Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-03 / 18. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlapc 1908. április 19. világon, de van még egy darab föld e sártekén, melyen e törekvés hajótörést fog szenvedni s ez a föld édes szülőhazánk, Magyarország. Nálunk nincs helye a nemzetközi bujtogatásnak, nálunk piros lobogó csak ugy loboghat, ha a nemzetiszínű trikolor is mellette lobog, mert minálunk lehet talán ur és szolga, elnyomó és elnyomott, de mindnyájunknak egy vallása lehet, az, hogy magyar. Cigányok. (F. É.) Egy véres dráma epilógusának izgalmai tartják napok óta fogva az egész Magyarország lakosságát. Keveset mondtunk, egész Európa újságolvasó közönségét. A dánosi vérfürdő végtárgyalása folyt napokig a fővárosban s hihetetlen perspectivát nyújt a honi állapotokra vonatkozólag. A tárgyaláson felvetett kérdések, de különösen az azokra adott válaszok, egy teljesen idegen, lehetetlen világot tártak a közönség elé, mely kétkedve hallgatta, de a mit a külföldi tudósitók annál nagyobb örömmel tálalnak fel olvasóiknak. Micsoda örömmel küldhették szét e tárgyalásról szóló közleményeiket. Hogyne, hiszeu ismét rúghattak egyet hazánkon s ez alkalommal alaposat is. Mert ugyan melyik országban volna lehetséges, a Balkán államokat sem kivéve, ho^v I annak területén megtüressék egy nomád életet folytató néptörzs, melynek egyetlen, biróság előtt bevallott foglalkozása a lopás, rablás és emberölés ?! Nálunk a cigányok ebből élnek. Ok J maguk vallják, akkor, mikor vallomásaikkal | enyhitő körülményeket keresnek súlyos bűnükre. Egy kultur állam, melynek belsejében egy néptörzs vándorol ide s oda, anélkül, hogv ró'uk hivatalos tudomást lehetne szerezni. Születésüket, halálukat nem veszik tudomásul, neveltetésükkel, foglalkoztatásukkal nem törődik senki. Mindenkor a társadalom élősködői s rettegett haramiái. Olaszországban a brigántik valamikor fényes korszakukat élték. Mindenki előtt rokonszenves volt ténykedésük, annál is inkább, mert gyökerüket a népben találták. Hiszen a nép fiai, sokszor arisztokraták is, állottak a brigántik sorába. De a kultura nem tűrhette meg őket, lett légyen szereplésük még oly rokonszenves s irtak róluk bár száz meg száz hőskölteményt. S ime mi eltűrjük, hogy hazánkban keresztül | kasul vonuljon egy éhes, rongyos, vad, minden i tettre kész, keletről ideszakadt népfaj, mely minden törvényt erkölcsöt mellőzve már századok ! őta lehetetlen életét ? Senki nem törődik vélük s csak akkor szisszen fel a társadalom is, ha oiy tetteik derülnek napfényre, mint a minő a dánosi vérfürdő volt. Oh a külföld, a vélünk mindenkor oly annyira rokonszenvező jó külföld, minő harsogó üdvrivalgással fogja fogadni a tárgyalásról szóló kiszinezett tudósításokat, minő kéjes örömmel fog vájkálni nemzeti becsületünkben, minő pokoli kárörömmel fogja barbárságunkat, vissamaradottságunkat beleüvölteni a világba. S ez egyszer — ami a legfájdalmasabb, — joggal. Mert hihetetlen az a nemtörődömség, a mellyel a cigányügy rendezése nálunk már évtizedek óta vajúdik. Hihetetlen állapotok egy tényleg kultur állam életében. De erre is van mentség, mert hiszen a meddő közjogi viták sokkal fontosabbak egy nemzet háztartásában, sem mint hogy avv«l törődne, hogy az országát keresztül kasul gázoló vandál néptörzset megfékezze, azokat állandó letelepülésre kényszerítse s a többi néposztály rendes munkás életéhez kéuyszeritse. Ezer és ezer eszköz áll az államhatalom rendelkezésére, hogy azt végrehajtsa. De legkisebb gondja is nagyobb annál, semhogy ez égető kérdést megoldja. Ehhez legalább is néhány ártatlan ember életére van szükség, meg azután a külföld pokoli guuykacajára s hihetetlen híradásaira, hogy