Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-15 / 46. szám

2 Zaíanaegye, Zalavármegyeí Hir!ap« 1908 november 15. a kor követelményeinek megfelelő iskolát fentartani képtelen ; hogy a túlterhelt tanító rengeteg feladatával megküzdeni nem tud ; hogy a gyermekek túlzsúfolt iskolákban szorongnak és hogy mindezeken az állam szívesen segít, csak ki kell nyújtani a segítségért a kezet. A jelszó az volt: nem kell állami iskola semmi árért, mert az állam vallástalan. A kath. papság az egyház elleni merényletnek minősítette a felekezeti iskolák államosítását s az állami iskolák ellen fordult. Abban vau a dekanoveczi és domasineczi iskolák felszentelési ünnepélyének jelentősége, hogy egy muraközi plébános rámutatott a tanteremben kifüggesztett keresztre s elmondta hangos szóval: bizonyságot akarok tenni arról, hogy az állami iskolát is az Istenfélelem, a vallásosság, az igaz kultura templomának tekintem s ezért az egyház szokása szerint felszentelem azt. Élére állok a gondnokságnak, mert hiszem azt, hogy a jó iskola a vallásnak ellensége nem lehet. A kir. tanfelügyelő, az állam közege pedig, — aki csak a mult héten vitte a légrádi zárdaiskola főnöknőjének gróf Apponyi Albert üdvözlő iratát — kijelenti, hogy: nem az a legfontosabb: község, egyház, vagy társulat tartja-e kezében a zászlót; a lényeg az, hogy annak, aki a zászló alatt harcol, az egységes magyar állam eszménye dobogtassa szívét. íme, ebben a két kijelentésben benne van a magyar népoktatásügy helyes irányításának egész programmja. Nincs szükségünk az állam és egyház közti kultúrharcra, mert a népnevelés terén egy célra keli hogy törekedjék mindakettő. Az állam nem lehet ellensége a vallásosságnak s az egyház nem lehet ellensége az államnak akkor, amikor tízent István birodalmának minden lakóját a közös kultura és hazaszeretet kapcsaival egyesíteni akarja. Az egyház nem állhat elébe az államnak ott, ahol a nép kulturális haladásának biztosításáról sa magyar állameszme megszilárdításáról van szó. Az állam pedig, ha támaszát s talpkövét megrendíteni nem akarja, nem űzheti ki a vallást az iskolából s nem veheti le a keresztet az iskola faláról ott, ahol a nép a kereszt előtt imádkozik. Az államnak azt a jogát, hogy mindenütt, ahol a kultura és nemzet érdekei megkövetelik, a népnek iskolát adjon, semmiféle felekezeti szempont meg nem gyengítheti. Es amint az állam anyagilag és erkölcsileg segélyére siet minden jó felekezeti iskolának, épugy el kell ismernie minden felekezetnek azt, hogy többet ér a jó állami iskola, mint az a kulturális nyomorúság, amelyben itt ott a nem állami iskolák sínylődnek. Vajon melyik az igaz pap? Az-e, aki inkább engedi nagyranőni a kulturnyomort, semhogy a felekezeti szempontot megsértse; vagy aki nem tudja elnézni, hogy Dekanoveczen és Domasineczen hétszáz tanköteles gyermek járjon két tanító elé túlzsúfolt iskolákba? A dekanoveczi plébános az utóbbit választotta. Ezzel és az iskolák felszentelése alkalmával mondott szavaival bebizonyította, hogy az egyház méltó szolgája az iskolának sohasem lehet ellensége. Aki tehát másként cselekszik és másként beszél, az nem az egyház jogait védi és nem a vallást félti az állami iskolától, hanem a magyar kulturát nem akarja. Az igazi szándék a hivatásra való hivatkozás mögé búvik. A hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. Igaz megilletődéssel és lelkesedéssel láttuk, mikor egy muraközi plébános egyházi díszben vezeti híveinek sokaságát a nemzeti lobogóval feldíszített magyar iskolához; amikor a hazafias pap felmutatott az iskolában levő keresztre, amelynek tövében a horvát gyermekek a hymuuszt énekelték ; amikor két plébános segédkezett lelkesült paptársának az ünnepi misén s amikor a birák és elöljárók ünnepet ültek, mert az állam háaat épített falvaikban a kultúrának. Ez már nem mondvacsinált kulturiinnep, • nem görögtűz, hanem hazafias lelkek mun! kájának lélekemelő eredménye. Uj csillagok járnak! Kedvező szelek fújdogálnak lent a Muraközben. Lelkes hívei vannak a magyarság eszményeinek s a nép szívesen csatlakozik hozzánk nemcsak érzésben, hanem nyelvben is, ahogyan illik Zrinyi katonáinak ivadékaihoz. El ne engedjük szakítani a fonalat. Füzzük magunkhoz ezt az értékes népet, a közös mult kapcsai mellett még a közös kultura kötelékeivel is. •A fdSdmivelési kamarák ügye. A magyar gazdák előtt ismeretes az a mozgalom, mely már mintegy busz év előtt keletkezett én arra irányult, hogy végre a magyar mezőgazdaság legközvetlenebb érdekeltjei : a gazdák is autonómiával hiró szervezetbe tömörittessenek és ennek révén a magyar mezőgazdaság ügye is megfelelő érdekképviseletet nyerjen akként, amint ezt az ipar és kereskedelem 1868. óta birja az ő iparkamaraiban és bizony a mértékig hivatalos jellegű ipartestületeiben. Első izbea 1878-ban Székesfehérvárott naerült fel ez ügyre vonatkozó konkrét javaslat ; az ugyanakkor ott megtartott országos