Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-02-09 / 6. szám

»Zalamegye, Zalarármegyei Hirlsp* 1908 február 9. kulturegyesületek működését, kivált mikor oly vidékeken tevékenyek, amely vidékeken a magyarság nincs kedvező helyzetben a Ahol a magyarosodást nemzetiségi fészkelődések hátráltatják. Magyarország két legnagyobb kultúregyesülete — az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület — mellett már vannak kisebb körökre szorítkozó kulturegyesületek is, amelyek közül ránk nézve a Dunántuli Közművelődési Egyesület bir kiváló fontossággal, mert működési körébe tartozik a mi vármegyéuk is. A Dunántuli Közművelődési Egyesület működésének áldásait mi zalaiak ezideig nem éreztük oly mérvben, mint az a Muraköz és a vendvidék megmagyarositása érdekében kívánatos lett volna. Ennek oka az, hogy nem alakítottuk meg az önálló fiókegyesületet, amely kizárólag a zalai kulturális érdekeket szolgálná. Ezt a mulasztást akarjuk most helyrehozni a fiókegyesület megalakításával. Azt hisszük, hogy a mozgalom fontosságáról nem kell hosszasan értekeznünk. A Muraköz viszonyait minden zalai ember ismeri s a muraközi népet mindenki szereti annyira, hogy készséggel áll abba a gárdába, amely legelső sorban a magyar kulturának a határszéleken való megerősítését tűzi ki céljául. Az utóbbi idők eseményei meggyőzőhettek mindenkit, hogy fokozott társadalmi munkával kell hozzálátnunk a magyarosításhoz, mert báránybőrbe bujt farkasok kóvályognak az idegen ajkú nép között, hogy azt hűtlenné tegyék hazájához. És van a vármegyének Muraközön kivül is egy vidéke, amely rászorul arra, hogy magyarságában megerősitessék. A vend falvak népe szivesen simul hozzánk, c^ak A jó öreg plébánossal találkozom. A raint meglát, szemeibe könuyek lopódzoak, lehajol hozzám, megcsókol és az mondja : Szegény kis árva ! . . . Kicsinyke eszemmel nem értettem meg a dolgot. Kézen fog és jön velem, mig csak lakásunkba nem értünk. Te jó asszony ! Édes anyám ! Hogy borultál rám szivettépő zokogással, amint megláttál. És én meg csak bámultam, Hol téged, hol a jó tisztelendő atyát néztem . . . Miért sirtok ti mosi ? Hisz jó voltam. Ott voltam a misén. A miért kimentem a mezőre ? Hisz oly gyönyörű idő van . . . hoztam virágot is, ni milyen szép csomó. — Édeg ki« árva lányom! . . . Tedd oda apád koporsójára . . . Meghökkentem . . . Nem látok sehol koporsót, hát akkor . . . ijjedten nézek körül . . . meglátom apuskát. Ott feküdt ágyában csendesen, nesztelenül, kezei a mellén összekulcsolva.. . Azután elvitték a jó atyát . . . Milyen ia az élet ? Hiszen értem, ki csak sínylődő, beteges váz vagyok, nem kár ... de apám . . . maga a viruló egészség volt, őt meg ez ölte meg. Ne zakatolj oly nagyon, te nyomorult sziv . . . Hisz sok minden vár még rám . . . íLnnek a 8- egéuy özvegynek, az én jó anyámnak kell a kezet kell feléje nyújtani « nem szabad magára hagyni. A tapasztalás mutatja, hogy a legjobb iskolák is elégtelenek a magyarosítás fokozottabb terjesztésére. A horvát és vend gyermekek az életben gyorsan elfelejtik azt, amit nz iskolában tanultak, mert nincs olyan intézmény, nincsenek olyan eszközök, amelyekkel tovább lehetne vezetni a magyar kultura felé. Arra kell tehát nekünk a Dunántuli Közművelődési egyesület fiókja, hogy a magyarosodást előbbre vigyük, az iskolákból kikerülő ifjúságot támogassuk s nemzeti érdekeinket, kulturánkat a gaz merényletektől, amelyeket a Dráván túlról intéznek. megvédelmezzük. Őrszemeket kell állitani a határszélekre s apostolokat kell küldeni a nép közé, hogy azt az alapot, amelyet az iskola rak le, az ellenünk folyó izgatás szét ne rombolhassa. Pdvözöljiik a lelkes vezéreket, akik a mozgalmat megindították s mindazokat, akik őket követik. Aktualitások. (Egy király halála.) Esryre szaporodnak « véres áldozatok, akiket gyilkos kezek löknek le a trónról. Egyre szaporodik azoknak a fanatikusoknak a száma, akik a királyok véres tetemein keresztül keresik a milliók boldogabb jövendőjének útjait. Katasztrófák felé haladunk, az őrjöngés, az elvadulás, a véres korszak katasztrófái felé. Egyik oldalon a reakció, a másikon a zabolátlanság, az anarkia fenyegeti a nemzeteket. A forrongást, a lelkek viharát, a szélsőségek hircát az orgyilkosok munkája jelzi. S amikor egy-egy koronás fő lebukik a porba, elmélkedhetünk felette: mit hoz a jövendő a mi uno- , kainknak? Dom Carlost, Portugália zsarnoki hajlandó- ! ságu királyát nyílt utoán lelőtték s Francot, a zsarnok diktátort halálra kereste a fanatizált í emberek tömege. A véres esemény elhallgattatta egy ideig a ' forrongást, megbénította a reakció fegyvereit. Ds ki tudja: nem fog e ínég több vár serkenni annak az átkos munkának a nyomában, amelyet a