végre felébredjen százados és káros lethargiájából s rendet teremtsen ott, hol a rend c3endbeD, minden erkölcsi és anyagi kár nélkül már réges-régen helyreállítható lett volna. De kellett ez a lecke nékünk. Mert a magyar csak akkor ébr^d öntudatra, mikor háza fölött már ölnyire csaptak ki a lángok s a menekülés S/inte hihetetlennek látszik. A szelid simogatás iránt érzéketlen, csupán a durva ökölcsapás ébreszti fel. Nohát a dánosi vérfürdő, de még inkább az epilógus, a tárgyalás, azt hisszük egynehány ily kellemes figyelmeztetésben részesítette országunk vezetőségét, hogy végre be fogják látni azt, hogy a cigányügy rendezése immár halaszthatatlan, azt elodázni, elmellőzni, elkerülni nem lehet. Hisszük és reméljük, hogy ez a keserű orvosság, melyet e tárgyalások folyamán országunknak, — ellenségeink kárörömére le kellett nyelnie, végkép s örökre kigyógyítja azokat a lehetetlen beteg állapotokat, amelyek országunk testén évszázadok óta^ a kultura, a civilizáció szégyenére rágódnak. Jegyzetek. (Közömbös közönség.) Mint a fiatal tüdővészes beteg, ugy teng leng a magyar ipar, dacára aunak, hogy az elmúlt esztendőben egymástérte a sok országos és helyi mozgalom. Az ország érdekében aminő kedvező jelnek tartottuk ezt a praktikus és hazafias fellobbanást, olyan lehangoltság vesz erőt rajtunk most, amikor látjuk a csüggedést, a lelhargiát mindenfelé az országban, ahol ipari életnek kéne lennie. A pezsgő véiü nép, mely Ázsiából vándorolt bo, ismét nem tagadta meg magát, szalmaláng volt a lelkesedése, mely megcsappant, mihelyt kifogyott a frázis, a szónoklat s a jelszavakat tettekre kellett váltani. Semmi kedvoző eseményét a magyar iparnak nem regisztrálhatjuk, s ami még ennél is sajnálatosabb, kellemes perspektívával sem kecsegtethetjük magunkat. Szürke, reménytelen ég borul az ipari munkások százezrei fölé s n mesterek és gyárosok fölé is nemkülömben. Ne higyje senki, hogy csak a kereskedők, az ipari cikkek terjesztői okozzák a magyar ipar pangását, amennyiben cikkeik túlnyomóan nagy százalékát külföldről, Ausztriából szerzik be. A kereskedő sokkal szivesebben vásárolna magyar ipari cikket, nemcsak hazafiasságból, hanem az olcsóbbság és a szállítási külöuibözet miatt is. S hogy kereskedő nem szerez be magyar árut, annak két oka van. Először mert nincs. Gyári és kézmfí iparunk igaz, hogy sokat haladt a legutóbbi évtizedben, de még mindig olyannyira messzire van a szomszéd ós vámközös Ausztria mögött, mintha még most is gyermekkorát élné. A közforgalomban levő ipari cikkek ötven százalékát külföldön gyártják jól rosszul. A második ok az, hogy a közönség, igen, a hazafias lelkes közönség, mely még nem régen oly harsányan éljenzett az iparpártolási népgyűléseken, nem bízik a magyar iparcikkben, előnyben részesíti a külföldit, mert közfelfogássá vált, hogy ami magyar kéz munkája, az nem lehet olyan jó, mint a külföldi s ezért nem vásárolják, dacára annak, hogy jóval olosóbb. Éljenezni, lelkesedni tudunk a magyar iparért, forintjainkkal éskrajcárjainkkal még támogatni is — arra már nem vagyunk képesek. Aminő hazafi

1.tlan, olyan igazságtalan ez a felfogás, mert bizony, ami gyári és kézműiparunk van, az a produkció minőségében nemcsak hogy kiállja a versenyt a külfölddel, de nagyon sok esetben tul is szárnyalj*. S amig a közönség körében ez a káros nézet nem ad helyet a hazafias és igazságos felfogásnak, addig nem érdemes a magyar ipar fellendüléséről beszélni. Mert ha ez a felfogás nem lenne olyan elterjedt, akkor mégsem mult volna el oly hatástalanul a nemzet vezető férfiai által kezdeményezett nagy mozgalom a hazai ipar pártolása érdekében. Nem mondhatja senki, hogy a magyar kormány nem igyekszik