Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)
1908-08-23 / 34. szám
1908. augusztus 23. • Zalamegye Zalayármegyei Hírlapi megválasztása esetére egy drb 1000 koronás kötelezvényt állított ki egyik tekintélyesebb szavazónak. Ezen tette által azonban teljesen lejárta magát, beosületes embereink jóindulata elfordult tőle, ugy liogy számításba sem jött. Most azonban az ily alakok száma szaporodott. Elszorul a sziv, amidőn látja, hogy oklevéllel biró intelligens emberek némelyike mily alacsony fokra tud lesülyedni, hogy a választó közönség szivébe, a másik pályázó társa iránti rágalmakkal — az egyenetlenség üszkét saját Énjének előre tolásával beledobja. Elszomorodik minden jóérzésű ember, ki végig nézi a tanult, az iskolázott kilincselő tábort, — ki hallgatja a nagy Józsuát, ki a községeket s azok polgárait az Ígéret földére bevezetendi. Gondolkodóba esik az ember, hogy ha ez igy tart, hova lesz a megtisztelő állás tekintélye? Hova tűnik a bizalom az emberek szivéből azok iránt, kik feltétlenül bizalmat érdemelnek ? Bizony mondom gyász nap ez, nemcsak a községre, hanem gyásznap arra a tekintélyes egyesületre is, a mely előtt ugy a fölsőbb köröknek, valamint az alsóbbaknak is az elismerés, tisztelet és hála zászlóját meg kell hajtani — melynek ólén Tekintetességed áll. Hogy tiszta képet alkothasson a nálunk lefolyó harcról, felsorolok néhány dolgot. Egyik pályázó ur, emberei által tele kürtöltette a községeket, hogy X. Y. pályázó beteg, kehes stb. meg ne válasszák, mert betegsége esetén a helyettesítés igen sokbakerül s azt mind a községeknek kell fizetni. Istenem, mintha a most egészségeset az Ur keze nem látogathatná meg. Emberei kaucióit ajánlottak fel, hogy három évig semmi hiba sem fog történni. Hát a többi évekre nem számítottak ? A másik pályázó ur azon Ígéretet tette, — hogy az útadót 6 koronáról 4 koronára leszállítja, senkit föl nem jelent — az elöljáróságnak egy évig ingyen dolgozik, de kikötötte, hogy irásba foglalt fentebbi ígéreteket uri embernek meg ne mutassák. A harmadik pályázó ur, tudva jól, hogy a községek jegyzői lakkal nem rendelkeznek — felajánlotta, hogy az általa beszerzendő telken jegyzői lakot épít, ezenkívül 600 esetleg 1000 korona ovadékot tesz le, netaláni hiba esetén a szükségesek fedezésére. Járásunk szeretett főbirájának szavai szerint „Tisztesség és becsületesség" a jegyzőnek a legfőbb ékessége. Legyen szabad kérdeznem, hogy azok a pályázó urak, kik ily eszközökkel dolgoztak, meggondolták-e, mielőtt kérvényeiket benyújtották, e szavak jelentőségét ? Ily értelemben eltelve szivükben, kérték-e szavazó polgártársaik bizalmát? Meggondolták-e, hogy ezek nélkül képesek lesznek-e a reájuk ruházott szép és magasztos feladatot teljesíteni ? Nem hiszem ! Nem hihetem ! Mert hisz pályájuk kezdetén romlott szívvel léptek azok elé, kiknek hosszú időkön át ügyük pontos és lelkiismeretes vezetésére vállalkozni óhajtottak. Nagy hanggal, ígéretekkel s tisztességtelen fogásokkal képesek ugyan a becsületes, józan gondolkozású népet eltántorítani s maguk részére hódítani ós abban az öröm mámorban, hogy a sokat igérő, ékesszavu jelölt győzött, megfeledkeznek minden egyébbről, később kialudva a mámort, ébrednek a szomorú valóra. S mi történik utánna? Kezdődik a suttogás, jelentgetés, a viszálykodás, mely ugy a felsőbb hatóságokra, valamint a felekre sok kellemetlenséggel jár. Mindezeket beoses tudomására adva nem mulaszthatom el, hogy figyelmét fel ne kérjem arra, hogy ezen viszás állapotok megszüntetése iránt mozgalmat indítani szíveskedjék. Maradok Tekintetes Elnök Urnák kiváló tisztelője Zalasztmihály, 1908 aug. 13-án Némeíh Jenő ig. tanitó. Iskolai értesítések. A zalaegerszegi állami főgimnáziumban a javító, pótló, felvételi és magánvizsgálatok aug. 30-án reggel 8 órakor kezdődnek. E vizsgálatokra az illető tanulók hozzák magukkal előző iskolai bizonyítványukat. A beírások a jövő isk. évre szept. 