Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)
1908-06-07 / 23. szám
2 •Zalamégye, Zalavármegyei Hírlap* 1908 junius 7. szágok sorsa az elmúlás, beolvadás, megsemmisülés. A magyar érzés fejlesztése azt hisszük minden egyes magyar állampolgár első s legszentebb kötelessége. S legyen az bármily nyelvű, érzelmeiben magyarnak kell lennie, különben nem türjük meg abban az országban, a mely a mi tulajdonunk, mert mi magyarok szereztük azt meg a védtük ezer veszély ellen. Nincs szükségünk tehát elsősorban arra, hogy kíméljük, ha ugyan kímélet az, a miből az illetőkre kár háramlik, az idegenajkuak nemzeti érzelmeit. Magyar tanítás, oktatás, magyar nyelv mindehova, ahová a magyar állam hatalma kiterjed. Elűzni, elkergetni mindenkit és mindent, aki ennek a törekvésnek ellene mer szegülni. A német 8 idegen nyelvű szinelőadásokat az ország egész területén be kell tiltani. Nincs semmi szükségünk arra, hogy a mi zsenge s fejlődésben levő irodalmunk és művészetünk a teljes virágzásában levő idegen, de főleg német kulturával versenybe álljon. Nem kell német színészet, ha a fővárosi színigazgatók még ugy is erőlködnek, mert azoktól még csak nem is tanulhatunk. Nincs szükségünk arra, hogy az alvó oroszlánt évenkint felébresszük s így mesterségesen idézzük elő azt, hogy az végleg el is aludhasson. Ha az államhatalom gyenge ezen merényletek ellen, álljon a társadalom, mint egy ember, tiltakozó szavával ellent s ne menjen oda, sem akkor, sem máskor, mikor magyar előadásokkal akar vezekelni bűneiért, ahol a magyarság esküdt ellenségei igyekeznek a magyarság legnagyobb ellenségét, a német szót uj életre ébreszteni. A szooialisták leghatalmasabb fegyvere ma már a bojkott. Bojkottal kell kivégezni mindazokat, kik a magyarság, a magyar érzelem esküdt elleneseivel egy táborba szállanak. Veszszenek el ők, hogy velük vesszen az a törekvés is, mely hatásában a magyarság kárát, vesztét okozhatja. Erős nemzeti érzésünk volt a múltban az, melyen minden ellenséges indulat, miut sziklaszirten a tenger hulláma megtörött. Ezt az erős érzést beleojtjuk ifjuságunk szivébe, hogy az ottau kiirt hatatlanul gyökeret verjen s felvehesse a küzdelmet azokkal, kik a régi kor bűnös szellemeit igyekeznek halottaikból kiásni. Ha a nagy nemzeteknél a sovinizmus erény, mely dicséretet, méltánylást érdemel, az náluuk magyaroknál sem lehet bűn, sem barbárság, sem semmi egyéb, amikkei ellenségeink, hogy megfélemlítsenek, megrágalmazni szoktak. Magyar érzelmeinkkel ne vonuljunk szégyenkezve félre, hanem igenis tüntessünk mindig, minden alkalommal, araikor csak módunkban van, hogy hasznára lehessünk véle a magyarságnak, hazánknak sevvel egyben mindnyájunknak. Hogy külföldi és belföldi ellenségeink mint vélekednek felőlünk, avval pedig törődjünk ugyanannyit, mint a mennyit ők a mi véleményünkkel. Jelen és jövő. A magyar társadalom teste talán sohasem vérzett annyi sebtől, mint ma. Mindenfelől panasz, siralom hallik. A nemzet jobbjainak szivében lassankint fájó elkeseredés, szomorú reménytelenség támad, hogy nem élünk mi már soká, napjaink meg vannak számláivá, fekete fátyolával hátunk mögött áll a megsemmisülés szelleme és epedve várjuk azt a pillanatot, amelyben ránk teritheti. És a tünetek igazolják ezt a sötét kétségbeeeést. Az ország büszkesége és éke, Budapest, tele van bajjal, nyomorúsággal. Ragyogó falai csak Potemkinfalak, amelyek mögött a bün, a gond tanyáz. Kétes cxiszienciák seregétől nyüzsög az utca, a kávéház, a bálterem, sőt a fényes kaszinó is. A külföldön olyan vélemények vannak rólunk elterjedve, hogy vigyázni kell itt minden utazónak, mert ellopják mindenét, i Halálos kését már feni ránk a nemzetközi szociáldemokrácia. Künn az ország határszélein a nemzetiségek dühöngenek elllenünk és készek a pokol ördögeivel is szövetkezni töukrétételünkre. Mindmind oly jelenségek, melyek a pesszimista lelkeket képesek a legvésőkig elkeseríteni. Pedig nem olyan