gazdikongresszusok is foglalkoztak a mezőgazdasági érdekképviselet létesítésének kérdesével és már a mult év folyamán egész határozott formában ki is domborodott a gazdák óhaj melynek következménye volt, hogy Darányi Ignác f'öldmivelésügyi miniszter megbízta Rubinek Gyulát az „Országos Magyar Gtzda-Egyesület* igazgatóját, Bernát Istvánt a „Magyar Gazda Szövetségi igazgatóját azzal, hogy dolgozzák ki a mezőgazdasági érdekképviselet szervezéséről és a földmivelésügyi kamarák megalkotásáról szóló törvényjavaslatot. A magyar gazdatársadalomnak e két vezéralakja el is készítette ezen törvényjavaslatot és még junius hó folyamán teijes szövegében nyilvánosságra is jutott az a parádi gazdakongresszus alkalmából. Ugyancsak az OMGE. a javaslat szó szerinti szövegét még a nyár folyamán szótküldötte az összes vármegyei gazdasági egyesületekhez azzal, hogy saját ülésükön is beszéljék meg, vitassák meg a tervezetet, hogy azután az együttesen megtartandó országos nagygyűlésen már az összes esetleg módosításra irányuló javaslatok közösen megbeszélhetők és elintézhetők legyenek, mely után a kialakult egységes tervezetet azzal nyújthassák át a földmivelésügyi miniszternek, hogy az a magyar gazdák összességének óhajait foglalván magában, terjessze a törvényhozás elé. A gazdák egyöntetű vélemény nyilvánítását a javaslatra vonatkozólag a legu'óbbi Károlyiüunepségek idején megtartott gazda-nagygy ülésre várták. Sok száz gazda gyűlt össze ez alkalomra. Csaknem minden gazdasági egyesület elküldötto képviselőjét. Talán épen a megjelent gazdák nagy számának köszönhető az, hogy a javaslat sorsa felett való végleges döntést remét elodázták s egyhangú határozattal azt a tárgyalás alapjául elfogadták. Sajnosan kellett látni, hogy ebben a kérdésben ismét halasztás következett be, amely legvilágosabb jele annak, hogy a magyar gazdatársadalmat immár tényleg meg kell szervezni és tömöríteni, mert épen az ilyen elodázások legkétségbevonhatatlanabb jelei annak, hogy a magyar mezőgazdaság ügye a társadalmi szervezetek kezében nagyon ingatag alapon áll, melyre pedig par excellencj mezőgazdasági állam fejlődését felépíteni nem lehet. A hulyzet mai álhipotában a mezőgazdasági kamarák ügye ugyan ismét vagy két hónapig halasztást szenvedett, ez azonban nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a magyar gazdatársadalom lemondani készülne ennek a nagyszabású alkotásnak törvénybe iktat ísáró). Az egész elhalasztás osak intő és figyelmeztető szó lehet a magyar gazdák összeségéhez arra, hogy ime elérkezett, az utolsó pero egy rendszer -sen működő mezőgazdasági szervezet megépítésére s hogy ebben a fontos utolsó percben a gazdáknak együttes erővel kell egyakaratulag közreműködni abban, hogy az említett korszakalkotó reform a magyar mezőgazdaság ügyének hasznára, a magyar gazdák javára és az ország boldogulására mielőbb tető alá jussou. Itt nem lehet szó szeszélyekről és feltevésekről ! Nem akkor, amidőn mindenki egyetért a megvalósítás szükségessége tekintetében ! Joggal várja és várhatja el tehát az általános mezőgazdasági érdek azt, hogy a kivitel módozatai tekintetében ellenkező kisebtisé, alá veti magát a többség akaratának és a mezőgazdasági lejlődés fontos érdekének ! Aktualitások. (Farcellázások.) A perceházás szükséges voltát az utolsó évtizedek tapasztalatai vitán felül helyez'.ék. A nép szaporodik s a latifundiumok oly szűk téire szorítják a falvakat, hogy a házak egymásra torlódnak, a parasztbirtokok eltörpülnek 8 miután a természetes népszaporlat nem tud elhelyezkedni ipari téren, a nép züllik s kezébe veszi a vándorbotot. A parcellázás t.hát egyik másik vidéken életszükséglet. Nem olyan értelemben, mint ahogy a földosztók hirdetik s nem is m'udenült, ahol úgyszólván ráfogják a népre, hogy kevés a földje. D igenis vannak vidékek, ah >1 immár c-iuk a parcellázással lehet a népet megmenteni. A földoaztára irányuló akciót azonban mindig össze kell egyeztetni a nemzeti érdekekkel, amelyek azt követelik, hogy a nagybirtok bizonyos mértékig fenntartassák. Az ma már bizonyos, hogy akié az ország, azé a föld. Tudják ezt a nemzetiségi pénzintézetek is, amelyek arra törekszeuek, hogy minél több földet vásár i h jssanak öss^e. Annak a törekvésnek, amely Magyarország fö.djáuek a magyarság kezéből való kicsikarására irányul, erős gátja a nagybirtok. A latifundiumok erőszakos felosztása tehát sehogysem nemzeti érdek ós osak ott vau helye, ahol ezt, a közgazdasági szükség parancsolja, vagy egy önmagától széteső nagy birtok úgyszólván kínálkozik a felosztásra. Ilyeu helyeken azután a. közérdek paraueaolja az okszerű parcellázást. Az állam és a kormány kötelessége, hogy azt a magyarság érdekeinek megóvásával, a közgazdasági szempontok figyelembe vételével hajtassa végre. Kötelessége szigorúan őrködni afelett, hogy a parcellázás lelkiismeretlen üzérkedéssé ne váljon s a népben meg no rendüljön a bizalom u paroellazók iránt.