1—3 ik napjain lesznek. A tanulók felvétel céljából a szülő vagy gyám kisóretóben tartoznak az igazgatóságnál jelentkezni a következő okmányokkal: 1. az előző évben nyert iskolai bizonyítvány, 2. ujraoltási bizonyítvány. Oly tanulók, akik először iratkoznak be az intézet bármely osztályába, születési bizonyítványt is hoznak, akik pedig az előző évben is tanulói voltuk az intézetnek, bemutatják a rend- és fegyelmi szabályokat. Akik az I. osztályba kivánnak felvétetni, jelentkezzenek az első beirási napon, szept. 1-én, hogy az osztályok esetleg szükséges párhuzamosítása iránt kellő időben lehessen lépéseket tenni. Beiratáskor felvételi és egyéb dijak cimén 15 K 30 f fizetendő. E dijak fizetése alól senki sem menthető fél. Izraelita tanulók ugyancsak a beiratásnál hittani díjul 8, vidékiek 12 K fizetnek. Az egész évi tandij 60 K, mely négy 15 K részletben fizethető; az első részlet legkésőbben okt. 15-ig. Jó előmenetelő szegénysersu tanulók szept. 15-ig az igazgatósághoz tandíjmentességért folyamodhatnak. A lanév megnyitása szept. 4-én lesz. Szept. 5-re a tanulók lássák el magukat a szükséges tankönyvekkel s hozzák el magukkal az iskolába, hogy használhatóságukról az osztályfők meggyőződhessenek. Az igazgatóság figyelmezteti a t. szülőket és a tanulókat, hogy régibb kiadású, rongyos és telefirkált könyveket ne vásároljanak, mert ily könyveket az iskolában használni nem szabad. A zalaegerszegi állami felső kereskedelmi iskolában a tanulók beirása az 1908—1909-ik tanévre szeptember hó 1., 2. és 3-ik napján történik, d. e. 8—12-ig és d. u. 2—4-ig az igazgató irodájában. A tanévet ünnepélyesen szeptember 4-én reggel 8 órakor nyitjuk meg. A beiratás alkalmával a tanulók a szülőik vagy azok helyettesének kiséretében, megjelenni és az előző évről szóló iskolai bizonyítványukat beadni; azok pedig, akik ezen tanintézetnél első izben iratkoznak be, az ujraoltásról szóló orvosi bizonyítványt, valamint keresztlevelüket, illetőleg születési bizonyítványukat bemutatni tartoznak. A felső kereskedelmi iskola alsó osztályába csak olyan tanuló jelentkezhetik a felvételre, aki a középiskola vagy polgári iskola négy alsó osztályát minden tantárgyból (a latin nyelvtől eltekintvel nyilvánosan vagy magánúton sikerrel elvégezte és erről szabályszerű iskolai bizonyítványt mutat fel. Tizenhét évesnél idősebb tanuló felvétele felett a tanári testület határoz. A tandíj egy évre 50 K, melyet két, kivételesen négy részletben is lehet fizetni; ekkor az első részlet a beiratás alkalmával, a második december l-ig, a harmadik március 15-ig, a negyedik május l-ig befizetendő. Oly tanuló, ki az illető tandijrészletet a záros határidőig le nem fizeti, az intézetből kitiltandó, tekintet nélkül a mulasztást előidéző körülményekre. (Szabályzat 14 §-a). A tandíjon felül minden tanuló kivétel nélkül a beiratás alkalmával 10 K felvételi dijat, azonkívül az izraelita vallású tanulók, ha helybeliek 8 K, ha vidékiek, 12 K hitoktatási dijat is fizetnek. A betegsegélyző dija 2 K; — e dijért a beteg tanuló a tanév folyamán gyógykezelésben részesül. Nem kötelezett tantárgyak tanulásáért (gépírás, gyorsírás) külön 10—10 K dij fizetendő. Szegény sorsú, jó magaviseletű tanulók tandíjmentességért csak abban az esetben folyamodhatnak, ha a megelőző évi iskolai bizonyítványukban a rendes tantárgyakból több vagy anuyi jeles ós jó jegyük van, mint elégséges. Tandíjmentességért a kérvény az igazgatóhoz adandó be szeptember 15-ig. A kérvényhez osatolandó az előző évi iskolai bizonyítvány, valamint egy évnél nem régibb keletű szegénységi vagy vagyontalansági bizonyítvány annak a községnek az elöljáróságától, moly községben a tanuló szülei vagy gyámja állandóan laknak. A tandíjmentességben részesülő tanulók az iskolai segítő egyesület részéről a szükséges tankönyveket kölcsön kapják. Intézetünkbe felvett tanulókat egyúttal figyelmeztetjük, hogy régi, piszkos, telefirkált vagy tépett könyveket egyáltalában ne vegyenek. Minden tankönyvből a legújabb kiadást kell megszerezni. Az előírástól eltérő kiadású könyv használata tiltva van. Zalaegerszegen a tanulók teljes ellátása 40 - 70 K-ért kapható. A szállás felfogadása csak az igazgató tudtával és beleegyezésével történhetik meg. A