végzetesek ezek az állapotok, amilyeneknek első pillanatra látszanak. Minden betegség önmagában hordja gyógyszerét, csak ki kell hámozni és alkalmazni kell. Társadalmunknak ezek a betegségei is gyógyíthatók, ha van erőnk radikális kúrát használni ellenük. Hosszú századokon keresztül óriási külső hatalmak ellen mesés hősiességgel tudott küzdeni a magyar, pedig ősi hibája: a testvérmarás, önmaga pusztítása akkor is szedte áldozatait. Es mikor a harcok angyala elpihent, éppen a legújabb időkben, akkor kezdette meg kincsévé tenni a kultura ezer és ezer vívmányát. Csodálatra méltó ősteheséggel pár évtized alatt nagyobb részt utói is érte a boldogabb viszonyok közölt élő nagy nemzeteket minden téren, csak egyről feledkezett meg: elfelejtette tudniillik kiölni lelkéből a társadalmi osztálytekintélyt, elfelejtette lerombolni a kasztrendszert, elfelejtett demokratikussá lenni. Ebben látom én minden baj okát. A felső társadalmi osztályok még most is bizonyos gőgös lenézéssel viselkednek az alsóbb néposztályokkal szemben, szinte visszasírják a48-ban megsemmisült rendi szervezetet, viszont az alsóbb néposztály feltörekvő gyermekeit még most is izgulják a kitüntetések, a címek és a társadalmi kiváltságok. A felsőbb osztályok exkluzivitása, az al-óbb osztályok majmoló törekvése olca nagyrésrt a kisember pusztulásának, a kétes exisztenciák elszaporodásának. Innen datálódik a szociáldemokrácia hallgatag sikere is, mert a kisember nem az elvek ínagasztosságától való megittasulása miatt sorakozik a vörös lobogó alá, hanem azért, hogy anyagi helyzetén könnyítsen és legalább megközelítse ugy életmódban, mint ruházatban és érintkezési szokásokban a gyűlölt kapitalisták hadát. Fel kell ébredniök valahára a mi ur.iinkuak 1 Eug^dniök kell rideg zárkózottságukból! Résztvevő léiekkel kutatniok kell a nép baját és lehetőleg segíteni helyzetén. Hiveivé kell szegődniük a nemzeti demokrata haladásnak ; irtó hadjáratra szövetkezniük minden nemzetellenes törekvés, a lélek miuden lx hurcolt világjárványa elleu. Ki kell lépniök az otthon és a földbirtok szük köréből a közélet terére, hisz itt minden irányú tehetségnek megvan a maga helye és a legkisebb tett is a haza javát és jövőjét munkálja. A nemzet vezéreinek ereje ellen, a maga kis körében minden igaz magyarnak azt kell cselekednie, amit ők tesznek nagyban. A munkálkodó erők hópihéiből hatalmas, félelmes lavina támad, mely lerombol maga előtt minden akadályt, ame'y a nemzet jövendő nagyságának és haladásának útjában áll. Értsük meg tehát a modern idők intelmeit és hagyjunk föl maradi nézeteinkkel. A különböző társadalmi veszedelmeket csak ugy kerülhetjük ki, ha hozzáfogunk erélyes kézzel és levetkezziik egyetlen középkori hibánkat, a társadalmi kasztrendszert s hiveivé szegődünk a demokrata haladásnak. Különösen a szociáldemokráciával szemben van szükségünk erre. Hiszen számos példa vnn rá, hogy egy-egy munkaadó humánus és demokrata érzése százakat mentett ki a „haladás" hőseinek szipolyozó karjai közül. Nagy a hatalmuk és velők okvetlenül számolnuk kdll. Nem lehet itt többé lekicsinylő és megvető mosolylyal fogadni a róluk szállongó híreket. A szervezkedésben nagy erő van. És ha mi tovább folytatjuk az eddigi politikát, a mi uraink tovább is megmaradnak exkluzivitásukban és arisztokrata ! gőgjükben, néni sietnek magukévá tenni a modern ! haladás eszméit s nem igyekeznek külföldről I jött csecsemőt magyarossá, izmos m sivárrá tenni, | mint uz történt eddig minden idegen szellemi j hatással: akkor a pesszimisták borongó sejtelme | könnyen valóra válhatik és egy fékevesztett, vad j forradalom összegázolja ezeréves nemzeti létünket, ! foldöufutókká leszünk. De akkor magunkra vessünk, mert öngvikosságot követünk el! A körorvosok. Több mint 30 év végtelennek tetsző szenvedése ós nyomorúsága — állam és társadalom közös bűne — nyer végre kiengesztelődést az Andrássy Gyula gróf belügyminiszter által