Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-18 / 42. szám

4 >Zalfti»egye, Zalavánn egyei Hirlapc 1908 október 18. teles etetekban adnak enni a teljesen szegényeknek s a nyomorultaknak. A szegény ember nem kénytelen alamizsnáért kunyorálni, amig van egy hatosa, amellyel megfizetheti az ebédjét s hozzászokik ahoz a tudathoz, hogy a társadalmi jótékonyság nem arra való, hogy munkátlan életet biztosítson. De azért érzi a jó szivek melegét|s hálával telik el azok iránt, akik a szegények asztalát felterítették. Zalaegerszegen is volt népkonyha, de egyesületi szervezet nélkül. Úgyszólván magánintézmény volt, mert egy jótékony urnő fáradozása és áldozatkészsége létesítette és. tartotta fenn. A közönség nem tanúsított valami nagy áldozatkészséget s ugy tudjuk, hogy tavaly már ez a népkonyha sem működött. Milyen szép és nemes cselekedet volna, ha néhány jószivü úrasszony kezébe venné a népkonyhaügyét s újból asztalt terítenének az éhezőknek. Az idei télen nagy szükség lesz arra nálunk is, mert nagyon sokan vannak a szegények és kevés a munkaalkalom. • * * (Tüzelő anyagolc.) Nálunk még a tüzelőanyag a fa. A szén nem nagyon érdekelt bennünket, mert elég olcsón kaptuk a fát Zalavármegye kimerithetetlennek látszó erdőiből. Két év óta azonban a fa ára annyira emelkedik, hogy immár sokan a szenet használják fűtőanyagul. Alapos a kilátás, hogy a közel jövőben a fa még drágább lesz, mert az árak gyors emelkedése az erdők rohamos ós esztelen letárolására vezetett. Két év alatt rengeteg erdőt vágtak ki a mi vidékünkön is ugy, hogy nemsokára messzebbről kellene a fát szállítanunk, mint a szenet. A fekete gyémántok tehát hódítólag fognak bevonulni a rengeteg erdők vidékére is. A fold felszínéről elfogy az erdő, tehát a föld alá bukott erdők megkövesült maradványaihoz fordul az ember, hogy tél idején meg ne fagyjon. Csakhogy a szén is rettenetesen drágul. A kartellek grasszálnak s a bányák nem tudnak eleget produkálni, mert nincs elég munkás. Idestova a meleg szoba lesz a legnagyobb fényűzés; az emberek pedig ugy fognak tenni, mint az eszkimók, hogy a meleget ki nem eresztik, ha még olyan romlott is a levegő a vacokbau. Aktualitások. (A vármegyei vasutak.) Nem akarjuk ezúttal is — ki tudná, hányadszor — elismételni, hogy Za'avármegye évtizedekig milyen mostohán volt ő drága Ilusa volt mellette s ápolta a legodaadóbb szeretettel. — Jobban vagy, édesem ? — susogá a fülébe. — Igen drágám. Hol vagyok ? — A kórházban. A tüntetésnél megsebesültél s idehoztak. Most már tul vagy minden veszélyen. — Borzasztó. Igen, most már emlékszem. — Nem esik nehezére a beszéd, tanár ur? — kérdé most egy ismeretlen férfihang. — Nem. Ki ön uram? — A rendőrtisztviselő. Szeretném, ha néhány szóval elmondaná sebesülésének történetét. A beteg felsóhajtott. Aztán lassanként rendbe szedte gondolatait. — Hol is voltam csak akkor? tépelődött magában. Igaz, a zálogházban. De ezt csak nem mondhatom meg a rendőrtisztviselőnek. Még kiirnák az újságba ! — Ugy volt kérem, hogy dolgom akadt az Akadémia könyvtárában, mikor az utcán a tömeg hirtelen magával sodort . . . — Emlékezzék csak, tanár ur 1 önt a Zálogházutcában találták meg sebesülve, — segítette gondolkodni a beteget a rendőrtisztviselő. — Ejnye no, igaza van ! Ilyen bágyadt vagyok. Persze, hogy a Zálogház-utcában. Most jut csak az eszembe. Egy vidéki kollégám megkért, hogy egy kis aranyórát helyezzek a részére zálogba, mert megszorult szegény s otthon a vidéki városkában rösteli azt megtenni. modern közlekedési eszközökkel ellátva. Ismeretes mindnyájunk előtt, hogy mennyi időbe és minő erőfeszítésbe került a mi vicinálisaink kiépítése ; később beláttuk azt