Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-14 / 11. szám

f »Zalamegye, Zalavárraegyei Hírlap* 1909 március 21. C8ak hatvanegy évvel ezelőtt, született meg, amikor a nemzet örömujjongása között felszabadult békóiból a gondolat, darabokra törtek a kiváltságok láncai s a szabad Magyarország megkeresztelték a demokratikus eszme, a testvériség jegyében. Egy ezredévet éltünk ós sokat küzdöttünk fennmaradásunkért. A világbirodalmak őrült hatalmi vágya, amely folyton kisért a történelmi idők belátható évezredei alatt, sokszor leakarta törölni a térképről Magyarország nevét. És ez a maroknyi nép, ez a kis faj, amely idegen nemzetek, százmilliónyi ellenfél közé ékelte magát, amely nem támaszkodhatott fajrokonokra, barátokra, szomszéd hatalmakra, először puzdrájával, íjával, buzogányával utat tört magának, azután megvédelmezte magát, országát, faját, nyelvét a világhódítók ellen; sőt mikor a török végig akart gázolni Európán s országutat keresett Magyarországon keresztül a nyugothoz, elébe mert állani és ha nem is tudta visszaszorítani, de feltartóztatta az áradatot, mert rajtunk merült ki az ereje s a magyar szenvedte el azt a jármot, amelyet Stambul a kulturnépeknek készített. A hódító fegyver éle megtörött; Magyarország szenvedett; népe vérzett, de magyar maradt. A világuralom őrjöngő tobzódása, a népeket romboló hódítási vágy nem tudta elsöpörni a nemzetet. Az ujabb kor hóditói már nem gyilkos fegyverekkel, hanem lassan ölő méreggel támadtak ránk. Nem sokat törődtek a geográfiai fogalmakkal és nevekkel. Ők nemzeti létüuket fenyegették. És annak a százados alattomos munkának, amelyet a fejlettebb nyugoti kultura köpenyébe burkolva kitartóan és öntudatosan űztek a magyarság ellenségei s öntudatlanul a nemzet fiai is, nagyobb volt a sikere, mint a tatárjárásuak, török hódoltságnak. A tatárjárás után akik megmaradtak, magyarok valának; a török basák szolgái szomorúan énekelték dalaikat az elveszett hazáról és sem a tatár, sem a török nem tudta átalakítani a nemzet lelkét; nem hagyott rajta nyomot, csak a szenvedés emlékezetét. De amikor lassan, észrevétlenül megrontották, megmérgezték a nemzet lelkét; amikor eltespedt, megrothadt a közélet s a magyar hazának csak a neve volt már, a lelkét kilopták s csak a keserűség, vagy az eltompulás hamuja alatt maradt meg az ősök áldozati oltáráról lepattant szikra; amikor bénultság, zsibbadás ült a nemzeten s rombadőltek a hazafiság oltárai: akkor voltunk legközelebb a végső pusztuláshoz. A korhadás helyein csak lidércfény lebbent fel s gyorsan eltűnt újra. De ezek az apró lángocskák, amelyek porladó hősök szivéből törtek föl, gyújtogattak, mig végre vihar lett belőlük. Felébredt egy nép s megszülettek március 15-ikének nagy eszméi, amelyek nemzetté forrasztották Magyarország lakóit; a főurat, a nemest, a polgárt, a jobbágyot, urat és parasztot a legmagasztosabb emberi célok, a demokratikus eszmék szolgálatára hívták. Olyan volt ez a nap, mintha a természet játékot űzne s a fagyos éjszakán nyugvóra térő ember napsugaras, virágillatos hajnalra ébredne. Csodálatos ereje van ennek a kis nemzetnek, hogy annyi balsors után el nem pusztult, dacára annak, hogy nemcsak ellenségeivel, de önmagával is kellett küzdenie. Ősi hibánk, ősi bününk a visszavonás. Pártoskodó nemzet vagyunk s a bizalmatlanság, vádaskodás sokszor ütött léket a közélet hajóján. De az a nemzeti géniusz, az a hazaszeretet, amely nem engedi elfajulni a magyart, válságos pillanatokban egymás megértésére vezetett. Válság lebeg most is a fejünk felett. A szláv gyürü, amely fojtogatva veszi körül a magyart, ismét háborog. Csak a multunk fényes, biztató. A jelen aggodalommal van tele. Legyünk tehát egyek a hazafias érzés magasztos kultuszában, mert jöhetnek újra nehéz napok, amikor minden magyar szívnek együtt kell dobbannia s minden kéznek össze kell fognia. Két világuralomra törő faj néz egymásra féltékeny szemekkel. É-t uekünk az egymásra zuduló fajok harcában szilárdan kell megállanunk, mint a Kárpátok gránitsziklájának, ha azt nem akarjuk, hogy elsöpörjön bennünket egy világot rengető fergeteg. Szabadságot, testvériséget, egyenlőséget hirdetnek március hagyományai. Nyissátok ki sziveiteket, mert örök erőforrás az az eszme, amit a szabadság ébredésének dicső napja valóra váltott s mi magyarok csak ennek szolgálatában lehetüuk erős, egységes és hatalmas nemzet. A közigazgatási