a képviselőház lé terjesztett, a községi és körorvosok fizetésének államosításáról szóló törvényjavaslatai. A közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. tőrvénycikk ahelyett, hogy a törvény szelleméhez hiven a közegészségügyet rendezte volna, az elrau't harminc óv alatt az egész országban oly rendezetlen állapotot teremtett meg, hogy ma, midőn a közegészségügy végleges államopításán tk hajualhasrulása dereng felénk, csodálattal és szánalommal gondolunk a társadalom oly számottevő osztályára, mely évtizedeken át képes volt pusztán a hívatottságérzésből, tudománya iránti előszeretetből, hivatásával egybeforrt humanizmusból merített erővel emberfeletti munkát végezni, a keze munkája után élő napszámost is megalázó anyagi és erkölcsi ellenszolgálat fejében. Bámuljuk azt a nemtörődömséget, azt a fatalizmust, mely évtizedeken át ránehezedett az orvosokra, kik a családi otthon kényelmébeu felnőve, a fővároosban nagy anyagi is szellemi tőke befektetése árán tudományos és társadalmi műveltséget elsajátítva, éveken át ambíciót, önérzetet ölő árért végeztek emberfeletti munkát oly helyeken, hol ez az ár nem volt több 3—400 koronánál évente! És az orvos működésének ezen lebecsülésével együtt járt az orvosi tekintély degradáhísa is. Nem csoda, ha ilyen szégyentelreq állapotok mellett az ifjabb orvosi generáció inkább a városok felé gravitál és előkészítette azt a veszélyes helyzetet, melybe közel 200 orvosi kör jutott azáltal, hogy orvos vidékre nem pályázik. Csoda-e, ha iiy viszonyok közt járványok, betegségek megtizedelik a lakosságot? Éveken át hasztalan sürgették a községi és körorvosok sérelmes helyzetüknek javítását. Az országos orvosszövetség több mint liz éves fennállása alatt egyik sarkalatos progr smmpontja a községi és körorvosok államosításának sürgetése volt és hogy ez most testet ölt, nem csekély érdeméül tudható be az országos orvoiszövetségnek, mely fáradtságot nem kiméivé, többszöri visszautasítástói nem csüggedve, ismételten kopogtatott a közegészségügy legfőbb őrének ajtaján, mig végre az állam életében legfontosabbnak mondható és eddig oly kevés figyelemre méltatott közegészségügy államosításáról szóió törvényjavaslat a képviselőnáz elé került. Hogy a törvényjavaslat nem elégít ki miod;n kívánalmat és sok oly intézkedés foglaltatik benne, mely az orvosok sérelmét csak részben javítja, várható volt. De meg van törve az eddig észlelt, saját egészségünk iránt tápiáit érthetetlen indolencia, m gsziir.nek a panaszhangok, hogy az állatorvosi kar államosítása már évek előtt megtörtént. Már a községi ós körorvosokra is sor került. A törvényj ivaslatban megállapít ott 1600 korona nem az az összeg, mely fényes existenoiát biztosít, de legalább megóvja az orvost attól, hogy egy szégyenletes összeg miatt, mellyel uddig be kellett érnie, pirulna kelljeu. Állami kö/e^ lesz az orvos is, ki b csüiettel MIT IGYUNK? Igyunk mohai Igyunk mohai hogy egészségünket megóvjuk, mert i.. VIl n|, mftha i csakis a természetes szénsavas 'UJ 111 1' 1 nlwlld l ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. Igyunk mohai forrást, ha gyomor-, bél- 03 légcsöhurulto! szabadulni akarunk. forrást, ha a vesabajt gyógyítani akarjuk, forrást, ha étvágyhiány éi emészteni zavarok állanak be. forrást, ha majbajoktol és sargasagiol szabadulni akarunk. íemS aílí2 n ehaS r m r áf'benn*KiT'S 8z é° S a7, d^ ^Z™' tétlenül tisztn kellemes és olcsó savanyúvíz; dús ,7,Wtartalm.imíl fogva nemcsak biztos óvszer fertőző u-f™.".^";? ^g'^gy^ysóknal fogva k.tunö szerep legkülönfélébbJyomor-. léjcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hopy ^ztktekinUM°vek bStiln!vi 'sJT* W™' *Aolera megkíméltettek azok, akik közönséges ivóvíz hnlyeu a baktériummam,'* mohai Ágnes-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi HOT ÍM gtt^S!^^ ingyen kaphaV - A forréskezelöág.'KrdvHt horvlr' Főraktár: GYARMATI VILMOS urnái ZALAEGERSZEGEN.
