Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)
1909-03-21 / 12. szám
1909 március 21. •Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* rákapni a földi almára, A herceg csőszei azután mindig krumplit sütöttek a mezőn, de szigorúan őrizték az iiltetményt. Egyszerre csak lopkodták a gumókat s két esztendő múlva minden viskóban sült krump'it ettek. Hozzá kell férni u nép eszejárásához — s akkor a siker nem uiarad el. Különösen a példaadás vonz. Ezért a népies gazdasági előadásokhoz még napidíjjal is kellene publikumot lógni. Fonlos azonban, hogv az előadás tényleg népies legyen. Olyan, hogy a nép követhesse is. Mert ha a jó tanács olyan, hogy csak ezerholdon lehet követni, mit használ az a szegény parasztnak, aki tiz holdon gazdálkodik. Nagy megnyugvással és örömmel olvastam, hogy a Balatoni Szövetség és a Tapoloavidáki Gazdakör előadásait sokan látogatták. Ugy látszik, ott a rendezőség tudott érdeklődést kelteni s talán itt-ott már a nép is más gondolatokkal megy a tanterem felé, mint nálunk tette még néhány évvel ezelőtt. Nagy tőke a gazdasági szakismeret, amely bőven kamatozik. De hát ez is csak olyan lassau gyűl össze a szegény embernél, mint a pénz. * * * (Tisztviselő párt.) Egy röpirat jelent meg, a melynek irója arra biztatja Magyarország száztízezer tisztviselőjét, hogy tömörüljön párttá. Nagy tábor 'enne az a száztízezer intelligens ember. E^y ország vérkeringése ez a tömeg. Nagyot, hatalmasat alkothat, ha egységesen cselekszik és egyet akar. De mi lehet az: amit akar? Miért kellene a tisztviselőknek ebbe a nagy táborba összeverődni ? A röpirat ugyan azt mondja, hogy politikai pártot alakítsanak, ez azonban úgyis képtelenség. Százezer tanult embert nem lehet belegyűrni egy tisztviselőpártba. És nincs is rá semmi szükség, hogy párttá lömörüljenek, mert annak a politikai pártnak nem volna semmiféle értelme. De hiszen ez csak a cégér; a cél egészen más és érdemes azért ezzel a tervvel foglalkozni, mert világot vet azokra ez indokokra, amelyek a tisztviselők mozgalmait irányítják. Már maga az a tény, hogy a tisztviselőpárt eszméje megszületett, jelzi azt az elégedetlenséget, amely ennek a nagy osztálynak kebelében forrong. Sehol a világon — a lakosság számához viszonyítva — az államnak annyi alkalmazottja nincs, mint minálunk. És sehol sincs annyi rosszul fizetett, az élettel kiizködő szellemi munkíís, mint Magyarországon. Amikor azután a szociális mozgalom a fizikai munkát jobb díjazáshoz juttatta, elkezdődött az elégedetlenkedés. A kormányok pedig foltoztuk valamit itt is, ott is, ami ismét az aránytalanságokat növelte az egyes tisztviselői osztályok fizetése között. Tömörültek tehát egyes rétegek és osztályok külön külöu. Szervezkedtek a birák, a vármegyei tisztviselők, a jegyzők, a vasutasok, postások, tanárok, tanítók s mindegyik csoport sürgette jogos igéuyeinek kielégítését. Egyik másik helyre csőstül jött az áldás, máshová nem jutott semmi. Es bár sok panasz orvosoltatott, még mindig több a panasz, mint a megelégedés. A szervezkedés által elért eredmények vezethették a röpirat iróját arra a gondolatra, hogy tisztviselő pártot szervezzen s a tisztviselők érdekeinek a politikai téren szerezzen érvényt. Ebből a szervezkedésből természeteseu semmi sem lesz. Az ország minden részébe szétszórt emberek politikai tömörülése úgysem sokat érne, és a tisztviselőség nem vonulhat fel, mint támadó fél — olyan jelszavak alatt, amelyek csak a saját anyagi érdekeinek előtérbe tolását hangoztatják. Ezzel a szociáldemokrácia talajára lépne s erkölosi súlya csorbulna. Ha azonban érdekeirek védelmére társadalmi téren szervezkedik, azt jól teszi, mert manapság ennek az osztálnak van a legtöbb ellenfele s a legm hezebb helyzete. Egyik oldalon a jövedelmét