Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-03 / 1. szám

2 »Zalanae£ye, Zalavárraegyei Hírlap* 1909 január 3. mert ma már csak ettől várhatunk boldogulást és felszabadulást, tespedesünkből való megváltást. Ezt az uj átalakulást fogja meghozni az 1909. esztendő, amely történelmi nevezetességű dátum lesz nemzetünk évkönyveiben. A választási reform más kereteket 8 irányokat teremt; a nemzet akarata ki fogja kényszeríteni az állami függetlenség felé való haladást. Az önálló bank, az önálló vámterület, amelyek még egy évtizeddel ezelőtt a gravaminális politika területéhez tartoztak, politikai kényszerűségekké válnak s a nemzeti szellem áthatja ugy a törvényhozás, mint a végrehajtó hatalom egész tevékenységét. A mult évnek — néhány jelentékeny reform mellett — azt írhatjuk a javára, hogy méhében lassan érlelődtek a jövendő vezéreszméi 3 a sok csalódáson keresztül, sok szép remény sírja felett felcsillanik az önálló magyar nemzeti állam képe, amelyet minden politikai válságon keresztül is ki fog építeni az egységes nemzeti akarat. Egy politikai válság epizódja megzavarhatja, de fel nem tartóztathatja azt az áradatot, amely a nemzet függetlensége felé tör. Ép ezért csak a haladás zavartalanságát kell féltenünk a levegőben levő válságtól, nem magát a nagy célt. A koalíció felbomlása, vagy a fuzio létesülése már csak idő kérdése. Mind a kettő válságokhoz vezethet De a válságok után is csak a függetlenségi törekvések fognak győzödelmeskedni, mert a folyam útját gáton, zsilipen keresztül is megkeresi. Sajnos, társadalmi életünk alakulásában sem hagyott az elmúlt esztendő örvendetes nyomokat. A politikai helyzet bizonytalanságának s a közgazdasági viszonyok ziláltságának mindig nyomában jár a társadalmi élet elernyedése is. A mi társadalmunk soha sem volt annyira egységes és erős, hogy nagy alkotásokra képes lett volna, de mégis fejlődött, haladt azon irány felé, amely a kulturnépek társadalmát hatalmas erőforrásokká tette. Sehol sem látszik meg annyira a szegénység, mint a társadalmi mozgalmak ellanyhulá^ában. Ennek a kétségtelen jeleivel találkoztunk a mult esztendőben léptennyomon. Ha egy kis kör meg is mozdult néha valamely közcél érdekében, a társadalom nagy teste mozdulatlan maradt. Az áldozatkészség, az érdeklődés minden iránt megcsappant. Átmeneti időket élünk s a vajúdás, a várakozás, a jobb viszonyok után való sóvárgás uralják a közéletet; az egyesek és osztályok pedig küzködnek s ha a küzködés eredménye legalább annyi, hogy a mult év mérlege nem roszabodott, még jóleső megnyugvással léphettek át az uj esztendőbe. Adjon a gondviselés szebb jövendőt, boldogabb uj esztendőt. A mezőgazdasági munkásokról. A Revue de Hoogrie, e francia nyelven meg- j jelenő kitűnő magyar szemle egyik Közelebbi ! számában hosszabb tanulmányt, közöl Darányi j ígnácz fÓldmi velésügyi miniszter tollából e oim alatt: A mezőgazdasági munka Magyarországon. A cikk nemcsak illusztris irója miatt, d a tartalmánál fogva Í3 megérdemli a magyar közvélemény beható figyelmét, bár természetesen külföldi közönség információjául Íródott, hogy j a külföldi sajtóban a szocialisták által a munkás- j kérdés kezelése tekintetében h i/.