elől járni a jó példával. Megrendeléseivel, amennyire csak lehetséges, támogatja a mi iparunkat, de ahol a nagy közönség közömbösséggel nézi az ilyen példát, ott az állam csak keveset segíthet. Igaz, hogy vállalkozási kedv nincs már magyar gyárak alapítására. De honnan meritsen bátorságot, reményt és biztatást a vállalkozó, aki a vagyonát teszi kockára, midőn a fogyasztó tömeg a külföldiért rajong? Csak várja, várja a magyar iparos, hogy egyszer majd felderüljön neki is. En istenem, meddig kell még várnia ? (A kiváltságosok.) Némely ember legnagyobb érdeme, hogy ezt a világot becses megjelenésével megtisztelte. Ezért az érdemért azután busásan szedi a | jutalmat. Az első hely mindenütt őt illeti; bárha I nem dolgozik, ellenkezőleg lopja az Úristen napI ját, főleg pedig az éjjelét, azért mégis csak ő a • leghivatottabb erkölcsbiró, mert — született. Ez az egy tény elegendő jogcim arra, hogy egy egész életet átélvezhessen s a jogok tálából a legnagyobb kanállal meríthessen. Van vagyona, tekintélye és embertársai közül még a legönérzetesebbek is meghajolnak előtte. Némi önmegtagadácunkba kerül, hogy itt ki ne színezzük azt az ellentétet, mely a ^született ur< és a törekvő, becsületes, szorgalmas ember élete közt oly kihívóan mutatkozik. Ám, ez nem lévén c^lja cikkkünknek, ezúttal csak konstatálni akarjuk, mily különféle az emberek életküzdelme: egyik sima uton teher nélkül sétál, a másik teher súlya alatt görnyed és csak kinual-bajjal, haladhat göröngyös sikátorokon. De mégis, mégis van a külömbségben valami, ami az alsóbb ranguakat kiengeszteli sorsukkal. A munka öröme s munka után a jól teljesített kötelesség tudata gyönyörködteti a lelket ós meggyőzi őket arról, hogy nem élnek hiába. Ott a sivár tuuyaság elseny veszti, eltompítja és vásottá teszi a kedélyt, emitt a munka buzgalma, a törekvés bcosülotessége mindig uj és friss tápot nyújt az alkotni vágyásnak. De ezonkivül még az a kecsegtetés is emeli a lelket, hogy munka révén a megérdemelt jutalomhoz jutuuk, mely jutalom nemcsak a munka díjazásából, hanem a társadalmi állás emelkedéséből áll. Ám a társadalmi előrehaladásnak határt szab a társadalmi előitólet. A legutóbbi évtizedek ugyan sok társadalmi korlátokat döntöttek le, de nem mindegyiket. Vannak még mindig rangok és állások, melyekhez közönséges halandók uem juthatnak. Utjokat állják a kasztrendszer maradványai, melyek a különféle rangúak minden külső érintkezése dacára tényleg mégis elkülönítik egymástól a társadalmi osztályokat. És se munka, se törekvés, se tudomány, se semminemű egyéni kiválóság nem teheti jóvá azt a hibát, melyet születésünk eltévesztésével elkövettünk. De amire nem képes a legragyogóbb tehelség, azt játszi szerrel elvég/i — a szerelem. Csak lapozgatni kell Európa legmagasabb arisztokráciájának legutóbbi évtizedbeli krónikáját és oly érdekes fejezetekre akadunk, minőket a gyermekmesék legmerészebb fantáziája se gondol ki. Ez a krónika tanuja a kasztrendszer korhadtságáuak. íme, regény lesz az életből ? a regény nem képes meglepőbb rajzát adni a képzelt életalakulásoknak, mint adja maga az élet. Az etikett nem parancsol már a szívnek, hanem megfordítva. A hatalom, az erőszak nem győzi le a sziv vonzódását, a szerelem győz, — legyőzi m hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természcíes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. Minden külföldit fölülmúl hazánk természetes szénsavas vi/einek királya : -forrás Milleuiumi nagy éremmel kitüntetve. Kitünó asztali bor és gyógyvíz; a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak. Kedvelt borviz! Olcsóbb a szódavíznél! Kedvelt borviz! Főraktár: GYARMATI VILMOS urnái Zalaegerszegen.