sokalják, a másik helyen a munkáját keveslik és szükséges rossznak, az állam alkalmatlan terhének tartják. Ezt a felfogást kell megtörni azzal, hogy a szervezkedés célja az osztályérdekek megóvása mellett a nemzet közjavainak lelkiismeretes szolgálata s közviszonyaink fokozatos javítása legyen. * * * (Cigányok.) Elcsodálkozva látom, hogy a cigányügy rendezését rovatos kimutatásokkal kezdik. Ismét „papiros-közigazgatás!" Ha azt a pénzt, a mibe ez az eljárás kerülni fog, a csendőrség szaporítására fordítanák, egy csapással meg lenne oldva a kérdés. Nem kell sem összeírás, sem nyilvántartás, semmiféle irás. A csendőrök, ahol érik, fogják el a cigányokat és állítsák elő a szolgai. írói hivatalnak. Ott pedig minden kihallgatás nélkül zárják el őket 15 napra a toloncházba, ahol államköltségen lesznek élelmezve. Nem kell sem csendőrségi tény vázlat, sem jegyzőkönyv, sem ítélet. Ugyebár borzasztó: papírfogyasztás nélkül így kinozni a cigányokat, talán felebbezési jogukra való figyelmeztetés nélkül ? Hallatlan, de oélravezető lenne, egy év alatt nem látnánk vándorcigáuyt, kiszöknének az országból, ha ez az eljárás lenne előírva. Ami pedig azt a kifogást illeti, hogy pénzért sem kapni elég csendőrt, arra is megfelelek. Elég, ha a járőrvezető csendőr, tessék minden csendőr mellé beosztani két katonát. a csendet, magányosságot óhajtottam, csak örültem, hogy e kis paradiosomi helyre kerültem. Rendes déli sétámat végeztem, mely a kis pataknál véget ért. Ott leheveredtem a puha pászitos fűre és bámultam céltalanul. Egyszerre kétségbeesett gyereksiránkozást hallok. Körülnézek. Nem messze tőlem egy gyerek evickélt a patak vizében, mig társa a parton jajgatott. Nagyobb volt szegényeknél az ijedtség, mint a veszedelem. Hogy elhallgassanak, kézen fogtam és vezettem őket vissza a fürdő felé. A hogy megyünk, egy megtermett, hízásban kimerült asszony jött szembe velünk. — A mama ! súgta a nagyobbik félénken. Örültem neki, már csak azért is, mert lerázhatom a gyerekeket a nyakamról. — Asszonyom, máskor ne engedje magára gyermekeit. A kisebbiket most is a patak vizéből húztam ki. — Jaj nekem ! Hát nem lehet tőlük soha egy nyugodalmas percem. Borzasztók, uram, ezek a gyerekek ! . . . Köpzönöm jóságát ... és ha szabad kérdeznem, kihez van szerencsém? — Hidegh András mérnök vagyok. — Andor.... Ránéztem az asszonyra. Igazán mondom, nem emlékeztem vissza, hogy láttam volna valamikor. — Hát nem ismer meg, Andor ? — Nem én, nagyságos asszonyem . . . — Én vagyok Kende Malvin! — A Malvin ? 1 Hanem az arcom, mikor e szavakat kiejtém, a különféle érzelmek és gondolatok hatása alatt, azt hiszem, igen különös lehetett. Másnap ott hagytam Tobozfalvát, miután, hogy így fejezzem ki magam, ideálomat sikerült megtestesítve látni. — — — Nézegetem tovább azt a kis selyemdobozt. Egy fehér szegfű . . . Kitől is van ? Ja . . . Kláritól. Kis selyem legyező . . . Hol is lopatták el velem? . . . Igen, a majálison, mikor Margitékhoz jártam. Egy batiszt zsebkendő . . . J. betű benne. Kié lehet már? Vagy Irma, vagy Ilona, vagy Jolán 1 Van még valami? Különben szót sem érdemel ! Tán legjobb lenne az egészet bedobni a tűibe. Minek tartogassam ? ... Az édes emlékek . . . boldog percek . . . kellemes órák . . . Összegyűröm mind a dobozba és . . . fejemet tenyerembe hajtom és elmélázok. Érzem, hogy derengő fény támad körülöttem. Felragyog fiatal szivem meleg napja és keblemet oly különös, jól eső érzés dagasztja, hogy én itt, távol a városi lármától, ebben a barátságos kis fészekben, midőn azon igyekszem, hogy emlékeimtől szabaduljak . . . mily boldog vagyok. Majd elbánnak akkor a cigányokkal! És hogy a csendőrök ráérjenek a oigányok után járni, kevesbíteni kell az őrsökön az írásbeli munkát. Mire való az, hogy minden bűnesetről először ; megfogalmazzák a jelentést, akkor letisztázzák kétszer és egyet beküldenek a járásbíróságnak • vagy ügyészségnek, egyet a szolgabiróságnak. | A fáradt csendőrt kalligrafiával terhelik! 