is, hogy milyen csodálatos rövidlátással állapították meg a vasutvonalak irányát. Amikor a vasutak kiépültek, akkor vették észre, hogy a vicinálisokat ugyanazért a pénzért jobban is meg lehetett volna osinálni s hogy egy kis előrelátással elkerülhettük volna azt a sok panaszt és kífukadást, amely most a vasutak ellen hangzik. De elmúlt esőnek hiába szabatunk köpönyeget. A sineket most már föl nem szedik, hogy a szándékosan vagy gondatlanságból figyelmen kivül hagyott vidékeknek is jusson a vasló áldásaiból. Most már csak afelett gondolkodhatunk : hogyan lehetne a hibákat helyreütni. Első sorban persze ehez az kellene, amit Montecucoculi a háború elengedhetetlen eszközének tartott: pénz, sok"?pénz. De a pénz mellé — majd ha lesz — szükséges egy nagy csomó agilitás, ami — senkinek zokon ne essék — a mi közéletünkből rendesen hiányzott. Kifejlett érzékünk van a politika iránt; hazafias lelkesedésünk nem ismer határt, amikor nagy nemzeti kérdésekről van szó; lokálpatrióták is volnánk, mert ugy tartjuk, hogy „ki a Zala vizét issza, vágyik annak szive vissza", — de közgazdasági problémák iránt bizony csak kevesen érdeklődnek. A közélet közgazdasági iránya azon a mottón alapszik, amelyet nagyon sokszor és sokféle variáoióban hallottunk elíuvolázni : szegények vagyunk. Hát igaz! Szegények vagyunk. De ha azt is feszegetjük: miért lettünk szegények, megtalálhatjuk a bűneinket szép sorjában. És talán nem is vagyunk annyira szegények, mint inkább szükkeblüek. Amennyiben pedig tényleg a nyakunkon a uyomoruság, annak csak az az oka, mert nem tudtuk és nem is keressük a módját: hogyan kell meggazdagodni. Mert hogy a vármegye szegény volna, az nem igaz. Sőt 1 Tessék megkérdezni idegenből ideszakadt embereket : van-e még szép Magyarországnak olyan darab földje, amely annyira meg volna áldva bőséggel, őserő vei, mint Zalavármegye? Áldott földek, buja rétek, kövér legelők, eléggé kiegyenlített éghajlat, bortermő halmok, festői szép vidékek mindenütt, amerre a végtelen országút elvisz. Alig van egy talpalattnyi tér, amely gazdaságilag hasznosítható nem volna. Göcsej dombjainak oldalán acélos buza terem s ahol ezelőtt husz esztendővel borosán bokrok tenyésztek, kalászt ringat a szellő. Ahol előbb posványokat alkotott a Zala, Kerka, Válicka, Cserta, Séd, Feketeér és a föld egyéb erei, ma már leg— Ugy van Szolnokról! — tódította füllentését az asszony. Még ma elküldöm neki a pénzt, — Légy oly jó édes. — Nos a zálogházból jövet a tömeg közé sodródtam, midőn lovasrendőrök vágtattak felénk s egyik kardjával a fejemre suhintott. Hogy azután mi történt velem, azt nem tudom. — Idehozták tanár urat, — felelt a reudőr tisztviselő. Rögtön gondoltuk, hogy tanár ur osak sajnálatos véletlen áldozata. A főkapitány ur felhatalmazott, hogy nevében bocsánatot kérjek a szerencsétlen incidensért. A rendőrtisztviselő eltávozott s az ápoló apáca is magára hagyta a házaspárt. A kétségbeesett asszonyka meleg szeretettel fonta karjait ura nyaka köré. — Csakhogy jobban vagy édesem 1 Majd megőrültem, mikor hírül hozták a szerencsétlenséget. De, hogy milyen egyenlően gondolkodtunk mi ketten, az valóban osodás, — fűzte halkan tovább az asszony. A rendőrség kikutatta zsebeidet s megtalálták nálad a zálogcédulát és a pénzt. Mikor megkérdeztek engem, hogy hol jártul abban az időben, én azt mondtam nekik, amit te. De lesz ez jobban is, — vigasztalta a beteget az asszony. — Lesz drágám, lesz I Csak a Jobbágyság történetével legyek egyszer készen. Boldog Balázs. nagyobb részben drága rétek terülnek el. Erdőinkben kincsek feküsznek, még a szikláink is nagy pénzt érnek s messze földre elvihe'.nénk, eladhatnánk. Mink hiányzik