zalaegerszegi állami felső kereskedelmi iskolával kapcsolatban az 1908(9-iki tanévben nöi kereskedelmi tanfolyamot nyitunk, ha arra 30-an beiratkoznak. A beírások szeptember 1, 2, 3 és 4-én lesznek az igazgatói irodában. A női kereskedelmi tanfolyamba oly növendékek vétetnek föl, kik a polgári vagy felsőbb leányiskola és leánygimnázium negyedik, vagy a felsőbb leányiskola második osztályát sikerrel végezték, avagy megfelelő előképzettségüket a magyar nyelvből, számtanból és földrajzból felvételi vizsgálattal igazolják. A felvételi vizsgálatnál megkívánandó; 1. a magyar nyelv ismerete alak- és mondattanilag és jártasság a fogalmazásban; 2. a számtanból jártasság a négy alapműveletben egész és törtszámokkal s a hármasszabályhoz tartozó feladatok megfejtése; 3. a földrajzból Európa, különös tekintettel Magyarországra, továbbá Ázsia ós Amerika leíró földrajza általános vonásokban, Afrika és Ausztrália átnézetileg. A női kereskedelmi tanfolyam célja: azon kereskedelmi szak- ós irodai főbb ismeretek valamim gyakorlati ügyességek elsajátítása, a melyekre az életben a nőknek akár mint könyvvivőnek, pénztárnokoknak, levelezőknek s egyéb üzleti alkalmazottaknak, akár mint a család tagjainak, pl. az üzletben az apa vagy férj helyettesítése alkalmából, vagy a háztartásban szükségük van. A női kereskedelmi tanfolyamban tanítandó tárgyak: A) Rendes tantárgyak. 1. Kereskedelmi számtan. (3 óra.) 2. Könyvvitel. (3 óra.) 3. Kereskedelmi és váltóismeret. (1 óra.) 4. Irodai munkálatok és kereskedelmi levelezés. (3 óra.) 5. Német nyelv és levelezés. (2 óra.) 6. Kereskedelmi földrajz ős áruismeret. (2 óra.) 7. Gyorsírás. (3 óra.) 8. Szépírás. (1 óra.) B) Rendkívüli tantárgy. Gépírás. (2 óra.) A felvételi díj 10 K, az évi tandíj 100 K, mely összeg évnegyedenkint, kivételesen havi részletekben, előre fizetendő. A tanfolyam növendékei állandóan női felügyelet alatt vannak. Zalaegerszeg, 1908. augusztus 21-ón. A felsőkereskedelmi iskola igazgatósága. A zalaegerszegi állami polgári leányiskolánál a rendes ős magán tanulók felvétele és beiratása szept. 1, 2, 3, 4 és 5-én délelőtt 8—12 óráig történik, még pedig a következő sorrendben : 1 és 2-án a két első osztály, 3-án a második, 4-ón a harmadik és 5-én a negyedik osztály. Magán vizsgák aug. 31-én délelőtt, javító vizsgák pedig szeptember 2-án délután 2 órakor lesznek. A tanév ünnepélyes megnyitása szept. 7-én reggel 8 órakor »Veni Sancte«-val veszi kezdetét. A rendes tanítás szeptember 9-ón reggel 8 órakor kezdődik. A tanuló szülei vagy azok helyettesének kíséretében személyesen tarto/ik a beiratáskor megjelenni. Akik először iratkoznak be iskolánk bármely osztályába, az iskolai bizonyítványon kivül keresztlevelet, illetve születési (vagy anyakönyvi kivonatot) bizonyítványt is tartoznak bemutatni. A polgári leányiskola I. osztályába oly növendék vehető fel, aki életének 9 óvót betöltötte s az elemi iskola negyedik osztályát sikerrel végezte. Tandíj egész évre 12 K, felvételi díj 2 K, értesítői díj 1 K, hozzájárulási díj az orsz. tan. nyugdíjintézet oéljaira 30 f, tintapónz 20 f. A francia nyelv tanításáért havonkint 2 K fizetendő. Ingyen tankönyvek használatáért 1 K 20 f. kell fizetni az »Ifj. Segítő-egyesület< gondozójánál. A szegénysorsu, példás magaviseletű és jó bizonyítvánnyal biró tanulók egész, vagy féltandíjmentessógben részesülhetnek. Tandíjelengedésért osak a növendék szülője, vagy helyettese folyamodhat!k. A szegénységi és iskolai bizonyítvánnyal felszerelt kervónyeket Zalavármegye kir. tanfelügyelőjéhez kell oimezni s a beiratás alkalmával az igazgatónál beadni. A tanügyi pályán működők, valamint állami tisztviselők és katonák szegénységi bizonyítvány nélkül folyamodhatnak tandíj-elengedésért, de akkor a kérvényre 1 K bélyeget, a mellékletekre pedig 30 f. bélyeget kell ragasztani. Azon tanulók, akik a polgári leányiskola negyedik osztályát sikerrel végezték s a tervbevett női kézimunka tanfolyamnak növendékei akarnak lenni, azok a beiratás tartama alatt előjegyeztethetik magukat. Zalaegerszeg, 1908. augusztus 18. Káezonyi Mihály igazgató.