ánkra szórt rágalmakat igazi értékükre szorítsa. A oikk irója erre a munkára taláu a legilletékesebb volt, mert hiszen az ő alkotása az imm ír világhírűvé lett magyar paraszt politika, mely a falusi földraívelő nép reális érdekeinek, gazdasági és társadalmi haladásának, törvényhozási és kormányzási hathatós ápolását jelenti, s amelyet ma még az iparos Anglia is utánozni törekszik. A cikk mindenekelőttt azt adja elő, miként fejlődött ki az úrbéri váltság után a jómódú magyar parasztságnak egy nagy rétege, mely vagy teljesen birtoktalanná lett, vagy pedig apró birtoka mellett még bérmunkára is van utalva. A parasztság birtokszerzése, irja az illusztris szerző, nem tud lépést tartani a szaporodással és az előbbi jómódú birtokosok utódai törpe birtokosokká, majd teljesen birtoktalanokká váltak. Összeesett ezzel a természetes folyamattal és at á'taiános mezőgazdasági depresszióval n közterhek és uz igények növekedése. Azt lebet mondani, hogy Magyarország földmivelő népe a primitívebb állapotból a fejlettebbra való átmenetet a legkedvezőtlenebb gazdasági viszonyok közö:t tette meg. A helyzetnek ilyen felfogásából természetes, hogy a szóban levő néprétegek áilami támogatása nemcsak szükségesnek, hanem minden szempontból megokoltnak tűnik föl. A oikk fölhívja a magyar nyilvánosság figyelmét arra a körülményre, hogy Magyarország szegény föld mivelő parasztsága a legutóbbi népszámlálás szerint közel e/ymilió főre teheiő, mert enuyit ad ki az 50 holdon aluli kisbirtokosok, napszámosok, részes foldmivesek, majorosok, kertészek, gazdasági cselédek és mezőgazdasági munkások összes száma. Maga o na^y ar ínyszám, a mellyel a mezőgazdasági munkásnép lakósságunk között szerepel, nagyon sürgőssé tette a vele foglalkozó politika erélyes megindítását. A cikk plasztikus képet nyújt arról, hogy 1895 óta milyen arányokban fejlődött a földmivelő nép szakszerű oktatása, jogviszonyainak szabályozása, védelme a jogi és gazdasági téren a visszaélések és a kizsákmányolás ellen, támogatása betegség, vagy baleset alkalmával, segélyezése a házépítés terén, buzdítása jutalmakkal és kitüntetésekkel. Végül közli a legújabb költségvetés adatait, amely különböző címeken másfél milliót irányoz elő a szegény falusi földmivelő nép közvetlen támogatására. A eikk befejező mondatai a következők : Mondjanak bármit, is azok, akiknek úgyszólván hivatása, foglalkozásuk az, hojfy a munkásság anyagi helyzetének legsötétebb színezésével elveszik a munkások munkakedvét és a tömegeket állandó forrongásban és elégedetlenségben tartják : elvitathatatlan tény az, hogy a mjigyar fóldmivesosztály anyagi megerősödése és fejlődése szerte a hazában észlelhető. Merész feltevés lenne azt állítani, h így a magyar állam megoldotta mindazon feladatait, a melyeket rá a szociális kérdés megoldásának nehéz munkája ró; egy azonban tény, és ez az, hogy bizton remélhetjük a magyar mezőgazdaság felvírágozását és annak keretében a mező- ! gazdasági munkásosztály lépésről-lépésre való j anyagi megerősödését. Ez az n cél, amely felé : minden aktív kormány férfiúnak múlhatatlanul ; haladnia kell, és amelynek elérésétől a magyar i haza erőssége és jövője függ. Amint látszik. Darányi egész, más hangon szó t és mást akar lenni a munkás nép érdekébeo, mint a tönr-gsztrájkkal fenyegetődző szocialista vezérek. Érdemes, hogy egy aktív ni agyar j államférfi fönt idézett szavait tudomásul vegye ' •AT. egész magyar gazdaközönség, de föleg az \ érdekelt munkásnép. Azt hisszük, nem lesz ! nehéz választania, vajon a szociálista agitátorok- 1 hoz osatlakozzék-e vagy pedig ahhoz a politikához, amely érdekeit, anyagi ?s társadalmi boldogulását eredményes munkával és jaleutékeny áldozatokkal viszi gyors lépésekben előre. Aktualitások. (A kösaönésrbl.) Lapunk egy olvasója azt a fáradtságot vette magának, hogy egy hosszú cikkei irt a köszönésről. Egyszer talán sorát ejthetjük a terjedelmes értekezésnek, mert sok érdekes, bár nem uj dolog vau benue felsorolva a köszönés különböző formáiról. A végső következtetéssel