hát ? Olyan embereink hiányoznak, akik tehetségüket, befolyásukat, minden tevékenységüket közgazdasági céloknak szentelnék ; olyan vezérek hiányoztak a múltban, akik nagy koncepciójú tervekkel is tudtak volna foglalkozni. Nem engedték volna kirekeszteni a vármegye egész vidékeit a vasúti hálózatból, nem kergették volna ki a Déli vasutat a vármegye székvárosából s nem építettek volua olyan vicinálisokat, amelyek husz év múlva máiképtelenek megfelelni rendeltetésüknek. Arról is lehetne beszélni, hogy az ujabbi vasutterveknek és folyamatban levő építkezéseknek is megvan a maguk hibája, amint az már nálunk szokás. De megvan az igyekezet és a hajlandóság ahoz, hogy egy egy baklövést kiköszörüljünk. Igy például velünk együtt nagyon sokan nem tartották szerencsés gondolatnak azt, hogy a Balatonparti vat-ut elkerülte Keszthelyt és különösen elhibázottnak tartották azt, hogy ez a fővonal egy vicinálisba fut bele Tapolcánál, ahonnét már csak döcögve halad tovább a vasparipa nyugat felé. A Tapolozától tovább vezető vonalat tehát a Balatonparti vasúttal egyenlővé kell tenni minden áron. És ha ez megvalósul, akkor már kényszerű következmény lesz a Boba—Csáktornyái vasút átépítése, amint már erre vonatkozólag lapunkban többször utaltunk is. De a kérdést bolygatni és feszegetni kell. Magától nem hullik az áldás még Kossuth Ferenc kezéből sem. Néma gyereknek az anyja se érti meg a szavát. Sümegen és Jánosházán már mozgolódnak. Küldöttséget szerveznek, amely egyelőre a Tapolcza—Ukk—bobai vonal átépítését sürgeti. A küldöttséget Eitner Zsigmond orsz. képviselő fogja a miniszter elé vezetni még ebben a hónapban. Zalaegerszegen az ág se mozdul. A vármegye székvárosa megérheti majd azt is, hogy a gyorsvonat egyik oldalon Zalaszentivánon, a másik felől Ukkon fütyül neki s az utas robogó vicinálisokon juthat el csak hozzánk, boldog falusiakhoíí^ akiket csendes álmodozásunkban nem zavar sem vonat, sem léghajó. * * * (Mintaszüretelt.) Néhány évvel ezelőtt Badacsonyban megfordult több francia bortermelő. Megdiosérték a szép szőlőket, az okszerű kuliurát, a gondos művelést, de azt is mondták, hogy a borkezeléshez nem értünk. Nem tudunk szüretelni, bort érlelni, tisztítani; szóval még nom tanultuk meg a pincegazdaság ezerféle fogásait. Ezen a bajon tehát segíteni kell 1 A magyar gazda erősen konzervatív. A paraszt embernek ugyan hiába prédikál a vándortanító a hordó tisztításáról, a szüretelő eszközök gondozásáról, szüretről és bogyózásról. A gazda azért osak kiforrázza a hordót földi tök levelével, a présmelence repedéseit befoltozza vasbádoggal és annak örül, minél seprősebb a mustja. Mert a bor az anyján érik. Példaadással azonban már jobban meg lehet fogni a gazdát. Ha látja, hogy más jobb bort tud produkálni egy kis vesződséggel, majd utána megy. Hajtja a hiúság is. A szüretelés módjának tökélesítése végett hozta be a földművelési miniszter a mintaszüretoket. A jelentkező gazdához leküldött egy szakértőt, a szükséges gépekkel együtt s a szakértő és a gépek megmutatták : hogyan kell okszerűen és tudományosan szüretelni. A mintaszüretek iránt azonban ezidén nem mutatkozott valami nagy érdeklődés. Mert akik már látták, azok be is látták, hogy azok a furfangos masinák, szűrők és egyebek akkora beruházást és apparátust igényelnek, hogy nem fizetik ki magukat. Laboratóriumban nagyszerűek I De a hegyen, paraszt ember kezében nem működnek olyan kifogástalanul. Ugy beszélték, hogy tavaly egy mintaszürelen agyon is masinázták a termést. Az idén tehát nagyon kellett keresni a vállalkozót a mintaszüretre. Mert hogy nagyon tudományosan megy a dolog s a régi módit nem tudja kiszorítani a divatból. * *