bizottság ülése. Zalavármegye közigazgatási bizottsága 9-ikén tartotta mároius havi ülését, gróf Batthyány Pál főispán elnöklete alatt. Az alispán jelentette a bizottságnak, hogy február hónapban 6 tüzeset fordult elő, amelyeknél az okozott kár értéke 3906 K rúgott. Ebből biztosítás folytán megtérült 2986 K, fedezetlenül maradt 1020 K. A tüz keletkezésének oka egy esetben gondatlanság, egy esetben gyújtogatás, 4 esetben pedig kideríthetetlen volt. Orvosrendőri hullaszemle és bonoolás 5 esetben teljesíttetett; a halál oka egy esetben öngyilkosság, 3 esetben baleset, egy esetben pedig hirtelen halál volt. A kivándorlás az elmúlt hónapokhoz viszoHatvan év előtt. Emlékezés a szabadságharcra. Eltörölhetlen hetükkel van beleírva Európa hadviseléseinek történetébe a szabadságharc téli hadjárata, a mely 1849. januárjá-ban kezdődött ós Budavára bevételével végződött. Január hava arról nevezetes, hogy Görgei zseniális vezénylete alatt sikerült a dunántuli hadseregnek a felsőmagyarországival egyesülni. Ez egyesülés persze nem ment könnyen. Számos ütközetben kellett legyűrni az osztrákokat, akik végre is kénytelenek voltak kitakarodni az országból, hogy aztán orosz segítséggel térjenek vissza. 1849. január havában a magyar hadsereg a következő hadtestekből állott : I. hadtest, Mészáros Lázár, majd ennek leköszönése után Klapka György parancsnoksága alatt. Középmagyarországi, illetőleg tiszai seregnek neveztetett. II. hadtest, vagyis a felső-tiszai sereg Perezel Mór, később Dembinszky parancsnoksága alatt. ül. hadtest illetőleg a bács-bánsági sereg. Kezdetben Kiss Sándor és Vetter, később Véesey és Damjanich parancsnoksága alatt. IV. hadtest, másként bács-bánsági tartalék sereg Kezdetben Hadik ezredes, később Perezel Mór parancsnoksága alatt. V. hadtest. Ez volt az aradi ostromló sereg Máriássy, majd Gaál Miklós vezetése alatt. VI. hadtest, az erdélyi hadsereg Bem tábornok alatt. VII. hadtest, a feldunai hadsereg; vezére Görgei Arthur. VIII. hadtest, vagyis a komáromi várőrség Majthényi ezredes, ennek letétele után Klapka vezetése alatt. IX. hadtest a péterváradi várőrség. Ezekbe a hadtestekbe voltak beosztva a különböző lovas, tüzér, műszaki és egészségügyi csapatok, önkéntesek, szabad légiók és a többiek, összességükben pedig a magyar kombattans sereget alkották, melynek legjelentákenyebb tényezője a VII. hadtest volt Görgei alatt, mely az osztrák határon legelőször került szembe a Windischgrátz csapataival. A csapatok szervezkedése nagyjában már megtörtént. A honvéd zászlóaljak kétszázon felül állottak és egyre vonultak a harctérre, hogy elesett bajtársaikat pótolják. A téli hadjárat ennek ellenére meglehetős balszerencsével kezdődik. Mészáros Lázár hadteste 1849. jan. 4-én Kassán megütközött az osztrákokkal A magyar sereg 12,000 emberből és 28 ágyúból, az osztrák Schlick vezénylete alatt 8000 bői és 15 ágyúból állott. Mégis a magyarok veresége akkora, hogy az osztrákok három halottjával és huszonkét sebesültjével szemben háromszáz halottat és ötszázhuszonhárom foglyot veszitettek. Egy másik C3atában, a tarcaliban, melyet ugyancsak Schlick ellen vivott a magyar sereg, a Mészáros helyébe jövő Klapka fényes sikert arat. Az osztrákok betöréseinek hírére a kilenc hadtest az ország különböző pontjain készen várta az ellenség támadását. így állott a hadra kelt sereg ügye, mikor a kormány január 1-én Pestről elmenekült és a jan. 2-án tartott haditanács Görgei feladatává tette a Vác irányában való elvonulást, majd Lipótvár felmentését. Ennek az utasításnak az volt a célja, hogy az ellenség figyelmét elterelje a Debrecenbe vezető úttól. Görgei azonban nem az utnsitás szerint járt el, mert Ipolyságnál Górics, Vcrebélynél Simunicj által lámadtatott me^ s ha tovább folytatja Lipótvár ostromát, harmadik oldalról is tüz közé került volna. Ennélfogva mást határozott. Mindenáron elakarta érni a feldunai és a tiszai sereg egyesítését, ennélfogva a bányavárosoknak vette útját, ezeket elfoglalja az ellenségtől és két részre osztott seregének egyesülését Besztercebányára tűzte ki. Aulich azonban, aki az egyik hadosztályt vezette, igazán válságos helyzetbe jutott. Nem birt az ellenséges zár alatt előre hatolni. Görgei olyan merész lépésre határozta el magát, amiuőt Napóleon szokott a végveszély előtt elkövetni. Meghagvta Aulichnak, hogy a Szálkán keresztül vezető hegyi ösvényen és egy bedőlt alagúton, melyet Rakó-