s olvasónk indítványával már möst foglalkozunk, mert még el talál múlni a tél és a javaslat elveszíti aktualitását. A mi reformerünk el akarja törölai a kalappal való köszönést, amelyet ártalmas és hülye szokásnak tart; továbbá ki akarja küszöbölni a szapora „kezét csókolom" és „alázatos szolgája* kiabálását, amelyek művelt emberekhez nem méltó üdvözlési formák. Mindez közel jár az igazsághoz. Annyiraköze), hogy már évtizedes múltja van a reformtörekvésnek, amelynek azonban sehol sem lett eredménye. Érezték bizony azt mások is, hogy a kalaplengetés tiz fokos hidegben nem valami egészséges dolog, — különösen kopasz embereknek pjdig kétszoresan terhes ez a szokás, mert lépten nyomon ismerősökre bukkanunk a akárhogyan beleszorongattuk is a kop myánkat a prémes sapkába, azt bizony le kell emelgetnünk minden tiz lépésnél, mert így parancsolja az illendőség, amit a magyar közmoudás ugy fejez ki, b"gy köszönui illik, elfogadni kötelesség. Néhány évvel ezelőtt több városban kísérleteztek a kalaplengetés mellőzésével. A reformligát azonban csakhamar feloszlatta az aprehenzió, amelyet a »tisztes köszönése ellenségei magukra vontak. Pedig hát a »tisztes kös/öaés* formája osak társadalmi konvenoió. Az eszkimók összedörzsölik az orrukat; az asszonyok öss/.eosókolóznak ; a khinai térdre esik. Éí ez mind tisztes köszönés, mert a szokás annak fogadta el. A kalaplengetést azonban az egész kulturvilág elfogadta s épen ezért bajos is lesz kiküszöbölni, különösen akkor, ha Z ilaeger?zegen kezdenénk a reformot. Épen ezért meg fog bocsátani tisztelt olvasónk, ha nem indítunk mozgalmat a kalappal való köszönés ellen, dacára annak, hogy a náthának mi is elleaségei vagyunk. Azt az indokot azouban elfogadjuk, hogy a kalappal va'ó köszönés alkalm it ad arra, hogy még az üdvözlés tormájával is borizautó külömbségeket tegyünk egymás rovására. A katona egyformán szalutál az őrmesterének s az ezredesének. A polgári életben azonban már a köszönő ember mérlegeli, hogy kinek miiyen üdvözlés dukál s eszerint nyul a kalap széléhez. Ei ahogy az emberek a köszönésben osztályokat állítanak fel, épugy a köszönés elfogadásában is azt tapasztaljuk, hogy ott is fokozatok vannak. Egyiknek elég a bólintás, a másiknak a kalap szélének érintése, a harmadiknak kalaplengetés, a negyediknek már mosoly is jár. Hogy mi az illendőség, azt parsze bajos meghatározni. Mert természetes, hogy másképpen köszönünk annak, akivel mindennap egy társaságban vagyunk, mint akinek tisztán konvencióból köszönünk. De a köszönés formáját nem volna szabad az üdvözlő ember tarsadalmi állásahoz szabnunk, mert ez teljesen megsemmisíti az üdvözlésben rejlő tiszteletadást. A köszönés elfogadásának különbözősége pedig egyszerű n nevetséges. Mert ha valaki megtisztel bennünket azzal, hogy leveszi előttünk a kalapját, azt azzal büntetni, hogy rögtön megállapítjuk róla: milyen l'oku vissza köszönést érdemel, legalább is igazságtalanság. A kisvárosi társadalom szükk'">rü életében nagyon ismeretes ez a szokás. Apró helyi nagyságok, önmagukat felfujt törpe óriások szokása, hogy a körülöttük ugrá

;ó emberektői rabszolgai megalázkodás! követelnek, maguk pedig a társadalmi illendőség megvetésével is ki akarják mutatni, hogy milyen nagyok .... Pedig a magyar ember most is azt tarija: köszönni illik, elfogadni kötelesség. * * * (A hivatalnok város.) Január első napjáu »z utoán járókelők kényszerű mosolygással kivannak egymásnak boldog ujesztendőt. Mert nehéz nap az újesztendő napja. Az a sok jövő menő ember mind valahová megy, ahová pínzt visz, vai/y olyan helyről jön, ahol pénzt hagyott. Akinek