1 írja le az őrparancsnok a jelentést sokszorosító tintával, az őrszolga pedig húzza le háromszor s ezalatt a csendőrök ráérnek cigányokat fogni; hogy azokkal hogyan kell elbánni, már megirtam. Azért a humanitás ellen nem kell véteni, a cigánynak mindegy, van-e irkafirka vagy nincs. A osendőrnek, sznlgabirónak azonban nem mindegy és tessék elhinni, minél kevesebb Írással (beiktatással, kivezetéssel, rovatozással, kimutatással) jár, annál több lesz a buzgóság. És erre van szükség, akkor lesz is eredmény. Ez az eljárás persze túlságosan egyszerű, azért nem is merem az illetékes körök figyelmébe ajánlani! A szabadság napja. Ünnepet ültünk vármegyeszerte március 15-ikén, amely napot nemzeti ünneppé tették azok a szent hagyományok, amelyek hozzá fűződnek. Kitör a lelkekből a szabadság dala; a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszményeiben összeölelkezik az egész magyar társadalom. Zalaegerszegen az ünnepélyek sorozatát az Irodalmi és Művészeti Kör nagyszabású ünnepe nyitotta meg. Gróf Batthyány Pál főispán, mint a Zalaegerszegi Kaszinó elnöke, Dr Ruzsicska Kálmán kir. tanáosos tanfelügyelő, mint a Z. I, és M. K. elnöke, Dr Korbai Károly polgármester, mint a Daloskör elnöke, Dr Hajós Ignác ügyvéd, mint a Kereskedelmi és Társaskör elnöke és Kovács László, mint az Ipartestület elnöke állottak a rendező bizottság élén. Az a lelkes felhívás, amelyet az ünnepély előtt kibocsátottak és a hazafias lelkesedés, amely a nagy idők emlékezetén a szivekbe költözik, óriás közönséget gyűjtött össze a főgimnázium roppant tornatermében. Ezer ember szorongott a teremben, megtelt a folyosó is, sokan pedig kénytelenek voltak távozni, mert már nem fértek be. Az ünnepély a Hymnussal kezdődött, amelyet a Z. I. és M. K. zenekar^ adott elő Sándor Zsigmond karnagy vezetése alatt. Ezután Dr Ruzsicska Kálmán, a Z. I. és M. K. elnöke mondta el nagyhatású megnyitó beszédét, amelyet itt közlünk. Igen tisztelt ünneplő közönség! Üdvözlöm Önöket a márciusi eszmék örök hagyományainak, március szent nagy évfurdulóján! Üdvözlöm Zalaegerszeg város lelkes társadalmát, mely a napi küzdelmek porából, az érdekek és pártok keserű tusáiból odaszegzi ma tekintetét a magyar szabadság „napnál fényesebb virradására" ; arra a szép tavaszi hajnalra, melynek csodás fényárja kifakasztotta a lelkek hitét, a szívek önbizalmát, az erkölcsök ébredését s a társadalom újjászületését. Valamint a téli ág lombja újra kizöldül, ahogy a kikelet ráteríti színpompás palástját a sárga hervadásra; ugy kell a mi érzéseinknek és reményeinknek is szüntelenül megujulniok azok emlékezetében, kikuek az élet csak azért volt kedves és becses, hogy annak árán megváltói lehessenek nemzetüknek; kiknek sírjához nem fér enyészet, mert küszöbe a halhatatlanságnak. Hiszen ki nem veszi észre a gondviselés beavatkozását, midőn a nyugat kultúrájáért és fejlődéseért századokig őrtálló magyar nemzetben egyszerre hősök, költők, vértanuk, bölosek és vezérek támadnak, hogy megértessék vele, miszerint most már önmaga iránti kötelességeit kell betöltenie. A „tűzben égő három kolosszus" Széchenyi, Kossuth és Deák, megalapozzák ennek a kötelességnek nagy dogmáit s lerakják bennük és velük, az uj Magyarország fondamentumát. A harcmodor, véralkat és felfogás külömbözosége elhajlítja őket egymástól; de — amint egy jeles publicistánk mondja — a fáklya, melyet Széchenyi kigyújtott, Kossuth előre vitt, Deák magasra tartott — egy és ugyanaz! Áz uj társadalmi rend tartalma most már a nemzet akarata, mely Deák Ferenc szerint egyedül adhat megnyugvást.