártatlanság te, mire jutsz még? A mamáin elkezdett könyörögni. — Mama, az isten áldja meg, csillapodjék. Jöjjön, sétáljuuk Feri elé, a kis lánynak is jó lesz egy kis levegő. Engem a nagymama burkolt be, mialatt az orrát törülgette és ő vitt az utcín kézewfogva. Az utca nagyon szép volt és csak ugy fénylett mindenfelé. Az utcasarkon megálltunk, hogy azok a Cítíf kocsik el ne gázoljanak. Én pedig hátra néztem, mert onnan jött a nagy fényesség. Es a nagy fényesség közepén megláttam a papát. Bent volt a szép szobában s egy szép nénivel beszélgetett, aki tükrös széken ült 6* szaladgáló bácsiknak cukrot, meg kanalakat osztogatott. Megrántottam a mama szoknyáját.