hatalom mindenre kész szolgái végezu k az agyonsanyargatott nép rovására ? Az a szerencsétlen király, aki alattvalói golyóitól halt meg; az az ifjú herceg, aki bizonyosan szerette a népét s lelkében nemes elhatározások osiráit hordozta, nem osak a gyilkos golyók áldozatai, hanem fizé a szellőmé, amely az államok kormányzásában, a nép^k feletti uralkodásban nem a milliók üdvét, a szabadság eszményének érvényesülését, hauoru a hatalom fentartását és kiterjesztését tekinti célnak. A középkor lelke- ól ós bilincset kovácsol. A fanatizmus életre kel s vérrel, gyilkossággal akarja széttörni a bilincseket. A magvar ember nem képes megérteni : hogyan emelhet valaki fegyvert falkent királya ellen. A magyar nemzetnek szent az uralkodó személye, mert önmagát; magasztalja fel benne s király és nemzet a törvény uralma alatt állván, az uralkodó nem lehet a nemzet zsarnoka. Amikor szabadságunkat és alkotmányunkat védjük, a királyt is szolgáljuk vele, mert a jövendő nigy átalakulásában a tróaokit csak a szabadság tarthatja fenn. Orgyilkosok nem szolgálják soha a szabadság eszményeit. Királyok véréből üdv nem fakadhat. De a királytragédiákból egy nagy tanulság szól felénk : a királyoknak legnagyobb kincse * népek szabadsága, legjobb testőrség a népek szeretete. (Kérő levelek.) Ha valaki a vármegyei közgyűlés tárgysorozatába pillant, feltűnik, hogy mennyi az adományokat kérő átirat. Kulturális, művészi, tudományos, jótékonysági és még sok másféle célokra kérnek a vármegyétől pénzt, pénzt és pénzt. Ninos olyan nemesebb cálokat szolgáló egyesület, amely pénzt ne kérne, nincs olyan mozgalom, amely a vármegyék anyagi támogatását igénybe ne akarná Tenni. Rengeteg sok olyan nemes és szent cél van, amelyre a vármegyék szívesen áldoznának, de immár alig lehetne az összes kérelmezőket kielégíteni. Szivesen építenénk Árpád emléket, szivesen látnánk, hogy népszanutóriumok létesüljenek; azt mindenki elhiheti, hogy a vármegyék lelkesedéssel karolnák fel a népjóléti, a tudományos és humanitárius intézményeket, de alapjaik idestova annyira kimerülnek, hogy a jóakaratnál sokszor nem mehetnek odább. Az az ostrom, amelyet kérő levelekkel a vármegyék eilen intéznek, a társadalom erőtlenségének szom ru bizonyítéka. A szubvenciók országában csak állami, vármegyei és városi támogatással tuduak a legnemesebb célokat szolgáló mozgalmak is dűlőre jutni. könnyeit letörölni, boldoggá, megelégedetté tenni az életét . . . Az évek telték ... a sok gonoszság, melyet j anyám ellen elkövettek az emberek, már egész megedzotték a szivemet. Jó Istenem ! Szép májusi oste történt . . . kinn voltunk a kis erdőn egy majálison . . . akkor voltara először . . . azóta ae többet. Ott ismerkedtem meg vele! Szép, jó és derék • ember, vonzódott hozzám mélységesen . . . j aztán téged is tisztelt, beosült jó anyám, hát I én is . . . Hajh, do az irigy sors, nem engedte, hogy a j virág illata elringasson édes ábrándokba. Akkor lettem boteg, sokáig . . . feküdtem hosszasan . . . De a jó Isten meggyógyított. Kezdtem régi jó aainemet visszanyerni, oaak a te arcod aDj.ím , az volt beesett és bánatos. Emlékszel ugy-o, mikor előizör mentünk sétálni a betegség után . . . Te, 5, meg én . . . Még a kis ligetbe is bevetődtünk, a hol a levegő is tisztább, a hol a madár is szebben énekel. Leültünk egy kivágott törzsre . . . olyan csendesen ültünk, csak a lelkünk beszélt. De ' azt tudtam, hogy boldogok voltunk. Nem is vettük észre, hogy eltelt az idő, csak halljuk egyszerre a csengő esteli harangszót ... és akaratlanul is ott térdepeltünk egymás mellett és ajkaink egyszerre rebegték : — Üdvözlégy Mária! . . . Mintha a lázas zakatolás kifáradt voina. De a szemekben erős fény villog ós az élet — nem, a sziv fáklyája tovább susog. A napsugár pedig vigan ugrál a ialon . . . és a beteg arcára visszaül az égi mosolygás.. . . . . Szép rózsák e mosolyok I jA női kebel legszentebb rózsái ... a martyromság glóriái . . . . . . De, azért mindig éreztem én itt valami bántó szúrást . . . meg aztán az az öldöklő köhögés . . . Szegény ember, hogy biziatott . . . engem is, téged is jó anyám! És tényleg megint jobban lettem. Elkezdtük szőni a S/iép álmokat és tervezgettünk . . . együtt leszünk asért mind a hárman . . . Ha a télig uom fog semini ismétlődni, akkor . . , A beteg kimerül . . . rendetlenül pihog és idegeaen mormolnak az ajkak . . . Talán érzi a lélek, hogy a testi fák gyenge . . . Mesél a lélek magának, mert nem délibáb a sziv első tavasza. ... De mi az ! ? Mit látok ? Apám te vagy ? Hivsz, hogy menjek veled . . . Megyek, megyek, csak ne ölelj ugy magadhoz . . . ölelésed fagyos, csókod nedves . . . megyek apám, csak engedj el, engedj ... — De nem megyek! ... Mi